Heti horoszkóp (május 18. – május 24.)

Mi vár ránk a következő napokban?HorosA hétfői Újhold után növekedni kezd az égi kísérőnk, aminek hatására több energiát használhatunk fel arra, hogy tempósabban haladjunk a feladataink elvégzésében. A jobb munka pedig jobb eredményt szül.

Kos: Ne aggódjunk, ha az elmúlt hét nem alakult zökkenőmentesen, mert most minden megoldódik, ami akkor nem. Az akadályok eltűnnek előlünk, és még égi támogatást is kapunk a céljaink elérése érdekében, de csak rajtunk áll, hogy mennyire használjuk ki ezt a remek lehetőséget.

Most nem lustálkodhatunk! Gyorsnak, nyitottnak és taktikusnak kell lennünk, ha sikerre vágyunk. Jegyezzük meg, hogy a dolgok ritkán történnek varázsütésre, mert a sors kivárja a megfelelő időt, helyszínt, körülményeket a nagyobb siker érdekében. Ha figyelünk, akkor több témával kapcsolatban is megfigyelhetjük ezt.

Ha a hét első két napján még kivárnánk, hogy mi lesz, akkor tegyük ezt, de szerdától vágjunk bele a munkába, hogy a hivatásunkban és az érzelmi életünkben is elégedettek lehessünk. Az ötleteinket hamarosan megvalósíthatjuk, de semmit se kapkodjunk el!

Bika: Békés hétre számíthatunk. Nem kell tartanunk a hátrányos, kellemetlen helyzetektől, és lelki problémáktól. Használjuk ki, hogy olyan időszakunk van, amiben a kezünkben van a sorsunk irányítása, és a környezetünk is támogat!

Legyünk befogadók, ne erőltessünk semmit, ám bátran döntsünk le néhány falat, ha cselekvésre támad kedvünk. Most senki sem akadályozhat meg, sőt, inkább segíteni fognak és utat mutatnak. A kellemes hét egy olyan eredményt is tartogat, amelyre már régóta áhítoztunk.

o-HOROSCOPEIkrek: A hét első napján még lesz időnk arra, hogy inkább csak tervezzünk. Kedden viszont rá kell kapcsolnunk, mert a gyors tempó ellenére is nehezen tudjuk megoldani azt a rengeteg munkát, ami a nyakunkba szakadt.

Egy pillanatnyi szusszanást sem engedhetünk meg magunknak, ahogy nemet sem mondhatunk az új dolgokra. Ez az egész hétre igaz, úgyhogy muszáj bátran belevágnunk mindenbe, mert most az elhamarkodottság is a javunkat szolgálja.

Habár úgy hangzik, hogy nyűg lesz a hét, mégis minden könnyedén, a maga útján halad. A következő napokban nagyon sok tapasztalatot gyűjthetünk, a kommunikációnk kifinomultabban működik, és még a szerelmet is megtalálhatjuk, ha keressük.

Rák: Elérkezett a mi időnk! Feltárulnak előttünk az új lehetőségek, megoldhatjuk a függőben maradt ügyeinket, és megértethetjük az emberekkel, hogy ne szóljanak bele a dolgainkba, terveinkbe.

Az évben már volt részünk jó időszakban, de most szabályosan sütkérezhetünk a dicsfényben. A héten sok pozitív esemény vár ránk. Mivel könnyen megtaláljuk a közös hangot másokkal, ezért új barátokat, üzleti partnert, vagy szerelmet is találhatunk.

A mostani lehetőségeket igazán kiérdemeltük. Főleg anyagi szempontból jött el a cselekvés ideje. Ragadjuk meg a lehetőségeket, tegyük meg az első lépéseket, és vállaljunk el mindent, hiszen biztos, hogy vasárnap gyarapodással zárhatjuk a hetet. Használjuk ki, hogy most remek esélyeink vannak a gyors eredményekre.

Oroszlán: A gondolatainkat a vágyak, álmok töltik meg, ám ideje lenne kitűzni magunk elé egy elérhető célt, mert így csak feldaraboljuk az energiánkat. A héten mindig csak egy dologra koncentráljunk! Sokszor érezhetjük úgy, hogy tennünk kell valamit az előrébb lépés érdekében, vagy ideje lenne lezárni egy régi ügyet. Az égiek most támogatnak az elhatározásaink megvalósításában, úgyhogy használjuk ki ezt!

Döntsük le a korlátjainkat, feszegessük a határainkat, és ne hagyjuk, hogy mások akadályozzanak a siker elérésében! Habár Oroszlánként tüzes emberek vagyunk, olykor mégis alávetjük magunkat más akaratának, ám most ne tegyük! Ideje, hogy egy kicsit önzőn viselkedjünk!

horoszkSzűz: Habár reálisan gondolkodunk, most mi is képesek leszünk elrugaszkodni a földtől. Sokat fantáziálunk, aminek eredménye, hogy egy remek ötlet pattan ki a fejünkből, de vajon meg merjük-e valósítani? A héten nagyon érzékenyen reagálhatunk a különböző dolgokra, ezért bátortalanabbul viselkedhetünk, mint ahogy azt tőlünk megszokták. Ne felejtsük el, hogy a Hold növekedése miatt könnyebb elérni a célokat!

Kedden és szerdán eleinte nem akarjuk elfogadni, hogy a dolgok akkor is megtörténnek, ha mi nem akarjuk. A környezetünk rámenőséget és céltudatosságot vár tőlünk, ami inspirál. Legyünk bátrak, vegyük fel a ritmust, és alkossunk valami igazán egyedit!

