Heti angyalhoroszkóp (október 19. – október 25.)

Neked mit üzennek az angyalok?Az angyalok mindig ott vannak körülöttünk, hogy segítsenek, utat mutassanak, terelgessenek, aminek érdekében most a csillagjegyeden keresztül üzenik meg, hogy mire számíthatsz az előtted álló héten.

Kos: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten túlvállalod magad, ami miatt egy idő után úgy fogod érezni, hogy minden kicsúszik az irányításod alól, ezért lassíts, nehogy a túlbuzgóságodnak rossz vége legyen!

Ez azért fontos, mert ha kapkodsz, akkor már semmire sem fogsz megfelelően koncentrálni, egyik hibát követnéd el a másik után, aminek lásd be, hogy semmi értelme! A héten el kell fogadnod, hogy neked is megvannak a határaid, a te energiád sem kifogyhatatlan és te sem vagy tökéletes!

Az angyalok azt tanácsolják, hogy pihenj, töltődj fel, és ne foglalkozz azokkal a dolgokkal, amelyek megerőltetőek lennének számodra, hiszen a munka megvár!

Bika: Azt üzenik neked az angyalok, hogy ne elégedetlenkedj a jelenlegi életeddel a héten, mert megvan annak az oka, hogy miért tartasz ott, ahol éppen vagy, ugyanis az életben semmi sem történik véletlenül.

Ha a mostaninál többet szeretnél elérni, akkor azért áldozatokat kell hoznod, mert te is azok közé tartozol, akiknek nem hullik az ölébe az, amire vágynak. Muszáj keményen dolgoznod a célodért, mert semmit sem adnak ingyen!

S ez az, amiért légy büszke mindenre, amit már elértél, mert azt nemcsak úgy odaajándékozták neked, hanem kitartó munkával érted el!

Ikrek: Azt üzenik neked az angyalok, hogy bár jó emberismerőnek tartod magad, mégis a héten rá kell jönnöd arra, hogy nagyon félreismertél valakit a hozzád közel álló személyek közül. Ez rendkívül csalódottá tehet, részben azért, mert ez a „barát” nem az, akinek mutatta magát, és részben azért, mert túl naiv voltál.

Ezzel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy lépj túl a dolgon és próbáld elfogadni az illetőt. A naivitással kapcsolatban azt üzenik neked, hogy az egyáltalán nem baj, ha hallgatsz a megérzéseidre, viszont a jövőben nyisd ki jobban a szemed, hogy elkerülhesd az ilyenfajta csalódást!

Rák: Azt üzenik neked az angyalok, hogy vízválasztóhoz érkezel a héten. Ha azt akarod, hogy minden az elvárásaid szerint alakuljon, akkor ahhoz szemfülesnek, talpraesettnek kell lenned, és nem haladhatsz úgy, ahogy azt mások szabják meg!

Az angyalok arra hívják fel a figyelmedet, hogy te vagy a sorsod kovácsa, úgyhogy csak azzal foglalkozz, ami neked a legjobb. Azzal ne törődj, hogy mások mit gondolnak rólad és egyetértenek-e veled!

A héten csak saját magadra figyelj, mert akkor sikerülni fog úgy alakítani az életedet, ahogy eltervezted. Ha kapcsolatban élsz, akkor romantikus hétvégében lehet részed a pároddal. Ha párt keresel, akkor egy kiállítás hozhat össze egy érdekes személlyel a héten.

Oroszlán: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten előkerülhet az egyik rég nem látott ismerősöd, ami kellemes meglepetésként fog érni. Habár nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatod ezzel a személlyel, akivel sok ideje nem találkoztál, mégis lehet, hogy most jól fognak alakulni a dolgaitok. Ami biztos, hogy azzal semmit sem veszítesz, ha adsz neki egy esélyt.

Ezzel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy ne foglalkozz a múlttal, hanem csak a jelenre koncentrálj! A héten nagy a valószínűsége annak, hogy közelebbi kapcsolatba kerültök ezzel a személlyel, akivel szemben légy nyitott, de azért azt ne mutasd ki rögtön a találkozás elején, hogy odáig vagy érte. Tartsd meg a biztonságos távolságot, és csak lassan engedd magadhoz közelebb az illetőt!

Szűz: Azt üzenik neked az angyalok, hogy érdemes volt várnod erre a hétre, mert hosszú idő után végre itt a remek alkalom arra, hogy megmutasd, hogy mire vagy képes, ugyanis olyan szituáció alakul ki a napokban, amit egyedül csak te leszel képes megoldani.

