Így lehetünk sikeresek

Mire kell figyelnünk, ha szeretnénk célba érni?horoscope201234A horoszkóp sok apróságból áll össze. Fontos, hogy mikor születtünk, hogy akkor milyen helyzetben álltak a bolygók, de a Holdról sem elég csak annyit tudni, hogy éppen melyik fázisban jár.

Ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor az egymással szemben álló Holdcsomópontot kell megvizsgálnunk. Ez lehet felszálló vagy leszálló. A Holdcsomópontok a tengely csúcspontját alkotják, ami átvágja a horoszkópot.

A leszálló Holdcsomópont megmutatja, hogy milyen erősségeink vannak, míg a felszálló arra mutat rá, hogy ezeket hogyan fejleszthetjük és használhatjuk a legsikeresebben. A Holdcsomópontok matematikailag kiszámított pontok, amik a Hold Föld körüli pályáját, illetve a Föld Nap körüli pályáját metszi.

Habár a Holdcsomópontok nem csillagok, nem planéták, mégis nagyon fontos szerepet töltenek be a horoszkópban, mert ez a mi belső „menedzserünk”, aminek a vizsgálatából kiderül, hogy hogyan lehetünk sikeresek másoknál.

Ebből megtudhatjuk, hogy milyen módon adhatjuk el magunkat a legokosabban, milyen képet alakítsunk ki magunkról, a személyiségünket hogyan kamatoztathatjuk a legjobban, valamint miképpen hozhatjuk ki magunkból a maximumot.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Holdcsomópontokból azt is megtudhatjuk, hogy mit kell megváltoztatnunk a viselkedésünkön, mire fektessünk nagyobb hangsúlyt, miről szokjunk le.

Fontos tudnunk, hogy a Holdcsomópont-tengely tempója lassú, mivel 18 évig tart mire egyszer végigjárja az állatövet, és egy jegyben akár több, mint egy évig is benne ragadhat.horoscope2Felszálló Holdcsomópont a Kos jegyében áll: Vegyük ezt felhívásnak arra, hogy állhatatosan képviseljük a véleményünket, jobban bízzunk önmagunkban, és hódítsunk meg egy független helyet! Az igényeink néha túlságosan magasak. A fejlődésünk érdekében fontos, hogy tekintettel legyünk másokra.

Felszálló Holdcsomópont a Bika jegyében: Olyan embereket vonzunk magunkhoz, akik gyengék, bizonytalanok. Az nem baj, ha egy kicsit segítünk nekik a fejlődésükben, de arra ügyeljünk, hogy ne váljunk tőlük függővé! A sok ötletünket, tehetségünket használjuk arra, hogy bevonzzuk a pénzt!

Felszálló Holdcsomópont az Ikrek jegyében: Ideje, hogy szakítsunk a régi előítéletekkel, ám ez nem jelenti azt, hogy vonuljunk ki a társadalomból, amire egyébként hajlamosak vagyunk. A mi helyünk az élet közepén van, hogy közvetítsünk az emberek között.

Felszálló Holdcsomópont a Rák jegyében: Mi vagyunk a nagy Anya, Apa, de nem csak a családunk életében, mert más embereket is szívesen vezetünk. Legyen szó munkahelyről, egyesületről, pártról, mi biztos, hogy szívesen kormányzunk másokat.

Felszálló Holdcsomópont az Oroszlán jegyében: Nagyon melegszívű, büszke teremtések vagyunk. A mi dolgunk az, hogy az öntudatunkkal vezessünk másokat, miközben le kell győznünk a gyengeségünket, ami az, hogy kicsinek és jelentéktelennek hisszük magunkat.

Felszálló Holdcsomópont a Szűz jegyében: Előfordul, hogy a természetfeletti világba szeretnénk elmenekülni a valóság elől. Az erősségünk abban rejlik, hogy az ötleteinket gyakorlatiasan tudjuk megvalósítani.moonnFelszálló Holdcsomópont a Mérleg jegyében: A képességünk az, hogy meg tudjuk nyerni az embereket, és úgy érjük el a céljainkat, hogy azokért nem is kell harcolnunk, mert vonzzuk a sikert.

Felszálló Holdcsomópont a Skorpió jegyében: A spirituális, érzékek feletti világ a területünk, ezért ne kapaszkodjunk túlzottan az anyagi értékekbe!

Felszálló Holdcsomópont a Nyilas jegyében: Hajlamosak vagyunk a kíméletlen őszinteségre, ezért arra kell nagyon odafigyelnünk, hogy ne bosszantsunk fel, ne sértsünk meg másokat a tapintatlan véleményünkkel. A liberális, világra nyitott tulajdonságaink tehetnek sikeressé.

Felszálló Holdcsomópont a Bak jegyében: Mindig kiállunk a számunkra fontos ügyek, emberek mellett, ezért a bátorság az erősségünk.

Felszálló Holdcsomópont a Vízöntő jegyében: Nagy érdeklődést mutatunk a tudományos kérdések iránt. Miközben kutakodunk, megvilágosodunk, dicsőséget és elismerést szerzünk. Fontos, hogy ne legyünk felületesek, mert arra sokszor hajlunk!

Felszálló Holdcsomópont a Halak jegyében: Számunkra fontos az élet magasabb értelmének kutatása, ami spirituális síkra vezet. Érzékek feletti, látnoki hajlamaink vannak, amiket jó lenne, ha fejlesztenénk.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Így gazdagodhatsz meg az őrangyalod szerint.

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

A horoszkóp segít, ha nem tudod, hogy melyik virágot válaszd.

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Milyen jó irányra számíthatsz az asztrológia szerint?

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hogyan kellene töltened az idei vakációdat.

Fura unatkozási szokások

Fura unatkozási szokások

Milyen különös dolgot csinálsz, ha unod magad?

Életkedv-horoszkóp

Életkedv-horoszkóp

Így nyerheted vissza a lelkesedésedet, ha mostanában kedvetlennek érzed magad!

Húsvéti angyalüzenet

Húsvéti angyalüzenet

Ezt tanácsolják az angyalok az ünnepre!

Virághoroszkóp

Virághoroszkóp

Ennek a virágnak örülhetnek a nők a csillagjegyük alapján.

http://ujhazak.com