Hétvégi horoszkóp (február 06. – február 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!Alapvetően romantikus, kellemes programokkal teli, pihentető két nappal búcsúzik a hét, ám előfordulhatnak kisebb konfliktusok, csapdák, túlzásba vitt költekezés és halaszthatatlan kötelezettségek is.

Te vajon mire számíthatsz a hétvégén a csillagjegyed alapján? Íme!

Kos: Légy rendkívül óvatos ezen a februári hétvégén, mert fennáll a veszélye annak, hogy az egyik rokonod vagy barátod megpróbál úgymond csapdába csalni! A hét utolsó két napján valaki, valakik olyan helyzetet teremthetnek, amelyből nehéz lesz kimásznod. Nagyon figyelj, mert ezek a személyek olyannyira rafináltak lehetnek, hogy gyanútlanul sétálsz majd bele a csapdába!

Emellett az egészségedre is figyelj, ne legyints a kellemetlen fizikailag panaszaidra! Amennyiben van valami, amin mindenképpen változtatni szeretnél, akkor bátran tedd meg az ehhez szükséges első lépést a hétvégén!

Bika: Nagyszerűen indítod a hétvégét, de aztán valaki megpróbálhat belerondítani és direkt akar veszekedést provokálni. Ezt a személyt igyekezz messzire elkerülni, mert azzal mindenki csak veszítene, ha leállnátok vitatkozni.

Ugyancsak ezen a februári hétvégén számíthatsz arra, hogy rendkívül kreatív leszel és mesés ötletek pattannak ki a fejedből. Ennek köszönhetően, szinte egész hétvégén lesz valami, amivel lefoglalhatod magad, a tehetségeddel pedig lenyűgözhetsz mindenkit a környezetedben.

Most még az is bekövetkezhet, hogy az egyik hobbidból főállás lesz. A hétvégén légy nyitott, főleg akkor, ha az egyik szeretted arra vágyik, hogy veled lelkizzen!

Ikrek: Ezen a februári hétvégén az lenne a legjobb, ha időt szánnál egy régóta halogatott tevékenység elvégzésére, mert a szombat és a vasárnap tökéletes alkalom lesz arra, hogy végre utolérd magad, ami több okból kifolyólag is jót tenne neked.

Ugyanakkor arra is jusson időd, hogy feltöltődj, valamint élvezd kicsit a szeretteid társaságát is! Ez azért nagyon fontos, mert rengeteget dogozol, és keveset pihensz, ami nem kizárólag rajtad, hanem a kapcsolataidon is meglátszik. Használd fel ezt a februári hétvégét arra, hogy rendet teszel az életedben, ami által megteremted a változás lehetőségét.

Rák: Bölcsen tennéd, ha átgondolnád a hosszú távú terveidet ezen a februári hétvégén. Erre egyfelől azért lenne szükség, hogy rájöjj arra, hogy teljesen biztos-e az, hogy arra vágysz, amire, másfelől így felfedezhetsz egy hibát, ami akadályt jelent számodra a jövőben.

A pénzügyeidet is át kellene nézned, nehogy később kellemetlenség érjen egy elkallódott számla miatt! Amennyiben hajlandó leszel odafigyelni ezekre a dolgokra, akkor kellemes és nyugodt két nappal zárhatod a hetet, mert elkerülnek a komolyabb események, amit nem bánsz, hiszen most vonzóbb lesz számodra az otthoni pihenés.

Oroszlán: A kommunikációdra kellene a legjobban odafigyelned a hétvégén, mert a szavaiddal könnyen megbánthatsz másokat! Figyelj oda mások lelki állapotára, és ne kérkedj olyan személy előtt, aki depressziós vagy rossz a kedve! A szavaid mellett a tetteidre is figyelj oda a hétvégén, és ne dönts olyasmiben, amivel kapcsolatban illene kikérned mások véleményét is!

Ez a februári hétvége leginkább annak fog kedvezni, hogy jobb kedvre deríts másokat, valamint romantikázz a pároddal, ha kapcsolatban élsz. Ha vásárolsz, akkor légy tudatos, nehogy többet költs a szükségesnél!

Szűz: A hétvégén figyelj oda a megérzéseidre, ugyanis elég valószínű, hogy szerencsés helyzetet fognak teremteni, vagy megóvnak egy kellemetlenségtől! A hét utolsó két napján a nagylelkűséged kaphatja a főszerepet, ami abban mutatkozhat meg, hogy keresni fogod azokat a lehetőségeket, amelyek által mások kedvében járhatsz.

