Így hat a szerelmi életedre az Ikrekbe lépett Vénusz!

Mire számíthatsz érzelmek terén május 9-től?Annak köszönhetően, hogy a Vénusz, a szerelem bolygója, belépett a nyitott, kommunikatív és érdeklődő Ikrekbe május 9-én, megszűnnek a játszmák, a manipuláció, tehát a kapcsolatok őszintébbek lehetnek ebben a periódusban. Gondot csak az érzelmek túlgondolás okozhat, ezért a legjobb az lesz, ha azokat mindenki csak érzi, valamint megőrzi a nyitottságát és a spontaneitását.

A párkeresők sokat flörtölnek és bátran ismerkedhetnek, míg a párkapcsolatban élők esetében a testiségen kívül a közös érdeklődés is fontos lesz, hiszen annak köszönhetően mélyülhetnek el az érzelmek.

Azt, hogy hogyan alakulhat a szerelmi életed az Ikrekben járó Vénusznak köszönhetően, a csillagjegyed árulhatja el.

Kos: Bátran kérdezz rá a másik érzéseire és vágyaira, mert azzal semmit sem fogsz elérni, ha taktikázással próbálod kideríteni, hogy a kiszemelted hogyan viszonyul hozzád. Ha párt keresel, akkor a május 9-én Ikrekbe lépett Vénusz egy szép szerelmet hozhat neked, méghozzá úgy, hogy a hobbidnak köszönhetően ismered meg azt a személyt, aki megdobogtathatja a szívedet.

Bika: Annak hatására, hogy a Vénusz az Ikrekbe lépett, azt veheted észre magadon, hogy a szokottnál sokkal kommunikatívabb leszel az ismerkedés során. Ezt nagyon jól teszed, hiszen gyorsan közel kerülhettek egymáshoz az illetővel, ha nyitott leszel és bátran megmutatod neki a lelked szépségeit. Most semmitől sem kell tartanod, szavazz bizalmat annak, aki megtetszik!

Ikrek: Tekintve, hogy a jegyedbe lépett a Vénusz, így egyértelmű, hogy ez a te időszakod a szerelemben! Mivel a szexuális kisugárzásod alaposan felerősödik, így ne lepődj meg, ha azt veszed észre, hogy mágnesként vonzód az embereket. Ugyanakkor éppen ez a vonzerő az, ami miatt légy óvatos, és ne tarts egyszerre több vasat a tűzbe, mert az csak sok bonyodalmat és kevés örömöt eredményezne.

Rák: Ha van párod, akkor az Ikrekbe lépett Vénusz kiegyensúlyozottá teszi a kapcsolatodat, amibe ebben az időszakban ugyanannyi energiát tesztek bele a kedveseddel, illetve sikerül kiállnod magadért néhány jelentős kérdésben. Ha párt keresel, akkor egy olyan személlyel hozhat össze az élet, akivel úgy fogod érezni, hogy nagyon összeilletek, ugyanis kiválóan el tudtok beszélgetni mindenről.

Oroszlán: Az Ikrekbe lépett Vénusz hatására hajlamos leszel csakúgy belevetni magad a helyzetekbe, méghozzá úgy, hogy előtte nem tisztázod magadban az azzal kapcsolatos érzéseidet. Az teljesen rendben van, ha esélyt adsz az új ismeretségeknek, viszont az lenne a legjobb, ha érzelmileg is beletennéd magad ezekbe. Ne félj attól, hogy ha ezt megteszed, akkor csalódni fogsz! Emellett arra is számíthatsz, hogy könnyed flörtből nagy szerelem alakul ki ebben az időszakban.

Szűz: Az Ikrekben járó Vénusz hatására új szerelem veheti kezdetét az életedben. Ha párt keresel, akkor várhatóan most többet fogsz társaságba járni, az új párodat pedig a barátaidon keresztül ismerheted meg. Ha már kapcsolatban élsz, akkor ebben az időszakban ismét egymásra találhattok a kedveseddel és felerősödhet a köztetek lévő szenvedély.Mérleg: Annak hatására, hogy a Vénusz az Ikrekbe lépett, vonzani kezd a szokatlan, minden, ami nem hétköznapi. Ennek köszönhetően ismerhetsz meg valakit, akinek a személyisége nagyon más lesz, mint az eddigi szerelmeidé volt. Az sem kizárt, hogy ez a személy külföldi lesz, vagy legalábbis sok évig élt külföldön.

Skorpió: Az Ikrekbe lépett Vénusz hatására igazi Skorpióként kezdhetsz vágyni a mély közelségre és intimitásra. Ha valakivel éppen ismerkedési szakaszban jársz, akkor úgy elmerülhetsz a kiszemeltedben, hogy szinte teljesen megfeledkezel a külvilágról. Igazán szerelmes és romantikus időszak vár rád.

Nyilas: Az Ikrekben járó Vénusz hatására nehezebben találhatod az egyensúlyt az életedben. Ha kapcsolatban élsz, akkor ne akard folyton meggyőzni a párodat az igazadról, hanem igyekezz kompromisszumot kötni! Ha párt keresel, akkor most bárkit könnyedén elcsábíthatsz.

Bak: Bak jegyűként jellemző rád, hogy racionálisan közelítesz meg a világon mindent, ám most, hogy a Vénusz az Ikrekbe lépett, el kellene kicsit engedned magad, mert rendkívül romantikus időszak vár rád! A dolgod csak annyi, hogy engedd, hogy hasson rád a másik!

Vízöntő: Amíg a Vénusz az Ikrekben jár, addig a szerelmi életed felélénkül, megújul és új ingerek érnek, ami nagyszerű hatással lesz az egész életedre. Ha párt keresel, akkor több olyan emberrel is megismerkedhetsz ebben az időszakban, akikkel kölcsönösen vonzónak fogjátok találni egymást. Ha már van párod, akkor más színben kezdheted látni a viszonyotokat, ám ne aggódj, mert ez jó hatással lesz a szerelmetekre!

Halak: Halak jegyűként alaposan megválogatod, hogy ki az, akinek hajlandó vagy megnyílni, hiszen meg akarod védeni az érzékeny lelkedet. Az Ikrekben járó Vénusz időszakában azonban nem kell aggódnod, mert egy olyan személlyel ismerkedhetsz meg, akiben teljesen megbízhatsz. Ha párt keresel, akkor egy szép szerelem kezdődhet ebben a periódusban.

(Forrás: astronet.hu)


Hozzászólások

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

http://ujhazak.com