Heti angyalhoroszkóp (október 05. – október 11.)

Neked mit üzennek az angyalok?Az angyalok mindig ott vannak körülöttünk, hogy segítsenek, utat mutassanak, terelgessenek, aminek érdekében most a csillagjegyeden keresztül üzenik meg, hogy mire számíthatsz az előtted álló héten.

Kos: Azt üzenik az angyalok, hogy a héten annyira sok feladat vár rád, hogy eleinte azt sem tudod, hogy melyikkel kezdj, mert még nem állt össze a fejedben a fontossági sorrend, ezért ebbe is, abba is belekezdesz, mert úgy gondolod, hogy ebből nem lehet baj.

Ebben azonban tévedsz, mert ennek az eredménye az lesz, hogy semmit sem zársz le és nem érsz el olyan eredményt, amely téged is elégedetté tenne, amely miatt nem kellene szégyenkezned, éppen ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy ne ijesszen meg a rengeteg feladat, mert meg tudod csinálni azokat, ha összeállítasz egy működőképes munkafolyamatot.

Először is állíts fel fontossági sorrendet, aztán annak megfelelően haladj úgy, hogy egyik feladatot se hagyd félbe. Higgy magadban, hogy menni fog!

Bika: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten nem alakul a várakozásaidnak megfelelően a helyzet, mert minden kezd összekuszálódni, ami miatt pánikba esve kezdesz kapkodni, hogy elkerüld a nagyobb bajt.

A helyzetet azonban aligha fogod megoldani, ha nem nyugszol meg és szeded össze a gondolataidat, éppen ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy koncentrálj az olyan eredmény elérésére, amely téged is megnyugtat, mert akkor a teljes káosz sem fog bekövetkezni!

Ikrek: Azt üzenik neked az angyalok, hogy héten csapatban kell dolgoznod egy feladat elvégzése érdekében. Szerencsére ez számodra nem jelent problémát, hiszen az elképesztő toleranciaküszöböd és alkalmazkodóképességed alkalmassá tesz arra, hogy igazi csapatjátékosként dolgozz.

A közös munkában mindenkinek meglesz a saját szerepe, ezért te is kizárólag a saját feladatoddal foglalkozz. Az angyalok szerint remek csapat lesztek, ami örömmel tölt el, hiszen végre olyan közösségben lehetsz, amelyben jól érzed magad.

Rák: Azt üzenik neked az angyalok, hogy szereted a biztonsági játékot, aminek oka az, hogy nem szívesen kockáztatsz, mivel általában azzal foglalkozol, hogy a dolgoknak milyen negatív kimenetele lehet, ezzel pedig rendszerint bevonzod a kudarcot.

Az angyalok ezért azt tanácsolják neked, hogy a héten légy kicsit bátrabb, koncentrálj a dolgok pozitív kimenetelére és legyen bátorságod olyan őrültségekre vállalkozni, amelyek által sikerélményben lehet részed!

A napokban higgy abban, hogy a kockázatos játékok okoznak életre szóló élményt! Bár tény, hogy elesni nem fogsz, ha folytatod a lassú tempót, viszont azt is biztos, hogy így soha nem fogsz maradandót alkotni. Ne feledd, hogy aki mer, az nyer!

Oroszlán: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten folyamatosan a nyakadon fog lógni valaki, aki szeretné megtudni a legkisebb titkodat is, kéretlen jó tanácsokkal áraszt el az élet minden terén. Mivel az illető kezd komolyan idegesíteni, ezért azt angyalok azt tanácsolják, hogy még azelőtt állítsd le, mielőtt túlfeszíteni a húrt.

Ezt tedd okos, diplomatikus kommunikációval, nehogy később még neked kelljen bocsánatot kérned! Magyarázd el az illetőnek, és logikusan próbáld megértetni vele, hogy a saját utadat akarod járni és te akarod meghozni a saját életedet érintő döntéseket.Szűz: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten elkapkodva ítélkezhetsz egy kollégád felett, akit valójában nem is ismersz, így azt sem tudod, hogy mit miért tesz az életében. Ebből következik, hogy nem helyes egyetlen mondata vagy cselekedete alapján megítélned.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy ha érdekel az illető, akkor iparkodj jobban megismerni, mert csak így alakíthatsz ki róla objektív véleményt. Ne feledd, hogy nagyon sok ember, nagyon sokféle utat jár be az élete során, így azt sem tudhatod, hogy akarták-e, tervezték-e az aktuális útjukat, vagy csak rájuk szakadt az a teher, amit most kénytelenek cipelni. Adj hálát, amiért jól alakult a saját életed!

