Hol rontottad el a 2017-es évet?
A csillagjegyed szembesít a tudatlanul elkövetett hibáddal.Beköszöntött a december, az év utolsó hava, amikor átgondoljuk, hogy mi minden történt az elmúlt esztendőben, milyen sikerek és kudarcok értek, esetleg kíváncsiságból visszaolvassuk az éves horoszkópunkat, leellenőrizve, hogy mennyi vált valóra a csillagok jóslatából.
Ennek a folyamatnak során könnyen előfordulhat, hogy rá kell jönnünk arra, hogy tudatlanul, de valahol, valamivel elrontottuk az évet. Ez 2017-ben sincs másképpen. Ha tudni szeretnéd, hogy hol hibáztál, akkor keresd a csillagjegyed, majd vond le a tanulságot, hogy 2018-ban ne ismételd meg ugyanazt a baklövést!
Kos: 2017-ben azzal követted el a legnagyobb hibádat, hogy nagyon passzív voltál, pedig ez egyáltalán nem jellemző egy Kosra. Előtted nem ismeretlen fogalom a kemény munka, mert mindent képes vagy megtenni a vágyaidért.
Ebben az esztendőben valamiért nem előre, hanem hátra tettél egy lépést. Nem tudtál a pillanatnak élni, mert folyamatosan azt vártad, hogy történjen veled valami.
Bika: A csillagjegyed szerint azzal követted el a legnagyobb hibát 2017-ben, hogy túlságosan belesüppedtél a komfortzónádba. Bikaként erre hajlamos vagy, mert nem szereted olyasmire vesztegetni az idődet, amit nem ismersz. Ez volt az oka annak, hogy idén sok jó lehetőséget elszalasztottál. Nagyszerű dolgokról maradtál le csak azért, mert nem volt merszed belevágni az ismeretlenbe.
Ikrek: 2017-ben azzal követted el a legnagyobb baklövésedet, hogy túlságosan passzív voltál. Te is jól tudod, hogy nem ez volt a legjobb éved. Azt is bevallod magadnak, hogy tudod, hogy többet tehettél volna a boldogságodért, de inkább úgy határoztál, hogy nem cselekszel. Úgy döntöttél, hogy áldozat leszel, aki hagyja, hogy a dolgok megismételődjenek.
Rák: 2017-ben a legnagyobb hibád az volt, hogy túl sokat foglalkoztál azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. A saját szemeddel kellett volna nézned az életed, nem pedig azzal tölteni az időt, hogy mások fejébe próbálsz belenézni. Azt akartad, hogy mindenki tiszteljen, és az sem érdekelt, ha ezért elveszíted az önmagad iránti megbecsülésedet.
Oroszlán: 2017-ben a túlzott büszkeséged okozta a legnagyobb baklövésedet. Idén a kelleténél sokkal többet foglalkoztál azzal, hogy mások mit gondolnak, feladva mindazt, amit szerettél volna elérni, mert attól féltél, hogy rossz véleménnyel lesznek rólad.
Szűz: A nagylelkűségeddel rontottad el a 2017-es esztendőt. Azzal, hogy szuperhősnek képzelted magad, azt érted el, hogy az erőforrásaiddal folyamatosan mások szolgálatába álltál. Annyira görcsösen próbáltál másokkal jót tenni, hogy közben elfeledkeztél önmagadról.Mérleg: 2017-ben a határozatlanságoddal rontottad el az éved. Igazi békefenntartóként próbálsz harmóniát teremteni a kapcsolataidban, ez pedig idén sem változott, hiszen mindent megtettél azért, hogy másokat boldognak láss. Ez gyakran egyet jelentett azzal, hogy feladtad a személyes boldogságodat.
Skorpió: A 2017-es baklövésed az volt, hogy túl sok időt elvesztegettél arra, hogy kitaláld, valójában mit akarsz az élettől. Azzal csak túl nagy nyomást helyezel a vállaidra, ha konkrét tervekkel, iránnyal akarod megformálni a jövődet. Észre kell venned, hogy néha lazítanod kell, de azt sem felejtheted el, hogy nagyon sok tapasztalatra van szükséged ahhoz, hogy rájöjjön az úti célodra.
Nyilas: Azzal rontottad el a 2017-es évedet, hogy pusztán a félelem miatt sok dologról lemaradtál. Gyakran nem adtál magadnak esélyt, hanem inkább kihátráltál a különféle helyzetekből. A kockázat kerülésed eredménye, hogy semmi jelentőset nem értél el idén.
Bak: 2017-ben azzal követtél el hibát, hogy túl sokat dolgoztál, amivel sok szép eredményt sikerült elérned, ám nincs senki, akivel megoszthatnád az örömödet. Az év java részében az önzőségeddel, vagy azzal, hogy nem mertél kilépni a komfortzónádból, elzárkóztál a barátaid és a családod elől.
Vízöntő: A 2017-es év nem hozott sok jót a számodra, ezért alig várod, hogy magad mögött hagyhasd ezt az esztendőt, és reménykedsz, hogy a következő jobb lesz. Idén tragédiák, szomorú események árnyékolták be a világnézeted. A hibát ott követted el, hogy ezt hagytad, úgyhogy 2018-ban próbáld megőrizni az optimizmusod, mert csak azzal juthatsz előrébb az életben!
Halak: A 2017-es éved kimondottan eseménytelen volt, amit csak magadnak köszönhetsz, ugyanis nagy hibát követtél el azzal, hogy leragadtál a múltban. Ne felejtsd el, hogy az újév egy új kezdet, amiben nem ismételheted meg az idei baklövésedet! Értsd meg és fogadd el, hogy az, aki leragad a múltban, soha nem tapasztalhatja meg a jelent!
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások