Heti horoszkóp (június 22. – június 28.)

Mire számíthatunk a következő napokban a csillagok szerint?horoscope201234Az égiek összefogtak annak érdekében, hogy a lehető legjobb irányba forduljon az életünk. A csillagok támogatását azonban csak akkor élvezhetjük, ha hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy megváltozzon az életünk.

Kos: Nagyon erős hatást gyakorolnak ránk az égiek. Ezek között lesz, ami támogat, míg mások akadályokat gördítenek elénk. A hét első napjaiban sok időt és energiát kell arra fordítanunk, hogy megvalósítsuk a terveinket.

Csütörtök reggeltől érezni fogjuk, hogy a csillagok minden jóval ellátnak, ezért sok örömben és remek lehetőségekben lesz részünk. Szerdáig azonban úgy fogjuk érezni, mintha egy hullámvasútra váltottunk volna jegyet, hiszen egyik pillanatban fenn vagyunk, majd lent.

Jó hír a számunkra, hogy még a legnehezebb pillanatban is képesek leszünk lendületet venni, ami segít átszakítani a célszalagot. Szakmai és tudományi területen csütörtökön és pénteken számíthatunk kiváló kilátásokra.

A héten nagyon figyeljünk az eseményekre, a felkínált lehetőségekre, és használjuk ki a kínálkozó alkalmakat! A következő napokban nem kell komolyabb erőfeszítés ahhoz, hogy megvalósítsuk azt, amit kifundáltunk, ráadásul segítséget is kapunk.

Bika: Ha tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, új gondolatokkal, akkor a hét első felében mindent elő tudunk készíteni a megvalósításhoz, hogy csütörtökön vagy pénteken a siker is megérkezzen.

Most minden erőnkkel képesek leszünk a megvalósításra koncentrálni. Próbáljuk meg kihozni magunkból a maximumot. A környezetünket most egyrészről azzal nyűgözhetjük le, hogy milyen koncentráltan haladunk a céljaink fel, másrészről azzal döbbenthetjük meg őket, hogy segítő kezet nyújtunk feléjük.

A héten ne féljünk, hanem bátran mutassuk meg, hogy milyen rejtett képességeink vannak. Az elmúlt hetekben nem nyílt gyakran lehetőségünk arra, hogy megmutassuk, hogy milyen nagy tudásunk van, ám ezt most bepótolhatjuk!

horoszkópIkrek: Ugye érezzük, hogy milyen kellemes új szelek érintenek meg? Már hétfőtől tapasztalhatjuk azt az erőt, ami segít lassan, de biztosan eljutnunk a magunk elé kitűzött célhoz. A hét első napjaiban még csak elindulhatunk a megfelelő irányba.

Az apró lépésekkel közelebb kerülhetünk az út végéhez, majd csütörtöktől ráléphetünk a gázra, és keményebb tempóval haladhatunk a tervünk megvalósításával, miközben sikert aratunk. Merjünk nagyot alkotni, engedjünk teret a különleges vágyainknak! Használjuk ki az új lehetőségeket, fogadjuk meg a jó tanácsokat, és merjünk kockáztatni, különben sosem sikerül előrébb jutnunk!

Miközben haladunk előre, változtatunk az életünkön, egy dologról ne feledkezzünk el! Amikor valami újdonságot beengedünk az életünkbe, akkor muszáj, hogy elengedjünk valami régit, különben semmit sem ér a változás.

Rák: Legbelül érezzük, hogy frissítenünk kell az életünkön. Új célokat kell kitűznünk magunk elé, nem ártana némi bátorság, kreativitás. Gondolkodjunk el, hogy vannak-e olyan területek az életünkben, amelyeken régebb óta nem történt változás!

Amennyiben találunk ilyet, akkor ideje, hogy hagyjuk, hogy jó dolgok történjenek, valamint fogadjuk el mások segítségét! Muszáj tanulnunk és új tapasztalatokat szereznünk, de ehhez ki kell mozdulnunk a megszokásaink keretei közül.

Keressünk iskolát, tanfolyamot, sajátítsunk el új készségeket, vagy tanuljunk autodidakta módon! A lényeg, hogy a héten tegyünk valamit önmagunkért, mert csak így tudjuk fejlődésre ösztönözni magunkat.

Oroszlán: A héten számíthatunk arra, hogy hatalmas lehetőségünk nyílik arra, hogy valami olyan dolgot tanuljunk meg, amivel később nagyobb esélyünk lesz a sikerre, elismerésre. Amennyiben extra feladatot kapunk, akkor azonnal vállaljuk el, még akkor is, ha semmi kedvünk hozzá!

A következő napokban ne teherként, hanem lehetőségként tekintsünk a tennivalókra. Ha a homokba dugnánk a fejünket, akkor csak a saját fejlődésünket akadályoznánk, úgyhogy ne tegyünk ilyesmit!

Szükségünk van az új tapasztalatokra. Próbáljuk ki magunkat ismeretlen helyzetekben, mutassuk meg, hogy milyen nagy tartalékunk van, és akkor megfigyelhetjük, hogy napról napra ügyesebben oldjuk meg a feladatainkat, amikért cserébe elismerést kapunk.

HorosSzűz: A hét elején több ügy, meglepő körülmény fogja alakítani az életünket, aminek eredménye, hogy szerdáig csak kapkodhatjuk a fejünket, és nem kizárt, hogy elcsúszunk az idővel, nem tartjuk be, amit megígértünk, és tőlünk szokatlan módon, késni fogunk.

