Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?Kos: A hét első napjaiban kifizetődhet, hogy annak ellenére kitartottál valami mellett, hogy a többiek feladták, és ezzel megmutattad, hogy rád még egy olyan helyzetben is lehet számítani, amelyben mindenki más feladta. A hét első napjaiban megtapasztalod, hogy a stabilitásod és a megbízhatóságod támaszt és iránymutatást nyújt másoknak.

A hét folytatása a siker és a boldogság jegyében telhet, remek ötleteid és pozitív gondolataid támadnak, és még egy fontos találkozásban is részed lesz. Ebben az időszakban úgy érezheted, mintha minden és mindenki a te érdekedben próbálna cselekedni. A dolgaid valóban jól alakulnak, viszont lesz valaki, akire jobban kell figyelned, mert ő az ellenlábasod.

Bika: Erős vágyat érezhetsz egy ügy sikere iránt a hét első felében, ám valószínű, hogy ehhez hosszabb távú elköteleződésre lesz szükség. Függetlenül attól, hogy ez magánéleti, vagy anyagi kérdés, mindenképpen légy körültekintő és csak olyasmire bólints rá, amit biztos, hogy a jövőben is be tudsz tartani.

A hét folytatásában a nagylelkűségedet teheti próbára valaki, aki olyasmit kér tőled, amire még te is azt mondod, hogy ez már túlzás. Még mielőtt döntést hoznál az ügyben, alaposan gondold át, hogy a szóban forgó dolog milyen hatással lenne rád! Figyelj oda arra, hogy nehogy túl nagy kockázatot vállalj! Hidd el, hogy sokkal jobb már az elején nemet mondani, mint később keseregni, hogy milyen problémahalmazt eredményezett neked az, amibe belemásztál!

Ikrek: Az elszántság és a kötelességtudat kap kiemelt szerepet a hét első felében, aminek napjaiban muszáj koncentráltnak és kiegyensúlyozottnak lenned, ha közelebb akarsz kerülni a célodhoz. Ha valaki eddig ellenkezett veled, akkor lehet, hogy most változtat az álláspontján, és számodra kedvező döntést hoz, esetleg végre a támogatóddá válik.

A hét második felében egy új ismeretség, vagy barátság hozhat frissességet a mindennapjaidba, és ugyanez teremthet alkalmat arra, hogy egy különleges élményben legyen részed, vagy kihasználj egy lehetőséget. Olykor egy ilyen változás olyasmit is kihozhat az emberből, amire talán nem is volt felkészülve, és ami miatt utólag más színezetet kapnak bizonyos dolgok.

Rák: Bizonyos személyek korlátozzák a szabad mozgásodat, vagy döntésedet, te pedig próbálsz kötelességtudóan megfelelni az elvárásaiknak a hét első felében. Ezzel kapcsolatban nem ártana elgondolkodnod azon, hogy ez a helyzet nem megfelelő a számodra hosszú távon, mert rendelkezel minden tulajdonsággal, ami ahhoz kell, hogy te irányíts másokat, és ne ő téged.

A hét folytatásában sasszemmel kell figyelned a körülötted zajló eseményekre és összefüggéseiben kell megértened a körülötted lévő világot. Próbáld kiolvasni a jövőt a hírekből és igyekezz felkészülni a várható változásra, ami hamarosan megtörténik. A héten gondolkodj pozitívan és légy optimista, mert erre minden okod meglesz!

Oroszlán: Még téged is meglep, hogy szinte hibátlan munkát végzel a hét első felében. Hála a hozzáállásodnak olyan eredményeket érsz el, amelyekkel sikerül elkápráztatnod másokat. Ennek hála talán végre eléred, hogy senki se vegye a bátorságot megkérdőjelezni a döntéseidet, sőt, tőled kérhetnek tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan tegyenek.

A hét további napjaiban lelkes és optimista leszel, ami remek alap ahhoz, hogy tervezésre és felkészülésre áldozd az idődet. Ebben az időszakban új és érdekes dolgok várnak rád, ami lehet egy új munkahely, új kapcsolat vagy egy nagyobb utazás. Ugyanakkor szükséged lehet némi tapintatra egy kényes ügy kezelése érdekében.

Szűz: Egy izgalmas személlyel alakíthatsz ki új érzelmi kapcsolatot a hét első felében. Lehet, hogy csak most ismered meg az illetőt, de az sem kizárt, hogy egy régi ismerősödről lesz szó. Ebben az időszakban mindenhez vonzódni fogsz, ami szép, és ez arra motivál, hogy megszerezz magadnak valamit, amire már régóta vágysz.

A hét további napjaiban egy vita, félreértés, vagy kapcsolati nehézség lesz az, amin szeretnél túl jutni, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, meg kell oldanod egy konkrét problémát, még abban az esetben is, ha megítélésed szerint nem neked kellene foglalkoznod vele. Most nincs idő arra, hogy arra várj, hogy a másik fél tegye meg az első lépést, mert az a te dolgod!Mérleg: Ahhoz kaphatsz kedvet a hét első felében, hogy olyan társaságban időzz, ahol feltételek nélkül elengedheted magad. Ez jelenthet csendes visszahúzódást, vagy azt, hogy végre megszabadítod magad az elmúlt időszak nyomásától és feszültségétől. Emellett a szokottnál erősebb lesz a vonzerőd, amit a környezetedben élők éreztetnek veled.

A hét további napjaiban remek lehetőséget kapsz a hosszabb távú elköteleződésre valamiben, ám legyen bármilyen csábító a magánéleti vagy pénzügyi ajánlat, te légy óvatos és gondold át alaposan, hogy a jövőbeli éned is örülni fog-e a mostani döntésednek!

Skorpió: Valaki más érzelmei gyakorolhatnak hatást a napjaidra a hét első felében, aminek időszakában egy problémával kell foglalkoznod, ami nem érint közvetlenül, viszont közvetetten kihatással van rád. Ugyanakkor nem kizárt, hogy egyedül nem tudod megoldani a helyzetet, ezért egy harmadik személy segítségét kell kérned.

A hét folytatásában egy olyan helyzetben találhatod magad, amelyben a vágyaid vezérelnének, ám tudod, hogy ez később problémákat okozhat neked. Előfordul azonban, hogy néha jó kicsit elengedned magad, még akkor is, ha tudod, hogy annak ára lesz. Döntsd el, hogy hajlandó vagy-e megfizetni azt!

Nyilas: A hét első napjaiban egy közegben találhatsz olyan információkat és szellemi töltetet, amelytől eddig azt hitted, hogy nem létezik. Ez az időszak remek alkalom arra, hogy szellemileg befogadd az újat és eldöntsd, hogy az, ami mostanában egyre jobban érdekel, csak egy új hobbi, vagy valami több.

A hét folytatásában spontán tettek és kalandvágy lehet rád jellemző. A magánéletedben kezdeményező kedvet kaphatsz, ami által hajlandó leszel változtatni magad körül valamin, ami már megszokott és unalmas. Nem kizárt, hogy most olyasmire is igent mondasz, amiről eddig hallani sem akartál.

Bak: Olyan helyzetbe kerülhetsz, vagy olyan információt szerezhetsz, amely helyes értelmezése esetén, megértheted a nagyobb képet és a világ fontos összefüggéseit. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy ezt a saját javadra fordítsd és próbálj másoknak segíteni ugyanebben. Használd ki, hogy a siker kulcsa nálad van!

A hét második felében egy titok lelepleződése során valaki olyan arcát mutatja meg neked, amelyet eddig nem ismertél. Függetlenül attól, hogy a csalódás kellemes vagy kellemetlen, többé nem tudsz úgy tekinteni erre az illetőre, mint ahogy korábban. A kérdés az, hogy a történtek után milyen irányba folytatódik a kapcsolatotok.

Vízöntő: Szenvedélyt, romantikát és kreativitást hozhat a hét első fele az életedbe. Ezekben a napokban nagyszerű érzékkel választhatod ki, hogy milyen módon állj a nyilvánosság elé, és a belőled áradó erővel már-már mágusként bánhatsz. Ha új kapcsolatot szeretnél kezdeni valakivel, akkor erre ideális a hét első fele.

A második felében egy titok lelepleződése során valaki olyan arcát mutatja meg neked, amelyet eddig nem ismertél. Függetlenül attól, hogy a csalódás kellemes vagy kellemetlen, többé nem tudsz úgy tekinteni erre az illetőre, mint ahogy korábban. A kérdés az, hogy a történtek után milyen irányba folytatódik a kapcsolatotok.

Halak: A hét első felében ne bízd el magad, semmit se hagyj az utolsó pillanatra, és számíts azokra a váratlan fejleményekre, amelyek könnyen felboríthatnak mindent! Ahhoz, hogy a feladataiddal időben végezz, céltudatosan és nagy energiákat bevetve kell haladnod, ráadásul nem kockáztathatsz, és profinak kell lenned!

A hét második felében a jövőddel kapcsolatban kell fontos döntést meghoznod. El kell döntened, hogy azt a feladatot vállalod-e el, amely nagy előrelépést jelentene számodra, de komoly felelősséget követelne meg tőled, vagy inkább azt a feladatot, amely mellett ugyan több lenne a szabadidőd, viszont nem jelentene kihívást a számodra. A döntésbe nyugodtan vond be a családodat és hallgass a megérzéseidre is!

(Forrás: alon.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (október 07. – október 13.)

Heti horoszkóp (október 07. – október 13.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 30. – október 06.)

Heti horoszkóp (szeptember 30. – október 06.)

Mire számíthatsz a munkádban és a szerelemben a következő napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 23. – szeptember 29.)

Heti horoszkóp (szeptember 23. – szeptember 29.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 16. – szeptember 22.)

Heti horoszkóp (szeptember 16. – szeptember 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 09. – szeptember 15.)

Heti horoszkóp (szeptember 09. – szeptember 15.)

Mire számíthatsz a napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 02. – szeptember 08.)

Heti horoszkóp (szeptember 02. – szeptember 08.)

Mire számíthatsz a munkádban és a szerelemben a következő napokban?

Heti horoszkóp (augusztus 26. – szeptember 01.)

Heti horoszkóp (augusztus 26. – szeptember 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (augusztus 19. – augusztus 25.)

Heti horoszkóp (augusztus 19. – augusztus 25.)

Így telhetnek a következő napok!

Heti horoszkóp (augusztus 12. – augusztus 18.)

Heti horoszkóp (augusztus 12. – augusztus 18.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (augusztus 05. – augusztus 11.)

Heti horoszkóp (augusztus 05. – augusztus 11.)

Mi várható a következő napokban?

http://ujhazak.com