Januári egészség horoszkóp

Testi és lelki szempontból mi várható az év első havában?Úgy látszik, hogy 2018 minden szempontból jól fog indulni, hiszen a szerelem és a karrier után, az egészség horoszkóp szerint is remek formában leszünk. Ha esetleg valami mégis ledöntene a lábunkról, akkor azon is gyorsan felülkerekedhetünk. A te egészséged hogyan alakul januárban? A csillagjegyedtől megtudhatod.

Kos: Januárban nem lesz olyan betegség, ami elkaphatna, mert a benned lévő szeretet természetes védelmet nyújt, ráadásul az együttérzésessel képes leszel másokat gyógyítani. Ha arra lesz szükség, akkor szívesen meghallgatod azt, aki ezt igényli, ez pedig már nagy lépés a gyógyulás felé.

Ugyanakkor mozgásra is serkenthetsz másokat, például azzal, hogy csapatot szervezel, amit irányíthatsz, vezethetsz. 2018 első havában tegyél meg mindent, amit a szíved diktál! Ne gondolkozz sokat semmin, mert az csak lebeszélhet a jó, egészséget támogató ötletekről!

Bika: Nagyon kevés odafigyelésre van szükséged ahhoz, hogy elkerüld a betegségeket januárban, amikor is a hiúságod okozhat nehézségeket, ugyanis ez elszívhatja az ez energiádat, ami utat nyithat a betegségeknek.

A mérgelődés helyett inkább gondolkozz majd el azon, hogy hol és miért csappant meg az erőd! Amennyiben hajlandó leszel figyelni, a szívedet pedig kitárod a körülötted lévők előtt, akkor erre nem lesz szükséged. A csendes alázat, hit mind védelmet nyújthat a betegségekkel szemben, ráadásul így másoknak is segíthetsz.

Ikrek: Januárban a gyomrod jelezheti, ha túl komolyan veszel néhány dolgot, esetleg úgy gondolod, hogy csak neked lehet igazad, nem figyelsz a körülötted lévőkre, és csak a saját véleményedet ismételgeted.

A hangulatváltozásaid sem javítanak a helyzeten, ám a barátaid segíthetnek, elvégre ők úgy szeretnek és fogadnak el, ahogy vagy, ez pedig valószínűleg elég ahhoz, hogy csillapodjanak a nagy kilengéseid. Amikor sikerül visszatalálnod a középpontodba, akkor a betegségek sem érhetnek utol. Ebben a sport is nagy segítségre lesz.

Rák: Januárban kerüld a titkos dolgokat, különösen akkor, ha azon öncélúak, mert annak a terhét nem bírnád el. A bűntudat, erőtlenség, fáradtság mind olyasmi, ami miatt kiszolgáltatottá válsz a betegségekkel szemben. Az év első havában elsősorban a tüdőd és a gyomrod lehet veszélyben.

A kíváncsiskodás és a pletykálkodás is elveheti minden energiádat, ráadásul emiatt még a pároddal is összerúghatod a port. Hidd el, hogy mindez téged viselne meg a legjobban, tehát jobb lesz, ha sokkal jobban fogsz vigyázni magadra januárban!Oroszlán: Januárban a mosolyod biztosíthatja be az egészségedet, ugyanis ezzel kivédheted az összes betegség támadását. Ugyanakkor a cél érdekében kerüld a túlzásokat, mert a végletesség árát mindenkinek meg kell fizetnie.

A benned lévő hit és lendület segíteni fog, hogy ne veszítsd el a középpontod, ám ehhez az is kell, hogy mozogj, sportolj, mert ez az egyik legjobb egészségmegőrző, betegséget távol tartó eszköz. Mindemellett a szerelem is megvédhet, mert ez nagy érzelmeket kelthet benned, ám arra figyelj, hogy a külsőségeknek ne kerekíts túl nagy feneket, mert a hiúság nem véd meg, hanem utat enged a betegségeknek.

Szűz: Januárban előfordulhat, hogy a főnököd hangulatváltozásai lesznek hatással rád, hiszen a felőle érkező feszültség kikezdheti a gyomrodat. Ez a hatás azonban csak addig tart, amíg rá nem jössz arra, hogy a hangoskodásával és a vitáival csak elismerésre, szeretetre és odafigyelésre vágyik.

