Heti horoszkóp (május 14. – május 20.)

Mi várható a következő napokban?Minden csillagjegynek érdemes lesz kihasználnia a heti égi hatásokat, amelyek pozitív segítséget nyújtanak a régi és új tervek megvalósításában, ami mellett az emberi kapcsolatok javítására is marad idő és lehetőség.

Olvasd el, hogy rád mi vár a következő napokban!

Kos: Nagyszerű hangulatban, kipihenten veted bele magad az új hétbe, ami egyfelől az égi hatásoknak, másfelől annak köszönhető, hogy nyugodt, békés hétvégéd volt, ami során sikerült úgy feltöltődnöd, hogy az az energia kitart az egész héten.

Mindemellett hab a tortán, hogy olyan új lehetőségek nyílnak meg előtted, amikre régebb óta vártál. A nyári szabadságodat már most tervezgetheted, új állást kaphatsz, anyagi gyarapodásra, de költözésre is számíthatsz.

A héten a legfontosabb az, hogy ne szabj határt a fantáziádnak, bátran rombold le, ami már nem kell, és tedd meg a leglényegesebb lépéseket a céljaid felé vezető úton.

Bika: Ha tervezel valamit, amit eddig nem mertél szóvá tenni, mert nem érzed elég komolynak a dolgot, akkor ne mondj le a tervedről, mert ez a hét kedvez a megvalósításnak! A következő napokban egy régi álmodat tempósan és kreatívan teljesítheted be, ha elég elszánt leszel ehhez.

Ne várj semmire és senkire, mert nem másnak, hanem neked kell megtenned az első lépéseket! Mindegy, hogy munkáról, tanulmányokról vagy az otthonodról van szó, mert az számít, hogy bátran lépj rá a beteljesedés útjára!

A héten felerősödhetnek az érzelmeid, a szenvedélyed, ezért érdemes lesz mindezt belecsempészned az unalmas hétköznapjaidba, elsősorban a munkádba! Legyen merszed kockáztatni!

Ikrek: Az előtted álló napok nem lesznek mindig pozitívak az égi hatások, a kedvetlenség és pesszimizmus pedig szerdán és csütörtökön találhat meg, ám ne add meg magad a negatív gondolatoknak!

A hétfő még nagyobb bonyodalmak nélkül telik el, de kedden makaccsá, önfejűvé válhatsz, amit talán észre sem veszel, de mások érezni fogják. A héten több vitás helyzetet teremtesz, amelyek során úgy fogod érezni, hogy mindenki téged támad, pedig valójában ebben neked is kulcsszereped lesz.

A kompromisszumkészséged szinte megszűnik létezni, ráadásul még súlyosbítod is ezt az állapotot. A visszafojtott indulataid egyszerre törhetnek ki belőled. A nagyobb baj elkerülése érdekében próbálj meg bölcsen viselkedni és válaszd a csendet!

Rák: Amellett, hogy kellemes, felemelő hatásokkal teli napjaid lesznek, még az égiek rég várt segítségét is felhasználhatod a céljaidra. Sikereket és jó eredményeket érhetsz el, ráadásul a feladataidat nem rutinból végzed el, hanem kreativitást csempészel beléjük.

A gyorsan jött sikerek ne vakítsanak el, ugyanis ideje átgondolnod és összegezned, hogy milyen álmaid várják, hogy megvalósítsd őket! A héten minden pillanatban maradj bölcs és megfontolt! Ha van egy új dolog, amire nagyon vágysz, ami nem feltétlenül pénzért, de elérhető, akkor lesz arra esélyed, hogy megszerezd.

Oroszlán: A hétvégén sikerült kipihenned magadat, aminek köszönhetően testileg és lelkileg is erősen, fitten, nyugodtan, ambíciókkal telve teljesíted a hetet. A temperamentumod nagy segítség lesz abban, hogy elérd a céljaidat, miközben másokra is lelkesítő hatással leszel.

Ha azt tervezed, hogy munkát váltasz, vállalkozást indítasz, befektetsz, költözöl vagy nagyobb utazásra mész, akkor ideje ezekbe belevágnod! A héten legyél bátor, mert meg fogod kapni a szükséged iránymutatásokat ahhoz, hogy jó döntéseket hozz!

Az előtted álló napokban könnyedén fogsz haladni, nem lesznek előtted akadályok, ha pedig mégis akad egy-két nehézség, akkor azok annyira könnyen megoldod, mintha nem is léteznének.Szűz: Régi, már elfeledett, furcsa érzések kerítenek hatalmukba a hét elején, egészen szerdáig. Mivel nem találod a helyed, emiatt a hangulatod ingadozhat. Habár neked is fel fog tűnni, hogy a hét első napjaiban sokkal keményebb és szigorúbb leszel önmagadhoz, és másokhoz, ez mégsem lesz rossz vagy negatív.

Ezt az állapotodat tettekkel is alátámasztod, emiatt előfordulhat, hogy összekapsz valakivel, ám a legtöbb ismerősöd és tisztelőd ennek az oldaladnak is örülni fog. Jó hatást fogsz gyakorolni a környezetedre, a mindennapokban pedig nem a lazaság, hanem a szabályok betartása hoz sikert. A hét második felében visszatalálsz önmagadhoz.

