Ilyen ex lehetsz a horoszkóp szerint!

A csillagjegyedből kiderül, hogy hogyan viselkedsz a volt pároddal.Ahogy az életben minden, úgy a szakítás is sokféle lehet, de az is, hogy az elválás után hogyan viselkednek egymással az egykori szerelmesek. A horoszkóp most ezzel kapcsolatban árulja el, hogy milyen ex lehetsz a csillagjegyed alapján.

Kos: Általában derült égből villámcsapásként hat az, ahogy szakítasz, ráadásul nem végzel fémunkát, pontosan felsorolod, hogy szerinted milyen okok miatt nem működik a kapcsolat, majd miután jól összetörted a kedvesed szívét, távozol. Ezek után képes vagy jelentkezni az exednél, hogy igyatok meg egy kávét és csevegjetek, mintha mi sem történt volna.

Bika: Nem erőszakos módon, de birtokló személyiség jellemző rád. Ha szakítasz, akkor valószínű, hogy az exed többé nem hall felőled, de a jelenlétedet érzékelheti a közösségi oldalakon, hiszen az internetes kémkedés a véredben van. Mivel nehezen engeded el a dolgokat, embereket, ezért nagy az esélye annak, hogy a másik félnek kell kimondania a végső szót.

Ikrek: Rólad elmondható, hogy nincs nagy különbség aközött, hogy randizol vagy szakítasz valakivel, mert mindig távolságot tartasz és óvod a személyes teredet, még akkor is, ha kapcsolatban élsz.

Ikrek jegyed miatt az is jellemző rád, hogy akár egy napon belül váltakozik, hogy egyik pillanatban hűvösen viselkedsz, a másikban már forrón közeledsz a párodhoz, akinek komoly kihívás követnie téged. Az igazság az, hogy a csillagjegyed alapján jobb, ha inkább ex vagy, mint pár, mert számodra mindig sokkal izgatóbb a tiltott gyümölcs.

Rák: Rák jegyed alapján elmondható, hogy néha rémisztő ex lehetsz. Soha nem tudod igazán elengedni a párodat, ezért arra vágysz, hogy kapcsolatban maradjatok, még jóval a szakítás után is, ráadásul kész vagy bármikor kideríteni, hogy tényleg jó-e felmelegítve az a bizonyos káposzta. Az exed soha nem lehet biztonságban, ha a közelében vagy.

Oroszlán: Oroszlán jegyed alapján elmondható rólad, hogy téged a dráma éltet, éppen ezért valószínű, hogy hatalmas, színpadias szakítással hagyod ott a párodat. Még mielőtt azonban megtennéd ezt a lépést, képes vagy rávezető üzenetekkel és váratlan felbukkanással zaklatni az exedet, aki akkor jár a legjobban, ha úgy gondol rád, mint egy kedvenc sorozatra, aminek egyszer biztos, hogy vége lesz.

Szűz: Titokban azt gondolhatod, hogy nálad jobb párt biztos, hogy nem fog találni a párod, de legbelül mégis kételkedsz abban, hogy elég jó vagy neki. Ez a lelki vívódás vezethet nálad szakításhoz, ami után soha nem teszed túl magad teljesen a dolgon, az pedig nagyon elégedetté tesz, ha az exed következő kapcsolata rövid időn belül véget ér. Elvégre te megmondtad, hogy nem fog nálad jobbat találni.

Mérleg: Mérleg jegyűként jellemző rád, hogy amikor szakítasz, akkor már azt is tudod, hogy ki lesz a következő párod, éppen ezért sokkolhatja az exedet, hogy milyen gyorsan túltetted magad rajta, milyen könnyen megy neked a változtatás. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora rajongótáborral rendelkezel, akkor ugyanez már nem is olyan megdöbbentő.

Skorpió: Ha valaki túléli a veled való szakítást, akkor jobb, ha vissza sem néz, megváltoztatja a telefonszámát, sőt, a legbiztonságosabb az, ha elköltözik, ugyanis Skorpió jegyed miatt nagy a valószínűsége annak, hogy bosszút állsz vagy visszavágsz a volt párodnak, különösen akkor, ha nem te szakítottál.

Nyilas: Nyilas jegyed alapján valószínű, hogy barátok maradtok az exeddel a szakítás után. Ez azért lehetséges, mert túl vicces és szórakoztató vagy ahhoz, hogy sokáig haragudjanak rád. Ez csak akkor nem mondható el rólad, ha találkozol az exed új párjával, akiről kiderül, hogy már akkor is ismerte a volt kedvesedet, amikor még veled járt.

Bak: Bak jegyűként egyfajta versenyként fogod fel a szakítást, amit meg akarsz nyerni, vagyis exként iparkodsz jobban kinézni, mint a volt párod, teszel valami figyelemfelkeltőt, reklámozod a sikereidet, vagyonodat, mert mindezt az exed orra alá akarod dörgölni.

Vízöntő: Az exed még telesírja miattad a párnáját, amikor te már űrhajót építesz, felfedezed a műanyag újrahasznosításának egy új módszerét, vagy a cápákkal úszol, hogy így hívd fel a figyelmet az állatvédelemre.

Természetesen neked is van szíved, de az nem úgy működik, mint a legtöbb emberé. Számodra az emberiség jövője sokkal fontosabb, mint egyetlen személyé, ezért az exed nem várhatja el, hogy a szakítás után még hallani fog rólad.

Halak: Ha veled valaki szakít, akkor az számíthat a könnyeidre és a könyörgésre, hogy találkozzatok, beszéljétek meg a dolgokat. A volt párod akkor cselekszik a legjobban, ha nem hagyja magát, és távol tart magától, ugyanis ez a te érdeked, mert így leülepednek benned a történések. Egy idő után túlteszed magad a szakításon, és keresni kezded a következő nagy szerelmet, hiszen Halak jegyűként imádsz szerelmes lenni.

(Forrás: marieclaire.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com