Horoszkóp 2023 végéig

Mire számíthatsz az év utolsó hónapjaiban?A csillagjegyed alapján megtudhatod, hogy mit tartogatnak a számodra 2023 utolsó hónapjai az életed különböző területein, így például a munkában és a szerelemben.

Kos: Az elmúlt időszak nehéz volt a számodra, de most már fellélegezhetsz. Már októberben érezheted, hogy melléd áll a szerencse, ami veled marad 2023 végéig. A munkádban nagy változásra számíthatsz, és sok gondolkodás után végre elfogadhatsz egy új munkát.

Emellett olyan lehetőséget kaphatsz, amelyről álmodni sem mertél. A munkakörülmények, a fizetés, a feladat, mind megfelel az elvárásaidnak, ám az elején még attól tarthatsz, hogy megfelelsz-e a követelményeknek, de néhány hét alatt belerázódsz az új munkádba, és biztos leszel benne, hogy a legjobb döntést hoztad. Anyagi téren is nagyon jól fogsz járni.

A szerelemben is pozitív időszakra számíthatsz. Ha a pároddal gyereket terveztek, akkor összejön. Ha még csak most kezdtél kapcsolatot, akkor az komolyra fordul. Ha párt keresel, akkor első pillantásra szerelembe esel valakivel, akivel boldog jövőben lehet részed.

Bika: Kívülről magabiztosnak tűnsz, ami miatt a környezeted semmit sem vesz észre abból, hogy valójában milyen érzelmi viharok dúlnak benned. Csak egy-két közeli barátodnak árulod el, hogy elégedetlen vagy, hogy mi zaklat fel, de rajtuk kívül senkit sem engedsz be az intim szférádba.

Az egyik ok, ami miatt nem érzed jól magad a bőrödben, a párkapcsolatod, ugyanis rájössz valamire, amit nem tudod, hogy hogyan kezelj. Egy titok kiderülés még jobban megbonyolítja az eseményeket, és már nem tudod, hogy kiben bízhatsz és kiben nem.

Az elfojtás azonban nem jó megoldás. Sokkal jobban járnál, ha őszintén beszélnél a pároddal, és tisztáznátok mindent. Ha képes leszel megbocsátani, akkor az ünnepekre visszatér az összhang köztetek.

Ikrek: Mivel imádsz utazni, ezért most is legszívesebben elmennél valahova, ahol mindig nyár van. Sajnos, azonban kénytelen vagy visszarázódni a hétköznapok rutinjába, ami sok belső harcot eredményezhet.

A hangulatodnak az sem tesz jót, hogy a munkahelyeden nincs minden rendben, ugyanis mindenki attól fél, hogy újabb leépítések várhatók. Te azonban ne aggódj, mert ha így is lesz, téged nem rúgnak ki év végén. Légy azonban éber, és igyekezz bizonyítani a rátermettségedet minden helyzetben!

A szerelem terén egy munkahely románc alakulhat ki az egyik kollégáddal november közepén. Ezt alaposan gondold át! Ha kapcsolatban élsz, akkor ne aggódj, mert könnyen ellenállsz a kísértésnek.

Rák: 2023 utolsó hónapjaiban nem a legjobb a hangulatod, aminek oka az lehet, hogy gondok vannak a munkahelyeden. Talán az egyik kollégád állandóan ellened áskálódik, amit nehezen tűrsz. Nagyon sok energiádat elszívják a benti harcok, ami miatt a nap végére úgy érzed, hogy minden erődet elszívta a munka.

Október végére azonban javul a helyzet, mert megszabadulsz a kollégádtól, akit talán áthelyeznek. Novemberben egy titkos, szenvedélyes szerelemben lesz részed, ám hamar kiderül, hogy az illető már foglalt.

Ha te is párkapcsolatban élsz, akkor valószínűleg megúszod a kalandot, nem buksz le. Bár úgy érezheted, hogy ennyi élvezet jár neked, mégis a bűntudatodat enyhítsd azzal, hogy jobban törődsz a pároddal, akivel már szeretetben tölthetitek a karácsonyi ünnepeket.