A helyzetünkön tovább ront, hogy a saját problémáinkon kívül még valamelyik barátunk, rokonunk, vagy kollégánk is tőlünk kér segítséget a komolyabb gondjai megoldásához. Mivel rég tudjuk, hogy minden okkal történik, ezért ne érezzük nyűgnek ezeket a helyzeteket, hanem próbáljunk logikus tervet kovácsolni, amivel fontossági sorrendben oldhatunk meg mindent!

A csillagjegyünkből kifolyólag nagyszerűen megláthatjuk a lehetőségeinket, és lesz időnk másoknak segíteni. Péntek délutánra mindent be tudunk fejezni, úgyhogy a hétvégét maximálisan élvezhetjük.

Mérleg: A héten érezzük, hogy meg akarunk újulni, szeretnénk szellemileg felfrissülni, és szívesen változtatnánk valamin, hogy újra jól érezzük magunkat a bőrünkbe. Gondoljuk át, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy sokat tegyünk önmagunkért.

Jegyezzük meg, hogy senki sem tilthatja meg, hogy új helyeken, új emberek között kipróbáljuk ki magunkat! Most senki és semmi sem állhatja az utunkat, tehát megváltozhatunk, ha erre van szükségünk, ám az égiek arra kérnek, hogy legyünk megfontoltak!

A következő napokban nyugodtan változtathatunk a megszokásainkon, ám ez ne legyen ésszerűtlen, logikátlan lépés! Gondoljuk át a lehetőségeinket, de ne dőljünk be a túl szép ígéreteknek!

Skorpió: Nagyon zsúfolt lesz a hét első pár napja, ezért készüljünk fel arra, hogy meg fog csappanni az energiánk, ám jó hír, hogy mindent sikerül megvalósítanunk, amit elterveztünk, úgyhogy az eredmények nem maradnak el. Célba éréskor ne felejtsünk el köszönetet mondani azoknak, akik segítettek, hiszen a hála rendkívül fontos dolog!

A héten egy pillanatra sem állhatunk meg. A folyamatos mozgás mellett figyelnünk kell arra, hogy semmit se vegyünk félvállról, ne eresszük el a fülünk mellett az információkat, hanem figyeljünk oda mindenre, és fordítsuk a javunkra a különböző információkat!

Most megéri több energiát ölnünk a feladataink elvégzésébe, és ne féljünk új kihívásokat keresni! Váljunk maximalistává, mert akkor meg fog térülni minden befektetett idő és energia.

horos2Nyilas: Energikussá válunk a héten, ráadásul remek égi hatások támogatják a boldogulásunkat. Most nem lesz hiány lehetőségekből, úgyhogy legyen merszünk igent mondani mindenre!

A következő napokban megvilágosodhatunk. Látni fogjuk, hogy mi az, amit nem teszünk jól, amin azonnal változtatnunk kell. Legyünk befogadók, hallgassunk meg mindent, mert így minden jobbá változhat, ami most akadozik. Ami eddig is jó volt, az pedig kiválóbb lehet.

A héten érezni fogjuk, hogy a jelenlegi körülmények között a lehető legjobb irányba haladunk. Az előfordulhat, hogy olykor megtorpanunk, ám zsigerből jó döntést hozunk, úgyhogy ne hagyjuk, hogy mások befolyásoljanak! A családunkra, barátainkra is jusson időnk!

Bak: A hét első napjaiban azon kaphatjuk magunkat, hogy csökken az erőnk, ám rá fogunk jönni, hogy hogyan pótolhatjuk az energiánkat. Ne halogassunk semmit, mert különben legkésőbb pénteken rá fogunk jönni, hogy milyen rossz, ha valamilyen teher nyomja a vállunkat.

A bonyolult ügyek rendezését ne hagyjuk függőben, hiszen minél tovább halogatjuk, annál nagyobb lesz az érzelmi kötődés, és csak veszíthetünk az ügyön. Csütörtökön külső segítséget kapunk, valamint ésszerű megoldásaink támadnak, aminek köszönhetően kibogozhatjuk a nehéz ügyeket. A héten a gondok rendezése, emberi kapcsolatok tisztázása kap főszerepet.

Vízöntő: A héten látványosan javul a kommunikációnk, aminek köszönhetően gyorsan, könnyen megtaláljuk az összhangot, és olyan ügyeket is átlátunk végre, amelyeknek megoldásáról már letettünk. Most mindegy, hogy szakmai kérdésekről, vagy magánügyről van szó, mert könnyedén lerendezzük az ügyeket, ráadásul úgy, hogy mindenki elégedett legyen.

Ha vannak ellenlábasaink, akkor most velük is kiegyezhetünk. A feladatainkkal olyan jól haladunk, hogy még plusz munkát is vállalunk, vagy másoknak segítünk. Amennyiben úgy érezzük, hogy rutinszerűen dolgozunk, akkor keressünk új kihívásokat, utakat, mert a siker garantált.

horoszkHalak: Nyissuk ki a szemünket, mert olyan érdekes, hosszútávra előremutató lehetőségekkel találkozhatunk, amelyekre már nagyon régóta vártunk. A kérdés csak az, hogy van-e bátorságunk élni ezekkel a formabontó lehetőségekkel? Péntek reggelig kissé nehézkesen mehetnek a dolgaink, de ettől függetlenül energikusan, ötletgazdagan haladhatunk az utunkon. Tanulmányi, szakmai és magánéleti téren is pozitív változásra számíthatunk.

Elképzelhető, hogy a héten nem leszünk megelégedve a pillanatnyi élethelyzetünkkel, ám ebbe nem kell beletörődnünk! Csak rajtunk múlik, hogy merünk-e változtatni. Vegyük elő néhány félredobott tervünket, gondoljuk azokat át, és válasszunk ki egyet, amit megpróbálunk megvalósítani.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com