Mérleg: Összességében kellemes, energikus, olykor izgalmas, dinamikus, hét áll előtted, ugyanis a gyakran ingadozó egyéniséged és az ambíciód nagyon jól ki fogja egészíteni egymást, te pedig pontosan fogod tudni, hogy mit akarsz, merre tartasz.

Az ötleteid a munkádban és az karrieredben is előrébb vihetnek, ráadásul úgy, hogy azért jelentős erőfeszítéseket sem kell tenned, mert elég lesz csak önmagadat adnod. A héten új esélyt kaphatsz, ha elvállalsz egy feladatot, ami szilárd támaszt, tanulást és érdekes lehetőségeket kínál fel neked.

Az előtted álló napokban meglepően határozott leszel, gondolkodás nélkül veted bele magad az új lehetőségekbe, függetlenül attól, hogy az új munka, mellékállás vagy saját vállalkozás.

Skorpió: Rendkívül jó napok várnak rád a héten, ha pedig egy kicsivel több időt és energiát fordítasz a feladataidra, akkor igazi sikerszériában lehet részed. Az egyébként is remek hangulatod napról napra jobb lesz, egyre többet fogsz nevetni, amit másoknak is átadsz.

A héten komoly lehetőségek adódnak, amelyek segítségével alapjaiban, pozitív irányba változtathatod meg az életedet. Elsősorban a karrieredben valósíthatod meg egy régi tervedet, aminek eredményeként elégedett és boldog lehetsz.

Az előtted álló napokban hagyd, hogy magával sodorjon az ár, mert ott fogsz partra vetődni, ahova egyébként is tartasz! A magánéletedben is pozitív fordulatok várhatóak. Ezen a héten ne mondj nemet egyik lehetőségre se!

Nyilas: A heti konstellációk jó hatást gyakorolnak rád, emiatt jelentős dolgokra lehetsz képes. Most előtérbe fognak kerülni a jó tulajdonságaid, amiknek okos felhasználásával képes leszel bárkit és bármiről meggyőzni.

Az előtted álló napokban olyan élethelyzetek adódhatnak, amilyeneket régen nem, vagy csak komoly áldozatok árán tudtál megoldani, de most már elég erős az önbizalmad ahhoz, hogy lerendezd a problémákat.

A kommunikációd gördülékeny lesz, emiatt mindenkivel sikerül megtalálnod a megfelelő hangot, új ismerősöket szerezhetsz, a régi, kellemetlen kapcsolatokat pedig lezárhatod. Ideje, hogy végre magad mögött hagyj mindent, ami csak teher!Bak: Nagyon figyelj a héten, mert bármelyik pillanatban kaphatsz egy hírt, amire muszáj lesz reagálnod! Most ne hagyd, hogy bárki elvegye a kedvedet a terved megvalósításától, mert mindened megvan ahhoz, hogy elérd a céljaidat!

A munkád, az anyagiak és a magánélet terén is kedvező helyzetben vagy, mert okosan tervezel és jól kivitelezel. Képes vagy arra, hogy összeegyeztesd a céljaidat a környezeted és a családod vágyaival úgy, hogy ennek eredményeként senki sem érzi úgy, hogy neki kevesebb jut valamiből. A héten úgy járhatsz a tervezett utadon, hogy közben senkit sem kell eltaposnod.

Vízöntő: A hét első két napjában hajlamos leszel a csapongásra, kapkodásra, de szerdára sikerül megtalálnod a helyedet. Hétfőn és kedden megérintik a lelked a környezetedben tapasztalható problémás sorsok, de emellett néhány kellemetlenkedő személy is okozhat nehéz perceket.

Próbálj meg kitartani, ne engedj teret a külső hatásoknak, mert ellenkező esetben kibillenhetsz a pozitív hangulatodból, ami vitákhoz, félreértésekhez vezethet. A héten alaposan gondold át, hogy kinek, mit, mikor és hogyan mondasz!

Még mielőtt reagálsz valamit, inkább számolj el tízig, a kemény szavaidat pedig formáld át, mert most könnyen megtörténhet, hogy szeleburdi módon előbb beszélsz, mint gondolkodsz. Péntekre minden visszaáll a rendes kerékvágásba.

Halak: Te sem érted, hogy miért, de erőszakosan keresed az új lehetőségeket ezen a héten. Ennek oka talán az lesz, hogy valami izgalmasra, sorsfordítóra vágysz. A heti égi hatások miatt könnyen és váratlanul uralkodhatnak el rajtad a furcsa érzések, amelyek következményeként felborulhat a hétköznapi rutinod.

Ezek a hatások a hét első felében lesznek a legerősebbek, ám ezért cserébe arra fognak ösztönözni, hogy új dolgokat valósíts meg. A környezeteddel általában kiegyensúlyozott a kapcsolatod, de az elmúlt hetekben kevesebb időt fordítottál a családodra és a barátaidra annál, mint amennyit ők szerettek volna. Ha valakivel eltávolodtatok egymástól, akkor most rendezheted ezt a kapcsolatot.

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com