Heti horoszkóp (június 08. – június 14.)

Mire számíthatunk a következő napokban?horoszkópAz előttünk álló héten nagy szükségünk lesz a bátorságunkra, kitartásunkra, mert lehetőségekből, akadályokból, kihívásokból nem lesz hiány, ám nekünk kell eldöntenünk, hogy beleugrunk-e az ismeretlenbe, vagy inkább kihagyjuk az alkalmat.

Kos: Nem lesz könnyű hetünk, mert bőven kijut a rossz és a jó pillanatokból. Számítsunk rá, hogy hiába terveztünk el mindent, váratlan akadályok gátolják meg, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket, ráadásul ugyanabba a zsákutcába futunk be újra és újra.

Nem lesz meglepő, ha eljutunk arra a pontra, ahol a feladást kezdjük el fontolgatni. Ezt a gondolatot azonnal hessegessük el! Sokkal jobban járunk, ha tudatosítjuk magunkban, hogy az akadályok azért vannak, hogy figyelmeztessenek, a terveink most nem aktuálisak, vagy át kell gondolnunk azokat!

Amennyiben nem tehetjük azt, amit a szívünk súg, akkor az nem a véletlen műve, hanem égi jel, hogy ennél vannak fontosabb dolgaink. A mindennapi feladataink mellett szakítsunk időt arra, hogy másoknak segítsünk, elvégre lehet, hogy holnap már mi szorulunk segítségre.

Bika: A héten remek energiákat kapunk a csillagoktól. Ezt érdemes arra fordítanunk, hogy kilépünk a komfortzónánkból, és valami újat próbálunk ki. Ne hagyjuk, hogy kárba vesszen ez a lehetőség, mert az, amit most megalapozunk, nagyon gyorsan sikert hoz.

Természetesen az igazán átütő dolgok nem fognak hétfőről keddre megvalósulni, de mindenképpen érdemes élnünk az eséllyel, mert a héten óriási erőfeszítésekre vagyunk képesek a karrierünk építésében. A fejünk tele lesz érdekes ötletekkel, ráadásul a tettvágyunk is megnő, tehát csak ötvöznünk kell ezt a kettőt!

horosIkrek: Testileg és lelkileg is jót tett a hétvége. Új energiával töltődtünk fel, úgyhogy készen állunk az új kihívásokra. Valószínűleg hétfőn ebből nem érzünk semmit, ami nem baj, mert keddtől megnő a tettvágyunk. Minden, amire nem találtunk választ az elmúlt hetekben, most megoldódnak. A következő napokban rendkívül jó dolgokat alkothatunk, de csak akkor, ha nem ijedünk meg az ismeretlentől.

Bátran vállaljuk el a nehéz feladatokat, mert nem akad olyan helyzet, ami megzavarná a békés hangulatunkat. Csütörtöktől annyira könnyen megy minden, hogy még önmagunkat is meglepjük azzal, hogy kétszer annyit vállalva is mindent határidőre befejezünk.

Rák: Minket is meglep, hogy milyen sok energia tombol bennünk. Tele leszünk ötlettel, és senkinek sem mondunk nemet semmire még akkor sem, ha egy olyan lehetőséget kínálnak fel, amelytől máskor ódzkodnánk. Most átgondoljuk a dolgot, majd eldöntjük, hogy milyen formában veszünk részt benne.

Ezzel a segítőkészséggel sokakat meglepünk. Még akkor is odaadók leszünk, amikor mindenki nemet mondott. Amikor pedig a legnehezebb kihívással nézünk szembe, akkor sem adjuk fel, mert úgy állunk hozzá a dologhoz, hogy ez is remek lehetőség a tapasztalatgyűjtésre.

A bolygók egész héten ellátnak energiával, megnövelik a kreativitásunkat, úgyhogy nagy sikereket érhetünk el az üzleti, munkahelyi tárgyalások során. Jegyezzük azonban meg, hogy mindebből csak akkor lesz valami, ha teszünk érte! Fogadjunk minden hívást, azonnal válaszoljunk minden üzenetre, menjünk el minden találkozóra!

Oroszlán: Sikert, eredményt akarunk? Akkor készüljünk fel, mert a héten megkaphatjuk, amire vágyunk, mert nem járunk messze a céltól. Néhány dolgot azonban még meg kell tennünk a célszalag átszakítása előtt!

Az elismerést mindenkitől meg fogjuk kapni, ha megérdemeljük. Dolgozzunk szorgalmasan, tegyünk pozitív benyomást az emberekre, főleg azokra, akiket most ismerünk meg! Annak érdekében, hogy teljesüljenek a kívánságaink, a régóta halogatott ügyeinket kell lezárnunk, mert csak így juthat majd kellő energia az új feladatokra.

Szűz: Nagy vágyat érzünk arra a héten, hogy változtassunk a hétköznapok egyszínűségén, és szívesen kilépnénk a komfortzónánkból. Ha ennyire vonz az újdonság varázsa, akkor most tehetünk érte, mert a csillagok megadják a kellő energiát a régi álmok megvalósításához.

Ne törődjünk azzal, hogy mások mit szólnak a változáshoz, mert csakis mi jelenthetjük az egyetlen akadályt magunk előtt. Ne riadjunk meg a kihívásoktól! Fedezzünk fel új lehetőségeket, álljunk elő konkrét tervekkel, és ne féljünk, ha valaki bolondnak néz a világmegváltó terveink miatt! Emlékezzünk, hogy mindig az első lépés a legnehezebb, de után minden gördülékeny megy.

