Így hat rád az előreinduló Mars!

Mire számíthatsz mától a csillagjegyed alapján?A Mars két és fél hónap után, január 12-én, végre elindul előre, aminek hatására beindulnak az elakadt ügyek és mindenki hatalmas energiát kap, hogy végre elinduljon előre. Azt, hogy te egészen pontosan mire számíthatsz az előreinduló Marstól, az alábbi horoszkópból tudhatod meg!

Kos: Mivel a Mars az uralkodó bolygód, ezért kicsit sem mindegy számodra, hogy aktuálisan hol jár, és hogy érzi magát ott. Ennek alapján augusztus óta kedvez neked, hogy az Ikrek jegyben jár, hiszen élénk a társasági életed, utazhatsz és tanulhatsz.

Ugyanakkor az rossz hatással volt rád, hogy tavaly október vége óta retrográd mozgást végzett a bolygó. Január 12-én azonban végre elindul előre, aminek hatása ismét életvidám és optimista leszel, valamint úgy érezheted, hogy esetedben csak most kezdődik az év.

Bika: Amióta a Mars hátráló mozgást végzett, azóta mintha blokkolná valami a pénz beáramlást. Bár panaszra így sem volt okod, mégis eluralkodhatott rajtad az aggodalom. Ennek január 12-én vége, ugyanis a bolygó végre elindul előre, ennek hatására pedig újra érkezik a pénz hozzád.

Azt egy pillanatig se szégyelld, hogy a pénz biztonságérzetet jelent a számodra! A világ elég álszent, és elég sokan hajtogatják, hogy az anyagiak nem fontosak, ám az igazság az, hogy bár az egészség és a szeretet számít a legtöbbet, mégis ez nem jelenti azt, hogy le kell degradálni a jólétet.

Ikrek: A jegyedben járó Mars hatására energikus és élettel teli voltál, de mostantól még inkább az leszel, annak köszönhetően, hogy a bolygó elindul előre január 12-én. Mostantól abbahagyod a nosztalgiázást, előre nézel, tele leszel ambícióval és ötletekkel.

Bár mindez nagyon jó, azt mégse feledd, hogy az ötletek semmit sem érnek megvalósítás nélkül. A saját érdekedben állíts össze egy stratégiai tervet arra nézve, hogy mikor vágsz bele a kivitelezésbe. Ne kapkodj, de ne is halogasd sokáig a cselekvést! Ha ezt megteszed, akkor teljes sikerre és elégedettségre számíthatsz.

Rák: Tavaly augusztus vége óta úgy érzed, hogy folyton elveszted a fonalat, és nem te irányítasz, ami normális, hiszen olykor előfordul, hogy az élet kiveszi az ember kezéből a döntés jogát. Te pedig csak az erre adott reakciódat választhatod meg. Pánikba esel, vagy inkább türelmesen megvárod, hogy eljöjjön a te időd.

Rák jegyűként szerencsére az utóbbi jól megy neked. Különösen akkor, ha nem foglalkozol a sopánkodó külső hangokkal, és csak a bölcs, békés belső hangodra figyelsz. Március végéig várnod kell, ami megéri, ugyanis a Mars akkor lép be a jegyedbe.

Oroszlán: Elég erőszakosnak érzed a baráti körödet mostanában. Megállás nélkül tanácsokat osztogatnak. Bár tudod, hogy ők csak jót akarnak, mégis összezavarhatnak, ami miatt sajnos a szokottnál több lehet a konfliktusod velük.

Január 12-ig képes voltál csendben elviselni, hogy kioktatnak, de most, hogy a Mars elindul előre, végre hangosan közölheted, hogy elég volt. Egy barát elmondhatja, hogy szerinte mi lehet a megoldás, de a felismerést és a cselekvést már rád kell bíznia. Ideje, hogy kiállj magadért, akkor is, ha emiatt valaki megbántódhat!

Szűz: Szűz jegyed alapján egyáltalán nem újdonság a számodra, hogy határozottan kell fellépned a karrieredben, hiszen augusztus vége óta a szerénység helyett az egészséges becsvágy hajtott előre és vezetett eredményre.

Tavaly októberben azonban megtorpanást tapasztalhattál, kételkedni kezdhettél abban, hogy jól csinálod-e, amit csinálsz. Január 12-től meggyőződhetsz róla, hogy jól jársz, ha a saját szekeredet tolod, elvégre más nem fogja. Készülj fel arra, hogy mostantól több fronton is helyt kell állnod. Bírni fogod, csak bízz magadban!Mérleg: Ha van valami, amit halogattál tanulás vagy vizsga témában, akkor a január 12-én előre induló Mars hatására lendületet kapsz, és kimozdulhatsz a holtpontról. Most már vess véget az időhúzásnak és a kifogások gyártásának!

Nyerj erőt abból, hogy átgondolod, hogy mennyi időt és energiát áldoztál valamire, ami eddig még nem hozott eredményt. Vannak a környezetedben olyan személyek, akik inspirálnak, és szurkolnak neked. Mondd el nekik a terveidet, és hallgass a biztatásukra!

