Hétvégi horoszkóp (június 01. – június 02.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!Kos: Egy olyan megdöbbentő hírt kaphatsz június első hétvégéjén, ami az egyik rokonodat, de akár az egész családodat is érintheti, ám ne aggódj, ebben nem lesz semmi rossz, csak váratlanul fog érni a dolog.

A hét utolsó két napján valami megváltozhat benned, ugyanis rátalálhatsz a békére, a szeretetre, valamint összhangba kerülhetsz önmagaddal és a környezeteddel.

Ha ez még nem lenne elég örömhír, akkor hozzá kell tenni, hogy anyagi szerencsére is számíthatsz a hétvégén, aminek két napjában nemcsak sikerrel, hanem pénzzel is gazdagodhatsz. Ugyanakkor a hétvégén arra ügyelj, hogy előbb gondolkodj, s csak aztán beszélj!

Bika: Június első hétvégéjén nagyon jól fognak működni a megérzéseid, így szinte belelátsz a környezetedbe lévőkbe, ráadásul szinte misztikus módon ráérezel a közelgő eseményekre. Néha olyan megdöbbentő élményben lehet részed a hét utolsó két napján, hogy amiatt úgy érzed, hogy inkább elvonulsz egy sarokba, hogy ezzel védd meg magad a hasonló esetektől.

Valójában nagyon rád fér, hogy kicsit kimozdulj a négy fal közül! Már csak azért is, mert a hétvégén rátalálhatsz arra a módszerre vagy személyre, akinek segítségével leszámolhatsz az önértékelési problémáiddal.

Ikrek: Június első hétvégéjén jól tennéd, ha elmennél hazulról, ugyanis csak így lehet részed azokban a kalandokban és élményekben, amelyek odakint várnak. Ha kapcsolatban élsz, esetleg már családod van, akkor is érdemes lenne sétálnod vagy kirándulnod egyet a szabadban. Amennyiben az idődet a szeretteiddel töltöd, akkor ez segíthet meghoznod egy fontos döntést.

Ha azonban munkával foglalkozol, akkor a szeretteid megharagudhatnak rád, ugyanis ettől úgy érezhetik, hogy nem akarsz minőségi időt tölteni velük. Mindemellett figyelj oda arra, hogy elvégezz egy sok ideje halogatott feladatod, mert ellenkező esetben kellemetlenségre számíthatsz.

Rák: A kreatív és szenvedélyes oldalad kap kiemelt szerepet június első hétvégéjén, aminek két napjában jusson időd saját magadra, a kedvteléseidre, hogy olyasmivel foglalkozz, ami feltölt. Most a csendes elmélkedés és a kikapcsolódás is olyasmi, amire nagy szükséged lenne, ugyanis így végre megtalálnád azokat a válaszokat, amelyeket keresel.

Ha ezt mégsem teszed meg, akkor testileg és lelkileg is ki fogsz merülni. Bár néhány kötelezettségednek muszáj eleget tenned, mégis ezekhez segítséget kaphatsz, ha elfogadod. A hétvégén hagyd, hogy a barátaid és a családod támogasson!

Oroszlán: Mivel június első hétvégéjén mindenre lesz időd, amire szeretnéd, ezért legyen gondod arra, hogy ne csak a kötelezettségeiddel foglalkozz a hét utolsó két napján! Mondj igent a barátaid és a családod meghívásaira, élvezd mások figyelmét, hogy szeretnek és próbálnak a kedvedben járni!

Szintén a hétvégén lehet esélyed arra, hogy kipróbáld magad valami új dologban, ami lehet akár egy hobbi, vagy egy olyan hasznos dolog, ami később jól fog jönni a munkádban. A hét utolsó két napján arra is számíts, hogy az egyik szerettednek nagy szüksége lesz az empátiádra.

Szűz: A család és az otthon kap főszerepet június első hétvégéjén, aminek két napját azzal töltheted, hogy igyekszel utolérni magadat a ház körüli feladataiddal, próbálod felfrissíteni, szépíteni az otthonodat, ráadásul programokkal tennéd színesebbé a családot hétvégéjét.

