Heti horoszkóp (február 16. – február 22.)

Mi vár ránk a következő napokban?horosA fogyó Hold mindig megcsapolja az energiáinkat, de ezen a héten még így is lesznek, akik majd kicsattannak az erőtől, míg mások örülnek, ha hibák nélkül vészelik át február utolsó előtti hetét. Lássuk, mi vár ránk a következő napokban!

Kos: Tele vagyunk energiával, úgyhogy senki és semmi sem ronthatja el a jó kedvünket. Ennek oka a Jupiter és a Merkúr közös ereje, ami hozzásegít minket a sikerekhez. A csütörtöki újhold kreatív energiát ad, aminek felhasználásával könnyebben elérhetjük a céljainkat.

Természetesen az égi erők csak akkor segítenek, ha hozzátesszük a kitartásunkat, és hajlandóak vagyunk tenni a sikerekért. Amennyiben ezt megtesszük, akkor mindent elérhetünk, amit akarunk.

Lehetséges, hogy az ötleteinket túl vadnak, irreálisnak tartjuk, ezért beszéljük át azokat valakivel, akiben maximálisan megbízunk. A munkánkban kimagasló sikereket érhetünk el, míg a pénzügyeink fellendülnek. Mindemellett a magánéletünkben sem lesz ok a panaszra, hiszen szingliként egy szép szerelemre van kilátásunk.

Bika: Érdekes, hogy a csillagjegyünkből fakadóan nem vagyunk konfliktust kereső személyiségek, ám szerda estig több vitába is belekeveredünk. A fogyásban lévő Hold elszívja az energiánkat, ezért minden apróságra reagálunk, ami nem mindig kifizetődő.

A környezetünkben kipattanó viták minket sem hagyjanak hidegen, és kéretlenül is belefolyunk egy-egy konfliktusba, mert védeni akarjuk mások igazát, ezzel azonban vigyázzunk, mert magunkra haragíthatjuk a másik oldalt. Maradjunk észnél, ne adjunk okot a veszekedésre, és ne üssük bele az orrunkat mások dolgába!

Sokkal jobban járunk, ha inkább élvezzük az életet, és más szemszögből közelítjük azt meg. Menjünk például úszni!

Ikrek: Kegyes lesz hozzánk a Hold és a Mars, ám hétfőn és kedden ezt még nem érezzük, hiszen rengeteg akadály van előttünk, amit csak időpazarlásnak, nem kihívásnak látunk. Ne keseredjünk el, mert szerdára megérkeznek a jó dolgok, úgyhogy megint fantasztikusan érezhetjük magunkat.

Csütörtökön biztos, hogy támad egy megmagyarázhatatlan sugallat, aminek hatására összeáll a kép, és rájövünk, hogy valójában a változás energiát érezzük, úgyhogy képesek leszünk ezért lépéseket tenni.

Ez több életterületet is érinthet. Arra, hogy nagyot alakítsunk, a szerda, csütörtök és a péntek is alkalmas. Minden energia és idő, amit önmagunkra fordítunk, duplán fog megtérülni a közeljövőben. Használjuk ki a hetet, mert most minden tervünk és álmunk megvalósulhat!

horoscope201234Rák: Egy kicsit fáradtnak és zavartnak érezzük magunkat hétfőn. Valahogy semmit sem látunk jónak, vagy szépnek, és inkább kifogásokat keresünk, nem lehetőségeket. Nincs ezzel semmi baj, mert olykor mindenkinek le kell vezetnie a benne lévő frusztrációt.

Jó hír, hogy a csütörtöki újholddal szabályosan újjászületünk. Ugyancsak hálára és boldogságra ad okot az, hogy a környezetünk szeret, ezért fáradhatatlanul inspirálnak, és kirángatnak minket ebből a kellemetlen, sehová sem vezető helyzetből, amiben a hét elején vagyunk.

