Heti horoszkóp (november 25. – december 1.)

Mi várható a következő napokban?Alapvetően sikerekben gazdag héttel búcsúzik a november. A munka terén egyedül, de csapatmunkával is elérhetőek lesznek a jó eredmények, míg a magánéletben a régi problémák megoldására nyílik lehetőség.

Te vajon mire számíthatsz a következő napokban? A csillagjegyed alapján kiderülhet!

Kos: A kreatív gondolkodásod lehetővé teszi, hogy kiemelkedő munkát végezz a szellemi feladataidban a hét első felében, aminek napjaiban figyelj jobban a kommunikációra, mert ezzel most jóval nagyobb hatékonyságot érhetsz el abban, amit csinálsz, mint máskor. A hét első felében olyan információkat kaphatsz, amiket a magánéletedben is felhasználhatsz.

A hét második felében egy régóta húzódó ügyben kerülhet minden részlet a helyére, te pedig végre megtudhatod, hogy milyen a siker érzése, ám ügyelj arra, hogy ne bízd el magad, kezelj mindent a helyén, mert előfordulhat, hogy a véletlen, vagy valaki tettei miatt, akadályba üközöl!

Bika: Ideges és ingerült napokat élhetsz át a hét első felében. Ennek oka egy személy lehet, akivel kapcsolatban úgy érezheted, hogy élete célja az, hogy neked keresztbe tegyen. Mivel ezt már többször eljátszottátok, ezért jól tennéd, ha taktikát váltanál! Hagyd figyelmen kívül az illető provokációját, trükkjeit. Ha látja, hogy nem éri el nálad a célját, akkor egy idő után fel fogja adni.

A hét további napjaiban jobban kell koncentrálnod és oda kell figyelned minden kis részletre, ugyanis csak így kerülheted el a hibákat, valamint intézhetsz el mindent úgy, ahogy eltervezted. Habár most nem igazán vágysz a társaságra, mégis légy kommunikatív, mert egy lényeges információ kerülhet a birtokodba!

Ikrek: A hét első felében feszültté tehet egy közelgő határidő és az ahhoz tartozó sok feladat, amit még el kell végezned. Ez a súlyos teher nem ismereten a számodra, viszont nem biztos, hogy egyedül kellene megoldanod az összes feladatot, sőt, az sem kizárt, hogy néhány tennivalót le is hagyhatsz a listádról.

A hét második felében kellemes meglepetést okozhat valaki a viselkedésével, ami hangulatodon is javítani fog. Ezekben a napokban légy kicsit nyitottabb az emberekkel, és mondj igent egy kedves meghívásra, mert olyan személlyel találkozhatsz, akinek később jelentős szerepe lesz az életedben.

Rák: Bizonytalanságot és feszültséget érezhetsz a hét első napjaiban, amiért azt tapasztalod, hogy egy területen megváltoztak a körülmények. Ez a feszültség azonban oldódhat, ha kicsit nyitottabban, rugalmasabban állsz hozzá a helyzethez, megpróbálsz alkalmazkodni, úszni az árral, a dolgokat pedig iparkodj beilleszteni az életedbe!

A hét második felében hosszabb távon kell majd gondolkodnod valamiben, ami nemcsak pénzügyi döntés, hanem magánéleti kérdés is lehet. Ha arra lesz szükség, akkor hozz némi áldozatot annak érdekében, hogy kevesebb problémával kelljen szembenézned. Ez lehet akár az is, hogy elkerülsz egy kényes helyzetet valakivel szemben.

Oroszlán: Remek ötletekkel, tele fantáziával és érzékenységgel telhet a heted első fele. Mindezzel nemcsak a saját feladataid megoldása lesz könnyebb, hanem másoknak is segíthetsz. Ezek a napok kedveznek ahhoz, hogy egyedül dolgozz, de az igazán jó eredményt a csapatmunkával érheted el, ezért szedd össze azokat az embereket, akikkel jó hatást tudtok gyakorolni egymás lelkére is.

A hét második felében megszületik benned egy terv, aminek hatására azt is tudni fogod, hogy hogyan szerezd meg az ennek végrehajtásához szükséges eszközöket is, ám lehet, hogy a megvalósításhoz be kell vetned a meggyőző erődet, mert magad mellé kell állítanod valakit, akinek segítsége talán nélkülözhetetlen a sikerhez. Őszinte és magabiztos lehetsz, de tolakodó nem!Szűz: Akkor érezheted valóban jól magad a hét első napjaiban, ha társaságban lehetsz. Ez abban az esetben is igaz, ha dolgozol, mert most a csapatmunka lesz az erősséged, de amennyiben magánéleti programod lesz, akkor is a nagyobb társaság fog vonzani. Ha valami fájdítja a szívedet, akkor a hét első felében bátran mondd el azt másoknak, mert értő és segítő reakcióra számíthatsz!

A hét további napjaiban sokkal több figyelmet kell szentelned a pénzügyi kérdésekre, mert úgy érezheted, hogy hirtelen mindenki téged akar rávenni arra, hogy nála vásárolj. Légy óvatos, de ne hagyd ki azokat a lehetőségeket, amelyeket igazán izgalmasnak találsz! A hét utolsó napjaiban a magánéleted terén érhet kellemes meglepetés.

