Ki és milyen bosszúálló?

A megtorlás melyik eszközei jellemzőek a csillagjegyekre?A bosszú nem vezet sehova, nem kapjuk meg tőle a vágyott elégtételt, mégis sokan és sokféleképpen próbálják megtorolni, ha kirúgják, szakítanak vele, esetleg kihasználják, átverik, vagy rájönnek, hogy valaki a szeretteiket bántotta.

A bosszúhoz rengetegféle eszközt választhatunk, a horoszkóp pedig most azt árulhatja el, hogy melyik csillagjegyre mi jellemző ezen a téren.

Kos: Ha rájön, hogy valaki ártott neki vagy a szeretteinek, akkor hihetetlenül kegyetlenné válik a bűnössel szemben. Habár a Kost nehéz kihozni a sodrából, mégis amikor ez valakinek sikerül, akkor ez a csillagjegy a bosszú legszínesebb módjait választja.

Előfordul, hogy egyszerűen nekimegy a másiknak, míg máskor olyan „elegánsan” intézi a bosszút, hogy a vétkes már-már kezdi azt hinni, hogy a Kos túltette magát a dolgon, ám akkor egy kiszúrt kerék, vírusos számítógép elgondolkodtatja az illetőt, hogy nem-e az ő keze van a dologban. A bosszú terén a Kos vagy szörnyen nyers, vagy rendkívül fantáziadús.

Bika: A horoszkóp szerint a Bika nem egy született bosszúálló, még akkor sem, ha őt vagy egy szerettét bántották meg. Ez legfeljebb akkor változhat, ha tényleg hatalmas bántalom érte a szeretteit, de a Bika akkor is csak legfeljebb szóban átkozza el a vétkest, de talán még ez sem menne neki.

Ez a csillagjegy túlságosan emberpárti, elképesztően türelmes és jószívű ahhoz, hogy a bosszúnak bármelyik eszközét is bevesse. A Bika a légynek sem ártana, önmagával szemben is megbocsátó, ám az kihozhatja a sodrából, ha azt látja, hogy olyasvalakit bántanak, aki nem tehet semmiről, vagy védtelen.

Ikrek: Általában úgy gondol a bosszúra, mint kicsinyes és méltatlan dologra, de még az Ikreknél is el lehet érni azt a pontot, amikor szívesen válogat a bosszú eszközei között, különösen akkor, ha valaki durván megsérti az önbecsülését vagy valami nagyon ocsmányat követtek el ellene.

Az Ikrek nem híve a tettlegességnek, ezért arra még akkor sem vetemedik, ha valaki nagyon mocsok volt vele. Ez a csillagjegy a sértéstől függően dönti el, hogy milyen formában vesz elégtételt.

Általában a szavaival kardoskodik, azzal döfi le a vétkest, akiben még jól meg is forgatja a pengét.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha azonban olyasmiről van szó, ami az Ikrek megítélése szerint tűrhetetlen, akkor képes cselt szőni, csapdát állítani, amibe a bűnös szépen belesétálhat.Rák: Kifejezetten érzékeny, megértő, hihetetlenül türelmes és jó lélek a Rák, de csak addig, amíg nem jön rá, hogy valaki olyat tett vagy mondott, amivel bántotta a szeretteit, a családjait, mert akkor a Rákból kitör a szörnyeteg.

Ha bosszúra kerül a sor, akkor ennek a csillagjegynek a szülötte kifejezetten kegyetlen. A Rák esetében az még a jobbik eset, ha durván visszaszól, porig alázza, elátkozza a vétkest, ám ennél durvább eszközökhöz is hajlandó nyúlni, például a vázához, amit hozzávág a másik fejéhez, de a hajtépés sem áll távol tőle.

Oroszlán: Ez a csillagjegy a klasszikus „szemet szemért, fogat fogért” bosszú híve, tehát pontosan annyit fizet vissza, amennyit kapott. Az Oroszlán általában sokáig tűr, azt vallja, hogy nem lesz gyerekes, nem süllyed le a másik szintjére, mert a bosszú nem megoldás, méltatlan dolog.

Amikor azonban valaki átlépi nála a határt, akkor az Oroszlán nem szórakozik, hanem egyszerűen megsemmisíti az ellenséget. Olykor attól sem riad vissza, hogy fizikailag rendezze a számlát, de ebbe az esetben inkább az anyagi károkozás „híve”. Mindemellett az Oroszlán nagyszerűen képes megtalálni mások leggyengébb pontját.

Szűz: A bosszú eszközei közül a nyers bosszút választja, amiben nincs semmi elegancia vagy taktika. A Szűz nem kertel, hanem egyenesen lecsap a bűnösre, nem ritkán szó szerint, mert például összetöri rajta a tányérkészletet, kioszt neki néhány pofont, de az sem elképzelhetetlen, hogy baseball ütővel esik a vétkes autójának.

Ha tehát a Szűznél betelik a pohár, akkor teljesen megőrül, elveszti az önkontrollját. Szerencsére csak ritkán fordul elő, hogy annyira kiborul, hogy szétverjen mindent és mindenkit, ám jobb nem tesztelgetni a Szüzet, mert kiszámíthatatlan teremtés.

Mérleg: Született békepárti, aki utálja a konfliktusokat, a harcokat, tehát a bosszú nem az ő terepe. A Mérleg nagyon türelmes, nyugodt személy, akit nehéz kiborítani, ám ő sem szent, nála is megvan az a határ, amit jobb nem átlépni, mert olyankor kötelességének érzi a megtorlást.

