Így hat rád a Chrion bolygó 2018-ban

A karmikus sebekre hívja fel a figyelmet a bolygó, ami a gyógyulásban, a sors megértésében is segíti a csillagjegyeket.Az által enged bepillantást az előző életekbe a Chrion bolygó, hogy rávilágít azokra a karmikus sebekre, amelyekkel ebben az életükben élnek együtt a csillagjegyek. Emiatt egyfajta gyógyító szerepet is betölt a Chrion, mert segít megérteni a sorsunkat, így javítva az életminőségünkön.

Vajon 2018-ban hogyan hat rád az erőteljes érzelmeket kiváltó és karmikus leckéket előidéző Chrion? A csillagjegyed elárulja!

Kos: 2018-ban nagyon erősen hat rád a Chrion, ami abban fog megnyilvánulni, hogy rá kell jönnöd arra, hogy az életed javítására nem az a megoldás, hogy erőszakkal próbálsz mindent elérni. Idén le kell csillapítanod az akaratodat, hagynod kell, hogy az események a maguk útján haladjanak!

Amíg ezt nem látod be és fogadod el, addig hiába fogsz erőlködni, mert eredményt nem fogsz vele elérni, viszont az idegeidet és a lelki világodat fel fogod őrölni. 2018-ban meg kell tanulnod, hogy mikor jött el az ideje annak, hogy kicsit hagyd, hogy kicsússzon a kezeidből az irányítás!

Bika: A Chrion bolygó hatására túl sokat fogsz foglalkozni a külsőddel 2018-ban, mert bármit csinálsz, valahogy soha nem leszel elégedett azzal, amit a tükörben látsz, emiatt hajlamos leszel arra, hogy túlzásokba ess a célod elérése érdekében.

A Chrion bolygó miatt eddig ismeretlen, új, lappangó betegségek kerülhetnek felszínre. Annak is megvan az esélye, hogy szexuális téren tapasztalsz problémákat, de az is lehetséges, hogy az életed más területein kell szembenézned azzal a ténnyel, hogy elhanyagoltad azt. A Chrion segítségével felismerheted a problémákat, majd elindulhatsz a gyógyulás irányába.

Ikrek: 2018-ban gyakran úgy érezheted, hogy nehezen találod meg a közös nevezőt másokkal, sokat fogsz veszekedni, aminek oka hol félreértéseken fog alapulni, máskor azon, hogy mindenáron ki akarod harcolni a saját igazadat.

A Chrion bolygó hatására minden konfliktusod egy kapcsolati problémára és egy saját hibádra fog utalni, például arra, hogy erőszakosan viselkedsz, gyakran figyelmen kívül hagysz másokat.

Abban az esetben, ha ezt felismered és levonod a veszekedés tanulságát, akkor a Chrion úgymond eléri a célját, mert elindulsz a gyógyulás, boldogulás útján.

Rák: 2018-ban a Chrion felszínre hozza azokat a párkapcsolati vagy családi problémákat, amelyek eddig rejtve maradtak. Minden, amit korábban szőnyeg alá sepertél, most elfojtott érzésekkel és haraggal fog a nyakadba zúdulni.

Mindez azért következik be, mert ideje rendezned a problémás kapcsolatokat. Ha ez nem megy, akkor tovább kell lépned, hogy beteljesíthesd a szerelmi és családalapítási elképzeléseidet! 2018-ban nagyobb figyelmet kell fordítanod a családodra, de arra is, hogy megújítsd a kapcsolatodat.

Oroszlán: A Chrion bolygó hatására idén lehetőséged lesz arra, hogy önmagadat győzd le. 2018-ban rá fogsz jönni arra, hogy a problémáidat általában a saját egod okozza, emiatt siklanak félre a kapcsolataid, és emiatt nem találod a helyedet.