Miután ezt sikerül megtenned, az emberek igazán hálásak lesznek a talpraesettségedért és a magabiztosságodért. Bátran arasd le a babérokat és élvezd a dicséretet, mert ez tényleg olyan helyzet lesz, amikor nem kell szerénykedned, viszont miután begyűjtötted az összes elismerést, ereszkedj vissza a földre!Mérleg: Azt üzenik neked az angyalok, hogy Mérleg jegyűként elég kevés embert engedsz közel magadhoz, aminek oka az, hogy néhányszor már csalódtál az életed során, ezért most már óvatos vagy, ám a héten jól tennéd, ha egy kicsit nyitottabb lennél és nem lennének olyan elvárásaid a környezeteddel szemben, amelyeknek valószínűleg nem tudnak megfelelni!

Ne feledd, hogy neked is szükséged van olyan emberekre a közvetlen környezetedben, akikre minden esetben számíthatsz, és a segítségüket kérheted, amikor baj van. Ugyanakkor csak azokban bízz meg teljes mértékben, akik tényleg a lehető legközelebb állnak hozzád!

A hétvégén találkozz a barátaiddal, akikkel menjetek el egy közös túrázásra, ami ősszel is mesés élményekkel fog gazdagabbá tenni.

Skorpió: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten olyan nagyszabású tervekkel állsz elő, hogy azokat fenntartásokkal fogja fogadni a családod, akik könnyen akadékoskodni kezdhetnek. Ezzel kapcsolatban az angyalok arra hívják fel a figyelmedet, hogy bosszantson bármennyire a családod reakciója, ne feledd, hogy csak azért játsszák az ördög ügyvédjét, mert a javadat akarják, és nem azért, mert bántani próbálnak vagy ártani szándékoznak neked!

Ne fogadd ellenségesen a szeretteid véleményét, viszont ha teljesen biztos vagy abban, hogy neked van igazad és biztos alapokra tudsz építeni, akkor igyekezz észérvekkel meggyőzni őket és próbáld eloszlatni a családod kételyeit!

Nyilas: Azt üzenik neked az angyalok, hogy Nyilas jegyűként azt hiheted, hogy rendelkezel egy biztos megoldással, amit bármilyen helyzetben bevethetsz, és a legnehezebb szituációból is kimászhatsz általa, ám a héten bele kell törődnöd, hogy az aktuális helyzetedben semmire sem mész ezzel a titkos fegyverrel.

A napokban be kell vetned minden tudásodat és tapasztalatodat ahhoz, hogy kitalálj valamit, amivel meg tudod győzni a többieket, hogy megéri kockáztatni. Ezzel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy higgy magadban, légy határozott, mert ez kell ahhoz, hogy minél jobban előadd, amit szeretnél.

Bak: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten fogadd el, ha külön utakon jártok másokkal, és nem vagytok azonos véleményen! Senkire se erőltesd rá az elképzeléseidet! Ha a barátaid nem akarnak veled tartani, akkor álld meg a helyed egyedül. Ha ők más célt akarnak elérni, akkor indulj el nélkülük a saját célod felé vezető úton.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy tanulj meg egyedül haladni, mert semmi szükség arra, hogy görcsösen egymásba kapaszkodjatok és kötelezően együtt haladjatok, valamint nem élhetsz úgy, hogy folyton a környezetedre figyelsz. Csak hinned kell magadban, és menni fog!

Vízöntő: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten elbizonytalanodsz valamivel kapcsolatban, amiben eddig teljesen biztos voltál. Ennek oka az lesz, hogy valaki a környezetedből mindent megtesz annak érdekében, hogy megingasson, ezért apró megjegyzésekkel próbál rávenni a feladásra.

Ezzel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy zárj ki mindent és mindenkit, ami és aki csak zavaró tényezőként van jelen az életedben, és bátran folytasd az utad. Higgy a győzelmedben, mert akkor győzni is fogsz, hiszen ehhez te kellesz!

Halak: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten nem tudod, hogy mit kellene tenned annak érdekében, hogy elérd a célodat, ezért csak egy helyben állva gondolkodsz, hogy hogyan léphetnél egyről a kettőre.

Mivel ha csak állsz és töröd a fejed, akkor semmi sem fog történni, ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy cselekedj, mert erre a héten lesz a legalkalmasabb az idő! Ne húzd az időt, hanem indulj el, és ne feledd, hogy amit ma megtehetsz, azt nem halaszd holnapra!

A napokban egy teljesen új kihívásra is számíthatsz, és rengeteget fog számítani az, hogy milyen kapcsolatot alakítasz ki a különféle nézőpontot képviselő emberekkel. Ha van párod, akkor ezen a téren nyugodt hétre számíthatsz.

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com