Hétvégi horoszkóp (augusztus 20. – augusztus 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!A hétvégén régi problémák oldódhatnak meg, változások állhatnak be az élet több területén, valamint remek programok biztosíthatják a testi és lelki feltöltődést, míg a kapcsolatban élők a romantikát sem fogják hiányolni.

Azt, hogy te milyen hétvégére számíthatsz a csillagjegyed alapján, az alábbi horoszkópból tudhatod meg!

Kos: A barátaidnak hála lesz részed csodás meglepetésben a hétvégén, aminek két napjában remek szórakozási lehetőségekkel állhatnak elő és mesés élményekkel gazdagíthatnak. Emellett a hétvégén minden úgy történik, ahogyan elképzelted, a környezeted pedig hajlandó lesz alkalmazkodni hozzá, ám ezzel ne élj vissza!

A családi programokat ne egyedül találd ki, hanem a szeretteiddel közösen! Ha kapcsolatban élsz, akkor kisebb probléma adódhat a hétvégén, de azt sikerül könnyen és gyorsan megoldanotok a pároddal.

Bika: A hétvégén nagyon vigyázz magadra, az egészségedre, a jólétedre és légy óvatos, mert kisebb-nagyobb, váratlan kellemetlenségek leselkedhetnek rád! Ugyanakkor nagyon sok szeretetet és figyelmet kapsz a környezetedtől, amit nyugodtan kiélvezhetsz.

Ha párt keresel, akkor rád irányul a figyelem és lehetőséged nyílik megismerni néhány érdekes személyt, ám fontos, hogy e akarj azonnal társat választani magadnak közülük! Ha kapcsolatban élsz, akkor szerelmes, meghitt, romantikus hangulatú két napban lesz részed.

Ikrek: A hétvégén úgy érzed, hogy készen állsz arra, hogy belevágj az álmaid megvalósításába, vagy legalábbis hajlandó leszel folytatni valamit, amit már elkezdtél. Igényled a változásokat, valamint azt, hogy a következő szintre emeld a dolgaidat az életben.

Hozzon a hétvége bármilyen kihívást, azt könnyen legyőzöd, és úgy érezheted magad, mintha szárnyalnál. Emellett arra is számíthatsz, hogy valaki segítséget kínál az egyik gondod megoldásához. Habár a hétvégéd mozgalmasnak ígérkezik, mégse feledkezz el a pihenésről, mert ha megállás nélkül pörögsz, akkor kimerülten fogod kezdeni az új hetet.

Rák: Az eddiginél jobban meg kellene húznod a határokat az életedben a hétvégén, ugyanis egyre többen használják ki, vagy veszik természetesnek, hogy hajlamos vagy az önfeláldozásra. Ideje, hogy néha te is nemet mondj, és a saját igényeidet helyezd az első helyre másoké helyett!

Szintén a hétvégén számíthatsz olyan élményekre, amelyek által megnő az önbizalmad, valamit boldognak és elégedettnek érzed magad tőlük. Emellett valaki olyan ötlettel, tippel állhat elő, amelynek köszönhetően rövid időn belül tehetsz szert plusz pénzre.

Oroszlán: A személyes kapcsolataid kapnak kiemelt szerepet a hétvégén, aminek két napjában ne erőltesd rá az akaratodat a szeretteidre, jobban vedd figyelembe az igényeiket, légy velük empatikusabb és érd el, hogy őszintén elmondják, hogy mi nyomja a szívüket, mert néhányuknak erre lenne a leginkább szüksége.

Valószínű, hogy ez kell ahhoz, hogy egyesekkel jobbá tedd a kapcsolatod. Ugyanakkor a hétvégén nemcsak a kapcsolatai problémáidra, hanem az anyagi gondjaidra is találhatsz megoldást. Ha van párod, akkor vele légy még inkább türelmes a hétvégén!

Szűz: A hétvégén nagyon elégedett leszel magaddal, ugyanis mindent, amibe belevágsz, sikerrel is zársz. Arra azonban oda kell figyelned, hogy több időt fordíts a szeretteidre, ugyanis hajlamos leszel túlságosan elmerülni a különféle feladataidban, vagy a hobbidban, pedig vannak, akik szeretnék élvezni a társaságodat.