Erre nagy küzdelmek árán fogsz ráeszmélni, ám még ezt követően is elő fog fordulni, hogy elköveted ugyanazt a hibát, ugyanis továbbra is irányítani akarsz mindent és mindenkit, vagy egyszerűen elnyomsz másokat.

Ha eljutsz arra a pontra, ahol már nem önmagadat akarod a középpontba helyezni, vagy legalább magad mellé engedsz másokat is, akkor a kapcsolataid rendeződhetnek. Amikor ez megtörténik, akkor olyan hatalmas energiával gazdagodhatsz, amelyeket nem csak az egod táplálásához fogsz felhasználni.Szűz: A Chrion bolygó hatására 2018-ban szembesülnöd kell azokkal a testi panaszokkal, amikkel korábban nem foglalkoztál, ezért most visszatérnek. Emellett új tünetek is jelezhetik, hogy rossz az irány, amiben haladsz.

A Chrion nagy hatással lesz a kapcsolataidra, amiket úgy próbál egyensúlyba hozni, hogy ráébreszt arra, hogy az eddiginél sokkal nyitottabbnak és emberközelibbnek kellene lenned. 2018-ban el kellene engedned azt a régi félelmed, amely szerint mások irányítani akarnak, kihasználnak, eltipornak. Idén megtanulhatsz igazi bizalmat teremteni a kapcsolataidba.

Mérleg: 2018-ban elsősorban a párkapcsolati problémáidat hozhatja előtérbe a Chrion. A bolygó hatására felszínre bukkanhatnak azok a problémák, amelyeket igyekeztél elrejteni, vagy tudomást sem venni róluk, de a saját és a párod hibáival is számolnod kell, ez pedig odavezethet, hogy rájöttök, hogy jobb lesz, ha elválnak az útjaitok.

Ha nincs párod, akkor a Chrion rávezethet arra, hogy hol rontod el a kapcsolataidat, az ismerkedést. Többek között rájöhetsz arra, hogy hajlamos vagy csak az érzéseidre hagyatkozni, ha szerelemről van szó.

Skorpió: 2018-ban a Chrion minden olyan, saját hibáiddal kapcsolatos, dolgot előtérbe fog hozni az életedben, amiről tudomást sem akartál eddig venni. Idén számíthatsz arra, hogy nem egy helyzetben szembe kell nézned a birtoklási vágyaddal, féltékenységeddel.

A félelmeiddel is meg kell majd küzdened, tehát azzal, hogy megcsalnak átvernek, vagy elhagynak. Ez lesz az oka annak, ha szembetalálod magad a múltad és a jelenlegi párkapcsolatod problémáival. Nagy lesz a kísértés, hogy a régi formádat hozd, de muszáj lesz legyőznöd önmagadat, mert csak így fejlődhet a kapcsolatod, és te magad.

Nyilas: A csillagjegyedre jellemző, hogy hadilábon állsz a hit kérdésével, ugyanis hajlamos vagy a szélsőségekre, tehát vagy szkeptikusan állsz a témához, vagy fanatikusan hiszel valamiben. 2018-ban a Chrion hatására történhet valami, ami meghozza a hitedet, ha eddig hitetlen voltál.

Amennyiben már megvan a hitvallásod, akkor abban megerősödhet a meggyőződésed. Emellett komoly változásokon kell átesned, mert idén be kell látnod, hogy egyes régi filozófiák, nézetek már nem működnek. Ha képes leszel elengedni az idejétmúlt tanokat, akkor azok helyére újak érkezhetnek. Idén nagyon sokat kell tanulnod a spirituálisról.Bak: A csillagjegyedre jellemző, hogy nehezedre esik az elköteleződés, mert attól félsz, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz, rád kényszerítenek valamit, amit nem akarsz, és elveszted a szabadságodat.

A Chrion hatására idén kénytelen leszel szembesülni ezekkel az akadályokkal, amiknek a legyőzése után olyan áttörés következhet be a kapcsolatodba, amely akár eljegyzéshez, házassághoz is vezethet.

