Heti horoszkóp (május 02 – május 08.)

Mi vár ránk a következő napokban?horosMájus első hetén érdemes odafigyelnünk arra, hogy mit kívánunk, mert a csillagok segítenek, hogy minden megvalósuljon. Legyen bátorságunk kihasználni a remek lehetőséget, mert most nyugodtan remélhetünk, tervezhetünk!

Kos: A héten mindegy, hogy mire gondolunk, miről álmodunk, mert minden dolog és ügy pontosan úgy fog alakulni, ahogy a legjobban szeretnénk. Az életünkben pozitív változásokat vehetünk észre, ráadásul ismeretlen emberektől kapunk remek híreket.

Mindez azonban csak akkor fog megvalósulni, ha lesz bátorságunk az igazán nagy változásokhoz, vagy ahhoz, hogy magával sodorjon az ár. A héten minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy hatalmas fába vágjuk a fejszénket. Legyünk bátrak!

Bika: A héten minden másképpen alakul, mint eredetileg terveztük, aminek nem örülünk, hiszen Bikaként a pontosan kiszámított lépéseket szeretjük. Mivel ez most nem jön össze, ezért úgy érezhetjük, a sors keresztbe tesz nekünk, ám lehet, hogy valójában arról van szó, hogy a csillagok meg akarnak óvni a bukástól, kudarctól.

Gondoljuk át a következő napokban, hogy milyen irányba haladunk, mi az igazi célunk, mert rájöhetünk, hogy fel kell adnunk egy tervet, vagy legalább el kell halasztanunk a megvalósítását.

Ez nehéz lesz, de meg kell próbálnunk módosítanunk az elhatározásokon! A héten próbáljunk pozitívan indítani minden napot, és ne felejtsük el, hogy az, ami nem sikerül elsőre, majd második próbálkozásra fog!

Ikrek: A héten pozitív változások várhatóak. Nem lesz okunk a panaszra, sőt, hétvégén elégedetten zárhatjuk a hetet, mert, ha hajlandóak vagyunk alkalmazkodni az új körülményekhez, akkor minden sikerül, amit elterveztünk.

A következő napokban az anyagi ügyeink kerülnek középpontban, de ne aggódjunk, mert javulni fog a pénzügyi helyzetünk, a pénztárcánk pedig vastagodhat. Örüljünk minden apróságnak, hiszen sok kicsi sokra megy! A problémák elkerülnek, de abban az esetben, ha akad némi bonyodalom, akkor azt könnyen megoldjuk.HorosRák: Csütörtökig plusz energiára lesz szükségünk, ráadásul észre fogjuk venni, hogy erőteljes belső átalakulás veszi kezdetét, ami érinti a szellemi és fizikai oldalunkat is. A változásra szükségünk van, és, bár ez nem látványos, mégis az ezzel elért eredmények igazán fontosak lesznek. Csütörtök után ismét sikeres napok várnak ránk.

Oroszlán: Már a hét elején úgy érezhetjük, hogy kicsúszott a lábunk alól a talaj, mert semmi sem megy zökkenőmentesen, váratlan akadályok állják az utunkat, és felesleges köröket kell lefutnunk. Sajnos, ez az állapot csütörtökig nem fog megszűnni, ám utána drasztikusan javulnak a körülmények.

Emellett a kommunikációnk sem lesz tökéletes a hét első felében, ami vitákhoz vezethet. Fontos, hogy ebben a helyzetben se felejtsük el, hogy a kocka hamarosan fordul, tehát minden esélyünk meglesz, hogy kedvező irányt vegyen az életünk, és minden korábbi zűrös helyzet rendeződjön.

Szűz: Nem meglepő, ha inkább az egyszerű, megszokott, monoton dolgokat választjuk a felfordulás, zűrzavar, felfokozott helyzetekkel szemben, hiszen a csillagjegyünk ezt várja tőlünk, ám a héten biztos, hogy nem lesz körülöttünk béke és nyugalom.

Csütörtökig sokat kell jönnünk-mennünk, sok extra munka vár ránk, és hiába próbálnánk kihúzni magunkat ezek alól, mert azzal csak önmagunknak okoznánk kárt. Ideje, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból, ami ijesztőnek tűnhet, de szerdára rájövünk, hogy ideje volt változtatni.

