Játékos Halloween horoszkóp

A csillagjegyünkből kiderül a rejtett, eltitkolt sötét oldalunk.HalloweenHiába próbáljuk magunkról elhitetni, hogy szentek vagyunk, a horoszkópunk lebuktat minket, és elárulja, hogy milyen gonosz, sötét, rejtett oldala van a lelkünknek. A játékos Halloween horoszkóp most feltárja, hogy mit akarunk eltitkolni, s innen nem lesz visszaút.

Kos – Ördög: Nyílt titok, hogy bennünk a tüzes, szexi ördög bujdos. Mi vagyunk a társadalom megrontói, mert bárkit rá tudunk venni arra, hogy bűnös dolgokat tegyen. Lázadást szítunk és arra ösztönzünk másokat, hogy tomboljanak.

Igazi hedonistaként imádunk élni, szórakozni, de ez akkor esik a legjobban, ha partnerünk is van hozzá. Szeretjük, ha legalább egy kicsit beleüthetjük az orrunkat mások dolgában, illetve az is kedvünkre van, ha úgy befolyásolhatjuk az eseményeket, ahogy nekünk tetszik.

Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy a kedvenc hobbink az, ha mások sorsával játszhatunk úgy, mintha filmet forgatnánk. Szerencsére sokszor jó dolgok sülnek ki mindebből.

Bika – Frankeinstein: Ha az alapszemélyiségünket nézzük, akkor jóságos, kedves, barátságos, melegszívű személyek vagyunk, ám azzal nagyon fel lehet bosszantani, ha igazságtalanságot, elnyomást tapasztalunk. Ilyenkor Frankeinstein tör elő belőlünk.

Nálunk nehéz elérni, hogy a sötétség eluralkodjon felettünk, de az, akinek ez sikerült, azzal néz szembe, hogy elvakult dühvel, méreggel fogunk tombolni. Amikor ez történik, akkor mindenkinek jobb, ha a közelünkbe se jön.

Ha valaki mégis megérzi a haragunkat, akkor az illetőt keményen kiosztjuk, és olyat is kimondunk, amit máskor nem, mert tudjuk, hogy a megjegyzéssel nagyon megbántjuk a másikat. Amikor tombolunk, akkor csak az tud lenyugtatni, akihez a legjobban kötődünk, és aki minden szeretetünket és bizalmunkat a magáénak tudhatja.blackcatsIkrek – Fekete macska: Amennyiben azt akarjuk, akkor szerencsét, áldást hozunk mindenkinek. Kedves, törődő, bújós személyként, örömöt csempészünk a környezetünk életébe, ezzel melengetve a szívüket.

Ez azonban csak addig tart, amíg az érdekeink nem kívánnak meg mást. Ha viszont a céljainkhoz az kell, akkor hízelkedéssel törjük össze mások szívét és ideáit. A szépségünkkel, természetes bájunkkal mindenkit leveszünk a lábáról.

Ha valaki megbánt, felidegesít, akkor vadmacskaként lekaparjuk az illető arcát. Attól függően, hogy milyen sérelem ért, furfangos bosszút eszelünk ki. Ebben az esetben kifejezetten balszerencsét hozunk az ellenségeink fejére, sőt, akár meg is átkozzuk őket a mágikus képességeinkkel. Jobb, ha velünk nem cicáznak!

Rák – Gonosz tündér: Az egyik pillanatban még a megtestesült jóság vagyunk. Csodát teszünk másokkal, mindenkivel kedves, szerető, családokat összetartó emberként viselkedünk, mint egy Jó Tündér.

Ez a csodálatos, melegszívű viselkedés azonban csak addig tart, amíg valaki el nem éri nálunk, hogy fellázadjunk, és mindent romba döntsünk magunk körül, amit felépítettünk. Amikor eluralkodik rajtunka Gonosz Tündér, akkor féltékenység, irigység jellemzi a viselkedésünket.

Ha összetörik a szívünket, akkor mi sokkal durvábban törjük össze a másét. Olyan csípősen kezdünk viselkedni, hogy a legőszintébb, legkritikusabb véleményünket fogalmazzuk meg, és ezt eresztjük másokra, ezzel megmérgezve a lelküket, elméjüket.

Ugyancsak jellemző ránk, hogy hajlamosak vagyunk kihasználni másokat, amennyiben az érdekeink ezt követelik meg. Képesek vagyunk mások fülébe elduruzsolni az akaratunkat, illetve elültetjük bennük a kételkedés és aggodalom magvait.

Oroszlán – Fáraónő: A vérünkben van a vezetés, irányítás, luxus- és csillogásszeretet. Számunkra azt jelenti a normális, hogy körülrajonganak, elhalmoznak a szeretettel, figyelemmel, elismeréssel. Hihetetlenül nagylelkűek, nemesek, jóságosak és kegyesek lehetünk, amíg át nem esünk a ló túloldalára.

A rejtett tulajdonságunk az önzőség, ami nem ismer határokat. Képesek vagyunk lenézni másokat, sőt, szolgaként kezeljük őket, és olykor megjutalmazzuk, máskor ordítozunk velük.

Utáljuk kiadni a kezünkből az irányítást. Ha valaki megpróbálja ezt elvenni tőlünk, vagy irányítani akar, akkor keményen lesújtunk az illetőre. Nem tűrjük a korlátokat, szeszélyesek, kiszámíthatatlanok vagyunk, ám az, aki ért hozzánk, kenyérre kenhet.widowSzűz – Fekete Özvegy: Az egyik pillanatban ártatlan, halk szavú, gyönyörű, varázslatos, tiszta és nemes teremtések vagyunk. A lelkünk legmélyén azonban ott van a Fekete Özvegy, aki bárkit elbűvöl, magához ragad.