Erre bőven lesz alkalmad, ugyanis most többeknek lesz szüksége a szeretetedre és a figyelmedre. Ha van párod, akkor a hétvége arra is alkalmas lesz, hogy dolgozz a kapcsolaton és szenvedéllyel töltsd meg a hálószobát.Mérleg: Furcsa élményben lehet részed a hétvégén, aminek két napjában azt veheted észre magadon, hogy beleszerettél az egyik barátodba. Amennyiben mind a ketten szabadok vagytok, akkor finoman nyomozd ki, hogy ő is hasonló érzéseket táplál-e az irányodba! Most könnyen megtörténhet, hogy egy csodás szerelem alakul ki köztetek.

Ha kapcsolatban élsz, akkor a párod személyiségének egy új oldalát fedezheted fel a hétvégén. A szerelem mellett a családi eseményeknek is kedvez a szombat és a vasárnap. A hétvégi beszélgetések nemcsak felpezsdítő hatással lehetnek rád, hanem még a segítségedre is lehet némelyik.

Skorpió: A munkahelyi ügyeid miatt érezheted magad feszültnek ezen a februári hétvégén, éppen ezért próbáld félretenni azokat erre a két napra! Ha ezt nem teszed meg, akkor nem fogod igazán élvezni a kikapcsolódást, pedig nagyszerűen érezhetnéd magad a barátaiddal agy rokonaiddal, ha nemcsak testben, hanem lélekben is velük lennél.

Éppen ezért a programokat akkor se mondd le, ha úgy érzed, hogy rossz a kedved! Vasárnap délután lesz elég időd a pihenésre és a kedvenc tevékenységeidre! A hétvégén nagyon figyelj oda arra, hogy ne másokon, például a párodon, vezesd le a belső feszültségedet!

Nyilas: Leginkább olvasással és kutakodással töltheted ezt a februári hétvégét, aminek két napjában örömmel merülsz el a legújabb hobbidba vagy érdeklődési körödbe. Most végre sikerül maximálisan feltöltődnöd, ám eközben ne hanyagold és a környezetedet!

A hétvégédet még jobbá teheti egy remek hír, amit az egyik rokonod vagy barátod oszt meg veled. Ugyanakkor akad néhány kötelezettség, aminek muszáj eleget tenned. Ezeket igyekezz minél gyorsabban letudni, hogy aztán nyugodtan élvezhesd ezt a kellemes hétvégét!

Bak: A szenvedélyes és a romantikus éned kaphat főszerepet ezen a februári hétvégén. Ha kapcsolatban élsz, akkor rengeteg kellemes élménnyel örvendeztetheted meg a párodat, akit így sokkal jobban megismerhetsz.

Ugyancsak a hét utolsó két napján kaphatsz kedvet a szórakozáshoz, a társasághoz és ahhoz, hogy elmenj hazulról. Bátran add meg a lelkednek, amire szüksége van, és figyeld meg, hogy milyen kiváló szombatban és vasárnapban lesz részed!

Amennyiben úgy érzed, hogy rád fér a fogyókúra, akkor tégy lépéseket ennek érdekében a hétvégén, mert az égiek támogatást nyújtanak ehhez!

Vízöntő: Ha van párod, akkor a kapcsolatod kerülhet előtérbe a hétvégén, ugyanis most hajlandó leszel javítani azokon a problémákon, amelyekkel szembesülni fogsz. Ugyanebben lesz hajlandó erőfeszítéseket tenni a kedvesed, sőt, az egész család is, ha közülük többeket is érinteni fognak ezek a problémák.

A hétvégén olyan komoly felismerésekben lehet részed, amelyeknek hála fontos elhatározásokra juthatsz. Ha párt keresel, akkor találkozhatsz valakivel, aki mély benyomást tesz rád, ám ne kapkodj el semmit! A hétvégén végre arra is lesz időd, hogy elrendezd azokat a dolgaidat, amelyeket eddig halogattál.

Halak: Ha hajlandó vagy változtatásokat eszközölni az életeden, akkor nagy lépéseket tehetsz ennek érdekében ezen a februári hétvégén. Most váratlanul minden a rendelkezésedre fog állni a célod megvalósításhoz.

A hétvége a romantikus ötleteknek is kedvez, ezért ha van párod, és hajlandóak lesztek ezért egy kicsit tenni, akkor igazán meghitt és szenvedélyes két nappal zárhatjátok a hetet, aminek hála közelebb kerülhettek egymáshoz a kedveseddel.

Ugyanakkor légy türelmes és megértő azokkal a szeretteiddel, akik téged keresnek meg a lelki gondjaikkal a hétvégén!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com