Hétvégi horoszkóp (június 04 – június 05.)

Mi vár ránk a következő két napban?HorosA hétvégéhez kétféleképpen állnak hozzá a legtöbben. Az egyik terv szerint ki sem mozdulnak a lakásból, míg a másik elképzelés, hogy maximum aludni maradnak otthon. A csillagok üzenete szerint most a második elképzelés fog megvalósulni, hiszen igazán mozgalmas két napnak nézünk elébe.

Kos: A hétvégén tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mi történik velünk, körülöttünk, hová mennek az ismerőseink, családunk, mert csak az számít, hogy nekünk ne mondja meg senki, hogy mivel üssük el a hét utolsó 48 óráját.

A hétvégén szeretnénk mi eldönteni, hogy hova és kikkel megyünk, de ettől függetlenül, könnyen alkalmazkodunk, mindent befogadunk, és rendkívül jól fogjuk érezni magunkat a bőrünkben még akkor is, ha más nem.

A hangulatunkat semmi sem törheti le. Az otthoni feladatokat szívesen elvégezzük, bár jobban örülnénk, ha a házon kívül tartózkodhatnánk. Nyugodtan fedezzünk fel új helyeket, ismerkedjünk, mert egy olyan emberrel hozhat össze az élet, aki szintén barátot keres.

Bika: Az egészség, fittség, mozgás kap főszerepet a hétvégén. Ideje, hogy bevezessünk néhány reformot az életmódunkba. Sportoljunk többet, együnk kevesebbet, olvassunk okos tanácsokat, amiket fogadjunk meg a céljaink elérésének érdekében.

Ne felejtsük el, hogy az egészséges életmód egyik legfőbb szabálya, hogy sok zöldséget és kevés szénhidrátot fogyasztunk. Ha vannak testi, lelki problémáink, akkor azokat sürgősen orvosoljuk, váltsunk életmódot, de olyasmit ne tiltsunk meg magunknak, amire a szívünk vágyik!

Jegyezzük meg, hogy a lassú haladással könnyebben érhetjük el a céljainkat. Amennyiben valami zavarja a lelki nyugalmunkat, akkor beszélgessünk, mert mindenki örömmel fogadja a közeledésünket.

Ikrek: Hétvége és nyár van, tehát eljött a buli ideje, aminek híre hozzánk is eljut, ezért mindenképpen mondjunk igent, ha hívnak valahova! Hagyjuk máskorra a kifogásokat, mert most szárnyalnunk, mosolyognunk kell, mert jó lehetőségeink lesznek az ismerkedésre.

Ha egyedülállók vagyunk, de keressük a szerelmet, akkor engedjünk a csábításnak. A hétvégén mindenben megtaláljuk az örömöt, sőt, még azokra a dolgokra, cselekedetekre is szánunk időt, energiát, amelyek nem szoktak szerepelni a hétvégi terveink között.

Újuljunk meg, vegyünk fel új ruhát, menjünk fodrászhoz, és semmire se mondjunk nemet! Ha egyesek azt mondják, hogy furcsán viselkedünk, akkor ne foglalkozzunk velük, mert éppen ebben rejlik az öröm, felszabadultság érzése!horosRák: Nem kell letagadnunk, hogy mennyire örülünk a ténynek, hogy hétvége van, hiszen a hét eddigi része tele volt munkával, a kötelességeink teljesítésével, tehát megérdemeljük a pihenést, ám ez ne abba nyilvánuljon meg, hogy nem csinálunk semmit!

Nem kizárt, hogy már szombaton menekülnénk a családunk fojtogató szeretete, túlzó elvárásai elől. Ha ez zavar, akkor adjunk hangot ennek, mert biztos, hogy a szeretteink meghallgatnak, és mindenki számára elfogadható kompromisszumot kötünk.

Rákként felelősségteljes, megbízható emberek vagyunk, ezért mindig lehet ránk számítani, de azt sem hanyagolhatjuk el, amire vágyunk. Nem kell örökké megfelelnünk a szeretteinknek. Hozzuk mindenki tudtára, hogy most azt fogjuk tenni, ami nekünk fontos, amire igazán szükségünk van!

Oroszlán: Szombat reggel némi feszültséget érezhetünk, de ez csak az elmúlt hétköznapok leterheltségének köszönhető. Ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre jobb a hangulatunk. Ha lehet, akkor ne foglalkozzunk az otthoni teendőkkel, hanem mondjunk igent a programokra, meghívásokra!

A napot kezdjük egy finom reggelivel, esetleg kényeztető fürdővel, majd lépjünk a tettek mezejére! Rázzuk le magunkról a negatív gondolatokat, és tartsuk szem előtt, hogy egy remek lehetőségekkel teli hétvégét élvezhetünk ki az utolsó percig.

Szűz: Ha szeretnénk elintézni a bevásárlást, vagy más halaszthatatlan ügy vár ránk, akkor azt szombaton intézzük el. Amennyiben a barátainkkal kávéznánk, akkor hívjuk el őket, mert a legfontosabb az, hogy ne lustálkodással töltsük a hétvégét, hanem hozzunk létre jó dolgokat!

Szombat este menjünk el egy zenés, táncos helyre, hiszen az elmúlt hetekben nem volt hangulatunk az otthonunkon kívüli szórakozáshoz, pedig a feszültséget le kell vezetnünk valamilyen egészséges módszerrel.

