Kik fognak a legjobban szenvedni júniusban?

Ez a három csillagjegy egyáltalán nem leli örömét a nyár első havában.Habár a legtöbben boldogok vagyunk a tudattól, hogy végre megérkezett a június, vele együtt pedig hivatalosan is beköszöntött a nyár, mégsem repes mindenki az örömtől, legalábbis a horoszkóp azt állítja, hogy most is akad három olyan csillagjegy, amelyek arról ismertek, hogy nagyon kemények, most mégis kifejezetten szenvedni fognak.

Vajon melyik három csillagjegyről lehet szó, és mit tehetnek ők annak érdekében, hogy elviselhetőbb legyen a júniusuk? Alább kiderül!

Kos: Ennek a csillagjegynek az uralkodó bolygója a Mars, ami június 26-án hátráló mozgásba kezd, ám a Kos nem kizárólag ettől a naptól kezdve fog szenvedni, hanem egész júniusban érezni fogja a lassító, akadályozó energiákat.

A nyár első havában meglepő erővel törhet rá a Kosra a szabadság utáni vágy, úgy érezheti, hogy szabadon szárnyalna, mint a madarak, ami mellett szeretne minden társadalmi eseményben részt venni, ám éppen itt akadhat problémája.

A Kost most az teheti a leginkább feszültté, hogy folyton akadályokba ütközik, a szabadságát pedig nem tudja úgy megélni, ahogy azt a leginkább szeretné.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mivel gyors és aktív csillagjegyről van szó, ezért nem tud várakozni és nagyon rosszul viseli azokat a szituációkat, amelyek kényelmetlenek a számára.

Abban az esetben, ha te is Kos vagy, akkor úgy kerülheted el a szenvedést, ha úgy kezeled a júniust, mint egy hosszú, kitartó maratoni futást, ahol nem szabad már az elején sprintelni, mert akkor csak kimerülsz, és nem érsz el a célhoz.

A nyár első havában törekedj arra, hogy beosztod az energiádat. Ezekben a hetekben próbálj több türelmet gyakorolni, mert akkor nem lesz kínkeserves a júniusod!

Skorpió: Ahogy a Kosnak, úgy a Skorpiónak is a Mars az uralkodó bolygója, ami júniusban azért lényeges információ, mert a Mars retrográd mozgást végez. Április 22. óta a Plútó, a Skorpió másik uralkodó bolygója is hátrál, emiatt ez a csillagjegy joggal érezheti úgy, hogy az elmúlt időben rá jár a rúd.

A Skorpió nagyon fáradtnak, enerváltnak, fénytelennek, kedvetlennek érezheti magát, ezért legszívesebben visszavonulva, hogy magányosan töltse a napjait, mert egyáltalán nem szeretne társaságban időzni.

Ugyanakkor az Ikrek csillagjegyben járó Nap és a Merkúr feltámaszthatja a Skorpióban az erőt, a szenvedélyt és az ösztönöket, ami miatt megint csak nem találja a helyét a világban. Egyfelől szexuális örömökre vágyna, de másfelől egyre mélyebbre süllyed a lelkivilága.

Ha Skorpió a csillagjegyed, de nem szeretnéd szenvedésként megélni 2018 júniusát, akkor az első dolgod az, hogy próbáld meg elfogadni ezt a furcsa helyzetet, az energiádat pedig csak a legfontosabb feladataidra fordítsd, mert így enyhíthetsz a feszültségeden. Skorpióként kemény és elszánt személy vagy, aki a legmélyebb gödörből is képes kimászni és újjászületni.Bak: Június 28-án a telihold a Bakban fog tartózkodni. Ez alapesetben azt jelentené, hogy ez a csillagjegy csodás felfedezéseket tesz, mesés átalakuláson esik át, spirituálisan felébred, ám most nem úgy tűnik, hogy ebből bármi is megvalósulna.

A Bak most nem számíthat misztikus és izgalmas dolgokra, mert inkább elviselhetetlen igazságokra fog fény derülni, még abban az esetben is, ha mindent megtett annak érdekében, hogy a titok továbbra is titok maradjon.

Ennek az oka a Bak uralkodó bolygója, a Szaturnusz lesz, ami hátráló mozgást végez és szembe találja magát a teliholddal a nyár első havában. Ez a bolygó számon kéri a tetteket, a teliholddal együtt pedig komoly érzelmeket fog kiváltani ebből a csillagjegyből.

Ha neked is Bak a csillagjegyed, de nem akarsz szenvedni, akkor júniusban gondold át az életedet, mindazt, ami nagyon fontos és értékes a számodra! Amennyiben sikerül megfelelő döntéseket és változást eszközölnöd az életedben, akkor nem kell semmitől sem félned. Ha viszont nem leszel erre hajlandó, akkor a június nagyon kemény hónap lesz a számodra.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

Így kellene grillezned az asztrológia szerint!

Az Univerzum nyári üzenete

Az Univerzum nyári üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

A csillagjegyed alapján kapod meg az üzenetet.

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

A csillagjegyed alapján kapott mantra segíthet az évszakban.

Nyári egészségtippek

Nyári egészségtippek

Erre figyelj, ha jó formában szeretnéd tölteni az évszakot!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Erre számíthatsz a pénz terén az évszakban.

Nyári horoszkóp 2026

Nyári horoszkóp 2026

Így alakulhat az évszak az asztrológia szerint!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

http://ujhazak.com