A hét első két napján erősen ingadozik a hangulatunk, nehezen találjuk a helyünket, ezt pedig a környezetünk nehezen érti meg. Péntektől rengeteget javul a helyzetünk, többet mosolygunk, és a harmónia is visszaköltözik az életünkbe.

Mérleg: A Merkúr arra biztat, hogy új dolgokat tegyünk meg. Ha nem is terveztük, akkor is fontos döntéseket kell meghoznunk a hét legelején. Képesek vagyunk felpörögni, befogadjuk az új információkat, amiket feldolgozunk, úgyhogy gyűjtsünk tapasztalatokat szakmai és tanulmányi területen.

A sikerhez alapvető feltétel lesz a gyorsaság és a megfontoltság. A héten nem hagynak pihenni a csillagok, amelyeknek támogató, előretoló hatását egész héten érezhetjük. Fogadjuk el ezt a hátszelet, ha pedig kudarc ér, akkor vonjuk le abból a tanulságot.horoszkSkorpió: Sok csillagjeggyel ellentétben, a mi hétfőnk kimondottan békés, nyugodt, eredményes lesz. A kedd is nehézségek nélkül telik. Szerdától pedig olyan égi támogatást kapunk, ami a jogi és az üzleti ügyekben lesz a segítségünkre.

A függőben maradt ügyeinket gyorsan és eredményesen zárhatjuk le, mert ott, ahol elakadtunk, most megtaláljuk a megfelelő megoldást. Amennyiben valakivel nézeteltérésünk támadt, akkor a napokban tapasztalható gördülékeny kommunikációnk segíti a békülést. A héten meg fogunk bizonyosodni arról, hogy jó célt tűztünk ki magunk elé.

Nyilas: Másokat is meglepünk a fizikai és a szellemi aktivitásunkkal a héten. Most hihetetlen méreteket ölt az eredményességünk, és nem lesz olyan kérdés, amire ne tudnánk válaszolni. Amennyiben mégis akad valami, ami kifog rajtunk, akkor legalább azt tudjuk, hogy ki és hol segíthet.

A következő napokban mindenkinek irányt mutathatunk. A remek kommunikációnkkal a saját ügyeinket tökéletesen elrendezzük, miközben másoknak is segítünk. A hét tökéletes lesz arra, ha új dolgokba vágnánk bele, másik munkát keresnénk, vállalkozást indítanánk, tanulni kezdenénk, vagy elköltöznénk.

Bak: Sikert és örömöt garantálnak az égi hatások a héten, de csak akkor, ha kihasználjuk a remek elehetőséget. A következő napokban könnyedén építhetjük az emberi kapcsolatokat, amire nagy szükségünk van.

Biztos, hogy rájöttünk, hogy az elmúlt időszakban jobban kijutott a félreértésekből, mint korábban, és néhány emberi kapcsolatunk meggyengült, tönkrement. Ennek itt volt az ideje, ám most a rokoni, baráti és az üzleti kötelékekre kell időt szakítanunk, mert ezek nem érnek rá jövő héten.horoscoVízöntő: A hét első két napján még nem teljesítünk maximálisan, de szerdától sokat javul a hangulatunk, aminek köszönhetően örömmel és őszintén hallgatjuk meg az embereket, illetve nyitottan fogadjuk az ajánlatokat, új információkat.

Szinte vadászunk a különleges lehetőségekre a héten, mert szeretnénk változtatni önmagunkon, a szakmai területünkön, vagy bárhol máshol az életünkben. Az anyagi ügyeink fellendülnek, mert kapunk egy remek alkalmat, amivel gyarapíthatjuk a vagyonunkat.

Ha akad egy lehetőség, amelynek hála új területen mutathatjuk meg a képességeinket, akkor azt használjuk ki. Csütörtöktől a szellemi fejlődésünket helyezzük a középpontba!

Halak: Nem lesz okunk bánatra, aggodalomra a héten, hiszen már-már zavarba ejtően könnyedén oldjuk meg az ügyeinket, nem hátráltat senki, sőt, inkább támogatnak, és az akadályok is elkerülnek. A következő napokat harmónia és kiegyensúlyozottság jellemzi, ami remek alkalom, hogy gondolkodjunk a közeli és távoli jövőn. A héten pihenjünk, tervezzünk, gyűjtsünk erőt az életünk minden területén.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com