Heti horoszkóp (november 14 – november 20.)

Mi vár ránk a következő napokban?Vegyes hétnek nézünk elébe, hiszen az első két napban nem találjuk a helyünket, ráadásul néhány konfliktus is nehezítheti az életünket, ám tartsunk ki, mert szerdától fordul a kocka! A hét második felében megnő az energiaszintünk és a sikerek is megérkeznek.

Kos: Hetek óta kínozhat az a gyanú, hogy valakivel gondjaink lesznek, ha nem figyelünk jobban a kommunikációra. Ez az érzés most a csúcspontjához ér, ami azt jelentheti, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok.

A csillagjegyünk miatt hajlamosak vagyunk arra, hogy túlságosan hevesen reagálunk. Ha valami nem tetszik, akkor az minden gond nélkül kimondjuk. Igaz, nehéz lesz, de próbáljuk elkerülni ezt a hibát a héten!

A következő napokban nem lehetünk könnyelműek, úgyhogy nézzünk szembe a problémákkal, és rendezzük végre az anyagi vagy magánjellegű dolgainkat! Mindent összevetve, péntekre látni fogjuk, hogy nincs nagy baj, mert csak annyi történt, hogy a héten minden apró kellemetesség egyszerre szakadt a nyakunkba. Nyugodtan kérjünk külső segítséget, ha szükségét érezzük!

Bika: A csillagok nem hagyják, hogy lazsálással töltsük a hetet, mert folyamatosan ösztönöznek, inspirálnak. A következő napokban örülhetünk, ha lesz öt perc nyugalmunk, mert a naptárunk csordultig lesz tennivalókkal.

Az időhúzás elképzelhetetlen, mert minden egyes nap érkezik egy újabb kihívás, aminek meg kell felelnünk. A csillagok pozitív segítséget fognak nyújtani, ugyanis lehet, hogy lesznek ötleteink, de a kreativitást már az égiek fogják adni ahhoz, hogy valami nagy dolgot alkossunk.

Amennyiben valóságosabb segítségre lenne szükségünk az álmaink megvalósításához, akkor nyugodtan kérdezzünk és keressünk támogatókat! A heti kilátásaink nagyon jók ahhoz, hogy a család, barátok vagy a kollégák a rendelkezésünkre álljanak, tanácsot adjanak, vagy anyagilag segítsenek. Most hatalmas az esély arra, hogy növeljük a bevételeinket.

Ikrek: A hét első két napján alaposan le leszünk terhelve, mert sokat kell vállalnunk ahhoz, hogy a munka nagyobb részét letudjuk, és ne maradjon függő ügy az asztalunkon. Szerdáig különösen feszültek lehetünk, mert úgy érezhetjük, hogy bármihez nyúlunk, az darabokra hullik.

Egyáltalán nem lesz ínyünkre a hét első három napja, de tartsunk ki, mert csak a Mars okozza a kellemetlen eseménysorozatot. A bolygó miatt azt tapasztalhatjuk, hogy hiányzik a harmónia az életünkből, a hangulatunk pedig nehézkes, szélsőséges, ám érdekes módon ez lesz az, ami segít abban, hogy valami fontosat csináljunk.

A héten a stressz felpörget. Csütörtökön és pénteken már olyan kiemelkedő teljesítményre leszünk képesek, amivel a környezetünket is meglephetjük. Mindemellett figyeljünk arra, hogy ne erőszakoljuk rá az akaratunkat másokra, mert ebből csak konfliktus lenne! Legyünk tudatosak!

Rák: Már a hét első napján változékony lesz a hangulatunk, ami egy Rák esetében nem meglepő. Arra is számítanunk kell, hogy olykor úgy érezzük, hogy semmi sem sikerül, vagy csak nagy nehézségek árán tudjuk elérni a célt. Ennek az oka az, hogy a csillagok átmenetileg megnehezítik a dolgunkat, de ne aggódjunk, mert szerdától javul a helyzet, és megérkezik a siker és a jó eredmények.

Habár nem tetszik, hogy akadályok gördülnek az utunkba, mégis fogadjuk el ezeket, hiszen be kell látnunk, hogy olykor nem megy minden úgy, mint a karikacsapás. A héten ne vegyünk magunkra minden apróságot, kerüljük a konfliktust! Most csak rajtunk múlik, hogy mennyit teszünk a jó eredményekért.Oroszlán: A héten folyamatosan fel tudunk töltődni, sokat mosolygunk, ráadásul néhányan felkaphatják a fejüket az új ötleteink hallatán. A következő napokban folyamatosan hajt a tettvágy, szeretnénk dolgozni, valami újat alkotni.

Ennek most semmi akadálya, úgyhogy tegyük a dolgunkat, amivel létrehozhatunk valami különlegeset. A sikerről most nemcsak beszélünk, hanem teszünk is érte, ezzel pedig jó példát mutatunk a környezetünknek.

Csütörtökön és pénteken érdemes lenne sportolnunk vagy legalább némi testedzéssel töltenünk az időnket. Ehhez nem kell edzőterembe mennünk, mert otthon is tornázhatunk. A héten az égiek támogatnak a munkával kapcsolatos tervekben, de emellett akár a 2017-es elképzeléseket is megfogalmazhatjuk magunkban.

Szűz: Keményen nekilódulunk a heti tennivalóknak, ezzel pedig meglepjük a környezetünket, mert rég látták, hogy ennyire tombolna bennünk az erő és az energia. Ne veszítsünk ebből a lendületből, mert látványos eredménye lesz annak, ha egész héten ilyen magas fokozaton pörgünk.

