Heti horoszkóp (december 13. – december 19.)

Mi várható a következő napokban?Magánéleti és munkahelyi lehetőségeket, sikereket és változásokat tartogat a hét, vagy inkább kockázatos, nehézségekkel teli napok várnak rád az életed különböző területein? A heti horoszkópból kiderül!

Kos: Egy fölötted álló erő vagy hatalom keltheted benned olyan feszültséget, amely miatt megnő a szabadságvágyad a hét első felében. Valószínű, hogy ez a magánéletedben is megmutatkozik. Ha úgy ítéled meg, hogy egy helyzet már tarthatatlan a számodra, akkor jól teszed, ha minél előbb változtatsz azon. Ne feledd, hogy az élet nagyon rövid ahhoz, hogy azokra pazarold, akik nem becsülnek meg, esetleg csak kihasználnak!

A hét folytatásában már optimizmus és jó közérzet lesz rád jellemző, de arra is számíthatsz, hogy nagy kedvet érzel majd ahhoz, hogy elhalmozz minden jóval valakit, aki közel áll hozzád. Találjatok ki egy kisebb vagy nagyobb programot és ünnepeljétek meg a köztetek lévő viszonyt!

Bika: Ha úgy akarsz célt érni a hét első felében, hogy közben ne tűnj erőszakosnak a környezeted számára, akkor éles elmével, őszintén és magabiztosan kell kommunikálnod. A hét első napjaiban okosan kell tárgyalnod, majd egy ponton kompromisszumkészséget kell mutatnod, mert csak így alakulhat körülötted minden úgy, ahogyan azt eleve tervezted. A fellépésed a magánéletedre is kiváló hatást gyakorolhat.

A hét további napjaiban a pénzügyeid és néhány hivatalos ügyed elintézése kaphat központi szerepet. Nem kizárt, hogy eközben felbukkan egy probléma, amit meg kell oldanod, ám ehhez könnyen találhatsz segítőt, ugyanis a személyes varázsod és a mosolyod a jeget is képes lesz megolvasztani a hét második felében.

Ikrek: Nagy hatást gyakorolhatsz a környezetedre a hét első felében, aminek napjaiban könnyen meggyőzhetsz valakit az igazadról, vagy közelebbi kapcsolatot, ismeretséget alakíthatsz ki azzal, akivel szeretnél. Használd ki, hogy a belőled áradó erő mindenki tetszését elnyerheti a hét első felében!

A hét második felében komoly hatást gyakorolhatsz az életed további alakulására, ha hiszel a képességeidben és nem dőlsz be egy erőszakos illető megtévesztési szándékainak. Légy profi és határozott, az előtt pedig örökre zárd be az ajtót, aki egyszer leírta magát előtted!

Rák: Komoly befolyást szerezhetsz és nagy hatást gyakorolhatsz másokra a hét első felében, aminek napjaiban a kérdés csak az, hogy mire fogod fordítani ezt az erődet. A legjobb az lesz, ha pozitív gondolkodásra törekszel, mert azzal a saját és a környezeted sorsát is kedvezően alakíthatod. Emellett tartsd szemmel azt a személyt, aki mostanában különös tekintettel néz rád!

A hét folytatásában olyan izgalmakban lesz részed, amelyek valószínűleg nem tesznek idegessé és káoszt sem hoznak az életedbe. Ennél sokkal valószínűbb, hogy kellemes és érdekes eseményekben lesz részed, ami által egyre növekvő várakozás lesz rád jellemző. A hét második felében meglesz benned az erő és elszántság ahhoz, hogy akár végleg megszabadulj egy rossz szokásodtól.

Oroszlán: Magabiztosan és tele erővel vágsz neki a munkának a hét első felében, aminek napjaiban a magánéletedre is pozitív hatást gyakorol a rád most jellemző erős kisugárzásod, ugyanis annak köszönhetően azok is észrevesznek, akik eddig nem figyeltek fel rád, akikről eddig azt hitted, hogy számukra örökre láthatatlan maradsz. Élj ezzel a helyzettel és szerezz új pozíciókat!

A hét további napjaiban a pénzügyeiddel kapcsolatban számíthatsz feladatokra és hosszadalmas ügyintézésre. A hét utolsó napjaira kiderül feletted az ég, aminek hatására a hangulatod nyugodtabbá, barátságosabbá válik. Ehhez valószínűleg köze lesz annak is, hogy egy kis plusz pénzzel gyarapodsz, aminek hála nyugodtabban várhatod a következő hónapokat.

Szűz: Egy váratlan helyzetre adott gyors és okos reakciód hatására erősödhet meg a népszerűséged a hét első felében, aminek a napjaiban az sincs kizárva, hogy az általánosnál többen figyelnek a szavaidra és a véleményedre. Ugyanakkor pont ezért kell felelősségteljesnek lenned, mert ha tévedsz, akkor azzal másokat hozhatsz kellemetlen helyzetbe. Mindemellett egy új kapcsolat zavarhatja meg a mindennapok rutinját.

