Heti horoszkóp (január 12. – január 18.)

Mit tartogat számunkra a következő hét nap?o-HOROSCOPEÚgy érezhetjük, hogy összeesküdtek ellenünk a csillagok, mert egyik oldalról, amit a Jupiter és a Merkúr együtt állása jelent, szívesen a tettek mezejére lépnénk. Ehhez azonban energiára van szükségünk, amit nem kapunk meg, mert a Hold fogy, és ennek következtében az erőnk is megcsappan, ám nem kell annyira rossz hétre készülnünk, hiszen kitartással felülkerekedhetünk az égieken.

Kos: A hét első két napjában nem találjuk másokkal a közös hangot, mert minden összezavarodik körülöttünk. Nem találjuk a helyünket, ami miatt dolgozni sincs kedvünk, de a barátainkhoz sincs hangulatunk és a házimunkát is inkább valaki másra bíznánk.

A problémánk gyökere az lehet, hogy addig halogatjuk a feladatainkat, míg végül az ígéreteinket sem tudjuk betartani. Jól tesszük, ha még időben mérlegeljük a dolgainkat, hátha előre tudunk lendülni!

Szerdától új lendületet veszünk, és rájövünk, hogy csak magunkra számíthatunk. Ennek a felfedezésnek a hatására sokkal jobban végezzük majd az otthoni és munkahelyi feladatainkat, valamint könnyebben oldjuk meg a problémákat.

Bika: Energiával teli, jó hangulatú hetünk lesz, de csak akkor, ha minden jól működik körülöttünk. Ezen a héten nem boríthatja fel a lelki békénket egy környezeti hatás sem, és abban sem akadályozhatnak meg minket, hogy elérjük a céljainkat.

Lehetséges, hogy a héten sokan keresik majd a társaságunkat. Ennek oka az, hogy jó lesz a közelünkben tartózkodni, mert jókat lehet velünk beszélgetni. Most minden nap találunk valami érdekes feladatot, amitől új erőt kapunk. Erre szükségünk lesz, hiszen rutinmunkából sem lesz hiány.

Kreatív ötletekkel és tervekkel rukkolunk elő, de csak akkor, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elmondjuk, hogy milyen új ötletek fogalmazódtak meg bennünk. Ne legyünk gyávák, mert akkor nem magunkat, hanem a világot fosztjuk fel néhány remek újítástól.

A lelkes szorgoskodás mellett arról se feledkezzünk meg, hogy korábban milyen ígéreteket tettünk a családunkat, ugyanis ezek most válnak aktuálissá. Ne okozzunk nekik csalódást!

horoszkIkrek: Egyébként is mindig a kettősség jellemző ránk, de ezen a héten egy fokozottan igaz, mert a Merkúr feltölt minket energiával, de a Hold viszont azt akarja, hogy türelmesek legyünk.

Amennyiben úgy érezzük, hogy ideje cselekednünk, akkor ne habozzunk, mert most semmit sem ronthatunk el, ráadásul akkor sem tudunk csak ülni a fenekünkön, ha erre vágynánk, mert tele vagyunk tettvággyal.

Hétfőn és kedden talán megtehetjük, hogy kicsit elmerengjünk a jelenlegi helyzetünkön és a jövőnkön, de szerdától erre nem lesz időnk, mert a Jupiter cselekvésre fog ösztönözni minket. Miközben aktívan töltjük a hetet, ne lepődjünk meg, ha irigyekre akadunk!

Rák: Sok energiától foszthat meg minket a fogyásban lévő Hold, ami az életünk minden területére kiterjeszti a hatását. A héten nem egyszer azt fogjuk látni, hogy ingadozik a hangulatunk, zavarosak a gondolataink, és olykor nehezünkre esik türtőztetni magunkat.

Azért nem kell kétségbeesnünk, mert jó pillanataink is lesznek a héten, úgyhogy a rosszabb pillanatokhoz is próbáljunk meg pozitívan hozzáállni, és haladjunk a céljaink felé, még akkor is, ha ez most lassan megy.

Szerdán olyan akadályokba ütközhetünk, amelyek ellen nem sokat tehetünk. Pénteken viszont nem várt eredményeket érhetünk el.

Oroszlán: A hét elején úgy fogjuk érezni, hogy minden lassan megy. Ennek okozója a Mars. Ha szeretnénk, hogy ismét a béke legyen jellemző ránk és a környezetünkre, akkor meg kell őriznünk a nyugalmunkat, még akkor is, ha valaki keresztbe akar tenni nekünk. Ne fűtsön minket a bosszúvágy, ha bánt valaki, hanem bocsássunk meg!

Hétfőn és kedden érezzük, hogy védekeznünk kell a láthatatlan erők ellen, amik összeesküdtek ellenünk. Szerdától gyorsan lenyugszanak a kedélyek, és azok, akik eddig az ellenfeleink voltak, most társulni szeretnének velünk. Ezt a hirtelen fordulatot mi sem értjük, ám nem kizárt, hogy a hasznunkra lesz.

horoscopeSzűz: Felőrli az energiánkat a munka, de mi mégis megpróbálunk teljes mértékig helytállni. A baj nem is a munkával lesz a héten, hanem a családunkkal, mert sok meglepő igénnyel fognak előállni, ez pedig megnehezíti a napjainkat.

