Hétvégi horoszkóp (november 26. – november 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!Vidámságban, szeretetben és szenvedélyben telhet a november utolsó hétvégéje, aminek két napjában lehetőség adódik a kapcsolatok rendezésére, a problémák megoldására, ám mindemellett sem szabad elfeledkezni a pihenésről.

Te vajon mire számíthatsz a hétvégén? A csillagjegyed alapján kiderül!

Kos: November utolsó hétvégén a szeretteid és a barátaid keresik a társaságodat, a jó hangulatodat pedig mindenki élvezni fogja. Most nyugodt, kipihent és rendkívül türelmes leszel. Szintén a hétvégén számíthatsz arra is, hogy néhány beszélgetés fontosabb lesz a többinél.

Az egyik barátod által új tevékenységet próbálhatsz ki, ami tetszeni fog. Ugyanakkor jól tennéd, ha jobban figyelnél a fizikai állapotodra és a megelőzésre, nehogy beüssön a baj, ugyanis a hétvégén is érheti kihívás a szervezetedet.

Bika: Másokra is átragad a pozitív hangulatod november utolsó hétvégéjén, aminek két napjában bátran mutasd ki az érzéseidet, mert nagyon sok pozitív visszajelzést kaphatsz! A vágyott szeretett ott van a közeledben, csak ki kel nyújtanod érte a karod!

Ha mersz hallgatni az érzéseidre, akkor csodás élményekben lehet részed a szeretteiddel és a barátaiddal a hétvégén. Ha van valaki, akire jó benyomást gyakorolnál, akkor az most könnyen sikerül. Emellett valaki érdekes lehetőséggel kereshet meg, ám jól teszed, ha alaposan átgondolod az ajánlat lehetséges következményeit!

Ikrek: Attól, hogy az érzéseid uralják az életedet, még nem kell, hogy ez negatív hatást gyakoroljon a kapcsolataidra, ugyanis csak arra kell odafigyelned, hogy hogyan fejezed ki magad. November utolsó hétvégéjén olyan új ismeretségeket köthetsz, amelyekből barátság, előnyös üzleti kapcsolat, vagy szerelem is kialakulhat.

Emellett számíts arra, hogy szükség lesz a képességeidre egy bonyolult probléma megoldásában. Ezzel kapcsolatban ne feledd, hogy vannak kérdések, amelyeket a legjobb, ha intuitívan kezelsz az elhúzódó vita helyett. Szintén a hét utolsó két napján figyelj oda arra is, hogy ne ess túlzásba, ha úgy érzed, hogy drasztikus változásokra van szükség a magánéletedben!

Rák: November utolsó hétvégéjén úgy érezheted, hogy ideje változtatnod a régi bejáratott módszereiden ahhoz, hogy sikert érj el. A hét utolsó két napján nem lesz semmi, ami megakadályozna abban, hogy elérd valamelyik célodat.

Ha van párod, akkor a hétvége kiváló alkalom arra, hogy pozitív változásokat eszközöljetek a kapcsolatotokban, amire ráfér a frissítés. Emellett figyelj oda arra, hogy ne légy önelégült bizonyos helyzetekben, mert azzal csak visszatetszést váltanál ki a családodból, barátaidból. Attól, hogy jó vagy valamiben, még próbálj meg szerény maradni!

Oroszlán: Ha mostanában valamilyen nyomás nehezedik rád, akkor az enyhül november utolsó hétvégéjén, aminek két napjában sokkal jobban fogod érezni magad. Emellett minden esélyed meglesz arra, hogy javíts azokon a kapcsolataidon, amelyek mostanában csorbát szenvedtek.

Eljött az ideje annak, hogy rendezzétek a múltbéli nézeteltéréseket. A szeretteiddel, barátaiddal történő beszélgetések motiválni fognak a hétvégén, te pedig ugyanilyen hatással leszel másokra. Ne lepődj meg, ha mostanában sokan szeretnék veled tölteni az idejüket!

Szűz: Ha kapcsolatban élsz, akkor ne lepődj meg azon, hogy a párod minden ok nélkül, bókolni kezd neked november utolsó hétvégéjén. Ha párt keresel, akkor azt veheted észre, hogy a szokottnál több figyelmet kapsz. Most sokan csodásnak, vonzónak találnak, ami lehetővé teszi, hogy flörtölj, és szenvedélyben legyen részed a hét utolsó két napján.

