Hétvégi horoszkóp (május 20. – május 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!Az összességében szép, májusi hétvége remek alkalmat kínál a pihenésre, az utazásra, a tervek megvalósítására, a romantikára, a problémák megoldására és a pénzügyi kérdések rendezésére is. Azt, hogy te mire számíthatsz a hét utolsó két napján, az alábbi horoszkópból tudhatod meg!

Kos: A szeretteiddel töltött hétvége alaposan fel fog tölteni. Most még a ház körüli feladatok elvégzése is szórakozás lesz számotokra. Boldoggá fog tenni a tudat, hogy számíthatsz rájuk és valóban együtt csináltok mindent.

Szintén a hétvégén nő meg a kreativitásod, ami miatt kedvet kapsz az alkotáshoz vagy a felújításhoz. Úgy érzed, hogy ideje becsempészni a nyarat az otthonodba. Mindemellett a lelki békéd és a kiegyensúlyozott életviteled segít leszámolnod néhány rossz szokásoddal.

Bika: A hétvégén az lesz a legfontosabb, hogy előbb gondolkodj, és csak aztán beszélj, ugyanis így nagyon sok kellemetlenségtől és félreértéstől óvhatod meg magad. Az nem baj, ha bátran kimondod az érzéseidet, a gondolataidat, de az számít, hogy ezt hogyan és milyen céllal teszed!

Most a szokottnál is nagyobb ereje lesz a szavaidnak, ezért muszáj odafigyelned, hogy kinek, mit mondasz, például akkor, ha tanácsot kérnek tőled. A hétvégén akarva-akaratlanul is befolyásolhatod az embereket. Ha kapcsolatban élsz, akkor a pároddal szenvedélyes hétvégében lesz részed.

Ikrek: A hétvégén megjön a kedved a tanuláshoz, amibe rögtön bele is vághatsz, vagy legalábbis eldöntheted, hogy miben szeretnél elmerülni. Most a kreativitásod is nagyobb lesz, aminek eredményeként megvalósítható ötleteid támadnak.

Emellett örömmel végzel kétkezi munkát a hétvégén, aminek időszakában az otthonod csinosításához is megjön a kedved. Ugyanakkor gyakran heves lehetsz és gondolkodás nélkül kimondhatod a véleményedet, amivel alaposan megbánthatsz másokat. Ezzel légy óvatos, ha nem akarod vitával tönkretenni a harmonikus hétvégédet!

Rák: Az intimitás és a szexualitás kap központi szerepet a hétvégén, aminek két napjában jól alakulnak a randevúk. Ha kapcsolatban élsz, akkor szerelemmel és szenvedéllyel teli két napban lesz részed. Most felszínre kerülhetnek az ősi ösztönök, ami miatt kicsit elveszíthetitek a fejeteket a kedveseddel, ha szerelemről van szó.

A hétvégén annyira nyugodt, kisimult és jókedvű leszel, hogy azon a környezeted is meglepődik, már csak azért is, mert most nem mérgelődsz azokon a dolgokon, amelyek máskor felhúznak. Ennek köszönhetően sikerül meghoznod néhány bölcs döntést.

Oroszlán: A legváratlanabb időben és helyen találhat rád a szerelem a hétvégén. Most tele leszel önbizalommal, ráadásul sugárzol, az égiek pedig garantálják a megfelelő találkozást. Szintén a hét utolsó két napján oldhatod meg a problémáidat, aminek eredményeként lassan sikerül rendbe tenned az életedet. Ebben a tisztánlátásod fog segíteni, ugyanis rájössz, hogy mi mindenen kell változtatnod.

Szűz: A hétvégén vizsgáld át a érzelmeidet, valamint azt, hogy hogyan befolyásolhatnak! Például gondold át, hogy miként kezeled a stresszt, hogyan támogatod a lelki jólétedet, milyen problémák foglalkoztatnak, amiket a szőnyeg alá sepersz?

