Hétvégi horoszkóp (december 31 – január 01.)

Mi vár ránk a következő két napban? Eljött ez a pillanat is. Szombaton végleg elbúcsúzunk a 2016-os évtől, aminek voltak jobb, de rosszabb pillanatai is. Vasárnap már 2017-re ébredünk, ezzel pedig elkezdődik az új év, amelyhez új reményeket fűzhetünk.

Kos: Az elmúlt időben előre tervezgettünk, fontolgattuk a szilveszter részleteit, de szombat délután egyre világosabban fogjuk látni, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy azt eredetileg kigondoltunk. Ezen kár lenne idegeskedni, úgyhogy inkább sodródjunk 2016 utolsó napjának lendületével!

Az esti buli előtt vacsorázzunk, aztán majd kialakul a többi. A szilveszter szóljon a spontaneitásról! A vasárnap se legyen másabb! Engedjük, hogy magától kialakuljanak a dolgok, mert elhihetjük, hogy minden meglepően jól fog alakulni.

Bika: Ha kialudtuk magunkat és felkészültünk, akkor minden megvan ahhoz, hogy egy fergetegeset bulizzunk szombat este, hiszen a csillagok szerint is megérdemeljük a kikapcsolódást. 2016-ban végig keményen dolgoztunk, a feladataink nagy részét letudtuk, tehát szinte semmit sem viszünk át 2017-re. Az elmúlt időben nem igen engedtük meg magunknak a lazítást, kikapcsolódást, emiatt szilveszterkor igazán megérdemlünk egy luxuspartit. A vasárnap teljen pihenéssel!

Ikrek: A csillagok arról árulkodnak, hogy munkát tervezünk az év utolsó napjára, vagy a régi ígéretek betartását szeretnénk letudni szombaton. Habár a hétvégénk ebbe az irányba tart, mégis a szeretteink és a barátaink mindezt nem fogják hagyni, és ezt teljesen jogosan teszik.

Nagyon szerencsések vagyunk, amiért ennyien szeretnek. Sokan közülük abszurd ötletnek fogják tartani azt, hogy dolgozunk az év utolsó napján. Az újév köszöntésénél ne csak lélekben legyünk jelen, hanem teljes valónkban, mert 2017 fantasztikus esztendőnek ígérkezik.

Rák: Amennyiben barátokkal tervezzük tölteni a szilvesztert, akkor ügyeljünk arra, hogy ne legyünk sokat a szabadban, mert könnyen megfázhatunk, ez pedig rányomhatja a bélyegét a következő napokra.

Igaz, hogy a friss és természetes közegre szükség van az egészséges életmódhoz, de ne szilveszterkor teszteljük az állóképességünket és az immunrendszerünket. Ha nincs jobb tervünk, akkor keressünk egy közeli szórakozóhelyet. Vasárnap nyugodtan maradjunk ágyban. Oroszlán: Szombat reggel izgatottan, tettre készen kelünk. Szeretnénk menni, hódítani, tehát képtelenek leszünk egy helyben ülni délelőtt, mert ahhoz túlságosan pörgünk. Nagyon jól tudjuk, hogy mit várunk a 2016-os év utolsó napjától, ezért egyáltalán nem akarunk eltérni az eredeti terveinktől.

Ne aggódjunk, mert minden az elképzelésünk szerint fog zajlani hajnalig. Vasárnap kipihenhetjük a fáradalmainkat. A hétvégén bátran álljunk rá a badarságnak tűnő lehetőségekre, mert nagyszerű dolgokban lehet részünk.

Szűz: Kedveljük a pörgést, a 2016-os év utolsó estéjét pedig nagyon várjuk, mert fantasztikusnak ígérkezik. Ha nagy buliban találjuk magunkat, akkor tartsuk a kezünkben az irányítást, érezzük jól magunkat, ismerkedjünk, együnk és igyunk, de mértékkel!