Amikor a Mérleg eljut arra a pontra, hogy ideje visszaadni a kölcsönkenyeret, akkor hatalmas fantáziáról tesz tanúbizonyságot. A bosszúállása ugyanolyan művészi, amilyen ő maga. Nagyon ravaszul kiszagolja az ellenfele gyenge pontját, ahova annyira durva csapást mérhet, ami teljesen összetörné az illetőt. A Mérleg olyan összetett bosszút talál ki, amiből világosan kiderül, hogy egyszerre zseni és őrült.

Skorpió: A horoszkóp szerint a Skorpió a bosszúállás mestere, ugyanis senki más nem tud olyan elegánsan, művészien és kifinomultan bosszút állni, mint ő. Az eszközök közül a Skorpió nem választja az erőszakot, mert a verekedésnél sokkal jobban szereti sorozatos szerencsétlenségekkel kínozni az ellenfelét.

Ha valaki kihúzza a gyufát a Skorpiónál, akkor az a személy számíthat rá, hogy elromlik, tönkremegy, behorpad az autója, ám mindez nem sunyi módon történik, mert ez a csillagjegy tesz róla, hogy a bűnös tudja, hogy ő volt az elkövető.

A Skorpiónál szinte vérre megy a bosszú, mert nem elégszik meg annyival, hogy szenvedjen és könyörögjön a másik, hanem porrá akarja zúzni. Ennél a csillagjegynél csak az az egy szerencséje lehet az embernek, hogy nehéz felpiszkálni a Skorpióban lakó szörnyet, ám jobb nem kísérletezni ezzel!

Nyilas: Ez a szélsőséges csillagjegy egyszer életvidám, vicces, a szabályokat betartó személy, de a következő pillanatban már elképesztően pesszimista, gúnyos alak, aki minden létező szabályt megszeg, tehát képtelenség megjósolni, hogy mire és hogyan fog reagálni.

A Nyilas nagyon szenvedélyes, tüzes, emiatt a bosszú terén nem egyszer gondolkodás nélkül robban, akkor pedig tör-zúz, tombol, míg végül kő kövön nem marad.Bak: Mivel kifejezetten anyagias személy, ezért a Bak a bosszú eszközei közül azt választja, amivel anyagi kárt okozhat. Ez a csillagjegy általában nagyon nyugodt, békés, türelmes lélek, ám abban az esetben, ha valakinek mégis sikerül felhergelnie, akkor a Bak addig jár az illető nyakára, amíg az a padlóra nem kerül.

A bosszú terén a Bak a Ludas Matyi-féle módszert kedveli, vagyis mindet háromszorosan fizet vissza. Ha azonban valaki bocsánatkéréssel fordul hozzá, akkor a Bak hajlandó lehet visszavenni a bosszújából.

Vízöntő: Lehet, hogy spirituális, vallásos személy a Vízöntő, aki jobban szeret segíteni másoknak, mint ártani, ám őt is meg lehet annyira bántani, hogy kiforduljon önmagából, akkor pedig egy sokkal kegyetlenebb arcát mutatja a világ felé. Ez akkor is bekövezik, ha nem neki, hanem valamelyik szerettének ártottak.

Amikor a Vízöntő eljut odáig, hogy bosszút akar állni, akkor a legördögibb módszert választja. Habár ezt alapesetben senki sem feltételezné róla, mégis pont, hogy az érzékenysége veszi rá arra, hogy sötét dolgokat műveljen azzal, aki ellene vétkezett. A bosszúra éhes Vízöntő nem híve a testi és anyagi kár okozásnak, mert ő inkább a bűnös lelkét veszi célba.

Halak: A csillagjegyek közül a Halak a legkevésbé bosszúálló típus, mert túlságosan jámbor, békés természetű ahhoz, hogy másoknak ártson. A Halak már csak azért sem válogat a bosszú eszközei között, mert általában vall valamilyen vallási, spirituális nézetet, amihez hozzátartozik, hogy azt kapja vissza, amit adott, és ő nem szeretné, ha a karma miatt visszakapná a rossz tetteit.

Habár annak kicsi a valószínűsége, hogy a Halak bosszút fog állni, azt mégsem lehet mondani, hogy szó nélkül hagyja a sértést vagy a bántást, főleg akkor, ha egy védtelen emberi vagy állati lélekről van szó.

Az biztos, hogy a Halak nem fog válogatni a bosszú eszközei között, mert legfeljebb csak szóban elátkozza a vétkest, de azt is hirtelen felindulásból, aminek persze nagy ereje lehet a hitvallása szerint, de ilyenkor ez eszébe sem jut.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Így gazdagodhatsz meg az őrangyalod szerint.

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

A horoszkóp segít, ha nem tudod, hogy melyik virágot válaszd.

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Milyen jó irányra számíthatsz az asztrológia szerint?

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hogyan kellene töltened az idei vakációdat.

Fura unatkozási szokások

Fura unatkozási szokások

Milyen különös dolgot csinálsz, ha unod magad?

Életkedv-horoszkóp

Életkedv-horoszkóp

Így nyerheted vissza a lelkesedésedet, ha mostanában kedvetlennek érzed magad!

Húsvéti angyalüzenet

Húsvéti angyalüzenet

Ezt tanácsolják az angyalok az ünnepre!

Virághoroszkóp

Virághoroszkóp

Ennek a virágnak örülhetnek a nők a csillagjegyük alapján.

http://ujhazak.com