Heti horoszkóp (szeptember 16. – szeptember 22.)

Mi várható a következő napokban?A héten minden körülmény és lehetőség adott lesz a sikerhez, ám az eredmények csak azok számára lesznek elérhetőek, akik időt és energiát nem sajnálva, hajlandóak tenni a pozitív eredményekért, miközben az egészségükre és a magánéletükre is kellő figyelmet fordítanak.

Te vajon mire számíthatsz a következő napokban? A csillagjegyed alapján kiderül!

Kos: Némi megtorpanást tapasztalhatsz a héten, ám ez nem jelenti azt, hogy sikertelen, kudarccal teli napjaid lesznek, ugyanis ez a néhány nyugodt nap segít abban, hogy feltöltekezz. Lehet, hogy az égiek így akarják elérni, hogy lassíts, tervezd meg az előtted álló heteket, hónapokat, hiszen ez a te érdeked.

A héten az a legfontosabb, hogy készíts elő mindent, állítsd össze a feladataid fontossági sorrendjét, mert akkor gyorsabb lesz az előrehaladásod. Igaz, hogy nem megy majd minden hibátlanul, de akkor sem haladnál, ha siettetnéd az ügyeidet.

Ezekben a napokban állj meg gondolkodni, ötletelni, ha kell, akkor kérj segítséget másoktól, hiszen tudod, hogy több szem többet lát.

Bika: Nem egészen alakultak úgy az elmúlt heteid, ahogy azt szeretted volna, ezért most a sarkadra állsz és erősebben vágsz bele az új hétbe, aminek napjaiban így elérheted a céljaidat. Amellett, hogy ez nagyon jó elhatározás tőled, még minden égi segítséget is megkapsz ahhoz, hogy teljes erővel haladj, éppen ezért a mindent vagy semmit mottó vezéreljen!

A héten bőven lesz feladatod, de a dicséret, elismerés és látványos eredmény is meg fog érkezni hozzád, tehát lesz minek örülnöd, a saját sikereidet látva pedig mások is inspirálódnak. A munka vagy a tanulmányok terén komoly változásokra számíthatsz, úgyhogy bátran ugorj bele az ismeretlenbe, mert renget új tapasztalattal gazdagodhatsz az előtted álló napokban!

Ikrek: Lesz néhány nehézkes napod a héten, de téged nem ijesztenek el az akadályok, ugyanis most rengeteget tanulhatsz és tapasztalatot gyűjthetsz a különféle élethelyzetekből. Tekintve, hogy a múlt heted sem volt akadálymentes, így néha jogos lesz a morgásod, de most végre meg fogod látni a fényt az alagút végén, ez pedig javítani fog a hangulatodon.

Az aktuális feladataidat első nekifutásra elintézheted, ám igaz, hogy ehhez fel kell töltened magad energiával. Emellett számítanod kell arra is, hogy olyan dolgok kapnak főszerepet, főleg az emberi kapcsolataid terén, amikre kevés időt áldoztál a közelmúltban.

Amennyiben akadnak bonyolult, rendezetlen ügyeid, akkor lehet, hogy egy mély, tartalmas beszélgetés elég lenne ahhoz, hogy a kapcsoltaid megújuljanak.

Rák: Habár az esetek többségében igaz rád, hogy felületes vagy, és csak a látszatra adsz, most rácáfolsz a rólad kialakított, nem feltétlenül pozitív képre, ezzel pedig sok ember véleményét megváltoztathatod.

A héten figyelj oda arra, hogy milyen változások következnek be a mindennapjaidban, ugyanis ezek visznek majd előre és emelnek magasabb szintre! Légy bátor, csapj le a felkínálkozó lehetőségekre, mert azok fogják jelentős mértékben befolyásolni az eredményeidet.

A heti események közül több hosszú távú, pozitív eredménnyel kecsegtet, de ebből csak akkor lesz valami, ha nem a jövőben, hanem most teszel lépéseket, cselekszel és rálépsz az ismeretlen útra. Az előtted álló napokban új dolgokat fedezhetsz fel, érdekes emberekkel kerülhetsz kapcsolatba és gyarapíthatod a szellemi tudásodat.

Oroszlán: Nem a véletlen, hanem az égiek műve, hogy remek formában vágsz neki a hétnek hétfőn. Az előtted álló napokban senki sem akadályozhat meg a céljaid elérésében, ugyanis maximálisan kihasználod a benned rejlő erőt.

Most minden reggel új lendülettel, jókedvvel, kreatív ötletekkel indulsz neki az előtted álló útnak. A hab a tortán, hogy az égi hatások erősítik a jellemedet és a kitartásodat, ezt pedig szerdán és csütörtökön érezheted a legerősebben.

A héten meglepő könnyedséggel ugrod át a felmerülő akadályokat, és még ennél is gyorsabban találsz válaszokat a bonyolult kérdésekre, ráadásul még az ellenlábasaidat is sikerült meggyőznöd az ügyességedről.Szűz: Kedvedre való események történnek veled és körülötted a héten, ráadásul ezek által fejlődni és erősödni fogsz. Az előtted álló napokban boldoggá fog tenni, hogy részese lehetsz az új ötletek megvalósításának, támogathatod a rászorulókat, összességében pedig sikert arathatsz.

Most folyamatosan lesz okod az örömre és a mosolyra, magasröptű gondolataid támadnak és pozitívabb leszel, mint mostanában bármikor. Mindezzel másokra is jó hatást fogsz gyakorolni, ők pedig ezért hálásak lesznek neked.