A szombat este lehet az, amikor senki sem tud, vagy akar visszafogni a féktelenségtől, feszültség levezetésétől. A hétvégén ne azzal foglalkozzunk, hogy kivel és hová megyünk, hanem az legyen a legfontosabb, hogy a kedvünk szerint alakuljanak a dolgok.horoscope201234Mérleg: Szombat reggel álljunk a sarkunkra, és közöljük a szeretteinkkel, hogy csak azt fogjuk csinálni a hétvégén, amihez kedvünk van. Senkinek se engedjük meg, hogy eltérítsen az eredeti terveinktől!

A következő két nap a mi időnk, amikor a saját életünket éljük, a saját döntéseink szerint. Kicsit tovább maradnánk ágyban? Tegyük meg, mert megérdemeljük, hogy kielégítsük a saját igényeinket, legyen az aprósság, vagy nagy dolog.

Adjunk teret a vágyaknak, szenvedélynek, sportnak, vagy bárminek, ami közben jól érezzük magunkat. Most bármilyen luxust megengedhetünk magunknak. Ha szeretnénk, akkor vásárolni is elmehetünk, ám azt tartsuk észben, hogy nem jó ötlet semmittevésre pazarolni a hétvégét!

Skorpió: Ha a hétvégét fitten, energikusan kezdjük, akkor kár lenne elvesztegetni ezt a lendületet! Ne üljünk otthon, hanem fordítsuk a javunkra a plusz energiát! Menjünk világot látni, keressünk társaságot, ismerkedjünk, szerezzünk új barátokat, szerelemet, mert meglepően gyorsan érünk el szép eredményeket.

Hétvégén tetszeni fog, hogy a tükörbe nézve azt látjuk, hogy tele vagyunk életerővel. Ennél több nem is kell egy remek szombathoz és vasárnaphoz. Fogadjuk el önmagunkat tökéletesnek, szépnek, és akkor a világ is annak fog látni minket.

Higgyük el, hogy jól nézünk ki, mosolyogjunk, örüljünk, és adjunk másoknak is az örömből, ami belénk költözött. Most az sem lesz furcsa, ha már szombat délelőtt azon gondolkodunk, hogy mit csinálunk este. Vasárnap is jól alakulnak a dolgaink.

Nyilas: Senkinek sem kell megmagyaráznunk, hogy miért várjuk annyira a szombatot, mert mindegy az ok, hiszen a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Ha arra vágyunk, akkor pihenjünk, kapcsolódjunk ki, találkozzunk másokkal, mert most a kedvünk szerint alakíthatjuk az eseményeket.

A szombat délelőtti jövés-menés közben tegyünk valami hasznosat, hogy utána nyugodt lelkiismerettel időzhessünk otthon, esetleg egy barátnál! A csillagok kifejezetten ajánlják, hogy mély, tartalmas beszélgetés folytassunk le.

A hétvégén számítsunk arra is, hogy valaki felhív, mi pedig máris egy buliban találjuk magunkat. A kérdés az, hogy melyik programot választjuk. Jó hír, hogy rosszul nem dönthetünk, mert mindenképpen nagyszerűen fog telni a szombat és a vasárnap.horoscope2Bak: A hétvége első napján semmi sem ronthatja el a jó hangulatunkat. Most beindul a fantáziánk, álmodozunk, és ezzel másokat is elkápráztatunk, mert semmit se akarunk eltitkolni a szeretteink elől. Az jó dolog, hogy tervezgetünk, de ne felejtsük el, hogy egyszerre egy célt tűzzünk ki magunk elé!

A hétvégén sikeresen elrendezhetjük a magánjellegű ügyeinket, képesek leszünk mindenkinek megbocsátani, illetve ki tudunk békíteni másokat. Tegyük azt, amit jónak érzünk. Ha van egy ötletünk, akkor a szeretteink között lesz, aki támogatja a megvalósítását.

Az sem számít, hogy építőjellegű dologról van szó, vagy csak a saját szórakozásunk a cél, mert a lényeg az, hogy számunkra fontos eredményt hozhat a terv. Vasárnap foglalkozzunk a számunkra fontos emberekkel!

Vízöntő: Szombat reggel olyan fittek leszünk, hogy mindegy hova, de mindenképpen el akarunk menni otthonról. Fontos, hogy ne engedjünk teret a lustálkodás iránti vágyunknak, hanem hagyjuk szárnyalni a fantáziánkat, mert remek gondolataink támadhatnak.

A hatalmas energiánkkal érdemes nekilátnunk néhány terv megvalósításának, hiszen a hétvége egésze remek lehetőséget biztosít a fejlődéshez, átalakuláshoz, az otthonunk szépítéséhez. Mindemellett adjunk teret a kultúrának, mert nagyon izgalmas élményekkel gazdagodhatunk.o-HOROSCOPEHalak: A hétvégén mindent megtehetünk, amit régebb óta hiányoltunk az életünkből. Jól tesszük, ha maximálisan kihasználjuk a ritka alkalmat, ami örömöt, elégedettséget okozhat. Gondoljuk át, hogy mire vágyunk! Pihenésre? Szórakozásra? Wellness hétvégére?

Ha kitaláltuk, akkor azonnal álljunk neki a megvalósításnak, és ne várjunk másokra! Jó ötlet, ha néhány órát gyógyvíznél töltünk, mert ez a testnek és a léleknek is jót tesz. Emellett vegyünk részt aktívan a különféle programokban, próbáljunk ki olyasmit, amit eddig soha!

A hétvégén mindenképpen ismerkedjünk, mert egy tartó barátság alapjait tehetjük le, vagy szerelemre bukkanhatunk. Amennyiben van valaki, aki csatlakozna hozzánk a hétvégén, akkor ne utasítsuk vissza az illetőt, mert jól fog esni a társaság.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com