Hétvégi horoszkóp (április 29. – április 30.)

Mi várható a hónap utolsó hétvégéjén?A tavasz második havának utolsó hétvégéje nem lesz felhőtlenül boldog. A csillagok arra figyelmeztetnek, hogy legyünk óvatosak, mert könnyen baleset érhet, figyeljünk az egészségi állapotunkra, valamint tartsunk ki, mert a dolgaink nem úgy fognak alakulni, ahogy elképzeltük.

Kos: Rengeteg mindent beterveztünk a hétvégére, de végül nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy akartuk. Folyamatosan úgy fogjuk érezni, hogy nem jutunk előrébb, ráadásul bármihez nyúlunk, annak az elintézése kétszer annyi időbe és munkába telik, mint máskor.

Emiatt ne bosszankodjunk, mert ez elsősorban más hibája, nem a miénk! A csillagok szerint a hétvégén mindegy, hogy mivel kezdünk el foglalkozni, biztos, hogy történik valami, ami miatt nem haladunk, vagy magunktól hagyjuk félbe a tevékenységet, mert jobb ötletünk támad.

A legjobb, amit a következő napban tehetünk az, ha elfogadjuk és belenyugszunk, hogy semmit sem tudunk befejezni, illetve egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk!

Bika: Az egészség terén kell nagyon óvatosnak lennünk a hétvégén, ezért törekedjünk arra, hogy sokkal több figyelmet szenteljünk a testünk és a lelkünk állapotára. Szombat késő este vagy vasárnap kora reggel olyasmi történhet velünk, ami hosszú időre ágyba kényszeríthet.

A hétvégén legyünk körültekintőek, ne kockáztassunk! Az öltözködés terén mindenképpen az időjárásnak megfelelő holmikat vegyük fel! Igyunk gyógyteákat, a közlekedési lámpáknál különösen figyeljünk!

Ikrek: A hétvége számunkra most azt jelenti, hogy végre vége van a fárasztó, sok kellemetlenséggel teli munkahétnek, tehát végre kipihenhetjük magunkat. Április utolsó két napjában lerázzuk magunkról a nyomasztó gondolatokat és a leterheltségérzetet.

A hétvégén remek hangulatunk támad, és majd kiugrunk a bőrünkből örömünkben. Ikrekként mindig nagyon kreatívak vagyunk, ezért mindig van egy-két történetünk. Mivel a művészetek is közel állnak hozzánk, ezért jól tennénk, ha alkotnánk valamit, mert a hétvégén felszínre törhetnek a rejtett képességeink.

Rák: Április utolsó hétvégéjén az lenne a legjobb, ha elmenekülnénk valahova, ahol nyugalom, csend és kikapcsolódás várna ránk. Jó ötlet lehet például az, ha wellnesshotelbe megyünk a családunkkal, mert itt megkapnánk a megérdemelt kényeztetést.

Abban az esetben, ha inkább otthon maradunk, akkor szombaton nagyon vigyázzunk magunkra, mert háztartásbeli baleset érhet. Ne mossunk ablakot és lehetőleg kerüljük a fizikai munkát a hétvégén! Pihenjünk, mert rajtunk kívül senki sem kényszerít munkára.Oroszlán: A hétvégi bolygóállás miatt elég kiszámíthatatlanok leszünk, a közvetlen környezetünk pedig rosszul fogja viselni a hangulatingadozásunkat. Most mindenki próbál megértő lenni velünk szemben, valamint próbálnak nem zavarni, mert tudják, hogy ilyenkor egyik pillanatról a másikra gurulunk be.

Tegyünk mindent azért, hogy fékezzük az indulatainkat, hiszen senkit sem szeretnénk megsérteni a közelünkben lévők közül. A legjobb, ha hétvégén kicsit visszavonulunk.

Szűz: Április utolsó hétvégéjét a szokottnál jobban vártuk, mert mintha ráéreztünk volna arra, hogy valami komoly dologban vehetünk részt. A szombat különösen alkalmas arra, hogy végre véghezvigyünk valamit, amire régebb óta készültünk, de még vártunk a megfelelő időre.

A hétvége új szerelmet is hozhat, de ingatlan adásnak és vételnek is nagy a valószínűsége. A legfontosabb az, hogy ne az alapján döntsünk, ami először eszünkbe jut, hanem alaposan gondoljunk mindent! Vasárnap használjuk ki pihenésre a nyugodt órákat!

