Hétvégi horoszkóp (május 29. – május 30.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!Május utolsó hétvégéjén az emberi kapcsolatok javítása, az életmódváltás, a karrierrel kapcsolatos döntések és a pénzügyek kaphatnak kiemelt szerepet, ám emellett mindenkinek jut ideje a pihenésre és azokra a tevékenységekre, amelyek által sikerül feltöltődniük.

Te vajon mire számíthatsz a hétvégén a csillagjegyed alapján? Íme!

Kos: Május utolsó hétvégéjén mindegy, hogy milyen problémád adódik, mert azt sikerül minden gond nélkül megoldanod, ugyanis rendelkezel az ehhez szükséges tudással és erővel. Ha kapcsolatban élsz, akkor a pároddal való viszonyod alaposan átalakulhat a hét utolsó két napján, ám a változás csak akkor következhet be, ha őszinte és nyitott leszel a kedveseddel.

A hétvégén nemcsak a szerelmi kapcsolatod erősödhet meg, hanem a családod tagjaival ápolt kapcsolatod is, ugyanis olyan dolog történhet, vagy olyan programokon vehettek részt, amelyek által közelebb kerülhettek egymáshoz.

Bika: A kreatív és a szenvedélyes oldalad kerülhet előtérbe május utolsó hétvégéjén, aminek két napjában érdemes lesz olyasmivel foglalkoznod, amit szeretsz, ami feltölt. Emellett szakíts időt a csendes elmélkedésre, kikapcsolódásra is, amire azért lesz szükséged, hogy megtaláld az általad keresett válaszokat.

Ha nem teszel így, akkor testileg és lelkileg is rosszul fogod érezni magadat. Igaz, hogy akad néhány kötelezettséged, amelyet nem halogathatsz, de jó hír, hogy ezekhez segítséget kaphatsz, ha elfogadod azt. Hagyd, hogy a barátaid és a családod támogasson a hétvégén!

Ikrek: Rengeteg lehetőséget tartogat a számodra május utolsó hétvégéje, ám nemcsak a szórakozás terén, hanem a hosszú távú céljaid megvalósítása esetében is számíthatsz jó esélyekre! A hét utolsó két napján újra központi szerepet kaphatnak a régi ötleteid, ugyanis lehetőséged nyílhat a megvalósításukra.

A hétvégén olyan sok új lehetőséget fedezhetsz fel, hogy a végén már a bőségzavarában fogsz szenvedni, és nehezen döntöd el, hogy melyiket válaszd. Ami biztos, hogy érezni fogod, hogy az életedben pozitív változások kezdődnek, az égiek pedig támogatnak.

Rák: Hamarosan teljes megújulás következhet be az életedbe, ennek az előjelét pedig már május utolsó hétvégéjén érezheted. Eljött az ideje, hogy valóra váltsd a régi terveidet, esetleg beiratkozz arra a tanfolyamra, amellyel már egy ideje szemezel, de akár más izgalmas programokon is részt vehetsz. A hétvégén ideje, hogy igazán élj, úgyhogy semmit se halogass tovább!

Emellett a régi kapcsolataidat felfrissítésére is ideális lesz ez a hétvége. Üljetek ki kávézni, kiránduljatok a szabadban, vagy töltsétek bármi mással ezt a két napot, mert a lényeg az, hogy ismét felvedd az élet ritmusát. Ha párt keresel, akkor bepótolhatod az eddig elmaradt randikat.

Oroszlán: Az anyagi ügyek kapnak főszerepet május utolsó hétvégéjén, aminek két napjában esélyed lesz javítani a pénzügyeiden, de az sem kizárt, hogy beindul az üzleted, ám arra azért figyelj, hogy ne csak erről szóljon a hétvégéd! Ugyanakkor a másik végletbe se ess, tehát ne kezdj pénzszórásba!

Ha kapcsolatban élsz, akkor kellemes hétvégében lehet részed a pároddal, akivel kirándulhattok, vagy más szórakozási lehetőségeket találhattok ki. Ugyanakkor megjelenheted az egyik exed, ami meglephet, de akár kellemetlenséget is okozhat.

Szűz: Május utolsó hétvégéje kellemesnek, nyugodtnak, de változatosnak ígérkezik. Ha mostanában betegeskedtél, akkor végre jobban érezheted magad a bőrödben. Az sem kizárt, hogy most fogsz úgy dönteni, hogy ideje életmódot változtatnod és az eddiginél tudatosabban kezded el élni az életedet.

Szintén ezen a hétvégén vizsgálhatod át a kapcsolataidat, valamint mindent, amit csinálsz, ugyanis eljutottál arra a pontra, hogy többé nem akarsz olyan emberekkel és dolgokkal foglalkozni, akik csak lehúznak, amik nem okoznak örömöt.Mérleg: Május utolsó hétvégéjén minden esélyed meglesz arra, hogy felrázd a kapcsolataidat. Ennek részeként mély beszélgetésekben lehet részed, valamint meghozhatsz néhány igazán fontos döntést.

