Hétvégi horoszkóp (szeptember 10 – szeptember 11.)

Mi vár ránk a következő két napban?HorosA csillagok hétvégi előrejelzése szerint félre kell tennünk a munkát, mert most a barátok és a család ideje jött el. Szombaton és vasárnap legyünk nyitottak, őszinték, kíváncsiak és befogadók az embertársaink felé, még akkor is, ha egy kedves idegenről van szó!

Kos: A mögöttünk álló hétköznapok miatt alaposan elfáradtunk a hétvégére, ami nehézkesen indul, mert inkább egyedül lennénk, mint tömegben. Ne adjuk meg magunkat ennek a vágynak, mert a percek múlásával rá fogunk jönni, hogy a társasági élet az egyetlen, ami kizökkenthet a megszokottságból, egyhangúságból.

A családunk és a barátaink nem fognak beletörődni abba, hogy le kell mondaniuk a társaságunkról, és ezt jól teszik. Higgyük el, hogy jót fog tenni, ha szeretetet adunk és kapunk. Most nincs szükségünk magányra, mert az nem mosolyt csalna az arcunkra, hanem tovább duzzasztaná az aggodalmainkat, erre pedig semmi szükségünk.

Bika: Nagyszerű hétvégére számíthatunk, mert egyrészről remekül fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, másfelől minden tervünk megvalósulhat. Ez főleg akkor lesz így, ha a gondolataink a szerelem, romantika körül forognak.

A hét utolsó két napjában magával ragad az érzéki vágy. Ha nincs párunk, akkor adjuk meg magunkat a hódítási vágyunknak, mert a hétvégén bárkit elcsábíthatunk. A bolygóknak köszönhetően hatalmas mennyiségű szerelem lesz a levegőben.

Ikrek: A hétvége pontosan úgy fog alakulni, ahogy elterveztük. Ezt a kiváló alkalmat használjuk fel arra, hogy elgondolkodunk az anyagi ügyeinken. Nézzük át a kiadási szokásaink, ha pedig kell, akkor mondjunk le néhány luxusról azért, hogy egy sokkal nagyobb álmunkat megvalósíthassuk!

Amennyiben anyagi problémákkal küszködünk, akkor kérjünk szakértői segítséget, mert egy szakember utat mutathat. A hétvégén lehetőségünk lesz arra, hogy felismerjük azt, hogy hol csúsztunk meg, a bolygók pedig segítenek gyorsan talpra állni. Ha a pénzügyek terén már tisztán látunk, akkor a bonyolult emberi kapcsolatainkkal kell törődnünk a hétvégén.horoscope201234Rák: Szerelemmel, romantikával, szenvedéllyel teli hétvégénk lesz, de csak akkor, ha hajlandóak leszünk elmerülni az érzelmek tengerében. A következő két napban sokkal odaadóbb, jóindulatúbb hangulatban leszünk, mint máskor, ezért pedig nagyon hálás lesz a családunk és a baráti társaságunk. Ha a hétvégén kérésekkel keresnek meg, akkor senkinek se mondjunk nemet!

Az érzelmes hangulatunk fokozatosan javul. Ha párkapcsolatban élünk, akkor előfordulhat, hogy sor kerül a régóta esedékes elköteleződésre, ami lehet összeköltözés vagy eljegyzés. Ha párt keresünk, akkor flörtöljünk és ne szalasszuk el a kisebb kalandokat!

Oroszlán: Szombat reggel kicsit idegesek lehetünk, ezért el kell döntenünk, hogy az egész délelőttöt morogva töltjük, vagy inkább keresünk valamilyen örömforrást, ami eloszlatja a szürke hangulatunkat. Ha akarunk, akkor maradjunk kicsit tovább az ágyban, esetleg készítsünk reggelit.

A legfontosabb most az, hogy kipihenjük és jól érezzük magunkat, ugyanis az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztunk, ráadásul szombat délelőtt még többször azon kaphatjuk magunkat, hogy a munkán jár az eszünk.

Szombat délutánra már újra jó formában lehetünk, és megjöhet a kedvünk a társasági élethez. Szerencsére még nem késtünk el ezzel, úgyhogy hívjuk össze a barátainkat, családunkat, és töltsük velük a hétvége további részét!

Szűz: Új élethelyzetekben találhatjuk magunkat a hétvégén, ami azt jelenti, hogy idegen emberekkel, kultúrákkal, helyekkel ismerkedhetünk meg. Élvezni fogjuk a jövést-menést, mert minden le fog hengerelni, ami körülvesz.

A következő két napban mindent megnézünk, ami körülvesz, szívesen utazunk, és még azokkal is leállunk beszélgetni, akiknek a társaságára eddig nem vágytunk. Most több érdekes emberrel találkozhatunk, valamint rengeteg pozitív élménnyel gazdagodhatunk.

A hétvége nagy tanulsága az lehet, hogy rájövünk, hogy a nem szokványos külső mögött milyen egyedi emberek rejtőznek, ez pedig felkelti a kíváncsiságunkat. Élvezni fogjuk, hogy idegenekkel beszélgethetünk a világ dolgairól.HoroscopeMérleg: A hétvége legfontosabb feladata az, hogy építsük, javítsuk az emberi kapcsolatainkat! Fordítsunk sok időt és energiát azokra, akik fontosak a számunkra, esetleg régen, vagy csak felületesen beszéltünk velük.

Az elmúlt időben jó pár emberrel nem sikerült találkoznunk, pedig van olyan barátunk, rokonunk, akinek emberi értéke sokat jelenthet számunkra. Igaz, hogy nekünk is kevés az időnk, de van, amitől nem sajnálhatjuk azt!

Ha szombat délelőtt letudjuk ezt a kötelező feladatot, akkor délután az esti program helyszínét kell kitalálnunk. Ha szeretnénk ismerkedni, akkor flörtöljünk, mert bevonzhatjuk az igazit. Párkapcsolat esetén igazán romantikus lehet a vasárnapunk.

Skorpió: Az elmúlt napokban a belső hangunk próbálta a tudtunkra hozni, hogy mi az, amit másképpen kellene csinálnunk, de mi makacsul elnyomtuk a megérzéseinket, ezért hétvégén muszáj végre odafigyelnünk a jelzésekre, mert a tudatalattink nem szórakozásból fújt riadót.

Minden információ és történés, ami most tapasztalható, komoly hatással lehet arra, hogy egyensúlyba kerüljünk, előrébb jussunk és olyan magánéleti dolgokat oldjunk meg, amiket eddig halogattunk. Annyit igazán megtehetünk önmagunkért, hogy fogunk egy papírt és szépen leírunk minden érzést, amit ebben a két napban tapasztalunk.

Nyilas: Olyan sok terv és lezáratlan ügy jár a fejünkben, hogy ezek miatt mostanában rosszul aludtunk. Sajnos a hétvége se hoz felüdülést, mert a gondolataink folyton a hétköznapok körül forognak, ami baj, mert pihenésre lenne szükségünk.

Sokat tehetünk magunkért azzal, ha kicsit engedékenyebbek leszünk önmagunkkal szemben, hiszen az önsanyargatás mindig rossz megoldás. Adjunk két szabadnapot a testünknek, szellemi felfrissülésnek, a munkát pedig felejtsük el hétfőig.

Ha őszinték akarunk lenni önmagunkkal, akkor belátjuk, hogy nincs okunk a félelemre, akadékoskodásra. Mindemellett az is foglalkoztat, hogy olyasmit alkossunk, ami átütő sikert hozhat. Az ötlet már megvan, a megvalósítást viszont hagyjuk a hétköznapokra!46554_horoskop-641Bak: Egy perc nyugtunk se lesz a hétvégén, mert folyamatosan csinálnunk kell valamit, ugyanis a testünk menni akar, és még az elménkben is egymást kergetik a gondolatok, emiatt tele leszünk remek tervekkel, amelyek megvalósításra várnak. Az ötleteink valóságba való átültetéséhez sok ösztönzést fogunk kapni, úgyhogy az első lépés után máris jöhet a következő.

Nagyon fontos, hogy véletlenül se engedjük, hogy mások lebeszéljenek, visszatartsanak, csak azért, mert ők kudarcot vallottak ugyanebben a témában. Próbáljuk inkább rábeszélni őket, hogy társuljanak velünk, vagy figyelmeztessük őket, hogy ideje lenne elintézniük az eddig halogatott dolgaikat. Legyünk bátrak, meggyőzőek, mert az érveink könnyen célt érnek.

Vízöntő: A következő két napban sokat fogunk azon gondolkodni, hogy akarunk-e komoly hírnevet, vágyunk-e arra, hogy mindig a középpontba legyünk, mindig ránk figyeljenek, hiszen tudjuk, hogy megvan bennünk az a plusz, ami feljebb vihet a ranglétrán, csak eddig nem bontakoztattuk ki egyes képességeinket.

Eljött az ideje, hogy máshogy álljunk a hozzá a világhoz. A hétvégén ragadjuk meg a lehetőségeket, mutassuk meg magunkat, mert ellenkező esetben nem fogjuk megszerezni a vágyott elismerést. A csillagoktól minden energiát megkapunk ahhoz, hogy alaposan kidolgozzuk a terveinket.

Halak: A hétvégén véletlenül se jusson eszünkbe dolgozni, mert most pihennünk, lazítanunk kell. A következő két napban sok élményben lehet részünk. Ha esetleg nem jut sok időnk az alvásra, akkor azt ne bánjuk!

Szombaton a felelősségtudat kaphat főszerepet, mert akadhat valami, amiről el kell döntenünk, hogy akarjuk-e, vagy sem. Ezt a döntést később nem módosíthatjuk, úgyhogy alaposan fontoljuk meg a dolgot!

Vasárnap érdekes fejleményről szerezhetünk tudomást. Ez egyszerre tölt el örömmel és félelemmel, mert sok időt és energiát kíván a lehetőség. Csak mi dönthetjük el, hogy érdemes-e belevágni ebben az új dologba.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Hétvégi horoszkóp (december 14. – december 15.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Hétvégi horoszkóp (december 07. – december 08.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Hétvégi horoszkóp (november 30. – december 01.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Hétvégi horoszkóp (november 23. – november 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Hétvégi horoszkóp (november 16. – november 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Hétvégi horoszkóp (november 09. – november 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Hétvégi horoszkóp (november 02. – november 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Hétvégi horoszkóp (október 26. – október 27.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Hétvégi horoszkóp (október 19. – október 20.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Hétvégi horoszkóp (október 12. – október 13.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com