Hétvégi horoszkóp (január 30 – január 31.)

Mi vár ránk a következő két napban?HoroscopeJanuár utolsó hétvégéjén apró viták zavarhatják meg a pihenésünket, harmóniánkat, ám könnyen visszatalálhatunk a békéhez, ha tudatosan viselkedünk, és nem hagyjuk, hogy az érzelmeink eluralkodjanak felettünk.

Kos: A hétvégén legyünk különösen körültekintők, alaposak, megfontoltak, és megfelelően mérlegeljünk a fontos döntések előtt! Ha valaki igent vagy nemet kér tőlünk, akkor azt a választ tudatosan tervezzük meg!

Szombat délelőtt egy olyan kellemetlen szituációra kell számítanunk, ami alaposan felbosszanthat, de még ebben az esetben is maradjunk nyugodtak, visszafogottak. Ez valószínűleg nehezen fog menni, hiszen tüzesség jellemzi a személyiségünket.

Olykor velünk is előfordul, hogy néhány tennivalót halogatunk, ezt pedig most számon kérhetik rajtunk. Ha ez megtörténik, akkor nézzük a dolog jó oldalát, mert az illetőt nem a rossz szándék vezérli, hanem az, hogy jót akar nekünk. Mosolyogva mondjunk köszönetet neki a figyelmeztetésért, majd vasárnap hozzuk be a lemaradásukat!

Bika: A hétvégén emelkedett lesz a hangulatunk, ugyanis az égiek biztosítják, hogy minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és másokat is felvidítsunk, ám ehhez az kell, hogy a munkát és a stresszt felejtsük el hétfőig. Keressük az örömforrásokat, mosolyogjunk, inspiráljunk másokat!

A hétvégén egy olyan személy okoz kellemes meglepetést, akire nem számítottunk. Fogadjuk örömmel a javaslatot, ötletet! A nemet felejtsük el, mert ebben a két napban minden a hasznunkra válik, ha nyitottak vagyunk a változásra. Nem fogjuk megbánni a bátorságot.

Ikrek: A munkanapok nem szívták le az energiánkat, sőt, inkább feltöltöttek erővel, emiatt a hétvégén sem állunk meg addig, míg az otthoni teendőink végére nem jártunk. A következő két napban tele leszünk pozitív energiával, erővel, tenni akarással, és senkinek sem fogjuk engedni, hogy eltérítsen az eredeti terveinktől.

Most pontot tehetünk a függőben lévő ügyeink végére, és élvezhetjük, ahogy sorra rázzuk le magunkról a terheket. A hétvége arra is alkalmas, hogy a régi, vitás kérdéseket is tisztába tegyük.horoscope2Rák: A hétvégén egy megfoghatatlan, furcsa érzés kerít a hatalmába. Valami nyugtalanít, de nem tudjuk, hogy mi. Szerencsére a probléma egyáltalán nem nagy, ám arra szükség lesz, hogy kinyissuk a szemünket, és meglássuk, hogy körülöttünk kezdenek megváltozni a dolgok.

A megoldás az orrunk előtt van, ám hajlamosak vagyunk átsiklani az apró részletek felett. Ezt most ne tegyük, ugyanis azokban az élethelyzetekben, ügyekben rejlenek az igazán fontos lehetőségek, amelyek jelentéktelennek tűnhetnek.

Használjunk ki mindent, ami adódik, de eközben kezdeményezzünk olyan programot, amelyben a családdal, barátokkal veszünk részt, mert ezzel mindenkinek a kedvében járhatunk.

Oroszlán: Egy izgalmas ajánlattal kereshetnek fel a hétvégén. A lehetőség elég izgalmasnak tűnik ahhoz, hogy időt szánjunk rá, ám azonnal meglátjuk a dolog buktatóit, amire nyomban rávilágítunk.

A gyenge pontok ne tántorítsanak el minket, hiszen szeretjük az újdonságokat, és kockázatot is merünk vállalni, ráadásul mostanában több lehetőséget elszalasztottunk azért, mert féltünk az ismeretlentől. Amikor túl leszünk a kötelezettségeken, akkor menjünk el egy olyan helyre, ahol szabadnak érezhetjük magunkat, táncolhatunk, ismerkedhetünk.