Mindezzel azonban túlzásba eshetsz, ezért légy óvatos, nehogy túlpörgesd magad és a saját vágyaidat, igényeidet se hanyagold el! Ha valakivel problémás a kapcsolatod, akkor ezt megoldhatod a hétvégén, így újra béke honolhat a családi vagy baráti körödben.Mérleg: Az anyagi ügyeid kapnak központi szerepet június első hétvégéjén. Most remek lehetőséged lesz arra, hogy javíts a pénzügyeiden, de akár az üzleted is beindulhat. Habár ez remek hír, arra azért mégis figyelj, hogy ne csak az anyagi helyzetedről szóljon a hétvége. Ugyanakkor a másik végletbe se ess, tehát őrült pénzszórásba se kezdj!

Ha kapcsolatban élsz, akkor kellemes hétvégét tölthetsz a pároddal, akivel kirándulhattok és más szórakozási lehetőségekkel élhettek. Ugyanakkor lehet, hogy megjelenik az egyik volt szerelmed, ami alaposan meglephet, de akár kellemetlenséget is okozhat.

Skorpió: Június első hétvégéjén kifejezetten érzékeny leszel, ezért könnyű lesz felidegesíteni. Emellett légy óvatos, ugyanis könnyen megbánthatod a szeretteidet a hét utolsó két napján! A legjobb most az lenne, ha kizárólag pihenéssel töltenéd a hétvégét, és nem azzal foglalkoznál, hogy mindenképpen elintézd a feladataidat és mindazt, amihez egyáltalán nincs hangulatod.

Bátran mondj nemet minden programra, amihez nincs kedved! Ha párt keresel, akkor viszont jó hír a számodra, hogy a hétvégén izgalmas randevúban lehet részed, míg abban az esetben, ha már kapcsolatban élsz, akkor párodtól kaphatsz valamit, amit már rég szerettél volna.

Nyilas: Nagyon kreatív leszel június első hétvégéjén, aminek két napjában sok mindenbe belevághatsz és nagyon elégedett lehetsz az alkotásoddal vagy az eredményeiddel. A szombat és a vasárnap arra is adhat esélyt, hogy valóra váltsd egy régi tervedet, esetleg eljuss oda, ahova régóta vágysz.

A hétvégén fontos, hogy ne kételkedj abban, hogy mit érdemelsz meg és mit nem, hanem inkább csak örülj a lehetőségeidnek! Emellett az egyik barátod vagy családtagod kedveskedhet neked, ezért ne bántsd meg őt azzal, hogy azt hiszed, hátsószándék vezérli!

Bak: Az emberi kapcsolataid kapnak főszerepet június első hétvégéjén. A szerelmi életedben komoly áttörések következhetnek be. Ha kapcsolatban élsz, akkor összeköltözésről, vagy akár eljegyzésről is dönthettek a társaddal. Ha párt keresel, akkor rátalálhatsz a hét utolsó két napján.

A hétvége a lelked ápolására is kiváló lesz, ám ez nem merül ki abban, hogy feltöltődsz, ugyanis most begyógyulhatnak a lelki sebei, magad mögött hagyhatod a múltat és új fejezetet nyithatsz az életedben. Ez a hétvége akár a teljes megújulást is elhozhatja neked.

Vízöntő: Június első hétvégéjén ahhoz kapsz kedvet, hogy mindenképpen segíts a környezetednek, aminek érdekében támogasd a szeretteidet és másoknak segíts. Habár ez nagyon szép dolog, mégis arra azért figyelj, hogy jusson önmagadra is elég időd, illetve senkinek se hagyd, hogy kihasználjon!

Egy másik hiba, amit nem kellene elkövetned a hétvégén az, hogy úgy hozol meg egy fontos döntést, hogy azt nem beszélted át a családoddal, vagy legalább a pároddal. Szintén a hét utolsó két napján lehet esélyed az anyagi helyzeted javítására, amivel érdemes lenne élned.

Halak: Nagyon kreatív leszel június első hétvégéjén, így nemcsak a problémáidat fogod könnyen megoldani, hanem még az alkotás különféle fajtája is örömmel fog eltölteni. Ugyanakkor kicsit megijeszthet, hogy szabályosan olvasol az emberekben, s ugyanez a környezetedet is megrémisztheti egy kicsit. Próbáld egy kicsit visszafogni magadat, nehogy túlságosan rájuk hozd a frászt!

A hétvége azonban sok örömöt is tartogat a számodra, méghozzá azért, mert valakitől kárpótlásra számíthatsz, ám nem biztos, hogy azért, mert valóban adóssága van feléd, hanem azért, mert a sors így próbál a kedvedre tenni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (december 21. – december 22.)

Hétvégi horoszkóp (december 21. – december 22.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com