Heti horoszkóp (április 06. – április 12.)

Mit tartogatnak a következő napokra a csillagok?HoroscopePihenőnappal indul a hét, úgyhogy a legtöbben örülhetünk, hogy csak négy munkanap vár ránk. A bolygók azonban nem lazítanak! Ők azt követelik tőlünk, hogy engedjünk el mindent, ami korlátot jelent a számunkra. Ha van egy régi konfliktusunk, akkor zárjuk le, és intsünk búcsút annak, aki csak visszafog minket!

Kos: Az elmúlt hét olyan érdekes híreket, eredményeket hozott a számunkra, hogy azokat érdemes most kamatoztatnunk. Szerencsére tele leszünk energiával, tettvággyal, úgyhogy kiaknázhatjuk a lehetőségeinket.

A héten ragadjuk magunkhoz a kezdeményezést! Válasszuk ki azt a feladatot, ami a legtöbb tapasztalattal kecsegtet, és lássunk neki! Nagyon fontos, hogy semmi se billentsen ki az egyensúlyból, mert csak akkor érhetünk el sikert, ha a lelkünk rendben van.

Gondolkodjunk el azon, hogy mivel tudunk olyan harmóniát kialakítani, ami tartósan megmarad. Csütörtökön és pénteken többet elemzünk, mint kellene, ám éppen ez lesz az, ami elvezet a jó döntésekhez.

Bika: Élvezzük a hétfőt, mert utána bármihez is nyúlunk, az nem fog úgy alakulni, mint szeretnénk! Számítsunk késésre, helyszínváltozásra, váratlan segítségnyújtásra, és mindenre, ami akadályozza, hogy a saját dolgunkkal foglalkozzunk!

Nincs kizárva, hogy az életünk 180 fokos fordulatot vesz, és teljesen más irányba kell fordulnunk, mint azt terveztük. A pillanatnyi problémák ne ijesszenek meg! Először úgy tűnhet, hogy kártyavárként omlik össze minden, ám pénteken, vagy hétvégén, rájövünk, hogy ennek az ellenkezője történt.

Tanuljuk meg, hogy minden okkal történik! Az akadályok pedig azért vannak, mert az égiek így üzennek, hogy rossz úton járunk a céljaink eléréséhez. Hagyjuk, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek!

horosIkrek: Keddre búcsút mondhatunk az ünnepi hangulatnak, mert maguk alá fognak temetni a feladatok, az új kihívások, és még az otthoni munka is ránk vár. Ne lustálkodjunk, hanem azonnal álljunk neki elintézni a feladatainkat! Semmit se halasszunk másnapra, mert csak így érhetjük el, hogy legyen időnk a következő hetek, hónapok megtervezésére!

Szerda és csütörtök magasságában remek alkalmunk nyílik a sikerre. Mondjunk igent minden ajánlatra, feladatra! A héten sok újat tanulhatunk a különböző élethelyzetekből. Ez arra is jó lesz, hogy a környezetünkön kívül, valaki más is észreveszi, hogy mi minden lakozik bennünk. A következő napokban előrébb juthatunk a karrierünkben, az üzleti életben, és még új kapcsolatokat is építhetünk.

Rák: A következő napokban legyünk türelmesek és nyugodtak, mert olyan élethelyzetek várnak ránk, amelyek esetében először azt hihetjük, hogy a sietség és gyors döntések hoznak sikert, ám ez nem így lesz.

Számítsunk arra, hogy hirtelen bukkannak fel a különféle ajánlatok, de ezek között sok olyan lesz, ami csak mézesmadzag. Legyünk résen, és jegyezzük meg, hogy nem minden arany, ami fénylik! A következő napokban fontos és hosszútávra szóló döntéseket kell meghoznunk. Ehhez külső segítségre is szükségünk lesz. Lehet, hogy ez jogi, vagy pénzügyi támogatás lesz.

Ne keseredjünk el, hogy nehéz hetünk lesz, mert az éremnek két oldala van, ami esetünkben azt jelenti, hogy a szerelmi életünk megújul akkor is, ha van párunk, de akkor is, ha egy új szerelem kivirágzásáról van szó. Amire most rábólintunk, az harmóniát hoz az életünkbe!

Oroszlán: Olyan jól taktikázunk, hogy péntekre szinte önelégült állapotba kerülünk. A héten minden jól alakul, a bonyolult ügyeket pedig könnyedén megoldjuk, s még a nehézfejű emberekkel is szót értünk. A konfliktusainkat gyorsan elrendezzük, mert objektíven alkotunk véleményt.

Élvezzük, hogy a következő napokban minden jól alakul, és még az időjárás is a kedvünkre való! A héten nem lesz olyan kihívás, amit ne győznénk le, és még a környezetünk is támogatja a célkitűzéseinket.

o-HOROSCOPESzűz: Jól nyissuk ki a szemünket és a fülünket, mert a könnyed hétfőt összetett, izgalmas, információkban gazdag napok követik! A szerencse istennője az oldalunkra áll, úgyhogy éljünk az általa felkínált lehetőségekkel! Ne szalasszuk el ezt az időszakot, mert nagyon ritka, hogy nem kell erőt és energiát feláldoznunk azért, hogy jó lehetőségeket találjunk. Induljunk el az előttünk megnyíló úton, mert csak így érhetünk el sikert.