Örüljünk annak, hogy vannak, akik odafigyelnek ránk, és hajlandóak kérés nélkül segíteni. Csütörtökön már tele leszünk energiával. A határidőnaplónkat tele írjuk találkozókkal, megbeszélésekkel, úgyhogy a hét második fele igazán eseménydús, már-már túlzsúfolt lesz.

Oroszlán: Alig találjuk a helyünket a hét első három napjában. Most hiába terveztük meg a dolgainkat, azok nem akarnak úgy alakulni, ahogy mi szeretnénk. Ennek hatására szinte az arcunkra lesz írva a kedvetlenség, alkalmanként pedig a tanácstalanság.

Ebből a helyzetből csak akkor keveredhetünk ki, ha észrevesszük, hogy néhányan kifejezetten kerülik a társaságunkat. Mivel nem akarjuk, hogy idáig fajuljon a helyzet, ezért lépéseket teszünk ez ellen. Mosolyogjunk sokat, hiszen ezzel magunknak teszünk elsősorban szívességet, nem a környezetünknek.

Ahogy egyre közeledik a hétvége, úgy javul a hangulatunk. Napról napra jobban érezzük magunkat, és a hét végén már mi nyújtunk támaszt másoknak, ha bajban vannak. Csütörtök délre nyerő helyzetbe kerülünk, ami felteszi a koronát a hetünkre.

Szűz: Összességében energikus, pozitív, zsúfolt napokból fog állni a hetünk, ezért most nem ragaszkodunk a bevált módszerekhez, mert mi is látjuk, hogy muszáj változtatnunk a munkastílusunkon, napirendünkön.

Ne hezitáljunk, hanem cselekedjünk, hiszen a csillagok egész héten támogatnak. A Jupiter erős hátszelet ad ahhoz, hogy megvalósítsuk a terveinket. Most olyan lehetőségeink lesznek, amelyekre már rég óta vártunk, és biztos, hogy egyhamar nem lesznek újra, úgyhogy használjuk ki a ritka alkalmat! Most szakmai is tanulmányi téren is csupa jó dolog várható, ám ehhez nekünk kell meghozni a döntéseket.

Mérleg: A héten biztos, hogy előtérbe kerül a szakmai előmenetelünk. Ha saját vállalkozásunk van, akkor kapunk egy jó lehetőséget, ajánlatot, vagy szerződést. Legyen bármelyik, megéri rábólintanunk.

Az is fontos lesz a következő napokban, hogy átgondoljuk azt, hogy tényleg ott vagyunk, ahol lenni akarunk. Amennyiben ráébredünk, hogy nem, akkor muszáj rálépnünk az ismeretlen útra, legyen az bármennyire ijesztő. Ne hagyjuk, hogy erről lebeszéljenek! Lehet, hogy most még hetek, hónapok is eltelnek a megszokott környezetünkben, de biztos, hogy ezt a megszokott rutint akarjuk csinálni még öt-tíz évig?

Amennyiben fontolgatjuk a munkaváltást, saját vállalkozás indítását, akkor ez a hét nagyon jó lehetőség arra, hogy megtervezzük a stratégiánkat és a következő lépéseinket. Jegyezzük meg, hogy minél előbb hagyjuk, hogy a jó dolgok megtörténjenek velünk, annál több okunk lesz az elégedettségre.

horoscope2Skorpió: Az év első hónapjaiban voltak olyan dolgaink, amik közelebb álltak a szívünkhöz, mint a többi, ám ez azt jelenti, hogy más területeket elhanyagoltunk. Az sincs kizárva, hogy a háttérbe szorítottuk magunkat, hogy mások elvárásai érvényesülhessenek.

Ezek után nem meglepő, ha kissé fáradtnak érezzük magunkat, de az sem kizárt, hogy elkap egy kisebb betegség, ami miatt pár napot ágyban kell töltenünk. Mindebből már rájöhettünk, hogy nem lesz könnyű hetünk, hiszen az égiek vagy így, vagy úgy, de a tudtunkra fogják hozni, hogy nem egészséges, amit csinálunk, és be kell vallanunk, hogy hibáztunk néhány helyen.