Oroszlán: Az őszi borongós időjárás rányomja a bélyegét a hangulatodra, ugyanis nem tudsz olyan felszabadult lenni, mint amilyen szeretnél. A munkád terén minden rendben megy, mégis pánikhangulatban töltöd a mindennapokat, mert attól félsz, hogy elveszted a munkádat, ám erre semmi okod, mivel a főnököd elégedett veled.

A szerelemi életedben azonban vannak gondok. Ha kapcsolatban élsz, akkor sokat gondolkodsz azon, hogy mit tegyél, mert mennél, de maradnál is. Most valahogy semmit sem érzel tökéletesnek. Sajnos most nem sokat tehetsz az érzelmi hullámvasút ellen, de tarts ki, mert év végére sikerül megtalálnod a legjobb megoldást!

Szűz: Kissé csalódottnak érzed magad az elmúlt időben, és lassan teljesen kimerülsz, ahogy közeledik 2023 vége. Emiatt sokat vitázhattok a pároddal, akivel még az anyagiak miatt is összekaphatsz az év utolsó hónapjaiban.

A viták esetében figyelj oda a kommunikációra, nehogy elfajuljon, és még rosszabb irányba menjenek a dolgok! Emellett iparkodj kompromisszumot kötni, aminek érdekében engedj a saját elképzeléseidből. Ha erre hajlandó vagy, akkor azzal esélyt adsz arra, hogy közös nevezőre jussatok a pároddal.

Decemberben érzelmi vihart okozhat, hogy megjelenik valaki, aki igencsak felkavar. Ha kapcsolatban élsz, akkor minden erődre szükséged lesz ahhoz, hogy ellenállj a kísértésnek. Ha párt keresel, akkor a rajtad eluralkodó félelmek okozhatnak nehéz pillanatokat. Tarts ki, mert az év végi ünnepekre minden jó irányba fordul és sikerül megoldanod a problémáidat!Mérleg: 2023 utolsó hónapjai változást tartogatnak a számodra. Erre ne mondj nemet, mert fontos, hogy ne kapaszkodj elavult dolgokhoz! Ha képes leszel elfogadni a szükséges változást, akkor a hangulatod is sokkal jobb lesz.

A párkapcsolatod terén fennáll a szakítás veszélye, mert olyan múltban elkövetett hibák merülhetnek fel, amiket már nem bír ki a kapcsolat. Az sem kizárt, hogy a kedvesed a sok probléma miatt szeretne kihátrálni, amitől még idegesebb lehetsz, ám inkább törekedj a megoldásra, a vádaskodás helyett!

Ha a kapcsolat megmentése a célod, akkor az sikerülni fog és a karácsony már békés hangulatban telhet. A munkahelyedtől tartsd távol a magánéleti problémáidat!

Skorpió: Az életszínvonaladdal való elégedetlenséged miatt nem lesz jó hangulatod 2023 utolsó hónapjaiban. Most nem tudsz optimistán gondolkodni, pedig arra szükséged lenne az előrébb jutáshoz.

Október végén kedvező fordulatra számíthatsz a munkahelyeden, de az is lehet, hogy új állásajánlatot kapsz, ami sokkal jobb lehetőségekkel jár a mostani munkádnál. Ha mindenképpen váltanál, akkor bátran nézegesd az álláshirdetéseket, mert minden esélyed megvan arra, hogy egy kiváló lehetőségre bukkanj.

A szerelem terén az új munka hozhat új párt. Ha kapcsolatban élsz, akkor az ellaposodhat a nyomott hangulatod miatt. Próbálj jobban figyelni a párodra, még akkor is, ha problémáid vannak! Még az is lehet, hogy végül a kedvesed, vagy az ő kapcsolatai által kapsz egy sokkal jobb munkát.

Nyilas: 2023 utolsó hónapjaiban mesterien kell beosztanod a pénzt, amiből egyre kevesebb van. Bár jó érzéked van ehhez, mégis kezded unni, hogy állandóan spórolsz, éppen ezért nem kizárt, hogy ideje lenne másik munkát keresned.

