Hogyan hat rád az előre indult Jupiter?

A horoszkópból kiderül, hogy mire számíthatsz szeptember 16-tól december 19-ig.A Jupiter 2019. december 3-án lépett be a Bak jegybe, ahol 2020. május 12-én retrográdba fordult, majd 2020. szeptember 16-án elindult előre, hogy 2020. december 19-én a Bakból átlépjen a Vízöntőbe, ahol egy évig fog tartózkodni.

A horoszkópban a tüzes, rendkívül erős szellemi energiákkal rendelkező Jupiter arra motivál, hogy megértsük és bővítsük a tapasztalatainkat, ismereteinket, mindig keressük a fejlődés lehetőségét, és használjuk ki maximálisan az életünkben kapott lehetőségeinket.

A minden csillagjegyben egy évet töltő bolygó jelenleg Bakban fejti ki a hatását, ezért most nem szívesen vállalunk kockázatot, mindig sikerül racionálisan kezelni a dolgokat, nagyobb motivációval dolgozunk a céljaink elérésért, amiket fegyelmezetten és elkötelezetten közelítünk meg, valamint kézzel fogható eredményekre vágyunk.

Amíg a Jupiter a Bakban jár, addig a vallási és a politikai hozzáállásunk elég konzervatív. Ilyenkor a megítélésünk körültekintő, viszont a fantáziából és a kockázatvállaló hajlandóságból hiányt szenvedünk, és rugalmasabban kellene hozzáállnunk az eseményekhez.

Mivel a Bakban tartózkodó Jupiter most sokáig időzik a Plútóval, ami nem tűri a képmutatást, és mindig eléri, hogy valóban úgy éljünk, ahogyan azt hangoztatjuk.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha rossz az ítélőképességünk, akkor anyagi csőd vagy pereskedés is várhat ránk ebben az időszakban.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a Bak uralkodó bolygója a Szaturnusz, ezért nem túl harmonikus, hogy Jupiter ebben a jegyben jár, ugyanis a Jupiter szélsőségekre való hajlama elnyomhatja a Bak mértékletességét és fegyelmezettségét.

A Bakban járó Jupiter olyan egészségügyi problémákat is jelez, amelyek általában a csontokkal, a térddel, az ízületi gyulladással, szív- és érrendszeri problémákkal állnak kapcsolatba, de a melankólia is ránk törhet.

A jó hír az hogy a Jupiter tegnap befejezte a hátráltató időszakot, így a szeptember 16-tól december 19-ig tartó periódus, amelyben az életünk kezd visszaállni a rendes kerékvágásba, ideális lesz a belső tudatosság növelésére.

Mivel hamarosan a Szaturnusz és a Plútó is direkt mozgásba kezd, ezért a mostanában lelassult életünk ismét eredményesebbnek ígérkezik, de csak akkor, ha tenni fogunk a változásokért, méghozzá elszántsággal, ambícióval, felelősségtudattal és józan ésszel. A Jupiter előre indulása feltárja előttünk a lehetőségeket és azokat a területeket, amelyeken sikert érhetünk el.De hogyan hat rád a csillagjegyed alapján a Bakban járó Jupiter szeptember 16-tól december 19-ig? Íme!


Kos: A karriered terén erős véleménykülönbségekre számíthatsz, de a Jupiter előre indulása megteremti annak lehetőségét, hogy kompromisszumot köss a feletteseiddel, ugyanis szeptember 16-tól december 19-ig csak az igazán fontos dolgokra fogsz összepontosítani.

Bika: A Jupiter retrográd hatására jogi vagy társadalmi kérdésekkel kapcsolatos vitákba keveredhettél, de most, hogy a bolygó elindult előre, te is visszatérhetsz az alap értékrendhez, amely eligazít az életben. Ne feled, hogy a viharos időket a hagyományok betartásával lehet a legkönnyebben átvészelni!

Ikrek: A Jupiter direktbe fordulása jó időszakot teremt neked az előnyös szerződések megkötésére és a szakmai hírneved emelésére. Szeptember 16-tól december 19-ig a jó kommunikáció és a megérzéseid segíthetnek abban, hogy kiválaszd a számodra leginkább megfelelő üzleti partnert.

Rák: Szeptember 16-tól december 19-ig jobban kellene foglalkoznod a kapcsolataiddal, így az üzleti és a személyes jellegűekkel is. Most fontos az erkölcsös magatartás! Ha vannak jogi ügyeid, akkor azok sikerrel zárulnak.

Oroszlán: A szeptember 16-tól december 19-ig tartó időszakban egy közös cél elérése érdekében foghatsz össze a kollégáiddal, és annál is nagyobb eredményt érhetsz el, mint azt remélni merted. Most megduplázódhatnak az erőforrások.

Szűz: Szeptember16-tól december 19-ig érdemes lenne egy kis kockázatot vállalnod a szerelemben! Számolj le a félelmeiddel, hiszen most sokkal jobbak az esélyeid, mint azt gondolnád!

Mérleg: Az elmúlt időben akadhatott némi feszültség az otthonodban. Ez jelentheti azt, hogy személyekkel akadt problémád, vagy magával az épülettel. Ezek a gondok megszűnni látszanak a szeptember 16-tól december 19-ig tartó időszakban.

Skorpió: Egy tanfolyam elvégzésében, vagy a médiában lehet szerencséd szeptember 16-tól december 19-ig. Ha az autódat szeretnéd lecserélni, akkor erre is lesz lehetőséged ebben az időszakban.

Nyilas: A Jupiter retrográd alatt pénzügyi bizonytalanságaid vagy vesztességeid támadhattak. Most, hogy a bolygó direktbe fordul, a nyugalmad és a bölcsességed anyagi nyereséget hozhat szeptember 16-tól december 19-ig.

Bak: A pénzügyeid hosszú távon rendben lesznek szeptember 16-tól december 19-ig, de könnyen lehet, hogy néhány világnézeti kérdéssel kell foglalkoznod ebben az időszakban. Fogadd el, hogy az értékrend ugyanúgy változik, ahogyan a dolgok is! Ne állj ellen a fejlődésnek!

Vízöntő: Szeptember 16-tól december 19-ig nyitott leszel a spiritualitásra, ami emelhet, illetve ez segíthet abban, hogy változtatni tudj a sorsodon.

Halak: A szeptember 16-tól december 19-ig tartó időszakban rég elveszett barátaid kerülhetnek elő, ami örömöt okoz neked. Mivel ebben az időszakban megváltozik a szemléletmódod, ezért nem csak a régi barátságaid térhetnek vissza, hanem új barátokra is találhatsz.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

Így kellene grillezned az asztrológia szerint!

Az Univerzum nyári üzenete

Az Univerzum nyári üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

A csillagjegyed alapján kapod meg az üzenetet.

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

A csillagjegyed alapján kapott mantra segíthet az évszakban.

Nyári egészségtippek

Nyári egészségtippek

Erre figyelj, ha jó formában szeretnéd tölteni az évszakot!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Erre számíthatsz a pénz terén az évszakban.

Nyári horoszkóp 2026

Nyári horoszkóp 2026

Így alakulhat az évszak az asztrológia szerint!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

http://ujhazak.com