Szembe kell néznünk ezekkel a félrecsúszásokkal, és be kell látnunk, hogy többet vártunk magunktól, mint amire képesek vagyunk. Jó hír, hogy aggodalomra nincs okunk. Ha végre újra halljuk a saját gondolatainkat, akkor megint irányíthatjuk az életünket.

Nyilas: Hétfőn és kedden biztosan elkerülnek a gondok, ám ez nem jelent egyet a lazsálással! Ellenkezőleg! Most kell csak igazán összekapnunk magunkat. Szőjünk új terveket, egyeztessünk másokkal, keressünk, kutassunk az új lehetőségek után.

Összességében egyre komolyabb feladatokat kell kitűznünk magunk elé, majd el kell kezdenünk ezeknek a minél előbbi megvalósítását. Valószínűleg ez nem lesz könnyű, de semmi sem az, ha eleve úgy állunk hozzá, hogy nehéz lesz.

Ügyeljünk arra, hogy a szakmai életünk miatt ne hanyagoljuk el a családunkat, barátainkat! Formáljuk jobbá, erősebbé az emberi kapcsolatainkat, és zárjuk le azokat, amelyekre már felesleges időt és energiát pazarolni. Ezek a napok alkalmasak a régi sérelmek, adósságok rendezésére.

Bak: Ha hétfőn teljesen reménytelennek tűnik egy helyzet, akkor ne felejtsük el, hogy mi annyira belevaló emberek vagyunk, hogy egyetlen akadály sem állíthat meg minket. Mi megoldunk mindent feladatot.

Ne felejtsük el, hogy a múlt héten érdekes folyamatok indultak el körülöttünk, és ezek a hasznunkra lesznek, igaz lehetséges, hogy az eredmények kicsit lassabban jönnek, mint vártuk.

Habár mindezt tudjuk, mégis most nem esik olyan jól a változás, mert nem tudjuk biztosan, hogy ez a hasznunkra, vagy inkább a kárunkra lesz. Jó hír, hogy csütörtökre minden letisztázódik, és képesek leszünk örülni annak, hogy valaki felkarolja a törekvéseinket.

o-HOROSCOPEVízöntő: Habár a Hold fogy, mi mégis energikusnak érezzük magunkat, és néha még mi is soknak találjuk a belőlünk áradó erőt. Ez egy elég furcsa helyzet, de legbelül érezzük, hogy a csütörtöki újhold nagyon jó hatással lesz ránk.

Használjuk ki, hogy nem vagyunk fáradékonyak, és a hangulatunk sem pesszimista, kedvetlen. Csütörtökön és pénteken mások babérjait arathatjuk le. A hét karrierünk javulásához ad lehetőségeket. Lehet, hogy előléptetni nem fognak minket, de elismerésre, és dicséretre számíthatunk.

Halak: A csillagok gondoskodnak róla, hogy mindennap érjen minket valami öröm, úgyhogy bátran mosolyogjunk, ha valami sikert érünk el, vagy ajándékot kapunk. Ahogy telnek a hét napjai, úgy látjuk egyre pozitívnak a kilátásainkat. Ez az egész a csütörtöki újholddal éri el a csúcspontját.

Az életünkben komoly fellendülés várható, ám ehhez nekünk is alkalmazkodni kell. Most szakmai és magánéleti területen is jók a kilátásaink, úgyhogy válasszuk a nekünk legjobban tetsző lehetőséget, és cselekedjünk!

A feltöltődésünkhöz hozzájárulnak a világból kapott impulzusok és érdekes inspirációk. Használjuk ki ezeket, mert akkor igazán jól érezhetjük magunkat, ami abban is segít, hogy túltegyük magunkat a múlt problémáin.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com