Az először idegennek tűnő társaságban örömmel fognak fogadni, úgyhogy minden esélyünk meglesz az új kapcsolatok, barátok szerzésére. Most olyan emberekkel is megismerkedhetünk, akik a későbbi életünkre lesznek hatással. Ne zárkózzunk el senki elől, mert a csillagok azt sodorják elénk, akire szükségünk lesz!

Mérleg: A szombat délelőtt nyugodt készülődéssel telik, de délután furcsa szituációkban találhatjuk magunkat. Ne idegeskedjünk, hanem alkalmazkodjunk a változó körülményekhez, mert nem olyan rossz az új helyzet, mint első képzeljük.

Csak arról lesz szó, hogy nem kedveljük, ha keresztülhúzzák a számításainkat, ám most megéri elfogadni a változás. A hétvégén érdekes, izgalmas és kalandos események várhatóak. Adjunk esélyt a barátkozásnak, a szerelemnek, de a szexre is sor kerülhet.

Skorpió: A szilveszter napja izgalmasnak és mozgalmasnak ígérkezik. Ha még akad elintézetlen ügyünk, akkor szombaton gyorsan le fogjuk tudni azt a néhány apróságot. Próbáljunk meg aludni szombat este előtt, mert akkor maximumon élvezhetjük a szilvesztert és nem fogunk idő előtt kidőlni. Készüljünk fel arra, hogy 2017 első napja új ismeretséget rejt. Történjen bármi, az hosszú távra szóló hasznot fog jelenteni a számunkra. Legyünk bátrak!

Nyilas: Végre eljött a pillanat, amit régóta vártunk, ugyanis szombaton véget ér a 2016-os év, vasárnap pedig beköszönt 2017. A hétvégén nagy meglepetésekben lesz részünk, ezt pedig tovább fogja fokozni a remek hangulatunk.

Arra nagyon ügyeljünk, hogy a felhőtlen jókedvűnk el ne feledtesse velünk az ígéretünket, amit szombat estére teljesítenünk kell. A vasárnapot szenteljük a teljes lazításra. Nyugodtan tegyünk fogadalmakat, és merjünk nagyon álmodni 2017-re! Bak: Szombaton többször is érhet olyan szerencse, amire nem számítottunk, de azért fogadjuk örömmel, amit a sors kínál. A szerencse istennője a hétvégén nem pihen, hanem most a Bak csillagjegyet fogadja kegyeibe.

Ha a hétvégén az utunkba kerül egy érdekes talizmán, új ismeretség, akkor azt tegyük a magunkévá, mert 2017-ben komoly sikereket könyvelhetünk el. Vasárnap pihenjük ki a szilveszteri bulit, hiszen hétfőn már munka!

Vízöntő: A hétvége átlagosan indulhat, de egy hihetetlen szombat estével érhet véget, ami nem csoda, hiszen ez a szombat egyben szilveszter napja. A partin, ahova elhívtak, új ismerőst találhatunk. Legyen ez bármilyen, mindenképpen fogadjuk örömmel, mert ez minden álmunkat felül fogja múlni.

A lehetőségek száma végtelen, ezért lehet, hogy munkakapcsolatról esik szó, vagy egy nagyszerű barátságot alapozhatunk meg. Szingliként a szerelem se kizárható. A lényeg tehát az, hogy ne maradjunk otthon!

Halak: A szilveszter a fogadalmak napja, ez pedig sokszor irreális elképzelésekkel párosul. Nem ritka, hogy túlértékeljük a lehetőségeinket, vagy anyagi helyzetünket. Ha még nem tudjuk, hogy mit fogadjunk meg 2017-re, akkor szombaton még nem késő összeírni a terveinket. A csillagok sok jót ígérnek 2017-re, ám néhány lehetőséget csak akkor érhetünk el, ha teszünk érte. Törekedjünk azoknak a dolgoknak a megfogadására, amik nem irreálisak, hanem elérhetők.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com