Íme a rangsor, amiből kiderül, hogy ki mekkora csaló!

Vajon kik a legnagyobb játékosok a csillagjegyek között?Az emberi személyiséghez hozzátartozik a csalásra való hajlam. Abban viszont már nem vagyunk egyformák, hogy mennyire élünk ezzel a képességünkkel, hajlandóak vagyunk-e a saját hasznunkra fordítani azt?

Míg valaki a legkisebb színészkedésre se képes, addig más olyan nagy játékos, hogy az élete bármely területén képes napi szinten hazudni, csalni. Mivel ez nagyban függ a személyiségtől, de szerepet játszhat benne az asztrológia is, ezért a horoszkóp most az alapján állította rangsorba a csillagjegyeket, hogy ki mekkora játékos. Kezdjük lentről felfelé!

12 – Mérleg: Egy Mérleg előbb adja oda mindenét, minthogy bárkinek is ártson. Neki az ilyenfajta játszadozás soha sem tetszett, az ezzel szerzett sikert pedig szennyesnek tartja. Ő egyetlen játszmát se tudna véghez vinni, mert már annak a közepén bűntudata támadna és bocsánatért esedezne.

11 – Rák: Ennek a csillagjegynek a szülötte túl szoros kapcsolatban áll az érzelmeivel, arra pedig egyszerűen képtelen lenne, hogy ártson valakinek. Ugyanakkor a Rák elég ravasz a megtévesztéshez, tehát csak arról van szó, hogy nem szeret ilyen helyzetekbe keveredni.

10 – Oroszlán: A horoszkóp szerint az Oroszlán túl komoly személy ahhoz, hogy játszadozzon az emberekkel. Ha az ötletet esetleg szórakoztatónak találja, akkor sem fogja megvalósítani, mert az értékrendszere megakadályozza ebben.

9 – Nyilas: Erről a csillagjegyről elmondható, hogy kevésbé csaló hajlamú, és csak akkor kezd játszadozni, ha úgy érzi, csapdába esett, és ez az utolsó lehetősége arra, hogy kiszabaduljon. A Nyilas azonban nem jó színész, könnyen rá lehet jönni, ha sántikál valamiben. Ehhez elég csak belenézni a szemébe.

8 – Kos: A horoszkóp szerint a Kosnak nincs könnyű dolga, ha másokkal akar játszadozni, de amikor úgy érzi, hogy megúszhatja szárazon a dolgot, akkor nem fogja ki hagyni a lehetőséget.

7 – Bika: A Bikának remek üzleti érzéke van, aminek hála, egyszerűen megszerezi, amit akar. Ehhez gyakran nem fél másokkal játszani, csal és megfélemlít, ha erre van szükség. A Bika annyiban legalább egyenes, hogy őszintén elmondja a másiknak, hogy semmit sem jelent a számára.

6 – Ikrek: A horoszkóp megítélése szerint az Ikrek nem direkt rossz, hanem csak azt akarja, amije másoknak is van, de ezért semmit se akar tenni. Az Ikrek esetében soha nem szabad elfelejteni, hogy kettős személyiség, ami miatt kifejezetten ingatag és kiszámíthatatlan.

5 – Halak: A Halak passzív csillagjegy, aki kiváló színész. Ő bármikor hajlandó bárkit megtéveszteni, ha ez kell ahhoz, hogy elérje a céljait. Ha valaki kölcsönad neki, akkor ő azt ajándéknak fogja venni, vagyis soha nem fogja visszafizetni a kölcsön kapott pénzt.

4 – Vízöntő: A horoszkóp alapján a Vízöntőről elmondható, hogy rengeteg érzelmi fegyvere van arra, hogy valakit hazugságokon és áruláson keresztül tegyen tönkre. A Vízöntő megtévesztő ígéretek tesz, hamis reményt kelt, aztán nem állja a szavát. Ő arra is képes, hogy egy szempillantás alatt összetörje mások álmait.

3 – Bak: A Bak legnagyobb erőssége a türelem. Ő rendkívüli szemmel ügyel a részletekre, ráadásul zseniális a projektek megalkotásában. Ha a Bak képes valamilyen szerepbe bújni, akkor azt minden gond nélkül megteszi, különösen akkor, ha tudja, hogy megússza a dolgot. Az is jellemző rá, hogy szereti kihasználni mások jóságát.

2 – Szűz: A horoszkóp elemzése szerint, ha a Szűz akar valamit, akkor azt komisz, manipulatív módon fogja kiszedni az érintett félből. Ő először az illető közelébe férkőzik, addig ügyeskedik, amíg elnyeri annak bizalmát, aztán elveszi, amit akar, majd minden előjel nélkül eltűnik.

1 – Skorpió: A Skorpió játszmákra született, imádja feszegetni az emberek érzelmi határait. Számára az okozza a legnagyobb élvezetet, ha a célpontja nem könnyű préda, viszont előbb vagy utóbb a legkeményebb ellenfelét is megtöri.

(Forrás: tudasfaja.com)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com