Skorpió: Skorpió jegyed alapján már nagyon unod, hogy veszteségek érnek tavaly augusztus vége óta. Az elmúlt hónapokban lehet, hogy el kellett engedned embereket, terveket és pénzt. Sajnos ez nem ér véget azzal, hogy a Mars elindul előre január 12-én, ám legalább egyre biztosabban érzed, hogy már látod a fényt az alagút végén.

Ebben nem tévedsz, ugyanis a Mars jegyet fog váltan március végén, aminek hatására végre lezárul ez az időszakod. Amíg ez nem történik meg, addig nagyon figyelj oda arra, hogy mire költesz, mert könnyen kifolyik a pénz a kezedből, és nem csak azért, mert mindennek megy fel az ára.

Nyilas: A csillagjegyed szerint egyszerre több emberre gyakorolsz nagy hatást, ami zavart okozhat a párkapcsolatodban. Ha foglalt vagy, akkor féltékenység merülhet fel. Ha társat keresel, akkor sok jelentkező miatt fájhat a fejed.

Október végén sokat nosztalgiáztál, és Nyilasként rád nem jellemző módon, visszavágytál a régi időkbe, szerelmekhez. Ennek lesz vége január 12-én, a Mars előre indulásának hála. Most már tiszta vizet önthetsz a pohárba, és a jelenre, valamint a jövőre koncentrálhatsz.

Bak: Túl sokat aggódsz az egészséged miatt, pedig nem kellene. A vírusokról tudjuk, hogy minden télen támadnak, és sokan lebetegednek, de ez még nem jelenti azt, hogy biztos, hogy te is lerobbansz.

Bízz meg jobban az immunrendszeredben! Elvégre naponta több száz, vagy ezer vírust lenyelsz, mégsem leszel beteg, ugyanis jól dolgozik az immunrendszered. Január 12-én a Mars elindul előre, téged pedig arra motivál, hogy mozgással, sporttal és friss levegővel segítsd a szervezeted megfelelő működését. Emellett jó lenne, ha a betegség helyett más témákkal foglalkoznál!

Vízöntő: A Marsnak köszönhetően tavaly augusztus vége óta tele vagy jobbnál jobb ötletekkel, amikhez a legjobb, ha gyermeki, tiszta, felhőtlen optimizmussal állsz hozzá. Igaz, ez a folyamat tavaly október óta kicsit lelassult, de ennek január 12-én vége, ugyanis a Mars elindul előre, aminek hála ismét remekelni fogsz.

Mostantól nyugodtan foglalkozhatsz egyszerre több dologgal, ám csak addig, amíg ezek száma kontrollálható! Vagyis ne aprózd el magad, és ne vállalj el tarthatatlanul sok dolgot!

Halak: Tavaly augusztus vége óta sok volt a családi vita, amit nagyon rosszul viseltél. Tavaly október vége óta korábbi konfliktusok kerültek újra elő, te pedig nem értetted, hogy miért rágódnak a múlton a szeretteid.

Most, hogy január 12-én a Mars elindul előre, sajnos csak az fog megváltozni, hogy régi helyett új oka lesz a konfliktusoknak. Neked a békéltető szerepét kell magadra vállalnod. Egyáltalán nem baj, ha nem veszel magadra minden feszültséget.

(Forrás: astronet.hu)


Hozzászólások

Valentin-napi horoszkóp

Valentin-napi horoszkóp

Így telhet a szerelmesek napja 2023-ban!

Ilyen hatással lesz rád a februári telihold!

Ilyen hatással lesz rád a februári telihold!

A horoszkópból kiderül, hogy mire számíthatsz a február 5-ei Oroszlán holdtöltétől.

Így hat rád a Nap és a Merkúr kvadrát Uránusz!

Így hat rád a Nap és a Merkúr kvadrát Uránusz!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz a februári 4-e és 21-ei nehéz fényszögtől.

Ez kell a csodás a Valentin-naphoz 2023-ban!

Ez kell a csodás a Valentin-naphoz 2023-ban!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mivel teheted meséssé a szerelmesek napját február 14-én.

Év eleji motiváló szavak

Év eleji motiváló szavak

Ezekre a mondatokra van most a legnagyobb szükséged a horoszkóp szerint.

Életúthoroszkóp

Életúthoroszkóp

Milyen ösvényt jelöltek ki számodra az égiek?

2023-as siker horoszkóp

2023-as siker horoszkóp

Mit kell tenned a siker érdekében az esztendőben!

Melyik karakter lehetsz a Wednesday című sorozatból?

Melyik karakter lehetsz a Wednesday című sorozatból?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy melyik szereplőre hasonlítasz a legjobban.

Csokoládéhoroszkóp

Csokoládéhoroszkóp

Melyik édességre hasonlítanak a csillagjegyek?

Miért nem talált rád a szerelem 2022-ben?

Miért nem talált rád a szerelem 2022-ben?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mi miatt került el a boldogság tavaly.

http://ujhazak.com