Hétvégi horoszkóp (július 16 – július 17.)

Mi vár ránk a hét utolsó két napjában?horoscoA hétvégén semmi okunk nem lesz a panaszra, hiszen csak ki kell mondanunk, ha szabadságra vágyunk, mert az égiek megteremtik annak a lehetőségét, hogy szabadon szárnyaljunk, nekünk pedig csak élnünk kell az eséllyel.

Kos: A hétvégén meglepően sok dolog kerülhet új megvilágításba, ezért fontos, hogy időben észrevegyük még a legapróbb jelet is, az üzeneteket pedig halljuk meg! Felejtsük el az elégedetlenséget, hiszen rengeteg kérdésre választ kapunk.

A újdonságokra is érdemes lesz odafigyelni, úgyhogy minden keltse fel az érdeklődésünket, ami az utunkba kerül! Tartsuk nyitva a fülünket, mert sokat hozhatnak a konyhánkra az új információk.

Próbáljunk minél többet nevetni, valamint lepjünk meg másokat néhány apró jótettel! A hétvégén lesz valami, aminek az igazi értékét csak most sikerül felfedeznünk, megértenünk, ez pedig ahhoz vezet, hogy megváltozik a véleményünk.

Bak: Vegyes eredményeket értünk el a hét munkás napjain, ám a hétvége kellemes, nyugodt lesz, ha nem vesszük magunkra azt, ha valaki sértő módon kommunikál velünk. Hagyjuk figyelmen kívül a piszkálódást, az apróságokon pedig ne görcsöljünk!

Fontos, hogy ne foglalkozzunk azzal, ami lényegtelen, mert most nekünk kell a középpontba kerülnünk. A hétvégén csak a valódi, értékes emberekkel, eseményekkel törődjünk! A problémák el fognak kerülni. A hétvégén ne spóroljunk a pihenéssel, mert jövő héten nagyon leterhelő napok fogják követni egymást, tehát szükségünk lesz arra, hogy a hétvégén feltöltsük az energiatartalékainkat.

Ikrek: A hétvégén nem lesz okunk a panaszra, hiszen jól érezzük magunkat a bőrünkben, és minden rendben van. A csillagok szerint semmi okunk a panaszra, mert azokat az apró problémákat, amelyek most az életünkben vannak, könnyen megoldhatok, de nem a hétvége kárára!

Az életünk sínen van, de most mindent a háttérbe kell tolnunk a pihenés érdekében.
Hagyjuk ki azokat a dolgokat, a napirendünkből, amelyek energiát és időt rabolnának tőlünk és a teljes kikapcsolódástól! Sokat tettünk a sikerért, elismerésért, úgyhogy a kedvünk szerint lazíthatunk.horoscope2Rák: Kicsit egyhangú lehet a szombat reggel, aminek az oka az, hogy egész héten robotoltunk, tehát elfáradtunk. Ügyeljünk arra, hogy ne keveredjünk kellemetlen, rossz előjeleket mutató vitákba, ha nem muszáj!

Amennyiben mégis belerángatnak egy ilyen konfliktusba, akkor olyasmi kerülhet a felszínre, ami hosszú időre nyúlik vissza, és régebb óta próbáltuk eltusolni, de a megoldás elől most már nem bújhatunk el. Ha túllendülünk a nehézségeken, akkor a szombat és a hétvége további része jól fog alakulni.

Oroszlán: Harmóniát és kiegyensúlyozottságot hozhat a hétvégén minden olyan program, amit a szeretteink szerveznek. Az idegenek társaságát inkább kerüljük, mert nem igazán leszünk nyitottak az ismerkedésre.

Most kedvünk támadhat ebédet főzni, vagy bulit szervezünk, esetleg egész nap a kezünkben lesz a fakanál, mert ilyesmire ritkán vállalkozunk.
Örülni fogunk annak, hogy nem vagyunk egyedül, és nagyon szívesen meghallgatjuk a szeretteink gondjait, sőt, felvidítjuk őket, ha erre van szükségük.

Szűz: Jókedv és harmónia jellemezte a hetünket, és ez a hétvégén sem fog változni. A panaszkodást korlátozzuk a minimumra, éljünk a mának és örüljünk minden apróságnak! Amennyiben arra vágyunk, akkor lustálkodjunk szombat és vasárnap reggel. Ne foglalkozzunk azzal, aki ezért megszól.

Most még egy esetleges buli utáni másnaposság sem lesz képes eltántorítani a vasárnapi terveinktől. Összességében minden úgy fog alakulni, ahol akarjuk, ám semmit se erőltessünk, hiszen hétvége van!

Mérleg: Nem hangoskodásra, hanem csendre vágyunk a hétvégén. Most szinte taszít a féktelen, hajnalig tartó bulik lehetősége, mert inkább lazítanánk, mély beszélgetést folytatnánk, esetleg kicsit sütnénk, főznénk.