Ha az év első havában valaki bajban lesz, akkor annak biztos, hogy segíteni fogsz, még akkor is, ha a főnöködről lesz szó. Ha ezt megteszed, akkor te magad is védve leszel a betegségekkel szemben.

Mérleg: Annak ellenére, hogy január a tél közepe, amikor könnyű lebetegedni, te mégsem gyengélkedsz, hiszen a lendületed és a hited megvéd. Az év első havában szellemileg és fizikailag is mozgásban leszel, ráadásul szeretettel és megértéssel fordulsz minden felé.

A betegségek nem találhatnak rajtad fogást, kivéve akkor, ha valamiből hiúsági kérdést csinálsz, vetélytársakat látsz másokban, esetleg a valóságnál többet akarsz mutatni. Mindez elszívná az energiádat, ami rést nyithat a védelmeden.

Skorpió: Januárban egy pillanatig sem kell aggódnod, mert a benned tomboló szeretet mások számára is érezhető lesz. Az év első havában jól fogod érezni magad a bőrödben, az energiád nem megy el arra a szenvedélyes akaratra, ami általában jellemezni szokott.

Januárban mindent el fogsz érni, amit szeretnél, mert az erődet nem, csak a minden elképzelésedhez való görcsös ragaszkodást hagytad el. Annak érdekében, hogy tényleg védve legyél a betegségekkel szemben, táplálkozz és élj egészségesen. Ha kell, akkor erre pénzt is áldozz!

Nyilas: Januárban nem leszel beteg, mert jól fogod érezni magad a bőrödben, teremtesz, sikert érsz el. Ha esetleg túl gyorsan haladnál, vagy a hiúság csapdájába esnél, akkor az égiek időben figyelmeztetnek, hogy ebből baj lesz, tehát neked csak észre kell ezt venned, és akkor elkerülheted a megcsúszásokat.

Az egészséged megőrzése érdekében sportolj, ám ezt se vidd túlzásba! Januárban, ha kedvet kapsz a művészethez, akkor alkoss valamit, mert ez is védelmet adhat a betegségekkel szemben!Bak: Januárban el kell kerülnöd a titkos dolgokat, ahogy azt is, ha érzed, hogy valamit nem kellene megtenned, mert csak érdek áll a hátterében! Ez azért fontos, mert az év első havában nem leszel képes arra, hogy cipeld a válladra pakolt terheket.

A következő hetekben a gyomrod és a torkod jelezheti, hogy valamit nem képes bevenni, ám annak kicsi a valószínűsége, hogy ez megtörténik, mert ragyogni fogsz, sikereket érsz el, tele leszel érzésekkel, akár szerelemmel is. Januárban nem lesz benned félelem, ami ellopná az energiádat, így engedve, hogy a betegségek ledöntsenek a lábadról.

Vízöntő: Januárba ne menj bele vitákba, akkor főleg ne, ha a barátaiddal rúgnád össze a port, mert az így születő feszültség könnyen rámehet a gyomrodra, a torkodra, de akár a tüdődre is! Ne essetek túlzásba, hanem tartsátok tiszteletben, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága!

Okosan hallgassátok végig egymást, és fogadjátok el, hogy a másik a saját helyzetében másképpen nézi ugyanazt a dolgot! Ne felejtsd el, hogy a megértés megvéd a betegségekkel szemben, míg a veszekedés nem!

A megértés nem fog nehezedre esni, köszönhetően annak, hogy nyitva tartod a szíved. Januárban jó lesz veled beszélgetni, ezért pusztán a léted is elég ahhoz, hogy másokat gyógyíts.

Halak: Januárban az összes betegséggel szemben védelmet fogsz élvezni, köszönhetően annak, hogy tele leszel szeretettel, együttérzéssel. Amellett, hogy ez a két dolog megvéd, még a lendületed, a gyorsaságod, az önbizalmad és a sikereid is visszaverik a betegségek támadását.

Mindemellett a sportról se feledkezz el 2018 első havában, hiszen a mozgás maga az élet! Januárban tele leszel energiával, amit használj fel arra is, hogy hívd össze a barátaidat, alkossatok csapatot, nyüzsögj, mert így tényleg nem tudnak mit kezdeni veled a bacilusok, ezért inkább más áldozatot fognak keresni.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com