Így hat rád a szeptemberi telihold!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz holdtölte idején.Szeptember 10-én a Halak jegyben kel fel a telihold, ami minden csillagjegyre hatást gyakorol, de nemcsak a holdtölte idején, hanem az azelőtti és azutáni néhány napban is. Azt, hogy te mire számíthatsz a szeptemberi telihold napjaiban, az alábbi horoszkópból tudhatod meg.

Kos: A szeptemberi telihold hatására kicsit hátradőlhetsz, és megengedheted magadnak, hogy elhidd, hogy az élet többről szól, mint csak a munkáról. Élj ezzel a lehetőséggel, mert biztos, hogy jót fog tenni, hogy kicsit nem foglalkozol a mindennapi problémáiddal, és nem hajtasz mindenáron a sikerre!

Fontos, hogy ne akarj folyton megfelelni mindenkinek, mert ez úgy sem fog sikerülni! A szeptemberi telihold hatására megnő a kreativitásod, amit fordíthatsz például az otthonod dekorálására.

Bika: Kimondottan érzelmes hangulatba hoz a szeptemberi telihold, aminek hatására ösztönösen keresni kezded azokat a helyeket és személyeket, ahol és akikkel igazán jól érzed magad. Emellett a szokottnál is erősebben érzed, hogy a tárgyaknál és az anyagi javaknál sokkal többet érnek a szemnek láthatatlan, szívben rejlő ajándékok. A szeptemberi telihold hatására mindennél többre fogod értékelni a jótetteket, a segítőkészséget és a szeretteiddel töltött időt, amit nagyon helyesen teszel.

Ikrek: A szokottnál is magabiztosabbá tesz a szeptemberi telihold, és talán még téged is meglep, hogy arra vágysz, hogy kicsit egyedül lehess. Ezek a napok ideálisak arra, hogy rendet rakj a fejedben, az érzelmeidben és a jövővel kapcsolatos terveid között.

A szeptemberi telihold időszaka arra is alkalmas, hogy megtedd az első lépést az álmaid megvalósítása irányába. Fontos, hogy ne akarj mindent azonnal! Mindenképpen adj időt magadnak, mert akkor biztos, hogy sokkal nagyobb sikereket érsz el!

Rák: Rák jegyűként nagyon fogod szeretni a Halakban járó teliholdat, ugyanis megnyugvást, belső békét hoz a számodra. Ebben az időszakban képes leszel kizárni a külvilágból érkező nyugtalanító híreket és azokat a félelmeket, amelyek beárnyékolhatják a mindennapjaidat és meggátolnak abban, hogy önmagad légy.

A szeptemberi telihold hatására felidézhetsz néhány régi emléket, mélyről feltörő érzelmek vehetik át feletted a hatalmat, amiből rengeteg erőt meríthetsz a folytatáshoz.

Oroszlán: Míg sokakat „holdkórossá” tehet a szeptemberi holdtölte, addig téged nem különösebben, ugyanis ebben az időszakban is tele leszel energiával, aminek hála a munka még könnyebben fog menni, a megoldásra váró dolgokkal kapcsolatban pedig úgy fogod érezni, hogy szinte tenned sem kell semmit, mert azok maguktól rendeződnek.

A szeptemberi telihold napjaiban az igazságérzetedet is felerősítik a bolygók, ezért ha egy sérelem miatt rossz érzésed van, akkor most lesz érdemes megszabadulnod attól, például úgy, hogy beszélsz az érintettekkel, vagy ha szükséges, akkor jogorvoslatot kérsz.

Szűz: A szeptemberi telihold időszaka ideális lesz a személyes problémáid megoldására. Szintén ezekben a napokban számíthatsz arra is, hogy régi emlékek jutnak az eszedbe, esetleg régen szerzett tapasztalatokhoz kell folyamodnod.

Ezzel kapcsolatban úgy érezheted, hogy ezek a visszaemlékezések hátráltatnak, visszahúznak, ám ez nem teljesen igaz. Lehet, hogy nem leszel a leghatékonyabb a szeptemberi telihold hatására, viszont kár lenne emiatt ostoroznod magad. Használd ki ezt az időszakot a gondolataid rendezésére, valamint engedd el a sérelmeidet, mert ha ezt megteszed, akkor érezhetően megkönnyebbülsz majd!Mérleg: Akkor érezheted magad a legjobban a szeptemberi telihold időszakában, ha tudatosan odafigyelsz arra, hogy olyan emberekkel töltsd az idődet, akiket igazán szeretsz és olyan tevékenységekkel foglalkozz, amelyek valóban boldoggá tesznek!

Ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkozz semmilyen kötelező feladattal, hiszen ez aligha lenne kivitelezhető, viszont igyekezz a lehető legkevesebb ideig foglalkozni azzal, ami rossz érzéseket kelt benned. A szeptemberi telihold napjaiban bátran menj moziba, színházba, olvass, hallgass zenét, táncolj, énekelj vagy fess!

Skorpió: A szeptemberi telihold hatására úgy érezheted magad, mintha eltalált volna Ámor nyila, ugyanis mindenkivel sokkal kedvesebb, szeretetteljesebb és elnézőbb leszel, éppen ezért a környezeted biztos, hogy örülne, ha nemcsak pár napig, hanem tartósan ilyen lennél.

Ez az időszak kiváló arra, hogy vendégeket hívj, vagy meglátogasd az idősebb rokonaidat, ismerőseidet. Emellett most minden esélyed meglesz arra, hogy megtaláld a hosszú távú boldogságot az életednek azon a területén, ahol ez hiányzik. Ha párt keresel, akkor ismerkedj, ha a karrieredet javítanád, akkor keress új munkát!

Nyilas: Kifejezetten kedvező napokban lesz részed a szeptemberi telihold időszakában, méghozzá azért, mert az életed minden területén könnyebbségekre számíthatsz. Bátran engedd szabadon a kreativitásodat, és engedd el a téged csak akadályozó berögződéseket! Ha ezt megteszed, akkor hatalmas dolgokat valósíthatsz meg egész kis idő alatt.

A szeptemberi telihold időszakában remekül működnek a megérzéseid, nagyszerűen ráhangolódsz másokra, úgyhogy igazán nehéz dolga lesz annak, aki téged akar átverni. Emellett nemcsak a környezetedben élők iránt nő meg a szereteted, hanem saját magad iránt is, ami nagyon helyes!

Bak: A szeptemberi telihold hatására még inkább a munkádra és a karriered építéséra koncentrálsz, méghozzá azért, mert lehet, hogy egy váratlan fordulat keresztbe húzza a számításaidat, még akkor is, ha minden eshetőségre felkészültél.

Ennek az oka lehet az, hogy a szeptember telihold napjaiban a szokottnál nagyobb teret adsz az érzelmeidnek. Most sokkal többet foglalkozol mások véleményével és azzal, amit a környezetedben élők gondolnak rólad. A legjobb az lesz, ha vársz néhány napot a fontosabb lépésekkel, mert akkor már sokkal könnyebb lesz minden!

Vízöntő: A pénzügyek terén érhetsz el hatalmas sikereket a szeptemberi telihold napjaiban. Ez azonban nem az jelenti, hogy biztos az öledbe hullik a szerencse, ugyanis ennél sokkal valószínűbb, hogy rátalálsz egy remek lehetőségre, vagy támad egy ragyogó ötleted, amiben mások is meglátják a fantáziát, és bőségesen megjutalmazzák a kreativitásodat.

A szeptemberi telihold időszaka nemigen kedvez a fontos döntések meghozatalának, ezért ha teheted, akkor ezeket halaszd el egy kicsit!

Halak: Mivel a te jegyedben lesz a szeptemberi telihold, ezért teljesen biztos, hogy te fogod a legjobban érezni magad a bőrödben ezekben a napokban. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az érzelmeid túlságosan magukkal ragadnak.

Ha teheted, akkor inkább ne írj alá fontos szerződéseket és ne köss túl kockázatos üzleteket a szeptemberi telihold időszakában. Ebben az időszakban az lenne a legjobb, ha el tudnál vonulni a világ zajától, hogy kicsit egyedül lehess. Ha ezt nem teheted meg, akkor próbálj időt szakítani egy vízparti sétára, mert az biztos, hogy sokat segítene a lelkiállapotodon.

(Forrás: marieclaire.hu)

Hozzászólások

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com