Amennyiben mégis lesznek olyan pillanatok, amiben nem találjuk a helyünket, akkor keressünk új kihívásokat, segítsünk másoknak, vállaljunk önkéntesmunkát, vagy bármit, ami tőlünk formabontó lenne. Emellett ne érezzük tehernek, ha a környezetünk feladatot szeretne adni, hanem ezt fogadjuk mosolyogva, mert csak nekünk tesz jót az, ha nincsenek üresjáratok, és még tanulhatunk is valami újat.

Mérleg: A hét első két napjában apró félreértések nehezíthetik meg az életünket, de mégis képesek leszünk arra, hogy békével és megértéssel kezeljük ezeket a helyzeteket, a kommunikációnk pedig mindenkivel remek lesz.

A helyzet szerdától javulásnak indul. A hét közepétől a meggyőző erőnk kiváló lesz, a viták elkerülnek, mert most még azzal is szót fogunk érteni, akivel egyébként nem, vagy csak nagyon ritkán.

A héten elkerülnek az értelmetlen erőfitogtatások, úgyhogy nyugodtan mosolyoghatunk. Most megéri kimondanunk az ötleteinket, mert könnyen lehet, hogy támogatóra bukkanunk. Szerdától rengeteg energiánk lesz, aminek hála gyorsan végzünk a rutinmunkával és új kihívásokra is marad időnk és kedvünk.

Skorpió: A hét első két napja leterhelő lesz, ám megéri kitartani, mert hétfőn és kedden látványos sikert érhetünk el. A jó eredményeink felkeltik mások figyelmét, sőt, most még azok is megdicsérnek, akik eddig nem tartottak sokra.

Most meglesz a bátorságunk ahhoz, hogy néhány régi ügynek a végére járjunk, a hét második fele pedig rámutat, hogy min kellene változtatnunk szakmai vagy tanulmányi téren ahhoz, hogy megvalósulhasson a legtitkosabb álmunk.

A hét közepén olyan élethelyzeteket kell átélnünk, amelyek automatikusan rá fognak ébreszteni, hogy át kell formálnunk néhány dolgot. Higgyünk abban, hogy az égiek tudják, hogy mit csinálnak, és azon dolgoznak, hogy jobb irányba fordítsák az életünket. A hétvége romantikusnak ígérkezik.

Nyilas: A következő napokban semmi sem zavarhat meg a terveinket, amelyek pontosan úgy alakulnak, ahogy akartuk. Habár nem teng túl bennünk az energia, mégis annyink pont van, amennyi a dolgaink megvalósításához szükséges.

A bolygók most összefognak, hogy jótékony hatást gyakoroljanak ránk. A héten tisztában láthatunk, ezért könnyebben összerakhatjuk azt, hogy mi kell a fejlődésünkhöz, növekedésünkhöz. A heti terveinkhez csak kreativitás, energia és szerencse kell. A héten mutassuk meg, hogy kik vagyunk, és hengereljük le a környezetünket!Bak: Hangulatingadozásra kell számítanunk szerdáig, ezért előfordulhat, hogy egy-két dolgot nem sikerül a helyén kezelnünk. A bonyolult konfliktushelyzetek sem tesznek jót, mert úgy fogjuk érezni magunkat, mintha egy hullámvasúton ülnénk, amelyen ki vagyunk téve mások kényének, kedvének.

A kellemetlen hatások ellen csak azzal védekezhetünk, hogy bölcsek maradunk, és csak akkor beszélünk, amikor feltétlenül muszáj. A legjobb, ha a héten megtartjuk magunknak a véleményünket. Tartsunk ki, mert szerdától fordul a kocka, és minden a terveink szerint fog alakulni.

Vízöntő: Hétfőn szakmai vagy tanulmányi téren akadhat néhány kellemetlenség, aminek oka valamilyen buta félreértés lesz. Előfordulhat, hogy egy intrika áldozatává válunk. Mivel a csillagjegyünk remek problémamegoldó, ezért ne dugjuk homokba a fejünket, hanem okosan, békésen, tudatosan oldjuk meg a szituációt!

A dolgot könnyen tisztázhatjuk, aminek hatására elégedettnek érezhetjük magunkat, keddtől pedig semmi sem árnyékolhatja be a kedélyállapotunkat. Semmivel se húzzuk az időt, hanem mindent tegyünk rendbe, mert akkor csütörtökön és pénteken kétszer annyi energiával dolgozhatunk, és valami újba is belekezdhetünk. A magánéletünkben is remek alkalmakra csaphatunk le.

Halak: Kifejezetten jól indulhat a hetünk, amire a harmónia, csend és apró örömök lesznek a jellemzőek, ha nem rontjuk el. Ne keressük a rosszat, a hibát, hanem fogadjuk el, hogy tényleg minden rendben van.

Nem kell mindig a változásra és izgalomra vágyni, mert néha az a legjobb, ha csak élvezzük, hogy minden rendben van körülöttünk. A héten senki se akar semmit számon kérni rajtunk, arra viszont számítsunk, hogy új ismeretségeket, barátságokat köthetünk.

Csütörtökön és pénteken egy komoly üzleti ajánlatot kaphatunk. A kérdés csak az, hogy lesz-e elég bátorságunk ahhoz, hogy elfogadjuk? Ne szalasszuk el a lehetőséget, mert hosszú ideig növelheti a bevételeinket!

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com