Mérleg: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten végre ráfordulsz a célegyenesre a rendkívül hosszúra nyúlt utadon, s ez éppen jókor történik, mert már kezdtél annyira elfáradni, hogy aggódtál, mégsem sikerül határidőre elvégezned ezt a hatalmas felelősséggel járó munkát.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy végy egy utolsó nagy lendületet, mert ennyire van szükséged ahhoz, hogy a héten elérd a célt és büszkén ünnepelhess. A napokban ne engedd, hogy bármilyen, külső impulzus kizökkentsen, hiszen nagyon jól tudod, hogy már nagyon kevés van hátra a célig!

Sok ideje készültél már arra, hogy megmutatod másoknak, hogy mire vagy képes, úgyhogy tarts ki, mert meg tudod csinálni! Hajrá!

Skorpió: Azt üzenik neked az angyalok, hogy egy számodra eddig teljesen bizonytalan helyzetben látod meg a fényt a héten, s végre minden világossá válik számodra, hogy mi értelme volt annak, ami a háttérben zajlott.

Elképesztő nyugalom száll majd meg, amiért végre tisztán látsz mindent, ráadásul kiderül, hogy nincs is szó olyan drámai helyzetről, mint azt a bizonytalanságod miatt elképzelted. A héten tehát érdemes lesz végleg lezárnod ezt a dolgot, hiszen ennél ideálisabb körülményeket keresve sem találhatnál hozzá. Végre bekövetkezik az a fellélegezés, amelyre régóta vártál.

Nyilas: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten egy rendkívül nehéz feladattal kell megküzdened. Ezzel kapcsolatban ötleted sem lesz, hogy hogyan oldd meg a dolgot, ezért abban sem leszel biztos, hogy milyen eredményre számíthatsz.

Kétségbe azonban ne ess, mert lesznek körülötted nálad tapasztaltabb emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy merre visz az út, mit és hogyan kell csinálnod ahhoz, hogy végül te is és a megbízóid is elégedettek legyenek.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy fogadd el a segítséget, mert ebben nincs semmi szégyellnivaló, valamint tudd, hogy sokkal jobban jársz, ha már a feladat kezdetekor tisztában vagy az iránnyal, a taktikával, a tempóval és a céllal!Bak: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten világosan látod, hogy az egyik barátod a vesztébe rohan azzal, amit jelenleg csinál. Mivel rettenetesen félted és szeretnéd megvédeni a csalódástól, ezért érezd azt bármilyen kellemetlennek, mégis muszáj lesz őszintének lenned vele, mert nem nézheted végig tétlenül azt, hogy végigcsinál egy folyamatot, aminek végén garantált a kudarc és a csalódás.

Az angyalok szerint emiatt ne érezz bűntudatot, mert egyszerűen szükséges, hogy valaki szóljon az illetőnek arról, amit ő nem lát az elvakultságtól. Talán eleinte sokkoló lesz számára a véleményed, de elhiheted, hogy később hálás lesz neked érte.

Vízöntő: Azt üzenik neked az angyalok, hogy sok ideje érlelődik benned a gondolat, hogy valami olyasmibe vágsz bele, ami egyelőre teljesen idegen terület a számodra, viszont Vízöntő jegyűként pont ez az, ami miatt izgalmas a dolog.

Ezzel kapcsolatban elhatározásra jutsz a héten, ugyanis úgy ítéled meg, hogy ideálisak a körülmények ahhoz, hogy megvalósítsd, amit szeretnél, tehát kár lenne húzni az időt. Az angyalok azonban arra figyelmeztetnek, hogy könnyen lehet, hogy sok áldozatot kell majd hoznod annak érdekében, hogy befejezd ezt a dolgot és sikert könyvelhess el. Ugyanakkor később te is rá fogsz jönni, hogy érdemes volt meghoznod azt a nagy áldozatot a boldogulásod érdekében.

Halak: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten olyan sok feladatod lesz, hogy hirtelen azt sem tudod, hogy hogyan fogod elvégezni azokat határidőre, méghozzá úgy, hogy a minőségre se legyen majd panasz.

Ugyanakkor nem véletlen, hogy ennyi munkát kapsz, ugyanis a megbízóid nagyon jól tudják, hogy milyen teljesítményre vagy képes, ezért ezekben a napokban sem okozhat számodra problémát az, hogy összeszedetten és koncentráltan végezd el a munkádat.

A héten igaz lesz rád a mondás, amely szerint teher alatt nő a pálma. Mindent képes leszel elvégezni, csak tedd oda magad és mutasd meg, hogy milyen csodás tehetséggel rendelkezel!

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com