Így alakulnak a pénzügyeid a horoszkópod szerint!
A szerelem, az egészség mellett nagyon kíváncsiak vagyunk az anyagiakra is. Íme, néhány infó az évről.
A Bak számára pozitív lehet a karrier szempontjából az idei év. Nem csak alkalmazottként van nagy esélye az előre lépésre, fizetés emelésre, de a vállalkozók is igen szerencsések lehetnek, könnyen juthatnak nagyobb bevételhez. A siker sem marad el a pénz mellé. Amire nagyon oda kell figyelni, hogy az év elején induló magas energiaszint ne csökkenjen, fontos a határozottság, kiegyensúlyozottság, erő és a kitartás. A magánéleti problémák is befolyással lehetnek a munkahelyi teljesítményre, ezért otthon is rendben kell tartani a dolgokat. A sok munka mellett azért szükség van a feltöltődésre, ezért néha muszáj lazítani, relaxálni, pihenni, kikapcsolódni.
A Vízöntőnek sem lesz rossz éve anyagi szempontból, ám ezért tenni kell. A munkahelyen nem elég szorgalmasan dolgozni. Fontos a munkához való hozzáállás, a kapcsolattartás, a lelkesedés. A munkatársakkal érdemes jó viszont ápolni, érdeklődőnek lenni, illetve kreatív ötletekkel előállni. Megoldás lehet, ha a szabadidő eltöltésébe beleépül a munkával kapcsolatos témakörök boncolgatása. Érdemes a munkahelyi konfliktusokat kerülni.
A Halak számára a pénz csak akkor jön, ha azért keményen megdolgozik. Főleg az év első hónapjai lesznek igazán kemények, utána némi lustálkodásra is lesz idő. A lazább napokat mindenképp ki kell használni, az adja majd az energiát a nehezebb időszakra. Nem szabad hibázni, ezért a koncentráció nagyon fontos lesz 2018-ban, csak akkor lesz jó a profit, ha nincs tévedés. A szőnyeg alá nem ajánlott a munkahelyi megoldásra váró problémákat besöpörni, mert azzal csak kár keletkezhet. A siker és a nyereség nem csak erre az évre lesz jutalom, hanem megalapozhatja a jövőt is. Nem ajánlott kockáztatni.
A Kos csillagjegyűnek nem hullik az ölébe a pénz idén sem. Nem a szerencsére kell alapozni. A viselkedésbe is érdemes változásokat mutatni, hiszen számtalan konfliktus adódhat a munkahelyén is, ha makacsul és önfejűen jár el. Kicsit foglalkozni kellene a saját érzésekkel, önvizsgálatot tartani. Hiába próbál maximalistának mutatkozni, ha közben negatív dolgokkal bombázza a környezetét, ebben ez esetben ne várja a pozitív eredményeket. Amikor csak lehetősége van rá töltődjön fel, fontos a lelki béke és a nyugalom.
A Bikák éve anyagilag is jól indul, a lehetőségeket okosan kell kihasználni, nem árt a következetesség. Már csak azért sem, mert később nehézségekkel találhatja szemben magát, amiknek a leküzdésére igen nagy lelkiállapotra lesz szükség. A munka meghozza a gyümölcsét, de kiugró anyagi változásra nem kell számítani. Nem is ez lesz ennek az évnek a lényege.
Az Ikreknek a 2018, a lehetőség éve lesz. Nincs kizárva az anyagi gyarapodás, azonban az önképzés hozhat idén legtöbb eredményt. Nem kell tétovázni, ha továbbképzés, nyelvtanulás vagy bármely módú fejlődési lehetőség adódik. Sikerre kell számítani, szerencsére az ehhez szükséges kitartás és erő is adott lesz idén, élni kell a lehetőségekkel. Hosszú távon csak jól jöhet a megszerzett tudás. Az újba is nyugodtan belevághat, tarolni fog.
A Ráknak nem lesz egyszerű éve. A sikere, anyagi helyzete attól függhet, hogy mennyire képes alkalmazkodni a nehezebb helyzetekhez, illetve a kemény munkához. Igen nagy teherbírásra lesz szüksége ebben az évben, ha a bevételét szeretné növelni. Ennek ellenére mégsem tanácsos túlvállalnia magát, mert hamar kimerülhet, főleg akkor nincs értelme, ha a munka nem is ér annyit, amekkora a bele fektetett energia. Ne hallgasson mindenkire, csak a saját érdekeit tartsa szem előtt.
Az Oroszlán ne számítson nagy változásra a pénzügyeiben. 2018 szokatlanul sok nyomással és kihívással jár, főleg a tavasz és az ősz lesz igazán kemény. Meg kell tanulni a problémákat kezelni, berögzíteni azokat a fortélyokat, amelyekkel leküzdhetőek az akadályok a jövőben is. Ez egy tanulságos év lesz. A munkahelyen nem kifizetődő vitába bocsátkozni, ne kritizáljon, próbáljon meg empatikusan és tisztelettudóan viselkedni még feszült helyetekben is.
A Szűz, amennyiben becsületesen dolgozott tavaly idén learathatja a babérokat. Minden erőfeszítésének, kitartó munkájának meg lesz az eredménye. Ezt észlelheti a bankszámláján is. A magánélet talán sokszor elnyomhatja a munkát, de fordítva sem kizárt, ezért meg kell végre tanulni külön választani a kettőt. Nem szerencsés, ha az otthoni körülmények befolyással vannak a hivatására.
A Mérlegnek idén érdemesebb jobban dolgozni, mint többet. Az energiáit fektesse a minőségi munkavégzésbe. Nem sok értelme lesz túlhajtania magát, kevesebb munkával is nyereséges lehet, ha az maximálisan és kifogástalanul van elvégezve. A munkahelyi feszültségért felelős embereket inkább kerülje el, minthogy értelmetlen vitákba bonyolódjunk, ugyanis az hatással lesz a teljesítményére.
A Skorpiónak nem hoz túl sok bevételt, ha több dologba vág egyszerre, csak hogy hamarabb minél több pénzt szerezhessen. Sokkal jobban jár a tartós, rendszeres munkavégzéssel, tehát az állandó munkahely hosszú távon több hasznot hozhat. Ehhez türelemre és kitartásra lesz szüksége, de amint látható lesz a javulás a pénzügyek terén, könnyebben alkalmazkodik majd.
A Nyilasnak nem lesz nehéz éve. Sokkal kevesebbet kell dolgoznia, ugyanazért a pénzért, mint tavaly. Mindemellett fejlődhet is, hiszen számos lehetősége nyílik idén a kompetenciái fejlesztésére, ezeket a megszerezett tudásokat később kamatoztatni tudja majd, semmi esetre sem hagyja ki a lehetőségeket. Nyugodtabb éve lesz, az anyagiak miatt nem kell aggódnia, a munkája is lazább lesz, ez rendkívül jó hatással lesz a lelkére, testére.

Hozzászólások