Igazi szexbombaként bármit elérünk, megszerzünk. Amikor valakit különösen a szívünkbe zárunk, akkor úgy behálózzuk az illetőt, hogy teljesen a magunknak mondhassuk. Leírhatatlanul ragaszkodó lelkek vagyunk.

Minden téren meg akarjuk szerezni azt, amire szemet vetettünk. Nem hagyjuk, hogy másé legyen az, amit magunknak akarunk. Ha pedig nem figyelünk eléggé magunkra, akkor képesek vagyunk elszívni más energiáját.

Mérleg – Szellem: Az egyik jellemző tulajdonságunk az, hogy nagy a tudásunk, hiszen nagyon sok mindent láttunk, éltünk át a történelem során, ráadásul mindig, mindenre emlékszünk. Ez egyszerre lehet jó és rossz.

Egy vita hevében például, ha az érdekeink ezt kívánják, akkor képesek vagyunk felhozni a múltat, amit fegyverként fordítunk a másik ellen. Emiatt furfangos stratégák vagyunk. Tudjuk, hogy mikor kell lecsapni az emberre.

Attól sem riadunk vissza, hogy másokat kísértsünk a tetteikkel, bűneikkel, ígéreteikkel, és a kritikával sem fukarkodunk. Amikor nem másokat kísértünk, akkor élvezzük az életet, sodródunk az árral, a szívünk pedig nyugodt. De jaj annak, aki érzelmi vihart támaszt!

Skorpió – Vámpír: Senki sem képes ellenállni a külső és belső vonzerőnknek, mert igazi gaz, szexi csábítók vagyunk. Nagyon jól tudjuk, hogy elég egy pillantás, szó, és máris az ujjunk köré csavartuk a másikat.

Olykor nyugodt szívvel felhasználjuk a vámpír oldalunkat, és élvezzük, hogy hatalmunk van mások felett. Az áldozataink lesik a kívánságainkat, és mindenki olyan akar lenni, amilyenek mi vagyunk.

Ahogy a vámpírok, úgy mi is egy kicsit az áldozatainkból töltekezünk fel, de vér helyett inkább az elismerésüket, odaadásukat fogyasztjuk, mert ettől leszünk erősebbek. Hajlamosak vagyunk rátapadni arra, akit kiszemeltünk.VampireNyilas – Múmia: Ahogy a múmiák, úgy mi is évezredek óta pihenünk, és arra várunk, hogy valami feltámasszon a porainkból. Sokszor üresnek érezzük magunkat, gyakran merengünk az élet nagy kérdésein, és próbáljuk meglelni a helyünket a világban.

Érezzük, hogy a lelkünk idős, illetve sok dolgot láttunk, éltünk meg. Arra a személyre várunk, aki életet lehel belénk, valamint új értelmet ad az életünknek. Követni akarjuk ezt az illetőt, és teljesítenénk minden kívánságát, mert gyakran könnyebbnek érezzük az életet, ha mások mondják meg, hogy mit tegyünk.

Ezt egyszerűbbnek érezzük, mint azt, hogy egyedül találjuk meg a lényeget, azt, akivel boldogok lennénk. Mindebből következik, hogy mindig annak a nyakán fogunk lógni, aki végre felébreszt.

Bak – Csontváz: Úgy hozunk döntést, mintha életről és halálról lenne szó. Lassan, alaposan, kritikusan alkotjuk meg az elhatározásainkat. Amikor rólunk van szó, akkor egy nagy adag önzéssel a saját javunkra döntünk.

Ha másokról van szó, akkor is szeretjük, ha mi vagyunk előrébb. Jobbak akarunk lenni másoknál. Utálunk veszíteni, csalódni, néha pedig olyan sötétség robban ki belőlünk, amivel megijesztünk másokat.

Alapjainkat nézve olyan nyugodtak vagyunk, mint egy sírban fekvő évszázados csontváz. Amikor azonban valaki felbosszant, akkor nincs előlünk menekvés, mert a bosszúálló természetünk nem ismer határokat, ráadásul igen kreatív megtorlást tudunk kieszelni.

Vízöntő – Zombi: Ha nem kapjuk meg a reggeli kávét, vagy késő estig dolgozunk, akkor nem is meglepő a számunkra, hogy a titkos oldalunk egy zombi. Hajlamosak vagyunk teljesen kifordulni önmagunkból. Ezt nem nehéz elérni nálunk, mert könnyen keveredünk vitákba, hatalmi harcokba, érzelmi viharokba.

Túl mély érzésű, empatikus emberként egyszerűen átvehetjük mások gondját, baját, gondolatát, ez pedig szinte megőrjít. A lelki békénket nem nehéz felborítani. Amikor ez megtörténik, akkor gondolkodás nélkül, hirtelen haragtól vezérelve faljuk fel az embereket, ezt pedig később sajnálni fogjuk.magicHalak – Gonosz boszorkány: A szépség, kedvesség, báj mögött ott él bennünk a Gonosz boszorkány, ami azt jelenti, hogy nem fogjuk vissza magunkat, ha az érdekeink az kívánják. Látványunkkal, nagylelkűségünkkel elvarázsoljuk az embereket, akiknek a bizalmát így szerezzük meg.

Amikor eljön a megfelelő pillanat, akkor lecsapunk, és a ketrecünkben végzi az áldozat. Könnyen befolyásolunk másokat, mert az elbűvölés, megigézés a rejtett képességünk. Mindig megtaláljuk a módját annak, hogy megkapjuk, amit akarunk.

Ha kell, akkor minden földi és mágikus módszert bevetünk, hiszen nekünk a kisujjunkban van a boszorkányság. Jobb, ha tőlünk senki sem fogad el almát, vagy süteményt!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com