Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.Szeptember második hete igazán biztatóan indult, de ahogy telnek a napok, úgy kell egyre több megerőltető változásra számítani. A nehéz fényszögek miatt konfliktusok és belső feszültség alakulhat ki, majd a Mars retrográdba fordul, ami újabb kihívásokkal szembesít mindenkit.

Lássuk, hogy mely három csillagjegy számára lesz igazán nehéz, mely háromnak lesz kifejezetten jó ez a hét! Köztük vagy a csillagjegyed vagy az aszcendensed alapján? Íme a részletek!

Nehéz hétre számíthat ez a három csillagjegy!

Bika: Rendkívül feszültté tehet téged az a változás, hogy az uralkodó bolygód, a Vénusz, múlt hét vasárnap belépett az Oroszlán jegyben. Mostantól, így már ezen a héten is, úgy érezheted, hogy képtelen vagy megőrizni a nyugalmadat, könnyen türelmetlenné válsz és apróságok miatt is felemeled a hangodat.

A hangulatodon az is ront, hogy úgy érzed, szinte ketté kell szakadnod, ha meg akarsz felelni azoknak a kihívásoknak, amelyeket ezek a napok tartogatják a számodra. A héten csupán annyit tehetsz, hogy a sarkadra állsz és csatasorba állítod a határozottságodat! Emellett próbálj sokat mozogni, mert ez is segít abban, hogy megszabadulj a feszültségtől.

A héten nagy szükséged lesz a higgadtságodra!

Mérleg: Bár a Merkúr bolygó belépett a Mérlegbe, így valamilyen szinten visszakaptad a hangodat, mégsem leszel maradéktalanul boldog a héten, hiszen amellett, hogy Szűz hava egyébként sem kímél téged, még a Mars retrográd is próbára tesz, ugyanis a hatására erősen visszatér a múltad.

Szeptember második hetén könnyen megtörténhet, hogy olyan emlékek térnek vissza, amelyek miatt sírva fakadsz. Ha ez történik, akkor ne akard elfojtani az érzelmeidet! Sírj csak, amennyit csak szeretnél, mert ettől megtisztul a lelked!

Nyugodtan engedd meg az érzéseket magadnak, és közben tudd, hogy érezd most bármilyen rosszul magad, csak akkor léphetsz túl a múlton, a fájdalmon, ha bátran szembenézel mindennel. Biztos lehetsz benne, hogy megéri!

Vízöntő: Még szeptember második hetén sem érnek véget a nehézségeid, viszont némi megkönnyebbülést érezhetsz a Mérlegben járó Merkúr és az Oroszlánba lépett Vénusz miatt. A napokban szép és örömteli pillanatokban is lehet részed, de nagy a valószínűsége annak, hogy áldozatokat is kell majd hoznod.

A héten ráébredhetsz arra, hogy csak akkor léphetsz tovább és kezdheted újra, ha előtte jó pár dolgot elengedsz. Most ne csodálkozz azon, ha nem vágysz a társaságra, hanem inkább magadba szeretnél mélyedni, hogy megértsd azokat az eseményeket, amelyek veled történtek. Ne feledd, hogy minél jobban elmélyedsz a lelkedben, annál magasabbra juthatsz. Ez sokkal előbb megtörténik, mint gondolnád.Erre a három csillagjegyre remek hét vár!

Oroszlán: Elképesztően pezsgő, boldog és termékeny héttel folytatódik számodra a szeptember! Mindez annak köszönhető, hogy a Vénusz belépett az Oroszlánba, még múlt hét vasárnap, te pedig azóta ragyogsz és vonzód mások tekintetét.

Ez azonban csak a kezdet, hiszen a héten a Kosban járó Mars olyan lehetőségekkel kecsegtet, amelyeket korábban figyelmen kívül hagytál, vagy nem használtál ki elég jól. Most itt a második esély, ami esetében egyedül rajtad múlik, hogy hogyan fogsz sikert kovácsolni a korábban elkezdett, de félbehagyott céljaidból.

Gondolj magadra szeretettel ezekben a napokban, és élj meg minden örömöt, valódi szépséget, hiszen most bőven lesz mit ünnepelned!

Szűz: Tekintve, hogy a szeptember második hete még a Szűz havának a kellős közepe, ezért a napokban rengeteg lehetőséged lesz arra, hogy megvalósítsd a vágyaidat és elérj minden magad elé kitűzött célt.

Most jól teszed, ha magadra figyelsz, és felteszed magadnak azt a kérdést, hogy például ki vagy te, kivé akarsz válni! A héten kizárólag olyasmit tegyél, ami igazán boldoggá teszi a lelkedet! A napokban rengeteg inspirációt kaphatsz az előrelépéshez és a személyiséged fejlődéséhez is, valamint új képességekkel is gazdagabb lehetsz.

Szeptember második hetében minden rólad szól, végtelen számú lehetőség áll rendelkezésed, tehát kizárólag rajtad múlik, hogy mihez kezdesz mindezzel.

Bak: Bak csillagjegyed, vagy aszcendensed alapján rendkívül őszinte és egyenes emberként ismernek mások, de az is jellemző rád, hogy kristálytisztán jelölöd ki a céljaidat, és mindig eléred azt, amit a legjobban szeretnél.

Szeptember második hetén mesés lehetőségek tárulnak fel előtted, de csak akkor, ha képes leszel a rugalmas gondolkodásra és arra, hogy nyitott szívvel tekints előre. A napokban olyan célokat találhatsz, amelyek eddig nem szerepeltek az elképzeléseid között, és talán éppen ezért nem vetted észre őket.

Most ne sikkadjon el felettük a figyelmed, mert a bolygók soha vissza nem térő alkalmat jeleznek neked. A héten jól fogsz járni, ha semmihez sem ragaszkodsz, hanem utat engedsz az újdonságoknak!

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (szeptember 28. – október 04.)

Heti horoszkóp (szeptember 28. – október 04.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 21. – szeptember 27.)

Heti horoszkóp (szeptember 21. – szeptember 27.)

Mi várható a napokban?

Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.

Heti horoszkóp (szeptember 14. – szeptember 20.)

Heti horoszkóp (szeptember 14. – szeptember 20.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (szeptember 07. – szeptember 13.)

Heti horoszkóp (szeptember 07. – szeptember 13.)

Mi várható a következő napokban?

Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.

Heti horoszkóp (augusztus 31. – szeptember 06.)

Heti horoszkóp (augusztus 31. – szeptember 06.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (augusztus 24. – augusztus 30.)

Heti horoszkóp (augusztus 24. – augusztus 30.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (augusztus 17. – augusztus 23.)

Heti horoszkóp (augusztus 17. – augusztus 23.)

Mi várható a következő napokban?

Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Kinek lesz nehéz és kinek lesz jó hete?

Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.

http://ujhazak.com