A sok kedvező, váratlan, és előremutató élethelyzetben csak meg kell ragadnunk a pillanatot. Ez főleg a tanulásra, szellemi fejlődésre, anyagi gyarapodásra lesz igaz. A következő napokban ki leszünk éhezve az új információkra, ez pedig csak jót jelenthet számunkra.

Mérleg: A bolygók támogatják a változásokat, és arra ösztönöznek, hogy aktívan, folyamatosan válasszunk a különböző utak között. Természetesen az ünnepi hétfőn még nekünk is nyugtot hagynak az égiek, ám utána minket is bevágnak a mély vízbe.

Keddtől cselekednünk kell, át kell alakítanunk néhány dolgot, ami mellett a gondolatainkat is módosítsuk. Ezt főleg akkor tegyük meg, ha egy ideje érezzük, hogy az életünk nem a megfelelő mederben folyik! Szerezzünk új tapasztalatokat, tanuljunk, töltődjünk fel, használjuk ki a lehetőségeket, hogy új dolgokat tanuljunk, új emberekkel ismerkedjünk meg. Ne utasítsuk el, ha valaki tanácsot ad, hanem hallgassuk meg, és fordítsuk a javunkra a szavait! Törjünk ki a megszokásaink korlátjai közül!

Skorpió: A következő napok olyan sok új lehetőséggel kecsegtetnek, hogy képtelenek vagyunk mindet befogadni. A feladataink nem lesznek nehezek, vagy bonyolultak, viszont hirtelen túl sok lesz belőlük az asztalunkon. Mérlegeljünk, gondoljuk át, hogy mi a legfontosabb a számunkra!

A sors támogatja az igyekvésünket, ezért erőt és kitartást ad a munka elvégzéséhez. Ha eleinte nem is tűnik úgy, mégis szerdától megkapjuk az égiek támogatását, aminek hatására nem akarunk lazsálni, hanem haladni akarunk előre, és bátra belenyúlunk az ismeretlenbe. Ha jól csináljuk, akkor a héten nagyon komoly helyzeti előnyre tehetünk szert.

HorosNyilas: Kemény hetünk lesz, mert megállás nélkül mennünk kell. Rengeteg az elintézendő feladat, a függő ügyek sem tűrnek további halogatást, és még segítenünk is kell másoknak. Vigasztaljon minket a gondolat, hogy mindezért megkapjuk időben a jutalmat.

A keddtől csütörtökig terjedő intervallumban bonyolult és stresszes napok követik egymást, ezért olykor az indulatok is elszabadulhatnak, mert mi teljesen másképpen csinálnánk valamit, mint a környezetünk. Tartsuk kordában az indulatainkat, keressük a békés megoldásokat, mert ezzel nemcsak a saját, hanem a környezetünk helyzetét is megkönnyítjük.

Bak: Úgy tűnhet, hogy a csillagok összeesküdtek ellenünk. Már a hétfő sem egy főnyeremény, de a kedd igazi káosznak ígérkezik, mert semmi sem fog úgy alakulni, ahogy terveztük. Egyáltalán nem fogjuk jól érezni magunkat. Olykor még bizonytalannak is érezhetjük magunkat, mert nem mindig kapunk egyenes válaszokat a kérdésünkre, emiatt pedig nehezen találunk kapaszkodókat.

Szerdán is folytatódik ez az áldatlan állapot, hisz képtelenek leszünk dönteni, és továbbra sem kapunk segítséget. Amennyiben bizonytalanok vagyunk, hogy merre menjünk tovább, akkor várjunk csütörtökig, mert akkor hirtelen mindent tisztán fogunk látni. Legyünk türelmesek! Ez a pár nap nem a világ vége, sőt, segítenek a bonyolult helyzetek tisztázásában.

horoscope201234Vízöntő: Tele leszünk erővel, energiával, és nagyon szívesen tennénk valami különlegeset, amivel megmutathatjuk a világnak, hogy milyen okosak, tapasztaltak vagyunk. Ez a lelkesedés sokakra jó hatással lesz, ezért a hét kedvez a csapatmunkának.

Az élet különféle területén találunk megoldásokat a saját, és mások problémáira. Most bebizonyíthatjuk, hogy a jó szándék vezérel minket. Szívesen adunk tanácsot, megválaszoljuk a kérdéseket, ami miatt sokan fel fognak nézni ránk.

Halak: A Vénusz segít, hogy hétfőn megtaláljuk a békét. Felejtsük el a munkát erre a napra, mert keddtől úgyis vissza kell rázódnunk a hétköznapok ritmusába. Ez egy kicsit lehangolhat, ráadásul lehet, hogy eleinte nem alakulnak úgy a dolgaink, mint szeretnénk, de ez nem baj, mert kifejezetten jót fog tenni nekünk, ha nem csinálunk meg egyszerre több feladatot.

Ránk fér, hogy egy kicsit magunkba nézzünk, mérlegeljünk, és levonjuk a megfelelő következtetéseket. Mondjunk le a felesleges dolgokról, mert azok csak visszahúznak! Vonuljuk el a világ zajától, mert akkor a függő ügyeinket is átgondolhatjuk, valamint új terveket szőhetünk. A hét első napjaiban fordítsunk arra néhány órát, főleg este, hogy nyugalom öleljen körbe, mert akkor a hét második felében új erővel vethetjük bele magunkat a teendőink elvégzésébe!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com