Heti horoszkóp (július 27. - augusztus 02.)

Mi várható a következő napokban?o-HOROSCOPEJúlius utolsó és augusztus első napjaiban minden adott lesz ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. A csillagok támogatnak minket a terveink megvalósításában, ezért érdemes bátran nekivágnunk az utunknak! A sikerben csak az önbizalomhiány és kedvetlenség gátolhat meg, úgyhogy fontos, hogy bátran viselkednünk a héten!

Kos: Nem lesz egyhangú a hetünk. Előfordulhatnak hullámvölgyek, de elsősorban az elégedettség, öröm lesz a jellemző. Amennyiben szabadság helyett dolgoznunk kell, akkor ne szomorkodjunk, mert a hivatásunkban igazán nagyot alkothatunk. A siker most hírnevet, elismerés és anyagi gyarapodást hozhat.

A héten még az olyan lehetőségeket is érdemes kihasználnunk, amely furcsának, bonyolultnak tűnik, mert rengeteg tapasztalatot nyerhetünk egy különleges feladatból. Egy olyan ajánlatot is kaphatunk, amelyre régebb óta vártunk, tehát ezt se seperjük le az asztalról!

Bika: Önmagunkat is meglephetjük azzal, hogy tele vagyunk tettvággyal, megvalósításra váró ötletekkel. Használjuk ki, hogy úgy pörgünk, ahogy szinte soha, és hozzunk létre nekünk tetsző dolgokat! A héten jó ötlet, ha csapatban dolgozunk, mert gyorsan alkothatunk valami látványosat, ha a többiek javaslatait felhasználjuk a sajátjaink mellett.

Komoly kihívásokra kell számítanunk az életünk minden területén. Figyeljünk oda arra, hogy ne vállaljuk túl magunkat, és csak olyan feladatokat fogadjunk el, amelyekről tudjuk, hogy minden gond nélkül el tudunk végezni! Csütörtökön és pénteken előfordulhat néhány nehézség, de ezek csak átmeneti problémák, amikből tapasztalatot nyerhetünk, ez pedig a céljaink eléréséhez fog jól jönni.

horos2Ikrek: Mozgalmas, izgalmas napjaink lesznek. A héten legyünk nyitottak, ismerkedjünk, kössünk kompromisszumokat, bólintsunk rá a megállapodásokra! Ha így teszünk, akkor vasárnap este elégedettek leszünk a heti teljesítményünkkel. Ne sajnáljuk az erőt és energiát, mert csak ezzel érhetünk el sikereket!

Ha segítségre van szükségünk, mert elakadtunk, akkor ne szégyelljünk tanácsot kérni, hiszen ez nem baj, sőt, az lenne a probléma, ha mindent egyedül akarnánk megoldani. Ha a héten dolgozunk, akkor kiemelkedő sikerre számíthatunk. Most olyan dologba is belefoghatunk, amilyenbe eddig soha, a sikert pedig meglepő gyorsasággal arathatjuk le.

Rák: A hét első két napján nem lesz könnyű dolgunk, mert olyan sok energiát kapunk a Holdtól, hogy annak hatására túl sokat vállalunk, és a saját feladataink mellett, még másoknak is segítünk.

Arra is számítanunk kell, hogy előkerül egy olyan helyzet, amelyben nagyon ragaszkodunk valamihez, vagy valakihez, pedig jobb lenne elengednünk! Azon se lepődjünk meg, ha komoly megterheléseket kell elviselnünk, ám nyugodjunk meg, hogy ezt csak szerdáig kell elviselnünk.

A hét harmadik napjára az öröm és jókedv váltja fel a nehézségeket. Ha olyan ügyeink kerülnek elő, amelyeket régen a szőnyeg alá sepertük, akkor ne próbáljuk megint eltemetni, hanem zárjuk le ezeket péntekig!

Oroszlán: A héten eljött végre a mi időnk ahhoz, hogy megvalósítsuk azt a rengeteg ötletet, tervet, amit kitaláltunk. A következő napokban olyan jó lesz a hangulatunk, hogy mások szívesen fogják velünk tölteni az idejüket.

Lesznek, akikkel megállapodást köthetünk, vagy csak eszmét cserélhetünk. Most nem félünk a kihívásoktól, az akadályokat pedig könnyedén vesszük. A következő napok sok érdekességet, fordulatot tartogatnak. Sok új ismeretséget köthetünk, vagy a régieket mélyíthetjük el és gyarapíthatjuk a tudásunkat.

horoscope2Szűz: Annak ellenére, hogy a Hold mindenkit energiával tölt fel, mi kedvetlennek érezzük magunkat. Habár megkapjuk az erőt, amivel megvalósíthatnánk a terveinket, mégis lehet, hogy az a baj, hogy nem találunk olyan kihívást, ami igazán nagy lenne, vagy lekötne.

