Így hat rád a Nyilas telihold a csillagjegyed szerint (06.14.)

Tudd meg, hogy milyen hatással lesz rád és a sorsodra a júniusi Telihold a csillagjegyed szerint. 



Kos: 
Ambícióid most elkezdenek alakot ölteni. Érzed, hogy eljött az idő, hogy komolyra forduljanak a dolgok. Az ötleteidből terveket kell szőni, ehhez pedig nagyban támogatni fog téged a Nyilas jegyében járó Telihold. Érdemes kihasználnod az extra energiát is, amit most nyújt neked, azonban ha úgy érzed, hogy túlságosan sokat kaptál, fontos, hogy megpróbáld levezetni valamilyen aktív tevékenységgel. 

Bika: Teherbírásod tovább növekszik, hangulatod azonban a megszokott helyett kissé változatossá válhat, amit tovább fokozhat az, hogy úgy érzed siettetve vagy. Ez pedig egy olyan jelenség, amit kifejezetten utálsz. A felgyülemlett feszültséged könnyen levezetheted, ha alkotásba fogsz. Akár a munkába fordítod, akár valakinek az elkészítésébe, jobban fogod magad érezni. Érdemes egy kicsit leporolnod a művészi hajlamodat, amivel a jövőben akár viheted is valamire. 

Ikrek: A Nyilas Hold hatására sokkal jobban pezsegsz, mint általában, noha egyébként is mozgékonyságodról és nyüzsgésedről vagy híres. Ez a néhány nap, kifejezetten jó élményeket tartogat a számodra. Ha képes vagy egy helyre koncentrálni a figyelmed, akkor valami nagynak teheted le most az alapjait. Ügyelj rá, hogy a mostani felgyorsult energiáiddal, mozgásoddal ne sodorj el másokat, semmilyen értelemben. 

Rák: Filozofikus hangulatba kerülsz. Úgy érzed, hogy eljött az ideje átgondolnod a hitvilágoddal kapcsolatos nézeteidet. Kissé szorosabb szálak kezdenek el fűzni téged saját vallásod iránt és hívást érzel rá, hogy ezt az elköteleződést megoszd a szeretteiddel is. Tapasztalataidnak és gondoskodásodnak köszönhetően, utat mutathatsz most számunkra. 

Oroszlán: Átkerül a fókuszod magadról, másokra néhány nap erejéig. Felerősödik benned a nagylelkűség érzése és késztetést érzel rá, hogy ezt ki is fejezd a hozzád közelállóknak. Megjelenhet benned az igény a jótékonykodásra és az osztozásra is. Most valóban adhatsz egy kicsit mások számára a saját karizmatikus csillogásodból, engedd, hogy közelebb lépjenek hozzád a többiek. 

Szűz: Az átlagosnál is jobban irritál a rendezetlenség, ám ez most kifejezetten a gondolataidra vonatkozik. Tervek és ötletek ezrei vannak a fejedben és görcsösen rendbe szeretnéd őket tenni. Ezt azonban csak akkor érheted el, ha kissé lelassulsz és időt adsz magadnak arra, hogy ki találd, mit is szeretnél valójában. 

Mérleg: A sokáig halogatott döntés megbosszulhatja önmagát. Egyre erősebben érzed, hogy muszáj lesz ezt meglépned, különben a sors fog helyetted dönteni. A Nyilas Telihold alkalmával könnyebben átláthatod, hogy mik is azok a dolgok, amik valóban az érdeket szolgálják majd a jövőben és mik azok, amik nem. 

Skorpió: A Rákhoz hasonlóan, te is hívást érzel, hogy belső hitvilágoddal foglalkozz. Azonban most nem tudsz annyira mélyre merülni a témában, mint amennyire szeretnél, ez pedig frusztrálóan hathat rád. Érdemes lehet viszont átgondolnod, hogy a hétköznapi életedben mennyire élsz összhangban azzal, amiben hiszel. 

Nyilas: Rád fog hatni a legintenzívebben ez a Telihold. Benned megfogja mozgatni az összes témakört, ami a saját jegyedhez kapcsolódik. Feljön témaként a hitvilágod, a terveid, az ötleteid, az életfilozófiád. Tesztelésre kerül, hogy mennyire vagy hű mindezekhez és legfőképpen saját magadhoz. 

Bak: A kivitelezés nagy mestere vagy. Egyik megvalósított terved után, már falnád is a következőt. Azonban a következő dobásodhoz nagyobb logikára és előkészületre lesz szükséged, mint gondolnád, ami kissé meglep majd téged. A Nyilas Hold azonban segíteni fog téged abban, hogy most ne csak a tettek, hanem a tervezés embere is legyél. 

Vízöntő: Számodra tartogatja a legtöbb ötletet és tervet ez a Telihold. Ha nem figyelsz rájuk és nem jegyzed le őket, akkor azt fogod érezni, hogy belülről teljesen szétfeszülsz. Ragadj papírt, tollat és kezd el őket leírni, akármilyen banálisan is hangzanak. Köztük lesznek olyanok is, melyek nagy előnyhöz juttathatnak a jövőben. 

Halak: Megtapasztalhatod az életfilozófiáddal és hitvilágoddal való egyesülést, egy misztikus élményen keresztül, mely teljesen magával fog ragadni. A lebilincselő élmény, annyira sokat fog adni számodra, hogy még azon is elgondolkozol, hogy komolyabban elmerülj majd a témában, a jövődben. 

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com