November közepén olyan jó lehetőséget kaphatsz, amit vétek lenne elszalasztani, ugyanis megoldaná minden anyagi problémádat, ha belevetnéd magad az ismeretlenbe. Az új munkát az egyik ismerősöd ajánlja fel, amit fogadj el!

A szerelem terén némi féltékenység jelentkezhet novemberben, mert meginog a bizalmad a párodban, ugyanis megváltozik a viselkedése, ami miatt arra gyanakszol, hogy szeretője van. Nem kizárt, hogy nem tévedsz, ám ne csinálj balhét a dologból, mert akkor hamar elsimul.

A párodat valóban megkörnyékezik, de nincs mitől félned. Légy türelmes, mert karácsonyra minden rendeződik!

Bak: 2023 utolsó hónapjaiban megunod, hogy mindenki bele akar szólni az életedbe, hogy folyton kommentálják a döntéseidet. A legszívesebben hátrahagynád a jelenlegi környezetedet, és egy távoli helyen kezdenél új életet. Ezt azonban valószínűleg nem teheted meg, mert itt és most kell megállnod a helyed.

Az év utolsó hónapjaiban eleged van mindenből, ráadásul a munkahelyeden is úgy érzed, hogy minden alantas munkát te kapsz, hogy neked van a legtöbb túlórád, és egyáltalán nem érzed, hogy megbecsülnek.

Ha kapcsolatban élsz, akkor azzal is csak probléma van, mintha a párod már nem lenne benne szívvel-lélekkel. Bár ez a helyzet nem könnyű, mégis tarts ki, mert a november nagy változásokat hoz, és egy új lehetőség által megtalálod azt a munkát, amivel boldogan foglalkozol.

Decemberben a párkapcsolatod rendeződik, ugyanis a kedvesed rájön, hogy te vagy élete szerelme és örökre veled marad.

Vízöntő: 2023 utolsó hónapjai bizonytalanságban telnek, ami nagyon megvisel. Ennek a helyzetnek azzal vethetsz véget, ha végre meghozod a régóta halogatott döntéseket az életeddel kapcsolatban. November közepén találkozhatsz valakivel, akivel igazán szenvedélyes kapcsolatban lehet részed.

Azt neked kell eldöntened, hogy belemész-e ebbe a kapcsolatba, ami nem lesz könnyű a te, vagy az ő élethelyzete miatt. Ha kapcsolatban élsz, akkor egy utazás segíthetne a feszültség oldásában, ugyanis végre tisztázhatnátok azokat a dolgokat, amelyek mindkettőtöket nyomasztott. A munkahelyeden váratlan jutalmat, anyagi juttatást kaphatsz 2023 végén.

Halak: A hangulatingadozásaid szélsőséges méreteket ölthet, ugyanis a szokottnál jobban ki leszel szolgáltatva a külvilág visszajelzéseinek 2023 utolsó hónapjaiban. Annak érdekében, hogy átvészeld ezt az időszakot, meg kell találnod a belső egyensúlyodat, ami által lelkileg stabilabbá válsz. Ebben segíthet a jóga vagy a rendszeres meditálás.

Novemberben találkozhatsz egy korábbi szerelmeddel, ami ugyan felzaklat, mégis így legalább esélyed lesz lezárni a múltat. Ha nincs kedved ehhez az egészhez, akkor is élj a lehetőséggel, mert egy őszinte beszélgetéssel tisztázhatjátok a régi félreértéseket és megbocsáthatjátok a régi bűnöket.

A múlt tisztázásával végleg lezárhatod azt, ami azért is fontos, mert így többé semmi sem zavarhatja meg a mostani párkapcsolatodat. Ha párt keresel, akkor december elején lehet szerencséd, ha nyitott szemmel jársz.

Anyagi téren nagy változásokra számíthatsz, és végre belevetheted magad egy régebb óta tervezett vállalkozásba, amire eddig nem volt lehetőséged. Végre megtehetsz mindent, amit szeretnél, mert a siker garantált.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com