Mérleg: Az előttünk álló hét napon csak egy dolgot kell szem előtt tartanunk! Ne engedjük, hogy a környezetünk, egy helyzet, vagy tényező eltérítsen a céltól, amit kitűztünk magunk elé! A figyelmünket inkább azokra az emberekre fordítsuk, akik inspirálnak, jót akarnak nekünk!

A szeretteink javíthatnak a hangulatunkon. Ha a munkahelyünkön közös munkára hívnak, akkor ne féljünk a kihívástól! Legyünk a részesei mindennek, mert remek tapasztalatokat szerezhetünk, és sokat tanulhatunk, és az sem kizárt, hogy mi leszünk egy feladat kulcsfigurája, aki nélkül nem érhető el a siker.

Mindez hosszabb távú sikereket jelent a számunkra, ráadásul még otthon is olyan helyzet vár, ami hasonló örömöket okoz. A héten minden úgy megy, mint a karikacsapás, úgyhogy használjuk ki!

Skorpió: Igazán remek támogatást kapunk az égiektől, akik feltöltenek energiával. Most a közvetlen környezetünk is tőlünk kér segítséget, mert nagyon sok ember úgy gondolja, hogy csak mi menthetjük meg őket, és ebben nem tévednek.

A héten azonban fontos lesz, hogy mi is szóhoz jussunk, megmutassuk a tartalékainkat, és szerdáig álljunk elő új ötletekkel. A hangulatunk már hétfőn remek lesz, és ez csak fokozódik, ahogy telik a hét. A jó kedv pedig segít az eredmények elérésében.

Minden úgy alakul, ahogy reméljük. Menjünk bárhova, tegyünk akármit, biztosan találunk támogatókat, akik jó ötletekkel, útba igazítással látnak el. A következő napokban a logika és a fantázia keveredik az elménkben, amivel új kapukat nyithatunk meg.

horosNyilas: Tömve vagyunk energiával, kiváló ötletekkel, ám nem ártana, ha ezekért tennénk is, mert azzal nem érünk el semmit, ha a megvalósítást elhanyagoljuk. A kreativitásunk szárnyal, ráadásul olyan embereket állíthatunk magunk mellé, akik meg tudják adni a megfelelő segítséget.

Higgyünk önmagunkban, és abban, hogy felérhetünk a csúcsra! Készüljünk fel rá, hogy túlóráznunk kell, ha sikert szeretnénk aratni! Mondjunk igent a kihívásokra, hiszen nekünk is szükségünk van az új tapasztalatokra.

A meggyőző képességünkre is szükségünk lesz, mert előfordulhat, hogy nagyon sokáig kell rágnunk valaki fülét, hogy végre megértse a célunkat, és azt, hogy hogyan támogathat. Most minden segítséget megkapunk az ambíciónkhoz, úgyhogy éljünk a lehetőséggel!

Bak: Nagyon erős hatást gyakorolnak ránk a csillagok, akik inspirálnak, ösztönöznek, tettre sarkallnak. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy éljünk az égiek támogatásával, és tegyünk jó dolgokat. Fontos, hogy most ne hagyjuk, hogy valaki lebeszéljen a terveinkről!

Ha határozottak vagyunk, akkor gyorsan jön a siker, és olyan emberek is elismerik a képességeinket, akik eddig nem. Most minden adva van a változáshoz, hiszen láthatatlan energiák tolnak előre, új ajtók tárulnak fel előttünk. Az akadályok, nehézségek annyira elkerülnek, hogy az időnkből még arra is jut, hogy másoknak segítsünk. A héten békés, harmonikus napok követik egymást, ezért a jövőnk tervezésére is marad időnk.

Vízöntő: Vegyük szépen számításba a dolgainkat! Írjunk egy listát arról, hogy mit sikerült megvalósítanunk az elmúlt időben, és mi az, amivel kudarcot vallottunk! Ha az előző héten sikertelenség ért, akkor ne aggódjunk, mert most fordul a kocka, és minden szituáció a javunkra fogja szolgálni.

Az égiek tanulmányi, magánéleti és szakmai téren is támogatni fognak, úgyhogy most nem létezik lehetetlen, megoldhatatlan feladat. Emeljük ki azokat a tennivalókat, amelyeknek a végére akarunk járni, és azokra fókuszáljunk!

Történjen bármi, az a mi javunkat szolgálja. Fogadjunk be minden információt, főleg az újdonságokat. Tanuljunk, tapasztaljunk, de ne csak magunkkal törődjünk, hanem legyünk mások támasza is! Amikor pedig nekünk lesz szükségünk egy kedves szóra, ötletes tanácsra, akkor támogatókra találhatunk.

horoscope2Halak: Ha az elmúlt időben valami fájdalmat, kételyt okozott, akkor a Vénusz most begyógyítja a lelkünk sebeit. A héten megtaláljuk a válaszokat a kérdéseinkre, a kételyeink megszűnnek. A Jupiter is a segítségünkre siet. Ennek örömére az életünk minden területén gördülékenyen mennek a dolgaink, és fél szavakból is megértjük egymást másokkal, ráadásul ösztönösen ráérzünk, hogy hogyan segíthetnénk másoknak.

Az égiek újabb és újabb energiafröccsel töltenek fel, emiatt kiegyensúlyozottak leszünk, és a függő ügyeinket is könnyen, gyorsan elrendezzük. Keressük fel a szeretteink közül azokat, akikkel összekaptunk, vagy mostanában nem volt rájuk időnk, mert a héten könnyen megy a békülés, hiszen mindenki örömmel fogadja, ha közeledünk hozzá.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com