Mérleg: Szombaton kifejezetten feszültnek érezhetjük magunkat, mert például nem haladunk úgy a házimunkával, ahogy elterveztük, és még a családunk is elégedetlen. Ne kapkodjunk, mert semmivel sem kell egy nap alatt végeznünk!

Írjuk össze a feladatainkat, osszuk be a rendelkezésünkre álló időt, mert akkor már szombat délután látni fogjuk a munkánk eredményét, ez pedig kicsit meg fog nyugtatni. Apránként haladjunk előre, tartsunk kisebb szüneteket, és akkor nem lesz rossz napunk. Vasárnap lepjük meg egy finom süteménnyel a családunkat, hogy visszatérjen a kellemes hangulat a lakásunkba!

Skorpió: A hangunkat sem lehetett hallani a héten, annyira el voltunk foglalva a sok munkával. Ennek a következménye, hogy a hétvégén folyamatosan beszélünk, mindent kimondunk, ami eszünkbe jut.

Rengeteg gondolatot és ötletet szeretnénk megosztani a szeretteinkkel és a környezetünkkel, ám nem biztos, hogy mindenki képes lesz arra, hogy kövesse a kacifántos gondolatmenetünket, ezért lehet, hogy lesz, aki nem tud érdemben hozzászólni a témához, de legalább meghallgat. Figyeljünk arra, hogy ne legyünk dumagépek, hanem adjuk át másnak is a szót!

Nyilas: Jól fog telni a szombat, mert a terveink, ha lassan is, de megvalósulnak. Vasárnap sajnos rádöbbenhetünk arra, hogy a héten hoztunk egy olyan döntést, amely esetében nem vettünk figyelembe minden körülményt.

Ne essünk kétségbe, hanem emlékeztessük magunkat, hogy az életben mindig akadnak nehézségek! Egy kis újratervezéssel még a hétvégén megoldhatjuk a kis galibát. Most be kell látnunk, hogy hiába szeretnénk, még nem dőlhetünk hátra, mert érzelmi téren is van min javítanunk. Mindenképpen rendezzük el, ha valakivel megoldatlan problémánk van, mert ellenkező esetben elmérgesedhet a viszonyunk!Bak: Szombaton annyira jó lehet a hangulatunk, hogy még a környezetünkben élőknek is megpróbálunk a kedvében járni. Mivel a családunk hamar rájön, hogy most mindenre kaphatóak vagyunk, ezért kihasználják az alkalmat arra, hogy kisebb-nagyobb szívességeket kérjenek.

A hétvégén mindenki örülni fog annak, hogy ennyire engedékenyek vagyunk, de az még boldogabbá teszi őket, hogy velünk tölthetik ezt a két napot. Most erősebbé kovácsolhatjuk a családi kapcsolatainkat. Vasárnapra szervezzünk családi programot, amelyen mindenki jól fog szórakozni!

Vízöntő: A szombat jól, különösebb események nélkül fog telni. Most kicsit sem fogjuk sajnálni, hogy nem zajlik körülöttünk az élet, ugyanis jól esik a nyugalom. Vasárnap már problémáink lehetnek abból, hogy változékony a hangulatunk, ezért próbáljuk kontrollálni magunkat!

Ha nem fékezzük az érzéseinket, akkor azzal konfliktushelyzetet teremthetünk. Ha nem akarjuk veszekedéssel tölteni a vasárnapot, akkor menjünk el otthonról, és vezessük le a feszültségünk, például sporttal. Ha ezt követően megyünk haza, akkor több türelmünk és önuralmunk lesz mindenhez és mindenkihez.

Halak: A hétvégén lesznek kemény pillanataink, de ne hagyjuk, hogy egy kisebb érzelmi válság teljesen tönkretegye április utolsó két napját! A legzűrzavarosabb időszak a szombat délelőtt lesz, de jó hír, hogy gyorsan túl tudjuk tenni magunkat az eseményeken.

A problémákat ne vegyük a szívünkre, és azon se kezdjünk filozofálni, hogy miért velünk történik mindez! Koncentráljunk a családunkra a pihenésre, mert ezzel elérhetjük, hogy a nehézségek ellenére is jó legyen a hétvége. Emellett önmagunkról se feledkezzünk el, mert megérdemlünk néhány óra magányt.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com