Ha mégis esélyt adunk a hangos összejövetelnek, akkor tegyük rendbe az otthonunkat, mert akkor a közérzetünk is javul. Amennyiben eleinte ehhez sincs hangulatunk, akkor legalább egy fiókot, szekrényt szortírozzunk, mert jó érzés lesz, ha megszabadulunk a haszontalan dolgoktól. A feleslegessé vált dolgok ne a kukában landoljanak, hanem adjuk oda valakinek, aki még a hasznát veheti, vagy cseréljük el a bolhapiacon, esetleg az interneten adjunk tovább rajta!horosSkorpió: A hét utolsó munkanapja nem alakul túl jól, emiatt szombat reggel úgy érezhetjük, hogy a hétvége se lesz kevésbé stresszes, ám ne feltételezzünk ilyesmit, mert igenis kellemes lesz a hét utolsó két napja!

A hétvégén elkerülnek a negatív dolgok, a lelkünket nyomasztó belső feszültség részben megszűnik, hála a barátoknak, családunknak. Számítsunk egy jó bulira, amire mondjunk igent, mert a tánc, mulatozás remek feszültségoldó!

Nyilas: Mindenképpen töltsük házon kívül a hétvégét, sőt, ha van rá lehetőségünk, akkor menjünk ismeretlen helyre, új emberek közé. Lehet, hogy hamar el fog kapni a honvágy, ám álljunk ellen a kísértésnek, és ne rohanjunk haza!

Fontos, hogy a hétvégén részt vegyünk néhány programban, hiszen ránk fér a kikapcsolódás. Ha mégis ellentmondanánk a csillagoknak, és otthon maradunk, akkor se tétlenkedjünk! Nyugodtan pakoljunk, járjuk körbe a lakásunkat, és tegyük arrébb azt, ami nincs jó helyen, esetleg adjuk el, vagy cseréljük el!

Bak: Ezen a hétvégén meg kell mutatnunk a környezetünknek, hogy milyen izgalmas, érdekes arcunk van. Ha a szakácsművészetünkkel akarunk lenyűgözni másokat, esetleg bebizonyítanánk, hogy milyen jó szeretők, barátok vagyunk, akkor ez teljesen érthető, hiszen szeretnénk valami különlegeset adni az embereknek önmagunkból.

Előfordulhat, hogy lesznek, akik belátnak az álarcunk alá, és tudni fogják, hogy ez nem mi vagyunk. Ők fel fognak magasztalni, dicsérnek, talán elismerő szavakkal kedveskednek, de ne foglalkozzunk velük, hanem bulizzunk egy nagyot! Táncoljunk hajnalig ott, ahol önmagunkat adhatjuk!HorosVízöntő: Habár ez a csillagjegyünkre nem jellemző, most mégis meglepően tüzesek, hevesek leszünk a hétvégén. Ezen sokan meg fognak lepődni, ám ez minket egy percig se tartson vissza! Amennyiben eddig a szinglik táborát erősítettük, akkor ez a hétvégén hirtelen megváltozhat.

A hét utolsó két napján toljuk önmagunkat az előtérbe, és ne törődjünk a jelentéktelen dolgokkal! Ha már van párunk, akkor biztos, hogy találni fogunk arra okot, hogy izgalmasabbá tegyük a kapcsolatunkat.

Halak: A hétvégén élvezzük ki a nyarat, a szabadságot, hiszen a legnagyobb problémánk csak az lehet, hogy mivel töltsük ki a hét utolsó 48 óráját. Menjünk moziba, étterembe a barátokkal, vagy inkább utazni van kedvünk?

Már rég ideje lenne egy kis kirándulásnak, hogy ledobjuk a béklyóinkat, és élvezhessük a szabadság, függetlenség édes ízét. Nézzünk csak rá a naptárra, és már tudni fogjuk, hogy semmi keresnivalónk a négy fal között. Élvezzük ki a hétvégét, és már most tegyünk ajánlatot a szeretteinknek, hogy mikor ruccanunk ki legközelebb együtt!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (október 14. – október 15.)

Hétvégi horoszkóp (október 14. – október 15.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (október 07. – október 08.)

Hétvégi horoszkóp (október 07. – október 08.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (szeptember 30. – október 01.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 30. – október 01.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (szeptember 23. – szeptember 24.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 23. – szeptember 24.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (szeptember 16. – szeptember 17.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 16. – szeptember 17.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (szeptember 09. – szeptember 10.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 09. – szeptember 10.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (szeptember 02. – szeptember 03.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 02. – szeptember 03.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (augusztus 26. – augusztus 27.)

Hétvégi horoszkóp (augusztus 26. – augusztus 27.)

Mi várható a nyár utolsó hétvégéjén?

Hétvégi horoszkóp (augusztus 19. – augusztus 20.)

Hétvégi horoszkóp (augusztus 19. – augusztus 20.)

Mi várható a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (augusztus 12. – augusztus 13.)

Hétvégi horoszkóp (augusztus 12. – augusztus 13.)

Mi várható a következő két napban?

http://ujhazak.com