Szűz: A szombatunk olyan jól alakul, hogy eleinte el sem akarjuk hinni, hogy minden és mindenki a kedvünkbe akar járni, az akadályok pedig maguktól elhárulnak. Nyugalom és elégedettség jellemzi ezt a két napot, amelyen minden úgy alakul, hogy az örömet szerezzen, ráadásul a szeretteink kedvében is járhatunk.

A vasárnap már nem lesz ilyen harmonikus, mert egy kellemetlenség elveheti a kedvünket. Konfliktusra kell számítanunk, mert egy barátunk, ismerősünk elmondja, hogy mennyire elégedetlen. Szerencsére remekül kezeljük a helyzetet, ha tudatosan, ügyesen állunk hozzá.horoscope201234Mérleg: A hétvégén a pihenés legyen a legfontosabb dolgunk, ugyanis a következő héten nagyon sok nehézséggel kell majd megküzdenünk. A kikapcsolódás, a csend, a béke egyaránt vonatkozzon a testünkre és a szellemünkre, tehát a munkát felejtsük el a hétfői munkakezdésig.

Most ne terheljük le magunkat, ne vágyakozzunk új információk után, ugyanis még a hétköznapokról is maradtak olyan dolgok, amiket nem sikerült feldolgoznunk. Lássuk be, hogy le vagyunk terhelve, tehát nincs szükségünk még több súlyra. A környezetünk szerencsére türelmes lesz, úgyhogy megteremthetjük a harmóniát.

Skorpió: A hétvégén a családi, baráti körünkben, esetleg a szomszédok között alakulhat ki vita, aminek eleinte nem értjük az okát, ám fontos, hogy utánajárjunk a helyzetnek, mert csak így tudjuk elrendezi az ügyeket.

A konfliktus egy egészen banális dolog miatt alakulhat ki, a Mars pedig tovább gerjeszti a feszültséget, ám végül pozitív eredménye lesz a dolognak. A félreértésekre fény derül, a felek megnyugodnak, ha mindenki őszintén elmondja a másiknak, hogy mi a baja vele.

Nyilas: Habár tüzes a személyiségünk, most mégis inkább a békét keressük az izgalmas bulik helyett. Nagyon erősen vonz a lehetőség, hogy csend és béke vegyen körül a hétvégén, ám ezt el kell felejtenünk, mert az égiek mást találtak ki számunkra.

Emiatt ne bánkódjunk, mert megéri most kalandokra, mozgalmas programokra, barátokra fordítani az időnket. Töltsük házon kívül a hétvégét! Mivel sok lehetőségünk adódik, ezért alaposan gondoljuk át, hogy melyik a legmegfelelőbb a számunkra.

Bak: A szombat leterhelő lesz, mert sok időnket elveszik az otthoni teendők, családi ügyek, ráadásul a ház körüli munka is csak ránk vár, és nem tűr több halasztást. Az aktív szombatért cserébe a vasárnap csak a miénk lesz. A hét utolsó napját azzal tölthetjük, amivel csak akarjuk, ám ehhez az kell, hogy tényleg ne halogassunk semmit, hanem kapjuk össze magunkat, és végezzük el a feladatainkat, hiszen minden adott ahhoz, hogy gyorsan végezzünk.horosVízöntő: A hétvége nagyszerű lesz arra, hogy félrevonuljunk a világ zajától. Erre a két napra felejtsük el a rohanást, stresszt, a számítógépet se kapcsoljuk be feleslegesen, és a telefont is rakjuk le!

Kerüljük a tömeget, a feszültséggel teli helyeket, mert ellenkező esetben, konfliktusokban találhatjuk magunkat. A legjobban a lakásunkban érezhetjük magunkat. Amennyiben otthon maradunk, akkor semmi sem zavarhatja meg a nyugalmunkat, és arra koncentrálhatunk, amire akarunk.

Halak: A hétvégén megjöhet a kedvünk ahhoz, hogy megszépítsük az otthonunkat, környezetünket, önmagunkat. Most nyugodtan megtehetjük azt, ami jól esik. Kitakaríthatunk, moshatunk, még a bútorokat is átrendezhetjük, ezért érdemes ezzel tölteni a hétvége egyik napját.

Az égiek most erőt és energiát adnak ahhoz, hogy könnyedén, gyorsan megvalósítsuk a terveinket. A gyors házimunka mellett, még arra is marad időnk és erőnk, hogy rendbe tegyünk egy régóta húzódó családi, baráti konfliktust.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com