Amennyiben nem szeretnénk már az év első hónapjában kimerülni, akkor törekedjünk arra, hogy logikusan közelítsük meg a feladatainkat, próbáljuk meg jól beosztani az időnket, és ne vállaljunk plusz munkát, ha még az előző feladatainkkal sem végeztünk!

A héten mozduljunk ki az egyhangú mókuskerékből, mert különben ágynak fogunk esni. Menjünk ki a levegőre, még akkor is, ha nincs valami szép idő, hiszen a szervezetünknek szüksége van a friss levegőre, ahogy a testmozgásra is. A hangulatunkon sokat lendíthet, például, ha új emberekkel, kultúrával ismerkedünk meg.

Mérleg: Furcsa élethelyzetben találhatjuk magunkat. A héten könnyen leállhatunk vitatkozni. Most nagyon lényeges, hogy időben felismerjük azt, ha valaki segíteni akar, vagy csak gátol. Az is sokat javítana a hetünkön, ha elmondanánk, ha bánt valami, mert előbb-utóbb feszültséghez vezet, ha el akarjuk temetni a problémáinkat, véleményünket.

Ha kérdeznek, válaszoljunk! Csak így oldhatjuk meg a függő ügyeinket, és csak ezáltal dobhatjuk le azt a hatalmas felesleges terhet, ami a vállunkat nyomja.

Skorpió: Ezen a héten nem lesz hiány az előjelekből, érdekes eseményekből, inspiráló találkozásokból. Az első napokban olyan dolgok történhetnek velünk, amiket nem seperhetünk félre, mert a mi érdekünk, hogy az adott szituációból a lehető legtöbbet hozzuk ki.

Most eljött az ideje annak, hogy a bátorság legyen a mozgatórugónk. Szerdán vegyük elő egy régi tervünket és tegyünk konkrét lépéseket a cél elérésnek érdekében, mert komoly hatással lesz a 2015-ös évre az, amit ezen a héten elindítunk. Amennyiben ehhez lelki támogatásra, tanácsra van szükségünk, akkor azt a szeretteinktől, barátainktól megkapjuk.

HoroscopeNyilas: Nagyon jó hangulatban indítjuk a hetet. Most minden adva van ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a lehetőségekből, úgyhogy célozzuk meg a maximumot, és senkinek se hagyjuk, hogy lebeszéljen a terveinkről!

A rengeteg erő mellett, kreatív ötletekkel is tele vagyunk, amikkel sok embert lenyűgözhetünk, ezért ez a hét nagyon jó alkalom arra, hogy új projektbe kezdjünk, és ne ijesszen el minket, ha akadályokkal találjuk szembe magunkat, mert sikerrel zárhatunk mindent, amit elkezdtünk.

Az új ötleteink megvalósításért kiáltanak. Habár nincs szükségünk másokra, mert egyedül érhetjük el a legnagyobb eredményeket, mégis érdemes komoly eszmecseréket folytatnunk a levegő jegyekkel, azaz az Ikrek, Vízöntő, Mérleg szülötteivel, akikkel akár össze is foghatunk a jó eredmények érdekében.

Bak: Nehezen találjuk a békét hétfőn és kedden, ez pedig vitákhoz vezethet. Az egyetlen jó dolog, amit tehetünk az, hogy nem szólunk vissza, még akkor sem, ha megbántanak. Amennyiben úgy érezzük, hogy a vita elkerülhetetlen, akkor inkább gyorsan tegyünk pontot a függő ügyeink végére!

Ha tele vagyunk feszültséggel, akkor keressünk egy módszert, amivel levezethetjük ezt. A sport, például, kiváló megoldás. Csütörtökön minden visszatér a rendes kerékvágásba, és még azokkal is megtaláljuk a közös hangot, akikkel a hét elején összezördültünk.

horoscoVízöntő: Meglepetten fogadjuk, hogy milyen jó híreket kapunk nem egy üggyel kapcsolatban. A héten fontos szerepet kapnak az anyagiak. Lehet, hogy meg kell valamit oldanunk, vagy új dologba kezdenénk, amihez pénz kell. Induljunk bármerre, most könnyen megtaláljuk a megoldást.

Nagyon sok új tervünk van, amely mások érdeklődését is felkelti, ám nekünk kell eldöntenünk, hogy szeretnénk-e bevenni másokat is a projektjeinkbe. Ezt a döntést úgy hozzuk meg, hogy mi mit akarunk, és ne engedjük, hogy befolyásoljanak!

Az égiek most abban is támogatnak, hogy új szakmai kihívást találjunk. Ez megszilárdítja a körülményeinket, vagy a már meglévőt erősíti. Ha új munkaajánlatot kapunk, akkor fogadjuk el!

Halak: A családi és a barátai kapcsolataink kerülnek a középpontba. Gyorsan megtaláljuk másokkal a közös hangot, úgyhogy ezen a héten könnyen kibékülhetünk másokkal, és megmutathatjuk a szeretteinknek, hogy mindig számíthatnak ránk.

Most valamilyen formában be kell bizonyítanunk, hogy hozzánk bármikor lehet fordulni, és mindegy, hogy kicsi vagy nagy ügyről van szó. Ha úgy alakul, hogy segítenünk kell, akkor ne habozzunk! Pénteken letudjuk mások gondjainak a megoldását, úgyhogy pihenhetünk és szórakozhatunk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com