Húsvéti horoszkóp

Ismerjük meg a legszentebb oldalunkat!easterMinden ember személyiségének van egy áldott jó oldala, de nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal a szent részével, amit érdemes lenne többször elővennie, erősítenie. A Húsvét most remek alkalom arra, hogy a csillagjegyünkből megismerjük, hogy melyik a legszentebb oldala a személyiségünknek.

Kos – Tűz: Nagyszombaton máglyát raktak a templom előtt vagy mellett, hogy így szenteljék meg a tüzet, aminek lángjaival meggyújtották a hatalmas húsvéti gyertyát. A tűznek mindig mágikus, tisztító, védelmező erőt tulajdonítottak az emberek.

Kosként a legszentebb oldalunk a bennünk lángoló tűz, szenvedély, amellyel képesek vagyunk életet lehelni a hétköznapokba, a környezetünkbe. Ha mi hozzáérünk valamihez, akkor arra mindig sok energiát fordítunk, tehát azt is mondhatjuk, hogy teremtünk.

Habár erről nem szoktunk megfeledkezni, az mégis elkerüli a figyelmünket, hogy ezt a tüzet megosszuk másokkal, hogy ezáltal motiváljuk őket. Jól tennénk, ha többet törődnénk másokkal, akiknek segíthetnénk megtalálni a saját belső tüzüket.

Bika – Tojás: Az élet, az újjászületés, a termékenység legrégibb jelképe a tojás. Annak ellenére, hogy kicsi, mégis azt mutatja, hogy milyen nagy a világegyetem, illetve szimbolizálja az élettelenből az életbe való átmenetet.

A tojások díszítése és festése is ősi hagyomány. A leggyakrabban a piros színt használják hozzá, aminek egyrészről mágikus oka van, másrészről Krisztus vérét jelképezi. A mi legszentebb oldalunk azért a tojás, mert maga vagyunk az Élet és annak szeretete. Imádunk élni, mulatni, szórakozni. Az életvidámságunkat és a határtalan optimizmusunkat másoknak is átadjuk.

A tojások díszítéséhez is van némi közünk, hiszen nagy művészt rejt a lelkünk. A szépérzékünket, művészi hajlamainkat ki kellene élnünk, hogy az egész világ megismerje az alkotásainkat. Emellett több fényt és életet kellene csempésznünk mások életébe, mert erre is képesek vagyunk.EasterEggs_have_a_history_of_their_ownIkrek – Kereplő: Biztos hallottuk a mondást, hogy „A harangok Rómába mentek”. Ez azt jelenti, hogy húsvétkor nem hallunk harangszót, mert ugyanolyan csend van, mint amikor Jézus védelmében szólalhattak volna fel az emberek, de senki sem nyitotta ki a száját. A csend ezt jelképezi, a kereplő pedig azt, hogy a szenvedés idején ezzel helyettesítették a harangokat.

Ikrekként imádunk nagyokat, jókat beszélgetni, mégis a legszentebb tulajdonságunk az, amikor tudjuk, hogy mikor kell elhallgatni, együtt érezni, mert ilyenkor tudunk megnyugtatni másokat, hiszen ebben a helyzetben találjuk meg a legtisztább vigasztaló szavakat.

A másik legjobb oldalunk a rendkívüli bátorságunk. Hatalmas igazságérzettel vagyunk megáldva, ezért képesek vagyunk akár hangos szóval is kiállni másokért. Ikrekként tehát remek ösztönökkel rendelkezünk. Mindig tudjuk, hogy mit kell tennünk.

Rák – Bárány: A legrégibb húsvéti jelkép, amely Jézust jelképezi. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsát követve feláldoztak egy hibátlan, egyéves bárányt, akinek a vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerüljék az Úr haragját. Az Újtestamentum szerint Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a Földre: „Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk”.

Rákként gyakran előfordul, hogy az áldozati bárány szerepében találjuk magunkat. Ennek oka az áldott jó szívünk, amivel bárkinek segítünk, ám naivságunk miatt későn vesszük észre, ha valaki csak ki akar használni.

Mindig, mindenkiben meglátjuk a jót, ezért szeretnénk mindenkit megmenteni. Rengeteg bennünk a szeretet, a kedvesség, és minden vágyunk, hogy ezt megosszuk az emberekkel. Tartsuk meg ezeket a tulajdonságokat, de ne hagyjuk, hogy mások kihasználjanak. Mostantól használjuk az eszünket, ha szeretetet, segítséget adunk, mert nem szabad, hogy ennek mi lássuk a kárát.

Oroszlán – Csibe: A születés, feltámadás, megújulás, átváltozás jelképe. Habár a csillagjegyünk egy hatalmas oroszlán, mégis a lelkünkben ott lakik egy kismacska is. Ugyanez a helyzet a csibével is, akiből nagy, „félelmetes” tyúk lehet.

Jobban szeretjük, ha erősnek, bátornak, rettenthetetlennek látnak mások, ám néha jobb lenne, ha megmutatnánk a kedves, jószívű, barátságos oldalunkat is, hiszen ez a legszentebb oldala a személyiségünknek. Legyünk néha ember közelebbiek, mert a környezetünk sokkal jobban szeretne, ha nem istenként viselkednénk, hanem megmutatnánk a kicsit finomabb, gyermekibb énünket.easterSzűz – Virág: A húsvéti képeslapokon, ábrázolásokon sokszor találkozunk virágokkal, mert ez az élet, a természet újjáéledésének, és a tavasznak a jelképe. Szűzként mi is virágok vagyunk, mert mindig nagy gondot fordítunk arra, hogy a környezetünk és önmagunk is szépek legyünk.

