Heti horoszkóp (május 08. – május 14.)

Mi vár ránk a következő napokban?Az előttünk álló héten sikert arathatunk a munkában, a főnökünk pedig nyitott lesz az ötleteinkre. A kapcsolatok terén jobb az óvatosság, mert a vitákból csak vesztesen kerülhetünk ki. A csillagok arra is figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk jobban az értékeinkre és az egészségünkre!

Kos: A következő napokban valaki ránk bízhatja a félve őrzött titkát, ami komoly teherként nyomhatja a vállunkat, mert abban az esetben, ha elmondanánk a dolgot, akkor még jobban a figyelem középpontjába kerülhetnénk.

A héten minden külfölddel kapcsolatos dolgot áldásnak fogunk érezni, de nem ez lesz az egyetlen jó dolog, hiszen mágnesként fogjuk vonzani a pénzt. Ha az életünk valamelyik területén változtatnánk, akkor erre alkalmas lesz a hét!

Bika: A héten jól tennénk, ha arra fordítanánk az időnket, hogy önvizsgálatot tartunk, mert akkor ráébredhetünk arra, hogy hogyan kellene változtatnunk az életünkön. Emellett az is világossá válhat, hogy az egyik baráti kapcsolatunk miért került olyan állapotba, amiből nincs kiút.

A pénzügyek terén idegesítő helyzetet hozhatnak a következő napok. A csillagok szerint az sem kizárt, hogy meglopnak, úgyhogy próbáljunk a szokottnál is jobban vigyázni az értéktárgyainkra a héten!

Ikrek: Hiába terveztünk és reménykedtünk, mert a héten nem úgy alakulnak a munkabeli és megélhetésbeli dolgaink, ahogy szerettük volna, ráadásul összerúghatjuk a port egy rangban felettünk álló személlyel.

A héten értetlenül fogunk állni az előtt, hogy a főnökünk miért viselkedik utálatosan velünk, amikor nem is tettünk neki keresztbe. Ezek a napok nem alkalmasak az őszinte beszélgetésre, úgyhogy ezt ne erőltessük! Tegyünk többet a baráti kapcsolatainkért!Rák: Abban az esetben, ha titkos szerelmi viszonyt folytatunk, akkor a héten ne hozzuk fel a jövővel kapcsolatos témát, mert ezzel könnyen elüldözhetjük a partnerünket. A munkában sikert érhetünk el. Az ötleteinkkel most bátran a főnökünk elé állhatunk, mert vevő lesz az elképzeléseinkre.

Ha házasok vagyunk, vagy hosszabb ideje együtt élünk a párunkkal, és gyerekünk is van, akkor a kedvesünk minden figyelmét a csemetére fordíthatja a héten.

Oroszlán: A munka és a megélhetés terén nagyszerű eredményeket érhetünk el a héten. A következő napokban egy olyan változás következhet be, amely más színben tünteti fel előttünk a jövőt. Most a felettesünkre is hatással lehetünk, mert a héten mindenre nyitott lesz, amit mondunk neki. A csillagok arra figyelmeztetnek, hogy a következő napokban nagyon vigyázzunk az egészségünkre és a testi épségünkre, mert megnő a balesetveszély.

Szűz: Ha van párunk, akkor a kapcsolatunkat erősen befolyásolhatja az, hogy van vagy nincs pénzünk. Amennyiben nem szeretnénk konfliktust, akkor a héten ne nyaggassuk a kedvesünket az anyagi témákkal, mert azzal csak megbonyolítanánk a viszonyunkat!

A munka és a megélhetés terén olyan eredményeket érhetünk el a következő napokban, amelyek büszkévé fognak tenni. Az egészséggel kapcsolatos problémákból gyorsan felgyógyulhatunk a héten.

Mérleg: A külfölddel kapcsolatos dolgok csak jól sikerülhetnek a héten, ahogy azok a hirtelen támadt változások is jól alakulnak, amelyek akkor érnek, ha házasok vagyunk, vagy régebb óta együtt élünk a párunkkal.

Amennyiben mostanában alakul ki egy románc, akkor nyugodtan tervezhetjük a közös jövőt. A munkahelyünkön legyünk óvatosak, mert lehetnek álnok kollégáink, ezért senkit se fogadjunk a bizalmunkba!

Skorpió: Irigylésre méltóan alakulhatnak a pénzügyi dolgaink. A héten az sem elképzelhetetlen, hogy sikerül tartalékolnunk, esetleg olyasmibe fektetjük a pénzünket, ami később jövedelmező lesz. A munkában nagy örömet okozhat egy váratlan helyzet, ám a szerelemben már nem lesz ennyire szerencsés a hetünk.Nyilas: A csillagok szerint, ha van párunk, akkor a héten egy váratlan helyzet miatt úgy érezhetjük, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett a kedvesünkkel. Szülőként arra kell számítanunk, hogy a gyermekünk egy olyan dologgal áll elénk, ami büszkeséggel fog eltölteni.

A pénzügyeink nagyon jól alakulnak ezekben a napokban, ám fontos, hogy most ne közösködjünk a barátainkkal, jó ismerőseinkkel, mert ez könnyen a kapcsolat felbomlásához vezethet!

Bak: Az előttünk álló héten a szerelem istene fogadhat a kegyeibe, és maradhat mellettünk egy jó ideig. A csillagok jóslata szerint a meglévő kapcsolatunkban történhet valami, ami remek hatást fog gyakorolni a románcunkra.

Nem lesz azonban teljesen rózsaszínfelhős a hetünk, mert valaki a környezetünkben úgy fog hazudni, mintha könyvből olvasná. A munka terén most nem lenne jó ötlet a váltás, mert a mostaninál rosszabb helyzetbe kerülnénk az új állásunkban.

Vízöntő: Az előttünk álló héten előfordulhat, hogy nem lesz sok kedvünk a munkához, mert inkább szórakozással töltenénk a napokat. Ennek a vágynak most ellen kell állnunk. Kapjuk össze magunkat, mert azt, amit a héten nem végzünk el, később sokkal nehezebben fogjuk megcsinálni. A pénzügyeink terén sokkal nagyobb óvatosságra lenne szükségünk, mert túlzásba eshetünk a kiadásokkal.

Halak: Jó eredményeket érhetünk el a munkában és a megélhetésben. A héten még arra is van esély, hogy a feletteseink viselkedése kellemesen meg fog lepni. Ha új munkát keresünk, akkor ezekben a napokban kellene cselekednünk, mert jó lehetőséget kaphatunk az égiektől. A következő napok nem kedveznek az ingatlanügyleteknek, ráadásul egy rokonnal is összeköthetjük a bajszunkat.

(Forrás: noklapja.nlcafe.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com