Ez azért fontos, mert mostanában kimondottan kényes a lelki egyensúlyod. Érdemes lenne valakinek kiöntened a szívedet, vagy ha komoly problémák kínoznak, akkor bátran kérj segítséget! Mivel hajlamos lehetsz az addiktív viselkedésre, ami káros szenvedélyekhez vezethet, ezért ezt meg kell előznöd és még időben segítséget kell kérned.Mérleg: Annak köszönhetően, hogy kiteljesednek az érzékeid a hétvégén, képes leszel olvasni másokban. Most nagyszerű összhangban kerülsz a megérzéseiddel, ráadásul érdekes üzeneteket kaphatsz a tudatalattidtól az álmaidon keresztül.

Ugyanakkor az érzékenységed okozhat némi kellemetlenséget is, ha túlságosan átveszed mások érzéseit. Ne feledd, hogy azzal senkinek sem segítesz, ha velük szenvedsz! Azt követően, hogy lelkiztél valakivel, menj kicsit a szabadba, vagy legalább légy egyedül, és engedd el a nem hozzád tartozó érzelmeket!


Skorpió
: A barátaid kapnak főszerepet a hétvégén, lehet azért, mert kisebb összejövetelt szerveztek, vagy online tartotok csoportos beszélgetést. Legyen szó bármiről, az biztos, hogy a barátaiddal töltött idő jobb kedvre derít és feltölt. Ráadásul az egyikük egy olyan szerepre kérhet fel, ami alaposan meghat.

A családod terén jól tennéd, ha felkeresnéd azokat, akik hiányolnak, mert fontos dolgot mondhatnak neked. A hétvégén tartózkodj a hirtelen felindulásból elkövetett vásárlástól, hiszen a túl akciós termékek is sok pénzt húznának ki belőled!

Nyilas: A hétvégén érdemes lenne meghoznod néhány anyagiakkal kapcsolatos döntést. A legjobb az lenne, ha leülnél a családoddal vagy a pároddal, hogy együtt vizsgáljátok meg az anyagi helyzeteteket és megpróbáljatok kicsit jobban spórolni.

Emellett más problémás ügyek átbeszélésére is remek lesz a hétvége, ezt pedig jó lenne, ha kihasználnád. Ha a kapcsolataidat rendezed, akkor végre belenézhetsz a szeretteid életébe és rájöhetsz, hogy miért olyanok, amilyenek. A hétvégén minden esélyed meglesz, hogy tiszta vizet önts a pohárba.

Bak: A hétvégén a legszívesebben utazgatnál, de erre most nincs lehetőséged, így be kell érned egy kirándulással. Erre érdemes lenne a pároddal, vagy a családoddal menned, hiszen nekik is jót tenne, ráadásul sokat javulna a kapcsolatok is.

A hétvégén gondoskodj arról, hogy lelkileg feltöltődj. Ahhoz, hogy sikerüljön, muszáj pihenned és izgalmas programot találnod. Mivel kreatív hangulatba kerülsz a hétvégén, ezért előveheted a régi ötleteidet, amelyek megvalósításában támogatni fognak az égiek.

Vízöntő: Váratlan meghívást kaphatsz a barátaidtól, vagy az egyik rokonod invitálhat kirándulni, wellnessezni. Mivel szükséged van erre a kis utazásra, ezért ne mondj nemet, hanem élj az ajánlattal!

Szintén a hét utolsó két napján vezethetsz be néhány életmódbeli változást, amivel javíthatod a testi és lelki egészségedet. Ha van párod, akkor most remek lehetőségeid lesznek a kapcsolatod elmélyítésére.

Halak: A szerelem és a romantika kap kiemelt szerepet a hétvégén. Ha kapcsoltban élsz, akkor most igazán egymásra lesztek hangolódva a pároddal, akivel olyasmit is kipróbálhattok az ágyban, amit eddig nem mertetek.

Ha párt keresel, akkor nagyon népszerű leszel a hétvégén, ugyanis sokan szeretnének megismerkedni veled. Ugyancsak a hétvégén lesz néhány családi ügy, amit el kell rendezned, ha nem akarsz vitákat és drámákat. Ezt addig tedd meg, amíg mindenki higgadt és hajlandó rá!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (december 21. – december 22.)

Hétvégi horoszkóp (december 21. – december 22.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com