Heti horoszkóp (július 22. – július 28.)

Mi várható a következő napokban?Kos: Felpörögnek körülötted az események a hét első felében, aminek napjaiban olyasmivel is foglalkoznod kellhet, amiről azt hitted, hogy még rengeteg időd van rá. Bár kemény és mozgalmas napokban lesz részed, mégsem érzed ezeket a rossznak, hiszen az utad arra visz, amerre haladni szeretnél.

A hét további napjaiban szinte a béke és a nyugalom váltja fel a stresszt az életedben. Az emberi kapcsolataidra a kiegyensúlyozottság lesz jellemző, ami az elmúlt időszak igyekezettének eredményeként alakul ki. A hét második felében közelebb kerülhetsz valakihez, vagy felmelegíthetsz egy fagyos kapcsolatot.

Bika: Ha lazán és nyitottan állsz hozzá mindenhez, ami körülötted történik a hét első felében, akkor hangulatos és barátságos napokban lesz részed. Ez azért fontod, mert könnyen lehet, hogy lesz, ami feszültséget okozhatna, de nem kell minden apróságon fennakadnod. A hibák helyett a pozitívumokat keresd!

A hét folytatásában az érdekeidet érvényesítheted, ugyanis úgy tudsz határozott és meggyőző lenni, hogy közben együttműködést mutatsz a másik irányába. Amennyiben egy új projektbe vágnál bele, és ehhez társra lenne szükséged, akkor jól gondold meg, hogy kit választasz!

Ikrek: A szellemi munkára, a tanulásra és a kísérletezésre lesz alkalmas a hét első fele, aminek napjaiban akár áttörést, vagy váratlan eredményt is elérhetsz valamiben, amivel már sok ideje foglalkozol. Ezekben a napokban a munkád és a magánéleted terén is jó hasznát veheted a kreativitásodnak.

A hét második felében olyan nyugalom és erő áradhat belőled, ami vigaszként és gyógyírként hathat a környezetedre. Ebben az időszakban bánj okosan a képességeddel, mert képes leszel arra, hogy másokat meggyőzz, vagy új, pozitív irányt mutass nekik a szavaiddal és a tanácsaiddal!

Rák: Új, sikeres magánéleti időszakot hozhat számodra a hét első fele. Most megerősödhet a kapcsolatod valakivel, de akár olyan új ismeretségeket is szerezhetsz, amelyek később különleges viszonnyá erősödhetnek. Egy erős személy komoly hatással lehet az életed több területére is a hét első napjaiban.

A hét második fele kitartó és nagyfokú munkabírást hoz, így akár a jelentősebb átalakítást igénylő feladatokat is elvégezheted. Mivel a kreativitásod sokat javul, ezért tele leszel új elképzelésekkel, sőt, akár extrém ötletekkel is, amelyek némelyike később nem s tűnik majd annyira hihetetlennek.

Oroszlán: Ne reagálj komolyan arra, ha valaki megpróbál provokálni a hét első felében! A legjobb az lesz, ha figyelmen kívül hagyod az egészet, ezzel azt jelezve, hogy az illető nem érte el a célját, és talán azt is eléred, hogy ez a valaki megszégyenülve kétszer is meggondolja, hogy kikezdjen-e veled a jövőben.

A hét folytatása jól és szerencsésen alakulhat a számodra, ráadásul minden, amit ebben az időszakban elkezdesz, sikeresen alakulhat a továbbiakban is. Emellett a helyes hozzáállással úgy alakíthatsz egy helyzetet, hogy végül még a reméltnél is kedvezőbben alakulhat számodra egy rázós eseménysorozat.

Szűz: Egy izgalmas hír, vagy beszélgetés fordíthat váratlan irányba az egyik életterületeden a hét első felében. Új dolgokkal és emberekkel ismerkedhetsz meg ezekben a napokban, de akár egy előtted eddig rejtett dologba is belepillanthatsz. Használd fel okosan az előtted feltáruló új perspektívát!

A hét második felében egy szituáció vagy információ segíthet meglátnod a nagyobb képet és megértened a világ néhány lényeges összefüggését. Ezeket az új ismereteket igyekezz jól értelmezni, majd fordítsd a saját és mások hasznára!Mérleg: Nagyszerű ötleteket és újrakezdést hoz a hét első fele, aminek napjaiban új, jobb, nagyobb lehetőségeket látszhatsz meg egy helyzetben, s ebből erőt meríthetsz ahhoz, hogy mindent megváltoztass magad körül. Ne szalaszd el a változás lehetőségét!