Emellett a munkahelyeddel való kapcsolatodat is megerősítheted, például azzal, hogy elkötelezed magad a hivatásod, állásod mellett. Ez az év mindenképpen a félelmeid feloldásáról fog szólni, valamint arról, hogy az életed bizonyos területén beteljesítheted a sorosodat.

Vízöntő: A csillagjegyed alapján a legnagyobb bajod az életben az, hogy nehezen hiszel másokban, a vallásban, az életszemléletekben, vagy ellenkezőleg, túlzásba viszed az ezekbe vetett hitet. Ha szkeptikus vagy, akkor a Chrion feszegetni fogja a határaidat, hogy minimum másokban tanulj meg bízni, hogy ne kelljen folyton készenlétben élned.

Ha a másik oldalt képviseled, akkor a bolygó el fogja érni, hogy csalódj a hitedben, mert például túlzásba viszed a másokra való támaszkodást, pedig a saját képességeidet sem kellene elhanyagolnod. A Chrion tágítani fogja a látókörödet, és megtanít arra, hogy ne becsüld le az anyagi világot!

Halak: A horoszkópod szerint mindig kész vagy feláldozni magadat másokért, de a Chrion hatására, ez visszafelé fog elsülni 2018-ban. Abban a hitben fogsz élni, hogy jót teszel, de valójában másoknak és saját magadnak is ártani fogsz.

Ez egy kemény lecke lesz a bolygótól, ami így szeretne leszoktatni a felesleges áldozathozatalokról. Szintén a Chrion szeretné elérni, hogy idén szembenézz azzal a félelmeddel, amely szerint senki sem szeret, senki nem ért meg. Ezen a téren is számíthatsz egy olyan leckére, aminek során leszámolhatsz a negatív életszemléleteddel. 2018-ban lehetőséged lesz arra, hogy megszabadulj minden karmikus terhedtől.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Ki a legjobb barát?

Ki a legjobb barát?

Kivel a legnehezebb és kivel a legkönnyebb baráti kapcsolatot ápolni?

2020 legnehezebb leckéje

2020 legnehezebb leckéje

A csillagjegyed alapján ez lesz a következő év legnagyobb kihívása a számodra.

Ezt hozza a Bakba lépett Jupiter a csillagjegyeknek

Ezt hozza a Bakba lépett Jupiter a csillagjegyeknek

2020. december 18-ig érezteti hatását az égi esemény.

Ezeket a leckéket kellett volna megtanulnod 2017 és 2019 között

Ezeket a leckéket kellett volna megtanulnod 2017 és 2019 között

Tekints vissza az elmúlt három évre a csillagjegyed segítségével, és nézd meg, hogy sikerült-e teljesítened a feladataidat!

A csillagjegyek véleménye a Black Fridayról

A csillagjegyek véleménye a Black Fridayról

Mindenkire más jellemző a nagy leárazás napján.

Ezzel kapcsolatban vagy a leginkább cinikus a horoszkóp szerint

Ezzel kapcsolatban vagy a leginkább cinikus a horoszkóp szerint

A csillagjegyed elárulja, hogy mi az, ami kiváltja belőled a cinizmust.

A csillagjegyek legrémesebb tulajdonságai

A csillagjegyek legrémesebb tulajdonságai

Három jellemvonás, amit a horoszkóp szerint szinte képtelenség elviselni.

Az év utolsó pénzügyi kihívása

Az év utolsó pénzügyi kihívása

Mivel kell még szembenézned 2019-ben?

Újévi fogadalmak 2020-ra

Újévi fogadalmak 2020-ra

Tervezed meg a megfelelő újévi fogadalmadat a horoszkóp segítségével!

Az FBI szerint ez a legveszélyesebb csillagjegy

Az FBI szerint ez a legveszélyesebb csillagjegy

A nyomozóiroda adataiból kiderült, hogy melyik állatövi jegytől kell a leginkább tartani.

http://ujhazak.com