Kifinomult a szépérzékünk. Nagyon szeretjük, ha rendezett, tiszta, mesés környezet vesz körül. Bármit átformálunk, megújítunk, megszépítünk. Ezt a teremtőerőt elsősorban önmagunkon és az otthonunkon alkalmazzuk, pedig jól tennénk, ha másokkal is megosztanánk, és segítenénk nekik, hogy megtalálják a külső és belső szépséget. Segítsünk, hogy mások is virágba borulhassanak!

Mérleg – Parfüm: Húsvétkor elengedhetetlen elem a parfüm, vagy a kölni, hiszen a férfiak ezzel locsolják meg a nőket, hogy szépek és termékenyek legyenek. Mérlegként azért a parfüm jelképezi a legszentebb oldalunkat, mert kifinomult, elegáns, varázslatos, nagy szépérzékkel megáldott emberek vagyunk.

A legszentebb oldalunk a művészi tehetségünk, hiszen egyrészről intelligens, másrészről kreatív képességekkel rendelkezünk. A természetes bájunkkal, vonzerőnkkel, bárkit elvarázsolunk, és a kedvünk szerint befolyásolunk.

A befolyásoló képességünket szeretjük a saját javunkra fordítani, ám ezen változtatnunk kell. Gondoljunk másokra, akiknek segítsünk előhozni a belső istenüket, vagy legalább a legszentebb oldalukat.

Skorpió – Bor: Jézus vérét jelképezi a bor, ami más ünnepekkor is előkerül. Hozzánk azért van köze, mert minél idősebb a bor, annál jobb, pont mi. Ahogy telnek az évek, mi úgy válunk bölcsebbé, tapasztaltabbá.

Sok ismeretet szerzünk a világról, ezt a tudást pedig szívesen átadjuk másoknak. A legszentebb oldalunk éppen ezért az, hogy szeretünk másokkal mindent megosztani. Ha elég jó a viszonyunk, akkor a gondolatainkat, érzéseinket is feltárjuk a másik előtt.

Jól tennénk, ha kicsit nyitottabbak lennénk mások felé, és nem csak azokkal osztanánk mindent, akik mát kiállták a próbákat. Emellett, ahogy Jézus vérében, úgy a miénkben is ott van az a misztikus erő, amivel gyógyíthatunk, segíthetünk másoknak.

Nyilas – Nyúl: A szerencse, termékenység, szex, szerelem jelképe a nyúl, ami azért szimbolizálja a legszentebb oldalunkat, mert egyfelől mi is olyan szeretetreméltók vagyunk, mint a nyuszi.

Képesek vagyunk mások szívét felmelegíteni, és mosolyt csalunk az arcokra. Igazi jótét lélekként tele vagyunk kedvességgel, segítőkészséggel, ám emellett a hormonok is dúlnak bennünk. Pillanatok alatt vad, tüzes szeretővé válhatunk.

Az jó, hogy ennyire nyitott, barátságos, segítőkész emberré tudunk válni, de figyeljünk arra, hogy akkor se zárjuk el ezt az oldalunkat, ha csalódunk valakiben. Az sem baj, ha fontosnak tartjuk a testi szerelmet, de ne legyünk kicsapongók, hiszen akkor érezzük a legjobban magunkat, ha azzal lehetünk, akit tényleg szeretünk.locsolkodásBak – Búza: A húsvéti fészekben a zöld búzahajtásokra helyezett piros tojás jelképezi a feltámadt Jézust. A búzaszem „feláldozza” a formáját azért, hogy a hajtás kizöldellhessen. Talán a búza nem nagy, mégis a csírájában lévő erő hatalmas. Ez jelképezheti a bennünk megbújó csírát, amit ideje lenne kibontakoztatnunk.

Rengeteg bennünk az átalakító erő, amivel egyrészről önmagunkat, másrészről a környezetünket is átalakíthatjuk. Sokszor kicsinek, jelentéktelenek érezzük magunkat, pedig az a legszentebb oldalunk, hogy képesek vagyunk nagy dolgokra. Fedezzük meg a hatalmas erőnket, és használjuk!

Vízöntő – Víz: Hazánkban néhány helyen még betartják a locsolkodást. A víznek megtisztító, megújító erőt tulajdonítanak, ám az idő múlásával, a vizet felváltotta a parfüm, kölni. Vidéken anno a kút vízéből, vödörrel locsolták meg a lányokat, míg máshol a patakban fürösztötték meg őket.

Bennünk is ott van a víz, és annak megtisztító, átalakító ereje. Képesek vagyunk magunkat és a környezetünket is átformálni. Átadjuk másoknak az leképzeléseinket, ötleteinket, hangulatunkat.

Ha mi eltervezünk valamit, akkor azt meg is valósítjuk. Szerencsére tisztában vagyunk a teremtésnek eme formájával, ám jól tennénk, ha másoknak is segítenénk, hogy ők is átalakulhassanak!

Halak – Barka: Mágikus erőt tulajdonítottak a bolyhos virágos barkához, függetlenül attól, hogy a templomban megszentelték-e, hogy erősebb legyen. A múltban abban hittek az emberek, hogy a barkának gyógyító- és varázsereje van.

Halakként mi is hasonlítunk a barkára, mert látszatra kicsi, törékeny, sérülékeny, érzékeny, kifinomult embernek nézünk ki, de varázserővel rendelkezünk. Bűbájos és kedves természetünk mellett, élénk fantáziánkkal bárkit elvarázsolunk.

Emellett nagyon egyedi világgal rendelkezünk. A zord világ megtanított, hogy elrejtsük a személyiségünknek ezt a szent oldalát, de mégis jobb lenne, ha bátran felvállalnánk ezeket a legpozitívabb tulajdonságokat!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com