Heti angyalhoroszkóp (június 22. – június 28.)

Neked mit üzennek az angyalok?Az angyalok mindig ott vannak körülöttünk, hogy segítsenek, utat mutassanak, terelgessenek, aminek érdekében most a csillagjegyeden keresztül üzenik meg, hogy mire számíthatsz az előtted álló héten.

Kos: Az angyalok azt üzenik neked a hétre, hogy egy számodra egyelőre ismeretlen személy jelenik meg az életedben. Ha ez megtörténik, akkor érdemes lesz nyitnod az illető felé, mert olyan kapcsolattal gazdagodhatsz, amely hosszabb távon lehet jó a számodra.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy a héten légy nyitott, barátkozz, mert idővel komolyabbra is fordulhat a kapcsolat. Ugyanakkor ne légy már elsőre túl nyílt, hanem ésszel és okosan keverd a lapokat, mert ha túlságosan rámenős és őszinte leszel, akkor azzal könnyen elijesztheted az illetőt, akivel a kapcsolatod azelőtt megszűnne, hogy egyáltalán elkezdődött volna. Ne kapkodj el semmit, és ne feledd, hogy lassan kell járnod ahhoz, hogy tovább érj!

Bika: Az angyalok azt üzeni neked, hogy a héten valaminek, amin már sok ideje dolgozol, a végéhez érsz. Ennek már ideje, hiszen szinte minden csepp energiád elfogyott, ezért rád fér a pihenés, ám tudod, hogy most még nem állhatsz meg, mert ha egyszer megállsz szünetet tartani, akkor biztos, hogy többé nem fogod folytatni az adott dolgot.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy szedd össze minden maradék erődet, hiszen már közel a célszalag, és csak néhány lépés választ el attól, hogy magabiztosan, nyugodt lelkiismerettel átszakítsd azt!

Ikrek: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a héten nyakig benne leszel egy rendkívül kínos szituációban. Az angyalok azt tanácsolják, hogy próbáld minél gyorsabban tisztázni a helyzetet, nehogy még nagyobb gond legyen belőle, mert akkor ennél is nehezebb lenne kimásznod belőle.

A helyzet nem teljesen reménytelen, viszont fontos, hogy csak azért vállald a felelősséget, amit valóban te követtél el, valamint igyekezz kijavítani a hibádat! Emellett ne feledd, hogy minden jó valamire, így ez a helyzet is, hiszen megtanít arra, hogy mit ne kövess el a jövőben. Az angyalok azt is üzenik, hogy ne ostorozd magad a dolog miatt, elvégre olyan ember még nem született, aki ne követne el hibákat!

Rák: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten egy olyan nagy feladatot kapsz, amely esetében menet közben kell rájönnöd, hogy meghaladja a képességeidet. Ezt csalódásként élheted meg, hiszen többet vártál magadtól.

Az angyalok azonban azt tanácsolják, hogy ne szomorkodj, hiszen a legjobb formádat hoztad és mindent beleadtál a dologba, tehát semmi okod a csüggedésre! Majd legközelebb jobban fogsz teljesíteni!

A hegymászók sem a legmagasabb csúccsal kezdik, éppen ezért te is gondolj arra, hogy most sikerült felmérned a tudásodat, az erődet, megtanultál tartalékolni és elég tapasztalatot szereztél a következő próbatételhez.

Oroszlán: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten teljesen maga alá temet a munkád, mert annyira túlvállaltad magad, hogy nem is látod, hogy hol a feladataid vége. Emiatt semmire és senkire sem lesz időd magad körül, ám szerencsére most megértő lesz a környezeted, mert tudják, hogy fontos számodra, amit csinálsz, és ebben támogatnak is.

Az angyalok azonban azt tanácsolják, hogy amikor sikerült lejjebb adnod a tennivalóidból, akkor mindenképpen légy azokkal, akik a legfontosabbak a számodra és akkor is melletted álltak, amikor nem volt túl rózsás a helyzeted! Egy kis lazítás neked is jót fog tenni, ezért a hétvégén menj el valamerre a barátaiddal vagy a családoddal!

Szűz: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten lassan eljutsz a kitűzött célodhoz, ezért azt tanácsolják, hogy indulj neki a csúcstámadásnak! Igaz, már az erőd végén jársz, mégis gyűjtsd össze a maradék energiádat és használd fel a siker érdekében!

