Heti horoszkóp (november 30. - december 06.)

Mi vár ránk a következő napokban?HoroscopeBeköszöntött a tél első hónapja, amelynek első hete a munkáról, tanulásról, karrierről fog szólni. Most érdemes keményebben hajtanunk, mert a csillagok extra energiát adnak ahhoz, hogy minden feladatunkat siker koronázza.

Kos: A hétköznapokon a szokottnál is többet jövünk-megyünk, jobbnál jobb ötletekkel állunk elő, a saját dolgaink mellett másoknak is segítünk, illetve nem hagyjuk, hogy a számunkra fontos, hasznos ügyekben meggátoljanak.

Amellett, hogy folyamatosan új kihívások elé állítjuk magunkat, ne feledkezzünk el a csapatmunkáról se, mert ezzel is jó eredményeket érhetünk el. Figyeljünk arra, hogy az intenzivitásunkkal ne okozzunk problémát másoknak!

A héten nem merül ki az energiakészletünk, de lesznek olyan helyzetek, amikor fáradtnak érezzük magunkat. Amit a héten teszünk, annak pozitív hozadéka lesz a közeljövőben.

Bika: Használjuk ki az új lehetőségeket, mert sokat veszíthetünk azzal, ha nem merünk kilépni a komfortzónánkból. A legjobb az lesz, ha szombatig maximális erővel kihasználjuk a jó energiákat.

Vágjunk bele új feladatokba, mondjunk igent a felkérésekre, még akkor is, ha ez több időt és energiát követel tőlünk. A hét az ötleteink, kreatív terveink megvalósításának is kedvez, ezért bátran alkossunk valamit! Hozzuk ki magunkból a legtöbbet, és ne féljünk az ismeretlentől!

Ikrek: A héten nagyon sok, sokszor nehéz, összetett feladattal kerülünk szembe, ám ez nem fog leterhelni, hanem inspirál. A bolygók nem engedik, hogy összezavarodjunk, inkább segíteni fognak, hogy sikert arassunk. Az eredményeinket most mások is elismerik.

Keddre lehet, hogy alaposan elfáradunk, és szerdán sem tudjuk utolérni magunkat, de csütörtöktől remekelni fogunk. Legyünk előrelátók, gondolkodjunk logikusan, tervezzük meg a mindennapjainkat, és készítsünk időbeosztást! A héten egy kicsit önzők is lehetünk, tehát helyezzük előtérbe a vágyainkat, akaratunkat!career-horoscopeRák: Eljött a december minden olyan ünneppel együtt, amit szeretünk, emiatt többször is úgy érezhetjük a héten, hogy legszívesebben lazítanánk a gyeplőn, ám gyorsan rájövünk, hogy erről szó sem lehet, mert magas elvárásoknak kell megfelelnünk, a hírnevünkön pedig nem eshet csorba.

A következő napokban bőven lesz munkánk, de a téli időjárás sem veheti el attól a kedvünket, hogy alkossunk valamit, vagy részei legyünk egy közös ügynek. A fontos döntések meghozatalának ideje csütörtökön és pénteken jön el, mert a 2016-os pozitív folyamatokat most kell elindítanunk.

Oroszlán: Az elmúlt hetekben kifogytunk az energiából, ám ennek ellenére sem gyűrhetnek le a nehézségek, akadályok, de arra számíthatunk, hogy olykor rossz lesz hangulatunk. Szerencsére ez nem tart sokáig, mert mindig találunk valamit, ami örömmel tölt el.

A feladataink elég nehezek lesznek, de sikerül elvégeznünk őket. Csütörtöktől fellégezhetünk, mert a szokottnál még elevenebben, határozottabban végezzük a munkánkat, amelyben nem tudunk hibázni.

A környezetünk sok időt és kreativitást követel tőlünk, de rajtunk ennek ellenére sem jelentkeznek a fáradtság jelei. Közel vagyunk a céljainkhoz, hétvégére pedig a hangulatunk is javul. Az egészségünk remek, és az önbizalmunkkal sincs probléma.

Szűz: A hét első két napján sok lesz a dolgunk, ami miatt talán egy kicsit ingerlékenyebbek is leszünk, mint kellene. Szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, ezért semmire sem mondunk nemet, ami ahhoz vezet, hogy kifogynak a tartalékaink.

A kihívásokat sorban elfogadjuk, és mindent megcsinálunk, amire megkérnek. Legyünk bátrak, és használjuk ki a lehetőségeket, mert a következő napokban olyan döntést is hozhatunk, ami már kihat a következő évre.