A hét további napjaiban bőven lesz erőd ahhoz, hogy legyőzd a legtöbb nehézséget. Mivel a kisugárzásod mágnesként fogja vonzani hozzád az embereket a magánéletedben és a munkahelyeden, ezért ne lepődj meg, ha sokan próbálnak a közeledben lenni!

Skorpió: A nagy nyomás miatt akár rossz döntéseket is hozhatsz a hét első felében. Annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, óvatosnak kell lenned, és minden lépésednél tudnod kell, hogy a következmények akár hibák is lehetnek. Az sem kizárt, hogy egy fontos fordulópont okos kompromisszumot követel meg tőled.

A hét további napjaiban kívülről úgy tűnhet, hogy a veled történő pozitív dolgok a szerencse eredményei, de te jól tudod, hogy milyen komoly munkával és kitartással sikerült elérned mindent. Ne érezd magad rosszul, ha a hét második felében szinte elrobogsz a környezeted mellett és mindenki másnál messzebbre jutsz, hiszen rengeteget tettél ezért, így megérdemled!

Nyilas: Határozott beszédet követelhet meg tőled a hét első fele. Ez vonatkozhat a magánéletedre, ahol őszintén elmondhatód valakinek, hogy mit érzel iránta, de akár egy pénzügyekkel kapcsolatos vita, vagy alku esetében mondhatod ki a véleményedet. Ezekben a napokban fontos, hogy légy egyértelmű és zárj rövidre mindent, mert később gyengülhet a pozíciód.

A hét második felében ne légy könnyelmű, amiért a szokottnál könnyebben tudod alakítani a körülötted történő eseményeket! Ne dőlj hátra, mert valaki azon dolgozhat a háttérben, hogy mindent megbonyolítson körülötted! Légy óvatos, hisz mindig vannak, akik nem tudják elviselni, ha másnak jobban megy a sora!

Bak: Izgalmas átalakuláson eshetsz át a hét első felében. Ennek oka lehet egy nem várt szerencse, egy titok napvilágra kerülése miatt érzett öröm és megkönnyebbülés, de az sem kizárt, hogy saját magadban találsz valami rejtett képességet, amit új erőforrásként használhatsz fel a jövőben.

A hét folytatásában elképesztően intuitív leszel, aminek köszönhetően akár olvashatsz is mások gondolataiban. Vesd be ezt a képességedet, ha a kedvében járnál valakinek, vagy szerezz ezzel előnyöket, ha jobb teljesítményt szeretnél nyújtani. A hét második felében nagyszerűen rá fogsz érezni arra, hogy mikor mit mondj és tégy.

Vízöntő: Szenvedélyt és pénzügyi sikereket tartogat a számodra a hét első fele. Légy pozitív és kezdeményező, mert akkor mások reakciója ugyanilyen lesz veled kapcsolatban. Most elég néhány kedves, udvarias szó ahhoz, hogy megnyíljanak előtted az ajtók. Ugyanezt tedd a szeretteiddel is, mert meglesz az eredménye!

A hét további napjaiban nagyobb kedvet kaphatsz a spiritualitás és a fantázia világa felé, emiatt akár titkokkal és rejtélyekkel is foglalkozhatsz. Ebben segíthet a meditáció, az álmok, esetleg egy utadon támogató társ. Emellett a művészetek, azon belül is a filmek is jobban érdekelhetnek a hét második felében.

Halak: Egy régi élethelyzet megismétlődése idézhet fel benned egy régi emléket a hét első felében. Valószínű, hogy az eltelt idő miatt sok mindent másképp látsz, ezért máshogy fogod ezt megélni. Ha fel kell dolgoznod valamit lelkileg, vagy le kell zárnod az életed ezen szakaszát, akkor mindezt megteheted ezekben a napokban.

A hét folytatásában a kockázatvállalás hozhat jó eredményt, de ne hagyd, hogy ez arra vegyen rá, hogy a jövőben gyakrabban menj bele kockázatos helyzetekbe. Ne feledd, hogy ez inkább olyan helyzet, amikor a kivétel erősíti a szabályt! A hét második felében a szokottnál több papírmunka várhat rád, ezért egy nagy figyelmet követel tőled.

(Forrás: alon.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com