A hét második felében kedvet kaphatsz mindenhez, ami új, vagy újdonság, ezért lehet, hogy itt az ideje a bevásárlásnak és felújításnak, ám az is lehet, hogy mindez az emberi kapcsolataidra vonatkozik majd. Ezen a téren is igényelheted az újdonságot, s ha ezt a mostani kapcsolatodtól nem kapod meg, akkor könnyen lehet, hogy nemsokára máshol találod meg, amit keresel.Mérleg: Bár egy kockázatvállalás vezet jó eredményhez a hét első felében, mégsem szokhatsz rá arra, hogy mostantól sokkal gyakrabban ugorj bele a rizikós helyzetekbe. Jegyezd meg, hogy ez inkább a kivétel erősíti a szabályt szituáció! A hét első napjaiban a megszokottnál több papírmunkát kell elintézned, ami jelentős figyelmet követel meg tőled.

A hét folytatásában talán úgy érzed, hogy a szerencsének köszönheted a veled történő pozitív dolgokat, de az igazság az, hogy ennek hátterében az a rengeteg munka és kitartás áll, ami tőled származik. Egy pillanatig se okozzon rossz érzést, hogy elhúzol mások mellett és mindenkinél messzebbre jutsz, mert rengeteget tettél ezért, tehát kiérdemelted!

Skorpió: Az érdekeid érvényesítésére lesz alkalmas a hét első fele, aminek napjaiban úgy leszel határozott és meggyőző, hogy közben együttműködést tanúsítasz a másik fél irányába. Ha szeretnél belevágni egy új projektbe, amihez csapatot kell összeállítanod, akkor itt a remek alkalom, de arra figyelj, hogy okosan válogasd össze a tagokat!

A hét további napjaiban felkeltik a figyelmedet az álomszép dolgok és az izgalmas emberek. Ez az időszak kiváló alkalom lehet számodra némi szépítkezésre, vásárlásra, beszerzésre, esetleg egy utazás szervezésére. Szintén a hét második felében lehet részed egy olyan új ismeretségben, aminek hatására olyan érzelmekben lehet részed, amelyeket valószínű, hogy sokáig nem felejtesz el.

Nyilas: Olyan vonzó lehet a jelenléted és a fellépésed a hét első felében, hogy annak hatására könnyen magad mellé állíthatsz másokat, meggyőzheted őket az igazadról, de akár számodra kedvező feltételekkel adhatsz el vagy vásárolhatsz valamit. Amennyiben van egy konkrét személy, akivel kapcsolatban szeretnéd, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, akkor érdemes lépned a hét első napjaiban.

Bár a szokottnál könnyebben alakíthatod magad körül az eseményeket a hét második felében, mégse ess bele a könnyelműség csapdájába! Nem szabad hátradőlnöd, mert titokban valaki azon mesterkedhet, hogy semmi se menjen annyira gördülékenyen körülötted. Ne feledd, hogy vannak, akik képtelenek elfogadni, ha valakinek náluk jobban megy a sora, úgyhogy légy óvatos!

Bak: Olyan nagyfokú tudatosság lesz rád jellemző a hét első felében, hogy annak köszönhetően abban is sikerül előrelépned, amiben eddig akadályokba ütköztél. Ha szeretnéd elhagyni az egyik káros szenvedélyedet, esetleg új rendszert iktatnál be az életedbe, akkor erre is kiváló alkalmat nyújt a hét első fele.

A hét folytatásában tudatában kell lenned a belőled áradó erőnek és energiának, ugyanis ez alapvetően a hasznodra válik, de egy ponton negatív hatást gyakorolhat egy illető életére. Légy óvatos, nehogy felesleges kárt okozz valakinek, ám közben ne feledd, hogy nem lehetsz mindig tekintettel csak másokra! Találd meg azt az arany középutat, amelyet még el tudsz fogadni. A hét közepén egy olyan titokról lebbenhet fel a fátyol, amely érzelmileg komoly hatással lehet rád.

Vízöntő: A kezdeményezőkészségedre lesz nagy szükséged a hét első felében, ha szeretnéd, hogy bizonyos dolgok végre előremozduljanak. Most fontos, hogy közvetlen és őszinte légy a környezetedben lévőkkel, akikkel éreztesd azt, hogy maximálisan hiszel abba, amivel foglalkozol. Ha ezt megteszed, akkor támogatni fognak, így pedig igazi változásokat eszközölhetsz.

A hét további napjaiban olyan gördülékenyen alakulhat minden, hogy ettől úgy érezheted, hogy most már biztos, hogy semmi sem akadályozhat meg a magánjellegű, vagy üzleti céljaid elérésében. Valószínű, hogy ebben nagyjából igazad lesz, de arra azért számíts, hogy az utad nem lesz zökkenőmentes, ugyanis lehet, hogy valaki még mindig azon munkálkodik, hogy megakadályozzon a sikeredben.

Halak: A kezdeményezőkészségedre lesz a leginkább szükséged a hét első felében, aminek napjaiban kevés lesz a szándék és a valamiről való beszéd, mert meg kell tenned az első lépéseket a célod felé. Ha ezt megteszed, akkor rá fogsz jönni, hogy az azt követő kisebb lépések már könnyebbek.

A hét második felében pozitív visszajelzéseket kaphatsz, ugyanis végre elérheted a célodat valamiben, választ kaphatsz egy régi kérdésedre és eredményesen zárulhat egy sok idődet és energiádat megkövetelő munka. Emellett valaki erősen vonzódhat hozzád, amit nem titkol előled, ezzel jövőre vonatkozó kérdéseket ébresztve benned. A döntést ne kapkodd el, és ne hagyd, hogy a pillanatnyi érzelmeid befolyásoljanak!

(Forrás: alon.hu)


Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 10. – február 11.)

Hétvégi horoszkóp (február 10. – február 11.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com