A héten felemelő napokra számíthatsz a szakmai és tanulmányi téren, valamint tapasztalatszerzés szempontjából. Az életed biztos, hogy pozitív irányú fordulatot vesz.

Mérleg: A hét első felében szerencsésnek érezheted magad, mert megérint a változás szele, és olyan ajtók nyílnak meg előtted, amiken egy ideje kopogtál, de eddig nem engedtek be, most viszont bátran lépj be rajtuk, de persze csak akkor, ha az ismeretlen út vonzó a számodra!

Mérleg jegyűként most különösen nem szabad megfutamodnod a kihívások elől, hiszen látványos sikert érhetsz el, ha merész és bevállalós leszel. A héten minél gyorsabban haladsz előre, annál nagyobb lesz a lehetőség és elérhető siker.

Ennek a hétnek szintén fontos része lesz a megfelelő kommunikáció, ugyanis az, ahogy másokkal beszélsz és viselkedsz, sok nehézséget vagy segítőkészséget teremthet.

Skorpió: Ne érezd magad sikertelennek attól, hogy valami, amibe belevágsz, nem hoz azonnali eredményt! Ez a hét valójában éppen azzal fog próbára tenni, hogy kétszer kell nekifutnod mindennek, ezzel pedig megmutathatod, hogy milyen kitartó vagy.

A felmerülő akadályokat gyorsan észre fogod venni. Habár a Plútó nehézkes hatása visszafog, te mégis mindent megoldhatsz, ha kellően tudatos, megfontolt és kreatív leszel. A leterhelő állapot néhány napon belül elmúlik, utána pedig már nem lesz semmi okod a panaszra.

Ha a héten valami nem sikerül, akkor az ne keserítsen el, hiszen ebből is értékes tapasztalatokat szerezhetsz, így pedig a következő nekifutásnál sokkal könnyebb lesz a megvalósítás. Légy türelmes önmagaddal szemben!

Nyilas: Minden szempontból kedvező és eredményes lesz a heted, ám az csak rajtad múlik, hogy mennyit használsz fel a kedvező energiákból arra, hogy elérd a céljaidat. Ugyanakkor előfordulhatnak nehézségek, a naptárad tele lesz tennivalókkal, ezért muszáj odafigyelned arra, hogy a munkát kellőképpen ellensúlyozd a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel, hiszen az egészségedet te sem kockáztathatod.

Az előtted álló napokban előfordulhatnak emésztési vagy meghűléses problémák, úgyhogy ezekre is fokozattan figyelj! Ezek a kellemetlen hatások péntekre enyhülnek. A hét első felében olyan pozitív híreket kaphatsz, amelyek előre fogják jelezni a következő hetek, hónapok sikerességét.Bak: A héten előtérbe kerülnek és azonnali megoldást követelnek a jó ideje halogatott, nehéz feladataid. Ha mégis halogatnád a dolgot, akkor azzal csak a környezeted rosszallását érnéd el, ezért ezt ne tedd!

Habár igaz, hogy mostanában akadályok nehezítették az utadat, ez mégsem indok arra, hogy még mindig homokba dugd a fejedet. Ne tétovázz, hanem hozd meg a fontos döntéseket, méghozzá minél gyorsabban, különösen akkor, ha ezek az anyagiakkal állnak kapcsolatban.

A feladatokat tapasztalatszerzés céljából kapod. Ha a Mars átmeneti, kellemetlenkedő hatása miatt valamit jövő hétre halasztanál, akkor az rossz döntés lenne tőled. A héten állj ki magadért és a céljaidért!

Vízöntő: Szerda estig többször is kizökkentenek a békés közegedből az égiek, akik ezzel kényszerítenek rá a ritmusváltásra, méghozzá azért, mert azonnali változásra van szükséged. Ha most csak vársz és a babérjaidon ülsz, akkor könnyen elveszítheted a fonalat.

A héten azonnal alkalmazkodnod kell, ha valami változik, ugyanis így kapod meg azokat az inspirációkat, amelyek által kreatívabb megoldások fogalmazódhatnak meg benned. Légy kitartó, nézz mindig előre, mert csütörtökre minden a helyére fog kerülni!

Ha a héten döntőbírónak kérnek fel, akkor légy nagyon diplomatikus az adott élethelyzetben! Nyugodtan mondd el a véleményedet, de senkit se ítélj el! Elsősorban a saját dolgoddal foglalkozz, és ne a másokéval! Azok ráérnek akkor, amikor végeztél mindennel, amit erre a hétre terveztél.

Halak: A héten olyan jó híreket kaphatsz, amelyek megmelengetik a lelked. Ha ezek nem is lesznek kimagasló, átütő sikerek, mégis mindegyikért megdolgoztál a nyáron. Az elmúlt időben végzett kemény munkád most meghozza a pozitív eredményét.

A magánéletedben rengeteg válaszút elé kerülsz, viszont meglepően jól fogsz dönteni ezekben a jelentős ügyekben, ami annak lesz köszönhető, hogy a Hold és a Vénusz segíti a tisztánlátásodat. A hét közepén valóra válhat egy régi álmod, és karnyújtásnyira kerülhet a siker és az elismerés.

Ugyanakkor ezen a héten se felejtsd el, hogy semmi se fog az öledbe pottyanni! Igaz, nem is valószínű, hogy ölbe tett kézzel várnál, hiszen az inspirációd olyan nagy lesz, hogy hajlandó leszel a megfelelő időben és helyen megtenni a fontos lépéseket.

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com