HorosMérleg: A környezetünk és az égiek is alaposan próbára teszik a türelmünket, képességeinket a héten. Kimondottan nehéz, stresszes napjaink lesznek, de vigasztaljon minket, hogy ennek a hullámvasútnak hétvégére vége lesz, és akkor megkapjuk a vágyott harmóniát.

Addig viszont acélozzuk meg magunkat! Ne kapkodjunk, hanem alkalmazkodjunk a pillanatnyi változásokhoz, és hozzuk ki a legtöbbet az aktuális lehetőségekből. A jelentős sikereket most elmaradnak, de minden, ami a héten történik, segíteni fog abban, hogy fejlesszük a szellemi képességeinket, jobban átlássuk a helyzetünket. Szerezzünk új tapasztalatokat!

Skorpió: A hétfő még békés lehet, de keddtől már sietni akarunk, és mindent azonnal akarunk megoldani. Jó kérdés, hogy mégis miért rohanunk, miért vagyunk ilyen feszültek, ki sürget? Amennyiben nem találjuk a választ ezekre a kérdésekre, akkor ideje a szellemi felfrissülésnek, mert akkor megtalálhatjuk azt, amit ennyire keresünk. Ne aggódjunk, hanem fogadjuk el, hogy most nem mennek olyan simán a dolgaink, mint szeretnénk.

Amennyiben valahol elakadunk, akkor az csak azért történik, hogy elgondolkodjunk, biztos jó úton haladunk-e, a megfelelő emberekkel vesszük-e körül magunkat. Ha meghatároztuk, hogy mivel vagyunk ennyire elégedetlenek, akkor változtassunk a dolgon!

Nyilas: A héten sok elgondolkodtató pillanatunk, nehézségünk, megoldandó feladatunk lesz. Ez az időszak akár csütörtökig is eltarthat, ám ne ijedjünk meg, mert mindent meg tudunk oldani! A hangulatunk változó lesz, amit azért viselünk nehezen, mert egyáltalán nem jellemző ránk, hogy az egyik pillanatban még madarat lehet fogatni velünk, majd a következő percben legyűr a stressz.

A héten csendre van szükségünk, hogy kibontakozhasson a fantáziánk. Amennyiben tehetjük, akkor vonuljunk félre a kötelezettségeink elől, és gondoljuk át, hogy mi okozhatja ezt a belső feszültséget. Ha hétköznap erre nincs időnk, akkor legalább hétvégén pihenjünk!

HoroscopeBak: Bőven kijut nekünk erőből és energiából a héten, emiatt képtelenek leszünk megülni a fenekünkön. Állandóan csinálni akarunk valamit, mindenhol az új kihívásokat keressük, folyamatosan jövünk-megyünk, unalomra tehát semmi időnk.

Ez a hét nem lesz mindenkinek ilyen könnyű, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha mások irigyelni fognak. Olyan személyek is lesznek, akik tanulni szeretnének tőlünk. Nekik ne mondjunk nemet, hiszen ez azt jelzi, hogy jó társaság vagyunk, és ránk szívesen figyelnek mások.

A következő napokban bármit felvállalhatunk, bárkivel beszédbe elegyedhetünk, mert mindenből siker lesz, amit csinálunk, ráadásul a magánéletünk is jó irányt fog venni. Ha van párkapcsolatunk, akkor azt most felpörgethetjük. Szingliként pedig megbabonázhat minket valaki.

Vízöntő: Szellemileg, lelkileg, fizikailag is kiegyensúlyozottak leszünk, tehát biztosan bírni fogjuk a terhelést, amiből bőven kijut nekünk a következő hét napban. Főleg kedden, szerdán és csütörtökön kell megfelelnünk az extra igényeknek, meglepő kéréseknek. Ezektől ne futamodjunk meg! Mondjunk igent a váratlan, meglepő kihívásokra, lehetőségekre!

A hétköznapok során nem biztos, hogy minden helyzetből győztesen jövünk ki, de ne bánkódjunk, hanem mindenből vonjuk le a megfelelő következtetést! Amennyiben semmihez sem lesz kedvünk, vagy nem találjuk a helyünket, akkor ne aggódjunk, mert nem bennünk van a hiba, hanem a bolygók gyakorolnak nagy nyomást ránk.

horos2Halak: A hét első napján nincs mi miatt aggódnunk, mert azt tehetjük, ami jól esik. Akár az árral is sodortathatjuk magunkat, mert még így sem eshet bántódásunk. Kedden azonban annyira megfordulhat a világ körülöttünk, hogy azon se lepődjünk meg, ha nem ismerünk rá!

Úgy érezhetjük magunkat, mintha egy bolondok házába kerültünk volna. Sajnos, ez elől most nincs menekvés, mert a héten olyan bolygóállások lesznek, amelyek a legtöbb csillagjegy életét hullámvasúttá változtatja. Emiatt nekünk hiába lehetne jó hetünk, mert idegesíteni fog, hogy mások kapkodnak, elhamarkodott döntéseket hoznak, semmiről sem kérik ki a véleményünket, és egyszerűen nem találjuk velük a közös hangot.

A hét nehéz, megterhelő lesz, ám tartsunk ki, mert a jó teljesítményért cserébe nem marad el a köszönet. A következő napokban nagyon sokat tanulhatunk. Ha most odaadók, figyelmesek leszünk, akkor ez többszörösen meg fog térülni.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com