A hét fordulópontja csütörtökön lesz. Végre fellélegezhetünk, a problémák megszűnnek, és amellett, hogy mindent megoldunk, még marad időnk arra is, hogy másoknak segítsünk. Most sokat javulhat az alkalmazkodóképességünk, de arra figyeljünk, hogy ne nyomjuk el önmagunkat!horoscoMérleg: Minden segítséget megkapunk a csillagoktól a sikerhez, ha tanulunk, vizsgára készülünk, vagy egy lezáratlan folyamatot folytatunk. Ehhez azonban az kell, hogy ne halogassuk a kezdést!

Valószínűleg magunktól is észrevettük, hogy mostanában sokkal nyitottabbak vagyunk az ismeretlenre. Ennek köszönhetően, a héten sokkal gyorsabban felfogjuk az újdonságokat, mint korábban bármikor, a megszerzett információkat pedig jól tudjuk majd hasznosítani.

Skorpió: A héten előremutató, jelentős változások történnek velünk és a környezetünkben. Nagyon fontos, hogy ne féljünk a változásoktól, mert ez kell ahhoz, hogy formálódjunk, kilépjünk a megszokásaink keretei közül. Most a régebb óta várt siker is megérkezhet, ha hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek.

A bolygók gondoskodnak az energiánkról, úgyhogy akár kétszer annyi munkát is elvállalhatunk, mint máskor. Amennyiben eddig bizonytalanok voltunk, vagy féltünk elindulni az ismeretlenbe, akkor most megkapjuk ehhez a motivációt. Érezni fogjuk, hogy jó úton haladunk az elismerés felé.

Nyilas: A hét első napján le leszünk terhelve, de kedden enyhül a nyomás, szerdán pedig szinte el leszünk varázsolva, ezért csak könnyebb feladatokkal foglalkozzunk, míg a többit hagyjuk csütörtökre. Pénteken már minden könnyen megy.

Szerdától megnő a kreativitásunk, de ezt csak a hét második felében aknázhatjuk ki. A sok új ötletünkkel meglephetjük a környezetünket, a belőlünk áradó pozitív hangulat pedig hozzánk vonzza az embereket.

A következő napok remek lehetőséget adnak az utazásra, munkahely váltásra, új dolgok kipróbálására. Pénteken a pénzügyeinket is rendezhetjük, és sokat javíthatunk az egzisztenciális helyzetünkön, de ehhez néhány kiadásról le kell mondanunk.

Bak: A hét elején váratlan akadályok nehezítik a függőben lévő ügyeink elrendezését, de eközben egyre jobban átlátjuk a helyzetünket. Most rá fogunk jönni, hogy hova szeretnénk eljutni, miről szabadulnánk meg, mit erősítenénk.

Ne aggódjunk, ha az új terveink megvalósításában furcsa helyzetek akadályoznak, mert ez nem jelenti, hogy az égiek nem akarják, hogy sikert érjünk el. A csillagok csak azt szeretnék, hogy kicsit módosítsuk az elképzeléseinket, mert akkor sokkal nagyobb eredményt érhetünk el. A kapuk megnyílnak előttünk, az ellenségek segíteni akarnak, az álmaink pedig valóra válhatnak.horos2Vízöntő: Remek hét áll előttünk. A hangulatunk jó lesz, remek ötletekkel állunk elő, kiváló lehetőségeket használhatunk ki. Adódjon bármi, mi semmire se legyintsünk, mert lehet, hogy a legjelentéktelenebb dologból tanulhatjuk a legtöbbet.

A következő napokban minden adott a sikerhez, ráadásul egy olyan képességünket mutathatjuk meg, amelyet eddig titkoltunk, ezzel pedig sokakat meg fogunk lepni. Természetesen lesznek irigyeink, de velük felesleges lenne foglalkozni.

Halak: Erős égi támogatást kapunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de ez kevés lesz a sikerhez, mert nekünk kell tennünk azért, hogy eljussunk a célunkhoz. Ideje, hogy mindent bevessünk a siker érdekében, az akadályokat pedig győzzük le!

A héten pozitív irányba fejlődhetünk, ha hagyjuk, hogy magával sodorjon az ár, ám a maximumot akkor hozhatjuk ki magunkból, ha kihasználjuk a lehetőségeket. Jól tesszük, ha a szokottnál több munkát vállalunk el, illetve a terveink megvalósítására is fordítsunk több energiát! Csak az igazán fontos emberekkel töltsük a legtöbb időt!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com