Hidd el, hogy megéri, mert igazi eufória lesz, mikor célba érsz, hisz sokan hiába tűznek ki maguk elé célt, azt nem tudják elérni, mert nincs meg hozzá a kellő kitartásuk és alázatuk. Légy büszke magadra, amiért neked sikerül! Emellett az angyalok azt is tanácsolják, hogy a hétvégén legyen időd magadra, tegyél fel egy pakolást, olvass, vagy kirándulj egyet a szabadban!Mérleg: Az angyalok heti üzenete szerint egy hosszú munkafolyamat végére érsz, aminek már nagyon itt volt az ideje, mert rendkívül fárasztó volt számodra állandóan arra figyelni, hogy nehogy hibázz valahol. Habár a munka végére kimerültél, mégis hatalmas megelégedéssel és megkönnyebbüléssel tölt majd el, hogy végre befejezted a feladatot.

Ugyanakkor nemcsak te leszel elégedett, hanem a feletteseid is azok lesznek a munkáddal, hiszen kifogástalan lett. Mivel jól végezted a dolgodat, ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy most már lazíts, ám ez ne jelentse azt, hogy nem foglalkozol a kötelezettségeiddel. Mérleg jegyűként megvan a kreativitásod ahhoz, hogy új inspirációt szerezve újra maradandót alkoss.

Skorpió: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a héten szorult helyzetbe kerülsz, ezért segítségért fordulsz valakihez, ám sajnos rá kell jönnöd, hogy rossz személytől vártad a mentőövet. Az angyalok azt tanácsolják, hogy addig szakítsd meg a kapcsolatot ezzel a személlyel, amíg nem késő, mert ha továbbra is ragaszkodsz hozzá, akkor annak visszafordíthatatlan, súlyos következményei lehetnek.

A héten még időben vagy ahhoz, hogy elengedd azt, aki egyáltalán nem akarja a javadat, úgyhogy szakítsd meg ezt a kapcsolatot!

Nyilas: Az angyalok azt üzenik neked, hogy Nyilas jegyűként olyan személy vagy, aki nagyon nehezen, vagy csak akkor mer ellentmondani, ha valami teljesen biztos, hogy a hátrányára válna. A héten azonban egy olyan helyzetben fogod találni magad, amelyben határozottnak és egyenesnek kell lenne, valamint nemet kell mondanod valamire, amit nemcsak butaságnak, hanem rendkívül veszélyesnek is tartasz.

Ha ezért valaki megharagszik rád, akkor azzal ne foglalkozz, mert most nem az a lényeg, hogy mennyire vagy népszerű, hanem az, hogy törődj a saját érzelmi és fizikai biztonságoddal!

Bak: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a héten egy számodra teljesen ismeretlen helyzetben találod magad, s ha nem leszel észnél, nem állsz két lábbal a földön, akkor váratlan következményekkel is számolnod kell.

Az angyalok éppen ezért azt tanácsolják, hogy gondolkodj racionálisan, valamint próbáld minél gyorsabban felmérni a problémák súlyosságát, aztán cselekedj, amilyen hamar csak tudsz! Ha elindulsz az úton, akkor rá fogsz jönni, hogy a megoldás sokkal közelebb van, mint azt eleinte gondoltad, és csak bátorságra és tenni akarásra lesz szükséged hozzá.

A héten bebizonyosodik, hogy minden sokkal könnyebb, ha pánikba esés helyett inkább higgadtan teszed meg azt, amit meg kell tenned.

Vízöntő: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a héten elismeréssel tekint rád a környezeted, ugyanis valami olyasmit teszel meg, amihez másoknak nem volt bátorsága, ráadásul ezzel a köz érdekeit szolgáltad.

Habár sokan a világ megmentőjét látják benned, mégis az angyalok arra kérnek, hogy ne hagyd, hogy a dicsőség a fejedbe szálljon, hiszen a nagyképűség nem egy jó tulajdonság, ráadásul nem is sejted, hogy ezzel milyen könnyen megbánthatsz mást, akár egy olyan személyt is, aki nagyon fontos a számodra.

Halak: Az angyalok azt üzenik neked, hogy hajlamos vagy túlságosan komolyan venni a dolgokat, nagyon ráfeszülsz bizonyos helyzetekre és folyton őrült nagy teljesítménykényszertől szenvedsz, ami miatt képes vagy teljesen kizsigerelni magad csak azért, hogy mindenki elégedett legyen veled a dolgok pedig az elképzeléseid szerint alakuljanak.

Az angyalok arra figyelmeztetnek, hogy hosszú távon aligha fog ez jót tenni neked, ha így élsz, ezért a héten tanulj meg lejjebb adni bizonyos dolgokból, próbálj lazítani és hagyd, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan kell!

Jegyezd meg, hogy neked sincs mindenre befolyásod, hisz nem te állsz az Univerzum tetején, ám természetesen ettől még ugyanolyan értékes maradsz.

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com