Mérleg: Olyasmi történhet veled, vagy olyan élményben lehet részed, amitől erősnek és magabiztosnak érezheted magad a hét első felében. Ez az önbizalom és bátorság erőt adhat neked ahhoz, hogy belevágj valamibe, aminek halogatására eddig mindig találtál ürügyet. Ez a magánéletedre is igaz. Ha tehát kikívánkozik belőled valami, akkor eljött annak az ideje!

A hét második felében egy élmény vagy esemény hatására ragaszkodás és nagyobb érzékenység támadhat benned, ami elsősorban a magánéletedre gyakorolhat hatást. Ez az időszak remek alkalom arra, hogy átgondold, hogy mennyire fontosak a szeretteid, mennyit jelent számodra a támogatásuk és a közelségük.

Skorpió: Érzelemmel telített, bensőséges kapcsolatot ápolhatsz a környezeteddel a hét első felében, ezért ezek a napok ideálisak lesznek arra, hogy megoszd valakivel az életed egy intim, mély részletét. Emellett lehetőséged lehet arra, hogy megtörd a jeget egy régebb óta feszült helyzetben, és megtedd az első lépést az enyhülés irányába.

A hét további napjaiban olyan lelkesedés lehet úrrá rajtad, ami miatt hajlandó lehetsz azt a kockázatot is vállalni, amire más körülmények között nemet mondanál. Próbáld tudatosan kívülről szemlélni a helyzetet, ne engedj annak a manipulációnak, ami ezekben a napokban vesznek majd körül! Maradj reális és csak a valódi lehetőségeket kutasd!

Nyilas: Egy esemény arra motiválhat a hét első felében, hogy az életed legszemélyesebb területére koncentrálj, és minél előbb megoldj egy felszínre kerülő problémát vagy feszültséget. Ha pozitívan, kellő nyitottsággal és őszinteséggel dolgozol az ügyön, akkor rövid időn belül elrendezheted azt, aminek eredményeként olyan új helyzet alakulhat ki, ami sokkal stabilabb, kiszámíthatóbb kapcsolatokhoz vezet.

A hét második felében előfordulhat, hogy úgy kell segítened valakinek, hogy közben te magad is támogatásra szorulsz. Ugyanakkor ennek jó vége is lehet, ha kialakul benne egy kölcsönösség, ami esetében kiderül, hogy mindketten tudtok adni valamit a másiknak, amire nagy szüksége lesz.

A hét végén egy fontos döntésre kerülhet sor, amit csak akkor hozhatsz meg, ha előtte konszenzust alakítasz ki magad körül.Bak: A heted első fele kellemesen és barátságosan telhet, ha lazán és nyitottan állsz hozzá mindahhoz, ami körülötted történik. Nem kétséges, hogy most is lenne okod a feszültségre, de nem érdemes fennakadnod az apróságokon. A hibák keresése helyett inkább a pozitívumokat vedd észre magad körül!

A hét további napjaiban nagy szükséged lesz a koncentrációra, türelemre és az odafigyelésre, mert mindenhol új lehetőségek vesznek majd körül, neked pedig ki kell választanod közülük a számodra leginkább megfelelőbbet! Ne türelmetlenkedj, ne akarj mindenen gyorsan túl lenni, mert az csak rossz döntésekhez vezetne!

Vízöntő: Ha a hét első felében kezdeményező és bátor leszel, akkor a legnehezebb feladatokat is el tudod végezni, ráadásul mindezzel elnyerheted a környezeted elismerését még onnan is, ahonnan erre nem számítottál. Emellett egy fontos területen új lehetőségekre bukkanhatsz, ez pedig lelkileg és pénzügyileg is kedvező hatást gyakorolhat az életedre.

A hét második felében családi és magánéleti ügyeid kerülnek előtérbe, a figyelmedet pedig elsősorban oda kell irányítanod, ahol egy megoldatlan helyzet generál feszültséget. Ügyes kommunikációval enyhíthetsz a helyzeten, ha egy kedvező lehetőségre hívod fel annak figyelmét, akihez közeledni szeretnél.

Halak: A hét első napjaiban esélyed lehet arra, hogy megújítsd egy régi kapcsolatodat, vagy kihűlt viszonyodat. Ha vannak is még benned kétségek, tüskék az illetővel kapcsolatban, akkor is igazad van abban, hogy jobb ezeken túllépni. Bátran tedd meg az első lépést, mert nem kizárt, hogy csak ennyi kell a kapcsolat rendezéséhez. Ha ellenállásba ütközöl, akkor legalább tiszta lesz a lelkiismereted, hiszen te mindent megpróbáltál.

A hét további napjaiban csábításban lehet részed, de ez nem kizárólag a magánéletedben jelentkezhet. Emellett ideges feszültséget érezhetsz, és egy olyan vibráló érzésben lehet részed, aminek csak kevesen tudnak elállni. Lehet, hogy nem is kellene kivonnod magad ez alól.

(Forrás: alon.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com