Ha nehezen indul a hetünk, akkor kénytelenek leszünk inspirációt keresni! Ne hagyjuk, hogy az unalom legyűrjön! Tűzzünk ki új célokat, tegyünk olyasmit, amit eddig soha! Az sem kizárt, hogy szabadságra kellene mennünk. Ha erről most szó sem lehet, akkor legyünk türelmesek, és gondolkodjunk el azon, hogy mivel tehetnénk a legtöbbet a testünk és szellemünk fejlődéséért!

Mérleg: A héten elkerülnek a komoly problémák, ám egy perc nyugtunk sem lesz, mert állandóan csinálnunk kell valamit, ráadásul előkerülhetnek a régi ügyeink, amiket ideje lezárnunk.

A Mars miatt számítsunk kellemetlenségekre a magánéletünkben és a szakmánkban. Ezeket csak akkor oldhatjuk meg, vagy kerülhetjük el, ha kellően tudatosak, előrelátók, toleránsak vagyunk mindig, minden helyzetben.

A következő napokban a kapkodás, fejetlenség fog uralkodni, ráadásul olyan feladatot is elvállalhatunk, ami egyáltalán nem szolgálja az érdekeinket, de mások elvárják, hogy megcsináljuk. Lazítsunk, tervezzünk, és bátran kérjünk segítséget!

Skorpió: Csak akkor érezhetjük újra jól magunkat a bőrünkben, ha jól megtervezett, jelentős változásokat hozunk az életünkbe. Lássuk be, hogy a rengeteg apró, félbemaradt ügyünk az, ami visszafog. Ezeket ideje lezárni, hogy új dolgokba kezdhessünk!

Osszuk be úgy az időnket, hogy a régi dolgokat fejezzük be, mert minél tovább halogatjuk ezt, annál nehezebb lesz utánajárni az ügyeknek! Ha valamit befejeztünk, akkor kereshetünk helyette valami újat. Igaz, a nyáron eddig nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy szerettük volna, most viszont megváltozik a helyzet, és szebbé tehetjük az életünket, ha alkalmazunk néhány változtatást.

HoroscopeNyilas: A következő napok olyan energikusak lesznek, hogy szinte kizárt, hogy kudarcot valljunk. A héten sikereket könyvelhetünk el a magánéletünkben és a munkánkban, de csak akkor, ha nem ülünk a babérjainkon.

Amennyiben szabadságon vagyunk, akkor ez lehet az életünk legjobb élménye, de ehhez az kell, hogy semmire se mondjunk nemet! A hét elején sokakat lehengerelhetünk a tetterőnkkel, hasznos ötleteinkkel, a hétvégét viszont szenteljük a hobbinknak, hogy a következő hetet is energikusan teljesítsük!

Bak: Fontos, hogy nagyon alaposak, megfontoltak legyünk a héten, mert csak így érhetünk el sikereket, elismerést, nyugalmat. Ne számítsunk a véletlenre, és azt se engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk, hiszen a sorsunkat nekünk kell irányítanunk!

Nagyon vigyázzunk a lelki békénkre, próbáljunk elvonulni a világ zaja elől, valamint ne engedjük, hogy bárki átverjen egy túlzó ígérettel! Kerüljük az olyan helyzeteket, amelyekből könnyen vita robbanhat ki!

Jogi ügyekben fontos, hogy kellően odafigyeljünk a dologra, és kérjünk szakmai segítséget, ha arra van szükségünk! Amennyiben nincs más megoldás, akkor legyünk megbánóak, a szabályokat pedig az élet minden területén tartsuk be!

Vízöntő: Építő, fejlődő időszak kezdődik az életünkben, de rajtunk múlik, hogy a lehetőségeink közül mennyit használunk ki. Most az is járható út, ha csak hagyjuk, hogy magával sodorjanak az események, ám csak az egyik iránnyal érhetünk el dupla eredményt, úgyhogy döntsük el, hogy melyiket választjuk!

Ha nem lustálkodunk, akkor hetekkel, hónapokkal előre tehetünk a sikerért. A héten mások is rájönnek, hogy ránk van szükségük a munkájukhoz, vagy nekünk kell felkínálniuk a lehetőségeket.

Érzelmileg és szellemileg is csúcsformában leszünk. A kreativitásunk, aktivitásunk napról napra nő, ám fontos, hogy a kitartásunk is meglegyen, mert ez is kell a célhoz. Ha egy akadály elénk kerül, akkor ne torpanjunk meg előtte!

horoscopeHalak: A héten a környezetünket és önmagunkat is meglepjük a kreativitásunkkal, mert olyan formabontó ötlettel állunk elő, ami nemcsak egyedi, hanem a megvalósítással valami más könnyebbé, szebbé válik.

A következő napokban a bonyolult dolgokat megérjük, az egyszerűekbe pedig olyan pluszt viszünk, amivel szebbé varázsoljuk. Ha most bátran beleugrunk az ismeretlenbe, akkor nem fogjuk megbánni a döntésünket!

A rengeteg új ötletünk megvalósításához támogatókat találunk, ám eleinte úgy érezhetjük, hogy folyamatosan akadályokba ütközünk. Ne fújjunk visszavonulót, mert nagyon valószínű, hogy az, ami elsőre nem ment, másodjára megvalósul!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com