Mivel a barátaid és a családod adni fog a véleményedre, ezért óvatosnak kell lenned ezen a téren. Ez azért fontos, mert nem kizárt, hogy észre sem veszed, hogy éppen tanácsot adsz valakinek, ebből pedig lehetnek kellemetlenségeid. Szintén a hétvégén érezhetsz magadban nagy motivációt arra, hogy megvalósítsd a céljaidat.Mérleg: Rengeteg dicséretet és csodálatot kapsz november utolsó hétvégéjén, aminek két napjában a lelkes, optimista, magabiztos hozzáállásod hoz elismerést. Amellett, hogy mindezzel lenyűgözöd a környezetedet, még nagyon sok támogatást is kapsz, aminek hála könnyebb lesz a problémáid megoldása.

A hétvégén könnyen leszel optimista, ami jót tesz a hangulatodnak. Ugyanakkor a szeretteid között lesznek, akiknek szükségük lesz a segítségedre, amit neked kell felajánlanod nekik. Ha kapcsolatban élsz, akkor romantikus meglepetésekben lehet részed. Ha párt keresel, akkor számodra is tartogat meglepetést a hétvége.

Skorpió: November utolsó hétvégéjén kellemes élményekben lesz részed, ráadásul végre lesz időd a barátaidra és a családodra. Függetlenül attól, hogy hova mész, vidám lesz a hangulatod, és te leszel a társaság mozgatórúgója.

Szintén a hét utolsó két napján nyújthatsz segítséget másoknak. Ezzel kapcsolatban azonban figyelj oda arra, hogy ne osztogass kéretlen tanácsokat és ne vállalj túl sokat magadra! Mindemellett a pihenésről se feledkezz el, mert szükséged van rá, ráadásul olyan érdekes álmaid lehetnek, amelyek megadják a választ a kérdéseidre.

Nyilas: Ha kapcsolatban élsz, akkor óvatosnak kell lenned november utolsó hétvégéjén, ugyanis valaki kivetheti a hálóját a párodra. Az sem kizárt, hogy a munkahelyeden, vagy az üzleti életben próbálnak meg kitúrni, tehát az életed valamely terén vetélytársad akadhat.

Ettől eltekintve izgalmas két napban lesz részed. Szintén a hétvégén kellene a körmére nézned a barátaidnak, szeretteidnek, mert egyikük megpróbálhatja eltitkolni előled a problémáit. Óvatosan és kíméletesen próbáld meg kideríteni, hogy mi lehet a gond!

Bak: Valamilyen tekintetben sorsfordító lesz számodra november utolsó hétvégéje, aminek két napjában megszabadulhatsz némely terhedtől. Ezek között lesz olyan, ami már sok ideje kísért és nehezíti az életedet. Most minden esélyed meglesz arra, hogy tiszta lapot kezdj.

A hétvégén jól teszed, ha meghallgatod az idősebb rokonaidat, mert a meglátásaik a hasznodra lehetnek. Ha kapcsolatban élsz, akkor a pároddal készen álltok a következő szintre lépni, ami lehet például házasság, vagy családalapítás is.

Vízöntő: A szerelem és a romantika kap főszerepet november utolsó hétvégéjén. Ha kapcsolatban élsz, akkor ez nagyon jó, mivel ideje, hogy több időt szánj a párodra, akivel megejthetsz néhány fontos beszélgetést. Emellett kalandos, izgalmas két napban lenne részetek, ismét felfedezhetnétek egymást testileg-lelkileg, és néhány problémát is megoldhattok.

Ugyanakkor ez minden más kapcsolatodra is érvényes. Emellett érdemes tanulással foglalkoznod a hétvégén, mert most könnyen bővítheted a látókörödet.

Halak: Nagyon sokat flörtölhetsz november utolsó hétvégéjén. Ha párt keresel, akkor azt veheted észre, hogy mágnesként vonzód az embereket. Ha kapcsolatban élsz, akkor a szokottnál több figyelmet és szenvedélyt kaphatsz a párodról.

Ha van valakivel nézeteltérésed, akkor azt könnyen rendezheted a hétvégén, aminek időszakában némi nosztalgia is ragyogó hatással lehet rád, mert mesés ötleteid támadhatnak általa.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 10. – február 11.)

Hétvégi horoszkóp (február 10. – február 11.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 03. – február 04.)

Hétvégi horoszkóp (február 03. – február 04.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (január 27. – január 28.)

Hétvégi horoszkóp (január 27. – január 28.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (január 20. – január 21.)

Hétvégi horoszkóp (január 20. – január 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com