Ha kapcsolatban élsz, akkor mindenképpen legyen időd egy kis romantikára a hétvégén! Ugyanakkor ha vannak halaszthatatlan ügyeid, akkor azokkal mindenképpen foglalkozz! Emellett kerüld a nagyobb kiadásokat a hét utolsó két napján!

Mérleg: Sorsfordulatra számíthatsz a hétvégén, ugyanis az életed egy fejezete lezárul, amivel együtt egy új kezdetét veszi. Nem kizárt, hogy ez költözést, új munkát, vagy egy új párt fog jelenteni. Bár egy kicsit szomorúnak érezheted magad, amiért egy korszaknak vége, mégis összességében izgatottan állsz hozzá az új lehetőségekhez.

A hétvégén sikerül rátalálnod a belső nyugalmadra, és úgy fogod érezni, hogy jó úton jársz. A hétvége tehát meglepetéseket, izgalmas fordulatokat és kisebb hangulatingadozást tartogat a számodra. Mindemellett számíthatsz a szeretteid támogatására.Skorpió: Legyen bármilyen problémád, nehézséged, a hétvégén végre fellélegezhetsz, mert valaki segíteni fog a megoldásban. Bárki is nyújt segítőkezet, te ragadd meg, és ne csinálj belőle erkölcsi dilemmát, mert majd, ha úgy adódik, viszonozni fogod a támogatását!

Emellett kellemes két napban lesz részed, amit a szeretteiddel tölthetsz. A hétvégén remek hatással lesznek rád a közös programok, nagyon sok szeretetet kapsz és testileg-lelkileg is feltöltődsz. A hétvégén légy őszinte a szeretteiddel, mert ennek köszönhetően kerülhettek közelebb egymáshoz!

Nyilas: A kommunikáció és az erotika kap főszerepet a hétvégén, aminek két napjában számítanod kell arra, hogy az eddig szőnyeg alá sepert ügyek napirendre kerülnek és beszélned kell róluk a szeretteiddel.

Ha kapcsolatban élsz, akkor forró és szenvedélyes hétvégében lesz részed, ami az önbizalmadnak is jót tesz. Emellett a hétvégén úgy érezheted, hogy néhány dolgot, vagy személyt, el kell engedned, ám ne feledd, hogy az élet a egyik kezével elvesz, de a másikkal ad, és már közeledik feléd az új, ami sokkal jobb lesz a réginél!

Bak: A hétvégéd legnagyobb meglepetése az lehet, hogy bővül a családod, például azért, mert az egyik rokonodnak gyereke lesz. Legyen bárhogy, az biztos, hogy nagy boldogságot fog okozni neked.

Ha kapcsolatban élsz, akkor romantikával és szenvedéllyel töltheted a hétvégét, aminek időszakában úgy érezheted, hogy révbe értél. Emellett kaphatsz egy izgalmas meghívást, amire hiba lenne nemet mondanod. Most arra is lesz esélyed, hogy megmutasd a tehetségedet, úgyhogy szerénykedés helyett inkább éld meg a pillanatodat!

Vízöntő: A hétvégén végre lesz időd arra, hogy átgondold az életed bizonyos területeid és azt, hogy merre szeretnéd folytatni az utadat. Elsősorban a magánéleti és a pénzügyi kérdéseiddel kell foglalkoznod!

Ha ezt megteszed, akkor fel fogod fedezni, hogy mi akadályoz a mindennapokban, az előrehaladásban, a boldogságban, és rá fogsz jönni, hogy hogyan fejezheted be önmagad akadályozását.

Emellett minden esélyed meglesz arra, hogy a szeretteiddel és a barátaiddal feltöltődj, de csak akkor, ha nem mondasz nemet az általuk felajánlott programokra.

Halak: A hétvégén érzékenyebb és szenvedélyesebb hangulatba kerülsz, ezért most közelebb kerülhetsz a szeretteidhez, de leginkább a párodhoz, ha van, ugyanis vele elmélyülhet a kapcsolatod, hála ennek a romantikus két napnak.

Szintén a hétvégén számíthatsz arra is, hogy új barátokra találsz, vagy egy teljesen új társaságban találhatod magad az egyik ismerődnek köszönhetően. Ugyanakkor erős vágyat érezhetsz arra, hogy változtass a külsődön vagy az életeden, ám ezt ne kapkodd el, mert lehet, hogy később megbánnád!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com