Ha mostanában úgy érezted, hogy a pártkapcsolatod nem éli túl az elmúlt nehéz időszakot, vagy soha nem oldjátok meg a problémákat, akkor a hétvégén végre megnyugodhatsz, hiszen látni fogod az alagút végén a fényt.

Ha párt keresel, akkor légy résen, mert a hét utolsó két napján megtalálhat a szerelem! Mindemellett jó hírt kaphatsz valamivel kapcsolatban, amire már keresztet vetettél.


Skorpió: Mozgalmasnak ígérkezik május utolsó hétvégéje a számodra. A hét utolsó két napján mindenki téged akar és veled szeretné tölteni az idejét, ezért mindenki, a családod és a barátaid is programokat szerveznek.

Függetlenül attól, hogy mennyire szeretnél egyedül lenni, érdemes lesz időt szánnod rájuk, ugyanis ezt biztos, hogy nem fogod megbánni, ugyanis nagyon sok szeretetet és fontos tanácsokat kaphatsz tőlük.

Emellett a hétvégén erősebbek lehetnek a megérzéseid, élénk álmaid lehetnek és szinte olvashatsz másokban. Ez alaposan megkönnyítheti a dolgodat, főleg akkor, ha a kapcsolataid javításáról lesz szó.

Nyilas: Május utolsó hétvégéjén nagyon figyelj oda az értékeidre, mert könnyen érhet veszteség vagy kellemetlenség. Előfordulhat, hogy elvesztesz valamit, esetleg anyagi kárt okoznak neked, de akár meg is lophatnak. Mindez azonban elkerülhető lesz egy kis odafigyeléssel.

Ugyancsak a hétvégén kaphat főszerepet a karriered, amivel kapcsolatban sokat gondolkodhatsz azon, hogy merre folytasd az utad. Emellett lehetőséged lesz találkozni egy rég nem látott barátoddal vagy rokonoddal, valamint esélyed lesz segíteni az egyik szerettednek vagy ismerősödnek.

Bak: Annak ellenére, hogy a szombat és a vasárnap a kikapcsolódás két napja, nálad mégis a karriered kap főszerepet május utolsó hétvégéjén. Könnyen lehet, hogy felajánlnak egy egyedülálló lehetőséget, vagy magadtól vágsz bele valami újba, esetleg új üzletbe. Történjék bárhogy, az biztos, hogy hosszú távú, pozitív változásra számíthatsz az anyagi helyzeted terén.

A karriered és pénzügyeid mellett a szerelmi életedben is pozitív változások várhatóak. Ha kapcsolatban élsz, akkor a pároddal elmélyülhet a viszonyotok ezen a romantikus pillanatokkal teli hétvégén, ugyanis nyitott leszel arra, hogy a következő szintre lépjetek. Ha családi programokon veszel részt, akkor kellemes meglepetés érhet.

Vízöntő: Május utolsó hétvégéjén hajlandó leszel átvizsgálni a baráti kapcsolataidat, sőt, ha van, akkor a párkapcsolatodat is. Ennek oka az, hogy kedvet kapsz ahhoz, hogy változtatásokkal tedd jobbá az életedet.

Emellett ahhoz is megjöhet a kedved, hogy valami hasznosat tégy, hogy segíts az embereknek, ezért csatlakozhatsz egy támogató, segítő szervezethez, vagy aktívan beleáshatod magad az általad választott irányzatba, ezzel is példát mutatva a környezetednek.

Halak: Május utolsó hétvégéjén a szerelem kap főszerepet, ezért abban az esetben, ha van párod, akkor most sokat javulhat a kapcsolatotok, minden téren, így a hálószobában is. Most sokkal nyitottabbak lehettek egymás vágyaira, éppen ezért kell neked is igyekezned. Ha párt keresel, akkor a hétvégén rádöbbenhetsz arra, hogy többet érzel egy barátod, vagy ismerősöd iránt.

Emellett a hét utolsó két napján arra is lesz időd, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozz, amelyek feltöltenek, így békésnek és kiegyensúlyozottnak fogod érezni magad a hétvégén.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (szeptember 25. – szeptember 26.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 25. – szeptember 26.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (szeptember 18. – szeptember 19.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 18. – szeptember 19.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (szeptember 11. – szeptember 12.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 11. – szeptember 12.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (szeptember 04. – szeptember 05.)

Hétvégi horoszkóp (szeptember 04. – szeptember 05.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (augusztus 28. – augusztus 29.)

Hétvégi horoszkóp (augusztus 28. – augusztus 29.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Heti horoszkóp (augusztus 16. – augusztus 22.)

Heti horoszkóp (augusztus 16. – augusztus 22.)

Mi várható a következő napokban?

Hétvégi horoszkóp (augusztus 14. – augusztus 15.)

Hétvégi horoszkóp (augusztus 14. – augusztus 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (augusztus 07. – augusztus 08.)

Hétvégi horoszkóp (augusztus 07. – augusztus 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (július 31. – augusztus 01.)

Hétvégi horoszkóp (július 31. – augusztus 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (július 24. – július 25.)

Hétvégi horoszkóp (július 24. – július 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com